Pest Megyei Hírlap, 1994. január (38. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-05 / 3. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1994. JANUÁR 5., SZERDA 7 A váci városháza Vác mindig is a nagy szellemi központok — Buda. Visegrád. Esztergom és Pest vonzásában élt. de megőrizte egyéniségét. Építészeti egyéniségét is, mely a kisvárosi és a nagylélegzetű barokk művek sajátos együttlétéből fakad. E sajátosság figyelhető meg például a Március 15. téren, ahol az egyszerűbb polgári épületek mellett megtalálható a hírneves városháza, együtt az irgalmasok ispotályával, valamint a püspöki palotával. A Március 15. téren lévő városháza az egykori török fürdő helyén már 1718-ben állt — ugyancsak városházként. A mai épületet 1735-től kezdte építtetni Áltlian M. Frigyes püspök, de csak 1764-ben fejezték be — Mária Terézia látogatására. Az épülettömb a váci „világi barokk” egyik legjelentősebb emléke — írja Fejér Ferenc Vác műemlékei képekben című kiadványban, amelyhez maga készítette az illusztrációkat is. Említésre méltó: az épület homlokzatán díszes barokk szobrok láthatók — a közbülső közülük Justicia istennőt ábrázolja, a bal oldali fekvő alak Migazzi püspök címerét, a jobb oldali pedig a magyar címert tartja kezében. A kapu fölötti erkély vasrácsa a magyar ötvösművészet egyik remeke. A vidék szellemi szolgálatában Gondolatok egy könyvtárról 'säht Weisz Gábor, a váci \ Jpg / Katona Lajos Városi Könyvtár igazgatója elégedetlennek látszott azon az önkormányzati képviselői ülésen, amelyen egyebek mellett intézményük működéséről is beszámoltak — külön napirendi pontban. Az említett dokumentum első soraiból is kitűnik, hogy az önkormányzat megalakulása óta először volt módjuk számot adni e váci kulturális intézmény tevékenységéről. — Többször is célszerű lett volna? Nem jobb az, ha minél kevesebb alkalommal kell hivatalos fórum elé állni? Ahol úgy látszik, betartják az önállóság elvét. Gondok súlya alatt — Ez az utóbbi mindenképpen előnyös — mondta akkor az igazgató, akit könyvtári látogatásaim alkalmával azóta is többször felkerestem. Beszélgetéseinkből mindig azt a következtetést vonhattam le, hogy Weisz Gábor nem híve az információk ismételgetésének. Gondjaik súlyára utalva ajánlotta: olvassam el ismét a jelentésüket. E közkönyvtár a Dunakanyar bal partján és a Börzsönyben fekvő települések szakmai központja. A város és a vidék igazi dolgozószobája olvasótermük, kézikönyv- és lexikonállományuk. Innét rajzanak ki a könyvtáros szakemberek, hogy a községi kiskönyvtárak tiszteletdíjas vezetőit segítsék a munkában, a könyvek, dokumentumok hozzáférhetőségét célzó szakmai adminisztrációban. Ám ennél is pontosabb, ha megpróbáljuk leírni a szolgáltatások igen hosszú sorát. Információs központ A közel harmincnégyezer lakosú város közönsége számára legelső a könyvkölcsönzés. Az elmúlt évben 116 ezer kötetet kértek ki az olvasók. Kölcsönözhetnek és nézhetnek a ház falain belül a könyvtári tagok más jellegű — például hangos dokumentumokat is, mikrofilmtekercseket, videokazettákat. Forgathatnak helyben lexikonokat, más kézikönyveket, lapozgathatnak bekötött folyóiratokat, s találhatnak a polcokon a napi sajtótermékek közül érdeklődés szerint, 246 félét. Ezekkel a lehetőségekkel az 1993-as évben 2 ezer 927 váci olvasó élt, akik közül 955-en 14 éven aluliak. Néhány hetes kölcsönzésre adtak ki 46 ezer 984 kötet könyvet. Kicsit