Pest Megyei Hírlap, 1994. február (38. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-11 / 35. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP SZUKEBB HAZANK 1994. FEBRUAR 11.. PENTEK i Az erdőfelügyelő másként látja Üres vágásterület várhat a kárpótoltakra Erdőkárpótlás kérdőjelekkel címmel közöltünk cikket a Pilis Parkerdő Rt.-ről február 2-i számunkban. Az írásban Dobó István vezérigazgató fejtette ki véleményét és aggályait a milliókat érő erdőterületek magántulajdonba kerülésével kapcsolatban. Ezt követően kereste fel szerkesztőségünket Morócza Károly nyugdíjas erdőfelügyelő Ócsárol, hogy szavai szerint a tisztánlátás érdekében ő is elmondja véleményét az erdőkárpótlásról. Morócza Károly erdészetvezetőként és erdőfelügyelőként is dolgozott, és az ötvenes években részt vett az államosított erdőterületek felmérésében. A nagybirtokosoktól kezdve az egyszerű falusi magángazdálkodókig mindenkitől elvették az erdőt, fokozatosan vonták össze a kisebb területeket. A volt tulajdonosoknak filléreket fizettek az államosított területekért. Egy kataszteri hold erdőért annyi pénzt adtak, hogy egyetlen űrköbméter tűzifát lehetett érte vásárolni. Ezt a pénzt a legtöbb esetben nem az kapta meg, akitől elvették az erdőt, hanem a hatóságok átutalták az adóhivatalnak. Az erdőfelügyelő saját tapasztalataira hivatkozva elmondta: nagyon jó erdőbirto- kosságok voltak a múltban. Akkor is úgy volt, hogy az erdőfelügyelőség megszabta az erdőben végzendő munkálatokat és előírta, hogy az akkori törvények értelmében hogyan kell gazdálkodni. Most azok az emberek, akik a kárpótlás során erdőhöz jutnak, az akkori érték tízszeresét fizetik érte, hektáronként öt-tízezer forintot. De az eltelt negyven év hozadékát a kárpótolt soha nem fogja megkapni. Az új tulajdonosok tisztában vannak vele, véli Morócza Károly, hogy kizárólag az erdőfelügyelőség engedélyével végezhetnek fakitermelést. Azt is tudják, hogy az erdőt osztatlan közös tulajdonként kell kezelni. A kárpótlás során felhívják a licitálók figyelmét, hogy az erdőkre társulást kell létrehozni, és szakembert kell megbízni a fakitermelési terv összeállításával. A kárpótlásra kijelölt erdőterületekre érvényes üzemtervek vannak, amelyeket az új tulajdonosnak is be kell tartani. Ettől nem térhetnek el, mert akkor szabálysértést követnek el. Az új tulajdonosok azzal is tisztában vannak, hogy az erdő nem hoz túlságosan nagy hasznot. Ha az átlagkorú erdő kerül valakinek a tulajdonába, azt kezelni kell, és esetleg harminc év múlva kerülhet sor a fakitermelésre. Ekkor térül meg csak a befektetett költség. Az egy évre eső haszon — Morócza Károly szerint — mesz- sze elmarad a mezőgazdasági területek hozamától. Az erdőfelügyelő aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a kárpótlásra kijelölt területeken a jelenlegi tulajdonosok előrehozott fakitermelést végeznek. így a kárpótolt sok esetben üres vágásterületet kap majd. Ezt az új tulajdonosnak a saját költségén kell újraerdősíteni, és várnia kell akár negyven évet is, hogy haszna legyen belőle. Az újraerdősítésnek igen magas a költsége, hektáronként öt- ven-hetvenezer forint. Ezért Morócza Károly szerint a korábbi tulajdonost kötelezni kellene arra, hogy vegye ki részét az erdőfelújításban, hiszen az erdőt „letermelte”, így övé lett a haszon is. Halász Csilla Hétszámjegyű hiány Pomázon (Folytatás az 1. oldalról) Tény, hogy a korábbi évek költségvetési támogatása soha nem fedezte az egészségügy tényleges költségeit, a teljesítményelszámolás és az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral kötött szerződés alapját képező bázis nem tartalmazza a teljes egészség- ügyi ellátás működésének forrásoldalát. Mi a teendő? A miniszteri biztos személye, aki egyben okleveles mérnök-közgazdász, s szakértelmét már bizonyította Hévízen is, garancia a tárcának arra, hogy az évek alatt elmulasztott nem szakmai, hanem alapvetően köz- gazdasági és jogi szempontú átalakítást mihamarabb végrehajtják ebben a hat