Pest Megyei Hírlap, 1994. február (38. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-15 / 38. szám
V 1 PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. FEBRUÁR 15., KEDD 13 Különös magyar sors Tudjuk — immár ffjj jTl történelem —, Cle- EjéáJl menceau-ék Tria- nonban felrobbantották a Monarchiát és elvetették a pángermán és pánszláv törekvések magját. Létrehozták — előző területének harmadán, az eredeti lakosság negyven százalékával — Csonka-Magyarorszá- got és a kisantant utódállamait. Magyarország ezer sebtől vérzett, revíziós és irredenta vádakkal illették. (Jelképünk lett a keresztre feszített, feldarabolt Magyarország.) Bethlennél azonban hatásosabban politizált Benes vagy Jeftics (...) Mi koldusok voltunk az ő kiadványaikkal szemben, amelyeknek hamis adatai bekerültek a nyugati lexikonokba, és ezt a tevékenységet máig folytatják. Ceausescu is vagyonokat költött, hogy a nyugati tudósok saját nyelvükön olvashassák a történelemhamisításokat, amik révén a. hátrányunk a mai napig, úgymond, behozhatatlan. A Kárpát-medence népei közt a szakadék egyre nőtt. A kisantant francia—angol barátságra tett szert, mi a Berlin—Róma-tengelyhez álltunk, és Hitler el is húzta a mézesmadzagot az orrunk előtt, amikor érvényesítette revíziós törekvéseink egy részét az utódállamok területén.)...) Mi — ismét rossz oldalon, mint Mátyás király óta mindig — hadat üzentünk a Szovjetuniónak, s a Don-ka- nyarban, hadifogságban és a német megsemmisítő táborokban több mint egymillió honfitársunkat vesztettük el. Magyarország a Nyugatnak sosem volt érdekes, hiába védtük testünkkel a tatár, török ellen, hiába a déli harangszó: mi Európában idegen faj, lenézett „barbárok” voltunk. Sztálinnak se voltunk érdekesek, s az új béke se hozott mást, mint újabb Trianont. Sorsunk a fordulat éve után azonos volt a szovjetek csatlósállamainak a sorsával: 1956-ban a nagy lehetőséget eltiporták, és Nyugat—Kelet ezt behunyt szemmel nézte. Nekünk viszont 1968-ban Csehszlovákia ellen be kellett avatkoznunk. Kényszerből tettük — de Románia nem tette, és ez újabb rossz pont — nekünk! 1989 eseményei, noha megértek már Európa-szer- te, mégis akkor indultak meg, amikor mi megmozdultunk. Megnyílt a határ, leomlott a fal, megdőltek a rendszerek, mindezeket mi kezdtük. Világszerte elismerést arattunk, jött a köszönet -— de hát ezzel, magyarán szólva: tele a padlás! A demokratikus átalakulások idejét éljük. Tettünk lépéseket az egységes Európa felé, a visegrádi államok kezdeményezései remény- keltőek voltak. Az önállósuló Csehország hátat fordított társainak, részben rajtuk, nagyrészben az Egyesült Államokon múlt, hogy nem szövetségesek, hanem csak békepartnerek lettünk. Hiába voltunk szívvel-lé- lekkel a romániai forradalom mellett: ez is a magyarok elleni gyűlöletbe torkollott. Az erdélyi magyarság sorsa nem változott lényegesen, a zetelakiak és mások börtönben, Tőkés László veszedelemben... Szlovákia független állam lett, de az itt élő magyarságot átlátszó közigazgatási reformmal szét akarják forgácsolni. Jugoszláviában a magyarok léte is veszélyben van. Különös szindróma alakult ki az elmúlt 75 év alatt: Trianon nevét és igazságtalanságait szánkra se vehetjük, s ha bármilyen kisebbségi kérdés szóba kerül, máris fasisztáknak, revizionistáknak és minden másnak bélyegeznek. Mintha csak jogtalanságokat követelnénk hárommilliónyi magyarnak. Összegezve: mi, akiktől annyi mindent elvettek, hallgassunk és ne sértsük azok