már öregedő másológépünkön, kérésre szívesen készítenek kópiát írott szövegről, nem könyvtári tulajdonban lévő dokumentumról, de megoldható a hangzó anyagok másolása is. Hosszú ideje fordulhatnak a házban dolgozó, tájékoztató könyvtárosokhoz a vizsgára készülő diákok, tanulmányt író szerzők, helytörténeti kérdések iránt kíváncsiskodó polgárok, hiszen ez a modem intézmény egyben információs központ is. A lista még mindig nem teljes. Hosszabb annál, ami a régi, klasszikus könyvtárakban található. A Könyvtárgaléria gyakran rendez művészeti kiállításokat. ismeretterjesztő előadásokat, könyvtári tájékozódást segítő játékokat, vetélkedőket. Ä betegeknek, járóképteleneknek házhoz viszik a könyvet, helyet adnak a bélyeggyűjtő szakkörnek, itt tartják a Váci Múzeum Egyesület rendezvényeit. A határon túli magyar könyvtárak közül a munkácsi, gutái, tőketerebesi, komáromi, lévai intézményekkel tartanak szoros kapcsolatot. Alkotó nyugtalanság E pozitív kép ellenére, a lassanként nyugdíjba készülő, de nem a pályától és a 29 munkatárstól búcsúzni akaró Weisz Gábor mégis elégedetlennek látszik. Ennek az okát is leírta, megmagyarázta. A könyvtár fenntartására tavaly 13 millió 647 ezer forintot fordítottak, amibe a fűtéstől, világítástól, a dolgozók béréig, minden beletartozik. Ám az egyre dráguló könyvpiac miatt az új könyvtermésnek csupán a harminc százalékát lehet megvásárolni. Akkor, amikor a családi könyvtárakat sem gyarapítják, s várható a kölcsönzési igény növekedése. Ám az állomány öregszik, kopik, kevésbé növekszik. — Azt a kiadványt, melyet a megjelenésekor nem tudjuk megvásárolni, a jövőben is nélkülözni kell — így az aggódás írásba foglalt mondata. Érthető Weisz Gábor aggodalma, mert valóban igaz: Egy tájegység központjában fekvő város szorongatott helyzetében sokféle iskolán kívüli kultúrintézményt kérhet átmenetileg minimális szolgáltatásra. Ám, ha a könyvtárnak, mint első számú szellemi központnak kell erre szorítkoznia, annak súlyos a következménye. Vác évszázados öröksége, nagy múltú nyomdászata révén gazdag a helytörténeti irodalom, melyet hozzáférhetővé kell tenni. Feltárásához számítógépek kellenek. Pénz és pénz annyi mindenhez, amit felsorolni sem lehet. Azon a bajon meg mostanában senki sem tud változtatni, amit a hozzáértők már 1980 előtt, a volt laktanya átépítésekor is jeleztek. A hatalmas könyvtárüzem nem a városközpontban létesült, hanem a város egyik végén. Bár az olvasó, a szép termekben jól érzi magát, a szolgáltatásokkal foglalkozókat nyomasztja: Sokkal több pénz jutna a könyvekre, ha nem energiafaló fűtőberendezések működnének, ha a ház jobban megfelelne a funkciójának. A hatalmi szó többet nyomott a latban annak idején, mint a szakmabelieké. Itt és most ilyen viszonyok között szolgálják jól és becsülettel a város és a vidék apraját, nagy- ját, óvodásoktól az aggastyán komákig. Kovács T. István Teázás a lélek csendjében A mai japán kerámia Budapesten A japán fazekasság több mint tízezer éves, kezdete a történelem előtti idők cserépedényéig vezethető vissza. Ez a folyamatosság valamilyen módon megmutatkozik a Mai japán kerámia című kiállítás gyönyörű darabjaiban is, s az a tény is erre utal, hogy jóformán minden alkotás, minden darab gyakorlati célokat szolgál: tárolóedények (korsók, palackok, köcsögök), főzőedények (fazekak, lábasok), étkészletek (kannák, korsók és teásedények) egyaránt. Ősi