különféle osztályon 750 beteget ellátó megyei intézményben is. — Mindez már csak azért is indokolt — mondta Van- csura Miklós —, mert a po- mázi intézetnek, nem utolsó sorban a sokat bírált korábbi orvos-igazgató tudományos munkája révén, minden adottsága megvan arra, hogy kiegyensúlyozott finanszírozási feltételek mellett — az országos pszichiátriai rehabilitáció bázisintézete legyen. Két hónapja ül a vezetői székben Pomázon Vancsura Miklós, s ahogy mondja, már csak két hetet kell türelmetlenül várnia arra, hogy az említett bázisrendezés megvalósuljon. — Bízom abban — zárta lapunknak adott tájékoztatását a miniszteri biztos —, hogy az Országos Egészség- biztosító Pénztár elnöksége átérzi a helyben ápolt betegek és az itt dolgozók nehéz sorsát, s elfogadja időben beterjesztett igényüket az 1992-ben elmulasztott finanszírozási alaprendszer kései de végleges módosítására. M. É. Életmentés-oktatás világszínvonalon Adományból vásároltak Az újraélesztés oktatását elősegítő világszínvonalú taneszközt mutattak be Százhalombattán. Az eseményen az Országos Mentőszolgálat képviselői és a város egészségügyi vezetői vettek részt. Százhalombatta önkormányzata még tavaly 4,6 millió forintot utalt át az Országos Mentőszolgálat adományszámlájára. A képviselő-testület ezt az összeget a térség mentőellátásának fejlesztésére, a sürgősségi alapellátás színvonalának emelésére szánta. Az adomány egyharma- dát az érdi mentőállomáson — ez látja el Százhalombatta lakóit is — szolgálatot teljesítők kapták, azért, hogy az eddig csak napi tizenkét órában használt orvosi szintű ellátást nyújtó esetkocsi a nap huszonnégy órájában foglalkoztatható legyen. Egy bizonyos összeget pedig a helyi mentőállomás dolgozói kaptak meg illetménykiegészítésként. A fennmaradó pénzből vásárolták meg másfél millió forintért a most bemutatott, az újraélesztés oktatására alkalmas eszközt. Mint azt Szabó Katalin, az Országos Mentőszolgálat szervezési és módszertani osztályának vezetője elmondta, ez a berendezés képes a legkülönfélébb szívritmuszavarokat és a szív koszorúereinek elzáródásával összefüggő szívinfarktustípusokat, valamint szövődményeket szimulálni. A továbbképzésben résztvevők ezen a készüléken begyakorolhatják, hogy hogyan lehet a leggyorsabban és leghelyesebben elvégezni a betegen az életmentési teendőket. Az Országos Mentőszolgálat az adományért cserébe elvállalta, hogy a város egészségügyi dolgozóit helyben oktatják majd e készülék kezelésére. Á. M. Megkérdeztük Miről tárgyalt a vöröskereszt a váci püspökségen? Keszthelyi Ferenc váci püspöknél járt a napokban a Magyar Vöröskereszt Pest megyei vezetője, valamint a város helyi titkára. Született-e valamilyen megállapodás a katolikus, illetve a karitatív szervezet irányítói között? — erről kérdeztük Szviatovszki Andrást, a Pest Megyei Vöröskereszt titkárát. — Több mindenről is szót ejtettünk. így arról, hogy a településeken közös gyűjtési akciókat kellene szerveznünk a rászorulók megsegítésére. Megegyeztünk abban: ha jelentősebb adományt kapunk külföldről, juttatunk belőle a plébániákra is. Továbbá szeretnénk az egyházi intézményekben jótékony- sági hangversenyeket rendezni, amelyek bevételeit a vöröskereszt által megjelölt célokra fordítanánk. A házi betegápolási tanfolyamainkat részben egyházi iskolákban fogjuk szervezni, amelyeken elsősorban a plébániák által patronáltak segítői vehetnének majd részt. Azok felkészítését szeretnénk ezzel segíteni, akik szeretetotthonban vagy családi körben ápolnak betegeket. A véradások szervezésében is szükségünk van a papok, lelkészek támogatására; örömmel fogadjuk, ha a szószékről is elhangzik a kérelem, hogy a hívők közül minél többen menjenek el vért adni. A püspök úr a kölcsönös tájékoztatón elmondta, hogy a váci kábeltelevíziós társaságtól kaptak egyórányi műsoridőt, amelyben az egyedül élő idősekhez szólhatnak. Véleménye szerint ebben az egy órában is lehetne valamit közösén megfogalmazni. Mivel 1994 a család éve lett, jó volna erre szintén