érzékenységét, akik mindezt megkapták... (...) És sajnos, akadnak politikusaink, publicistáink, akik bizonyos negatív szórványjelenségeket felnagyítva, elferdítve, bemocskolnak minket a nagyvilág színe előtt (...) A ZDF-botrány után hívott fel telefonon bajor barátunk, Josef Koller, aki a magyaroknak, cselekedeteinknek nagy barátja. Kétségbeesve kérdezte: mi törHISTÓRIA A sárosi magyarság pusztulása Horváth Ödönék . megcsinálják a csodát: az annyi különböző kotéri- ából, árnyalatból álló társadalmat összehozzák és összetartják hosszú éveken keresztül. Sajnos azonban, mint minden ezen a világon, úgy az eperjesi társadalom e boldognak tartott korszaka sem tart sokáig. A politika és sok más egyéb kezdi az eperjesi társadalmat is szétbontani. Horváth Ödön, a legnépszerűbb férfi, az ifjúság bálványa megéri, hogy jogászai (Tiszát védő politikája miatt) nyílt uccán megabcúgol- ják. Érzi, legjobban neki kellett éreznie, hogy egy boldog szép világ omlik össze feltar- tózhatatlanul és visszahozha- tatlanul. Horváth Ödön távozása határkő társadalmunk élettörténetében. A modem kor eszméi és igényei jelentkeznek nálunk is és átformáló hatásuk, ha nem is azonnal, de biztosan szétrombolják e társadalom eddigi szellemét és az eddig is csak művészettel egybetartott harmonikus egységét. A Biedermeier világa véget ér. Hiszen igaz, a Széchényikor csak ezután, a 20. század elején feljődik ki és ölt hatalmas arányokat. Dr. Wallenti- nyi Samu bűvészügyességgel, bravúrosan új területeket hódít az országoshírűvé vált körnek, amely látszólag a régi keretek között, de valósággal a régitől eltérő tartalommal és szélesebb téren működik. A régi patriarchális igények helyébe a modern ember követelései lépnek. Országos nevű művészeket vár és' kíván a fejlett zenei ízlésű közönség. Műveltségi fokának megfelelően vannak most már tudományos, szép- irodalmi és népszerű felolvasások is. A kultúráiét hovatovább differenciálódik. A ka- tholikus Rákóczi-Kör, a Tanár Egyesület és más egyesületek szinte versenyre kelve a Széchényi-körrel elősegítik a magyar kultúráiét teljes kibontakozását. Társadalmunk összetételében is változik, amennyiben annak új színt kölcsönöz eleven szellemével, erős kultúr- és szociális érzékével a zsidóság, amely az elköltözött, hivatalnoki pályára lépett vagy eldzsentrisedett régi polgárság helyét rövid pár évtized alatt elfoglalta.. A nyárspolgárias gondolkodásmód lassanként háttérbe szorul. Modem eszmékkel, új emberek kerülnek a város képviselőtestületébe. És így annak külső képe is megváltozik. Faragó József polgármester vasenergiája félreállítja, vagy elhallgattatja a fejlődés útjából a maradiság képviselőit. Máról holnapra évszázadok mulasztása pótolva van: van vízvezetékünk, villanyvilágításunk, aszfaltjárdánk, városi parkunk, modem vágóhí- dunk stb. A megvalósulás stádiumában van több, a város fejlődésére fontos terv. Ezek között elsősorban a kórház. Az iskolaépületek egész sora épült föl: római katholikus leánygimnázium, ev. főgimnázium, ev. theológiai otthon és kollégiumi konviktus és a halhatatlan emlékű Vályi János püspök sok-sok alkotása. Megvannak a tervek s már csak idő kérdése, hogy ezek szerint felépüljön a törvény- széki palota, az állami és az ev. tanítóképző, a kir. kath. és az ev. főgimnázium s internátus épülete stb. A kereskedelem és ipar fejlődése szempontjából nagy jövőt jósolnak azoknak az új vasútvonalaknak, amelyek a Szepesség- gel, Zemplénnek, és Bártfán keresztül