technikával A hagyományos japán kerámiát hatvanhat kortárs művész munkái révén ábrázolják a Hopp Ferenc Keletázsiai Művészeti Múzeumban Ősi formák, élő művészet főcímmel. Megtudhatjuk még, hogy ez a január 23-ig látható kiállítás a Japán Alapítvány vendégkiállítása és a budapesti japán nagykövetség támogatásával jöhetett létre. Minden alkotó a hagyományos kerámiaművészet élvonalába tartozó — az Élő Nemzeti Kincs kitüntetettjeitől a középgeneráció képviselőjéig az ősi technikát alkalmazza, de a hagyományos forma- és motívumkincset szuverén módon, eredetien kelti életre. Az egyes alkotók művészeti felfogása között igen jelentősek a különbségek, s így ez egyetlen kiállítás keretében egészen szokatlan. Szertartások szerint A fazekasság a felkelő nap országában szoros kapcsolatban élt — nemcsak az agyaggal, hanem — a teaszertartással is. Teáscsészék, kannák, teaportartók, virágvázák készültek. A kiállítás meggyőzően tükrözi, milyen mély hatással volt a teázás szertartása a fazekasságra. Maga a szertartás a XIV—XVI. században a szamurájok családjainak (harcolok osztálya) ösz- szejövetelein alakult ki. Ez a réteg volt akkor a társadalom uralkodó része. A teázás mellett fontosnak tartották a helyiség berendezését, díszítését; nagy gondot fordítottak az eszközök beszerzésére, hogy kifinomult légkört teremtsenek otthonukban. Ezért gyakran használtak finom kínai és koreai kerámiát is. Szén no Rikju a zen-buddhizmus álláspontjáról kiindulva azonban a teaszertartás nagymestereként eltüntette az üres ékítményeket, hogy elérhesse végső célját: a teá- zók egész valójukkal a lélek csendjét figyeljék. A véletlen és a szándékos változtatások ösztönzően hatottak a teamesterek fantáziájára, ami aztán új eszközök, új edények megjelenéséhez vezetett. Haszebe Micuhiko, a tokiói Modem Művészetek Múzeuma igazgatója rövid írásában vázolja a japán kerámiakészítés sajátos technikáját. A fazekasáruk egyszerű cserepe 860—960 fokon, égetett színes cserép. A keménycse- rép-féleségek 1000—1280 fokon jönnek létre, ezek finomított, fehérített alapanyagú, földpáttartalmú edények. A kőcserép pedig még magasabb tűzön, 1300—1350 fok között kiégő színes cserép. Élő Nemzeti Kincsek Néhány olyan hely van Japánban, ahol a fazekasság fejlődése kemencék köré szerveződött, és ahol máig főfoglalkozás a kerámia előállítása. Ehhez mindenhol jó minőségű anyag, könnyen elérhető tüzelő — elsősorban fenyőfa —, valamint bőséges víz szükséges. Egyes korszakokban a technikák a keramikus művészek kezén gyökeres változáson mentek keresztül, olykor pedig a hagyományozódás megszakadással fenyegetett. Ezért 1950-ben Japán kulturális kincseinek megóvása érdekében új törvények születtek. Ebben számba vették a legkiválóbb hagyományos műves- ségeket, mestereket. így jött létre az Elő Nemzeti Kincsek „intézménye”. Az itt számon tartott keramikusok valódi mesterei szakmájuknak, akiknek jelentős -szerepük volt vagy van a klasszikus módszerek újjáélesztésében. A budapesti kiállításon — amit a debreceni Déri Múzeumba visznek tovább — ők is szerepelnek. A szakma legkiválóbbjainak kötelessége a hagyomány továbbadása; a kormányzat ezért őket anyagilag is támogatja. Ez a kötelesség magyarázza azt is, hogy csak élő művészeket neveznek nemzeti knincsnek. A hagyományt tehát tovább kell örökíteni, de újra is kell teremteni. Onody Éva Teáskanna, színes virágokkal (Sakaida Kakiemon műve) *
