Pest Megyei Hírlap, 1994. január (38. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-04 / 2. szám

_É PEST MEGYEI HÍRLAP SZUKEBB HAZÁNK 1993. JANUÁR 4., KEDD 5 Récék, bodzák, orgonák Az üzletház körül csak a gaz nőtt Benzinkút a fürdő helyén? S Közmeghallgatással búcsúz­tak az óesztendőtől a bagi- ak. Megtudhatták, hogy a tervezett 85 millió helyett 136 millió forintból gazdálkodott az önkormányzat. A következő tanévre elkészül a tanuszodás tornacsarnok. Állami céltámogatás megpályázásá­val szeretnék 1995-ben elkezdeni a csatornázást is. A hozzászólók több­sége elutasította azt a tervet, amely szerint a Malom-tó területén építené­nek benzinkutat. Másfélszázan gyűltek össze a mű­velődési házban, hogy az egyetlen alkalommal élve tájékozódjanak a képviselő-testület munkájáról és el­mondják véleményüket. Jelentős si­kernek könyvelhető el az a tény, hogy háromnegyed év alatt a falu minden utcájába eljutott a földgáz, s ha volt is késedelem az augusztus 31-i határidőhöz képest, az 1993 ha­tárán belül maradt. Közhasznú kövezők Minden jó, ha a vége jó, gondolhat­ták a bagiak, ezért nem is hangzott el egyéni panasz erről a beruházás­ról. Inkább azt fájlalták, hogy a koc­kaköves útburkolatokat — a nyolc­vanas években ezek kiépítéséről volt híres a falu — nem sikerült megfelelően helyreállítani. A vára­kozással ellentétben nem a kivitele­zők láttak ehhez, hanem az önkor­mányzat közhasznú munkásai. Eső­ben, sárban végezték, olykor lele­ményesen, a komoly szakismeretet igénylő feladatot — több-kevesebb sikerrel. Igaz, a talaj még nem üle­pedett le kellő mértékben. Talán a csatornázás után majd sikerül a helyreállítás, bár rossz előjel, hogy már most is eltűnt sok kockakő. Nem lehetne pótolni? A házak alatti „szennyvíztava­kat” várhatóan a szomszéd Hévíz- györkkel összefogva csapolják le csatornázással. A tavasszal nyújtják be a pályázatot állami céltámogatás­ra, kedvező esetben 1995-ben ez a közműfejlesztés is elkezdődhet. A tervezett bevételek késése mi­att szeptemberben öt évre 15, egy évre 10 millió forintos hitelt vett fel az önkormányzat. Végül is 85 milli­óval szemben 136 millió 690 ezer forintot költhetett el a község. A gá­zépítésre 34,5 milliót fizettek ki. Csaknem ugyanennyit a tornacsar­nokra, amely a jelenlegi tornaszobá­hoz képest akkora lesz, hogy az is­kola is beleférne. Csarnok, úszómedence Jamrik László polgármester beszá­molójában elmondta, hogy az épü­letben a csarnok, a mosdók, öltö­zők mellett lesz egy hétméter szé­les, 14 méter hosszú úszómedence, továbbá kondicionáló terem és sza­una is. Az építkezés augusztus else­jén kezdődött, a befejezési határidő július 15-e. Az ünnepélyes átadást augusztus 20-án tervezik. A kőmű­vesek karácsony és szilveszter kö­zött is falaztak. Csak a gaz nőtt viszont tavaly a félbehagyott üzletház körül. A Gal- ga ÁFÉSZ, a Budapesti Tüzép, a Magév és az önkormányzat által lét­rehozott kft. pénze elfogyott az ép­pen csak becserepezett épület befe­jezéséhez. Az önkormányzat szeret­né megvenni a társaság további tag­jainak tulajdonát féláron. Azok vi­szont nem mondanak le szívesen pénzük feléről. Pedig a polgármes­ter szerint van érdeklődő a papíron 28 milliót érő, egy szertefoszlott ál­mot megtestesítő torzó iránt. Bag másik baja már vitát is kel­tett. A magánkézben lévő Malom­tó területén kíván benzinkutat, üz­letet és autómosót építeni egy vál­lalkozó. Körülbelül ott — a terve­ket nem láttuk — ahol egykor a malmot szolgáló tó, hajdanában fürdő száraz medre árválkodik, múlhatatlan nosztalgiát táplálva a bagiakban. Testidegen tankállomás Mivel mellette van az M3-as autó­pálya csomópontja, egy benzinkút tulajdonosának ideális helyszín. Elvben a falunak is hasznára válna. De valósággal záporoztak a bagiak ellenérvei. A közlekedés okozta zaj szintje és a károsanyag-kibocsájtás máris magas. A benzinkút közvetve tovább szennyez, a zsúfoltságot nö­veli. A község lelkében, a Malom­tó helyén, testidegen. Azonos esz­tendőt írunk Amerikával, ezért nem kell beleesnünk azokba a hibákba, melyeknek ott már megfizették az árát. A lakosságot érintő ügyekben az érintettek szabadon fejthessék ki véleményüket! A mezőgazdasági szövetkezet