Galíciával hozzák majd közelebb Eperjes gazdasági életét. A város jövője elé még a nyárspolgári gondolkodás is bizakodással néz. Köz- gazdasági, társadalmi és kul- túrális életünkben csakugyan van sok biztató, reménységet keltő. Már-már kezdünk megnyugodni a patriarchális idők letüntében s belátja mindenki, hogy a korral haladnunk kell. Mindazonáltal a komolytalan szemlélődő, aki ismeri korunk mozgató eszméit, habár csírájában, de már itt is észreveszi azokat a tüneteket, amelyek mint eleven ható erők megbonthatják az eperjesi kultúra és társadalom már eddig is veszélyben forgó egységét. Ám ennek a legújabb világnak megszületését, egyáltalán az új társadalmi folyamat megindulását megakasztja a világháború. Reánkszakad ez máról holnapra minden szörnyűségével. Eperjes hadszíntér lesz. Az egész város menekül s amikor visszatér: a háború állandó nyugtalanságban tartja a lelkeket. A régi nyugodt, gondtalan életnek vége van. A háború végén fellázadt katonák kirabolják a várost. A testi-lelki nyomor teljes. Ezután jön az államfordulat, amelynek első hónapjai után jön a kommunista invázió. A jámbor polgár egyik ijedelemből, egyik megpróbáltatásból a másikba esik. Akik a város sorsát intézik annak lelkét még nem ismerik, nem értik; sajnos, sok esetben nem is igen akarják megérteni. így hát aztán sokszor a jóindulatú intézkedés is kárbavész. Vannak azonban egyesek, akik csakhamar beleélik magukat viszonyainkba s működésükkel javára válnak a polgárságnak. Valójában ezek azok a férfiak, akik nyugalmat, békességet, rendet teremtenek, keresik a fejlődésnek, a haladásnak új útjait s ezzel egyszersmind legjobban szolgálják a sokat hangoztatott konszolidációt. A régi társadalom kultúrá- lis és gazdasági intézményei úgyszólván máról holnapra szűnnek meg. A Széchényikor működését nem engedélyezték, a magyar nyelv mint tanítási nyelv megszűnik. Több intézet hasonlóképpen; így a Jogakadémia, amely a hatóság jóváhagyásával Miskolcra kerül. Ma csak egy magyar iskola van Eperjesen és egész Sárosban: az evangélikus elemi iskola. A nemzetvédelmi törvény értelmében a magyar kultúráiét akadályokba ütközik. Mindjárt az államfordulat után a szocialista munkásszervezetek voltak azok, amelyek a magyar kultúrát fölkarolják. Volt zenekaruk, kultúr egyesületük, rendeztek tanfolyamokat, kultúr- és műkedvelői előadásokat. Volt tornaegyesületük is. A polgári társadalomnak, amelynek a proletáréhoz hasonló osztályöntudata nincsen, lassabban történik a szervezkedése. A magyar polgárság aléltságából azonban lassankint magához tér és kiváló lelkes férfiak és nők kezdeményezésére önerejéből mihamar pezsgő magyar kul- túréletet teremt. A műkedvelő-társaság színielőadásai műtént a nyár óta Magyarországon, amikor Hévízer együtt voltunk gyógyüdülé- sen? Német tudásom, ahogy mondani szoktam: rossz-közepes. így szóltam neki karrierizmusról, befeketítési szándékról, de sajnos egy szó németül nem jutott az eszembe. Ez a szó magyarul: hazaárulás! Fazekas Mihály Veresegyház Aki büszke a múltjára A „Hét” egyik nemrégi adásában — a pártvezetők bemutatása során Horn Gyula következett. Az előzetesben úgy nyilatkozott, hogy „büszke a múltjára”. Ez felcsigázta az érdeklődésemet: vajon hogyan védi meg a „mundér” (a pufaj- ka!) becsületét? A kérdező — mint a legtöbb „kemény” esetben — Stefka István volt. Mindenre, de erre nem számítottak: Horn Gyula a politikai múltját 1989—90-tól eredeztette, és állította, hogy a rendszerváltási folyamatot