közös figyelmet fordítani. Hetven évvel ezelőtt, 1924-ben egyébként az ifjúsági vöröskereszt kezdeményezésére ünnepelték meg először az anyák napját. Szándékaink között szerepel egy általános, illetve középiskolás rajzpályázat kiírása is, arra fogjuk megkérni a gyerekeket, hogy a családról alkotott elképzeléseiket ábrázolják. A legjobb pályaműveket jutalmazzuk, és már a püspök úr is jelezte, hogy felajánl díjakat. A legszebb, legérdekesebb rajzok a Pest Megyei Hírlapban is megjelenhetnének. T. Á. Halló 04, halló 05, halló 07! Gyermekével együtt gázolták el Rendkívüli ülés Gödön Elfogadták az új költségvetést A gödi önkormányzat rendkívüli ülésén a képviselők részletesen megvitatták az idei költségvetés tervezetét, majd a több órás vita után elfogadták a testület költségvetését. A képviselők a napirend előtt megszavaztak egy olyan határozati javaslatot, amellyel biztosítják, hogy a tavaly leégett alsógödi katolikus templom bontási és újjáépítési munkálatait hamarosan elkezdhessék. A költségvetés vitáját Ily és Gizella alpolgármester vezette, s a napirendi pontok tárgyalásában részt vettek az ön- kormányzati intézmény vezetői is. A vitában egyebek között elhangzott, hogy a helyi iskolák, óvodák és más ön- kormányzati intézmények fizikai és adminisztrációs állományú dolgozóinak — többnyire igen alacsony — bérét mielőbb emelni kell. Többen szóvá tették, hogy a sportcélokra tervezett támogatás nem biztosítja a gödi sportegyesületek működését. A végül egyhangúan elfogadott költségvetés bevételi és kiadási összege egyformán csaknem 400 millió forint. A bevételek majdnem hetven százaléka állami támogatásból és az átengedett központi adókból származik, míg közel egyharmada saját bevételekből ered. A kiadások tervezésénél Gödön is gondot okozott az új közalkalmazotti törvény által előírt új besorolási táblák január elsejétől történt bevezetése. Ez az önkormányzati intézmények dolgozóinak döntő többségét érintette. Ezért az önkormányzatnak kisebb hitel felvételéről is döntenie kellett. A költségvetési kiadások jelentős részét a helybeli Ga- mesz kapta, amely igen sokrétű tevékenységet fejt ki, s egyebek között Göd iskoláit, óvodáit és az öregek napközi otthonát is ellátja. A helyi szociális foglalkoztató fenntartására több mint 17 millió forintot irányoztak elő az új költségvetésben. A lakosság egyéb szociális támogatására ugyancsak jelentős összeget fogadtak el. V. L. Súlyos közlekedési baleset történt tegnap Cegléd és Abony között a 76-os kilométer szelvénynél. Egy kerékpározó fiatalasszony kislányával együtt akart áttérni a 4-es út túloldalára, ám közben egy személygépkocsi elütötte őket. Mindketten súlyos, de nem életveszélyes sérülést szenvedtek. A mentők a ceglédi kórház baleseti osztályára szállították őket. Négyszer is riasztották a Pest megyei tűzoltókat az elmúlt 24 órában, ám mind a négy esetben bebizonyosodott hogy csak vaklárma. Sajnos egyre többször fordul elő ilyesmi, a kivonulások pedig nem kis anyagi veszteséget okoznak a tűzoltóságnak. Arra még gondolni is rossz, hogy mi lett volna, ha ez idő alatt valahol máshol komolyabb tűzeset vagy katasztrófa történik. A Zöldmező Mezőgazdasági Szövetkezet (Vácszentlászló, Fő u. 13.) igazgatósága értesíti a tagjait és a kívülálló üzletrész-tulajdonosokat, hogy a szövetkezet 1994. február 24-én (csütörtök), 15 órai kezdettel tartja zárszámadó közgyűlését A közgyűlés helye: Vácszentlászló, Művelődési Ház. Az igazgatóság tisztelettel meghívja a közgyűlésre a szövetkezet tagjait és kívülálló üzletrész-tulajdonosait. AKCIÓ! AKCIÓ! ötemit Építőanyag-kereskedés Balatonfured, Noszlopy u. 3. Tel./fax: (86)-343-341 40x40-es, szürke pala 37,20 Ft/db 40x40-es, színes pala 58,70 Ft/db 20x40-es, színes hódfarkú pala 31,10 Ft/db 160-as hullámpala 554 FI 250-es hullámpala 883 Ft áfás áron, a gyári árnál 1 0%-kal olcsóbban! Fenyő fűrészáru, óriási választékban, kedvező áron. Osztrák lambéria 650-775 Ft/m1 Hajópadló, fózolt 950 Ft/m' Hajópadló 1100 Ft/m' áfás áron.