ők indították el. (Hacsak azzal nem, hogy a tönkretett országot továbbvezetni képtelenek voltak.) A megelőző időkről szó sem esett, azt ő fehér folttá varázsolta. Egy bizonyos: Horn Gyula elvhű ember, mert Inter- nacionáléjuk ideillő sorát pontosan alkalmazta: a múltját (végképp?) eltörölte! Illetve, hallgatott róla! A magyar nép és a történelem azonban soha nem fogja elfelejteni! Ide vonatkozik, hogy mennyire tiltakoztak ők — és liberális elvtestvéreik — a keresztény pártok külföldi támogatása ellen, most pedig Horn idecitálta kortesüknek a levitézlett francia miniszterelnököt, akinek pártja otthon csúnyán megbukott. Nem szerencsés példamutatás! Amikor nem bírnak a hazai közvéleménnyel, mindjárt külföldi elvtársaikhoz szaladnak segítségért. (La Stampa, a német ZDF stb., régebben pedig a szovjet csapatok.) Cséplő István Kismaros vészi színvonalra emelkednek. A katholikus és evangélikus magyar egyesületek egymásután rendeznek előadásokat, társas összejöveteleket. A Magyar Társadalmi Egylet új helyiségeiben nagyszerűen rendezkedik be. Az első föllángolást azonban rövid időre letargia követi. A SzMKE megalakul ugyan, de az első időkben nehézségekkel és akadályokkal küzd. E rövid átmeneti el- lanyhulást azonban ma már felváltja a komoly, csendes kul- túrmunka. Az „Újvilág” hetilap e munkáinak szolgálatába szegődik. S remélhető, hogy most már külső akadályok nélkül e város magyar kultúrélete megtalálta azt az utat, amelyen haladva Eperjesen fényes múltjához híven megállja helyét a változott viszonyok között is. Ilymódon Epetjes igazolja majd ama optimisztikus, de erős hitemet, hogy kultúrák egymás mellett megélhetnek, sőt egymást kölcsönösen megbecsülve és támogatva hozzájárulnak az itt élő népek testvéri, harmonikus kultúréletének megteremtéséhez. Eperjesnek az 1930. évi népszámlálás szerint volt 21.775 lakosa, akik közül 20.684 csehszlovák állampolgár volt. Ez a két szám nemzetiség szerint így oszlott meg: Csehszlovák 16.525, magyar 937, német 947, ruszin 557, zsidó 1702, cigány 5, más 11. (Vége) Gömöry János A török Gödöllőn A vasvári békét, 1664-et követőén nagyobb harcok ugyan nem voltak, de kisebb-nagyobb összecsapások előfordultak. A falvak lakóinak életét ezek mellett elsősorban a mindennapok terhei, a megélhetés gondjai nehezítették. A török sok mindent átvett a magyar köz- igazgatás és adóterhek szétosztásának gyakorlatából, és a magyar kincstárnak fizetendő adókat is megkövetelte a maga számára. A törökök túlkapásai ügyében Pest vármegye 1668 elején vizsgálatot rendelt el. Fülekre, a vármegye akkori székhelyére berendelték a községek szóvivőit. Gödöllőről Csömör Tamás és Drahant György érkezett a vámegyéhez előadni a panaszokat A falu nevében a két küldött neheményezte a szekerezési kötelezettséget Érsekújvárrá. A vár 1663-ban került a török kezébe, és arra kötelezte Pest megye lakóit, hogy erősítéséhez szekereket és munkát adjon. Gödöllőiek is kénytelenek voltak a messzi útra indulni, és gyakran „oda lakván hat, hét holnapig is. Veszett ezen szekerezés miatt ökrök 24. Emellett (...) az újvári munkán háromszázig való keresztény munkás veszett.”Súlyos terhet jelentett, hogy a faluban elhaltakért a török adót szedett, egy özvegynek például tetemes összeget 41 tallért és egy borjas tehenet kellett fizetni. A küldöttek arról is beszámoltak, hogy Gödöllő határában is előfordultak összecsapások: ■a váci törökök „ezen falunak határában négy katonát vágtak le.” Pogány György