több más helyszínt ajánlott fel meg­vételre a befektetőnek, aki viszont kijelentette, hogy 75—80 millió fo­rintos beruházást —- az összeg 10 százalékát környezetvédelmi előírá­sok teljesítésére kell költeni — nem vihet „kert végébe”. Hogyan dől el a kérdés? Nem tudni. Az üzemanyagtöltő állomás terveinek engedélyeztetése nem kez­dődött még el. Á közmeghallgatás résztvevői jogosultság híján nem ha­tározhattak arról a kezdeményezés­ről, amely a Malom-tó védetté nyil­vánítását szorgalmazta. Balázs Gusztáv A bagi tó, a bagi tó / Nem mámorí- tó, hódító. / A fényvágyónak pocso­lya, / Pedig van bája, mosolya, / szomorúfűze, topolya. Farkas Tibor aszódi diák írta eze­ket a sorokat a 20-as években. No- vák Károly dolgozatában találtam rá, amit a családjához kötődő Ne- pomuki Szent Jánosról elnevezett turbina-hengermalom történetéről írt. Télen jeget adott a tó, nyáron fürdőzések színhelye lett. Hét év­vel ezelőtt, lapunk hasábjain azzal a céllal ismertettem a verset és a ta­nulmányt, hogy bizonyítsam, „mit jelentett akkor, s mit jelenthetne ma tó a környék közönségének, ha létezne még, ha újjászületne. ” Nem tudom, bíztam-e még 1987-ben abban, amit 1984-ben ír­tam az új tulajdonos céljairól. A Galga ÁFÉSZ éttermet, vendégszo­bákat, sátorozási lehetőséget és te­kepályákat, a kitakarított mederbe csónakázótavat álmodott. A szövet­kezetnek azonban — némi befekte­tés után — ez a terve sem vált való­ra, (ahogyan az áruházra is hiába vár a falu). El is adta a telket, mal­mostul, tavastul. Évek, évtizedek romlása után már csak a bagiak nosztalgiája épít itt légvárakat. Mindig volt ellenérv. A szakem­beré előtt meg kellett hajolnom 1977-ben — hogy még távolabb utazzunk a múltba — amikor a me­gyei tanács természetvédelmi fel­ügyelője többek között az alábbi sorokat írta: „A jelzett területen mesterséges eredetű növényállo­mány található, közöttük néhány nagy méreteket elért fűz- és nyárfá­val. A terület tulajdonosainak el­mondása és a látottak szerint, a park valaha valóban nagyon szép lehetett. ” Javaslatomat a védetté nyilvání­A kiszáradt tómeder A szerzó' archív felvétele tásra elutasították. Évekkel ké­sőbb, újságíróként a természetvéde­lem elkötelezett hívének ismertem meg Balázs Istvánt, aki levelemre válaszolt. Soha nem felejtem el azonban azt, hogy dolgozószobája falát a bagi Malomtóról készült fotó díszítette. Ő talán már akkor ismerte Farkas Tibor következő so­rait is: „A bagi tó, a bagi tó /fájás zsongító, nyugtató. /Nincsenek haty- tyúk, s pálmafák, / Csak récék, bo­dzák, orgonák, / S kelepes gólya, béka, rák. ” De ma már valóban szinte sem­mi sincs. És annyi fát vágtak ki Ba­gón a Malomtó mellett és távolabb pótlás nélkül, (törvényesen?), hogy akkor sem történik semmi, ha majd az autókat mosdatják ott, ahol egykor az emberek fürödtek ingyen. Ingyen? Novák Károly ezt másképp látta: „És mégsem ingyen volt 6 ottan, hozta, mondta, moso­lyogta szívének kiáradó örömét, a hálaadást, amiért itt szabadon megmerítkezhetett és heverészhe- tett és barátkozhatott velünk. ” B. G. Szerény eleganciával öltözött öregúr nyit be a fémkeretes aj­tón, nehézkesen veszi a lépcsólcet a pincemélybe. A fordulók­nál szusszanásnyi idó're megáll, azután ahogy véget ért a meredek, a derű réveteg rajza rögtönöz elégedettséget a fris­sen borotvált arcra. Szapora totyogása is csak csigaügetés. Mintha a borozó füstje, zaja is az útját állná. A helyiség végében barna selyemmel letakart pianínó, függőleges húrozatának dobozán egy század eleji hangula­tot idéző' selyemernyó's asztali lámpa, a szűrt homályban csak az éjszakai Budapest fényei világítanak: fotókról. Az idó's úr lassan, nehézkesen szabadul gönceitől. Előbb felöltőjét, aztán selyemsálját, svájci sapkáját akasztja fogas­ra. Akkurátusán hajtja fel a zongora takaróját, s mire a bil­lentyűzet fedelét felnyitja, mintegy varázslatra, arca kisi­mul, derű lobog tekintetében. Ez már a biztonságérzet ma­ga. Nem kevésbé varázslatos módon, már egy „hosszúlé­pés ” ott vájja a lámpaemyő tövében. Belekóstol, s már hul­lámzik is ujjai alatt a klaviatúra. A dallam úgy iramlik, mintha szapora kezek szálat gombolyítanának. — Vártam már — mondja üdvözlésként —, itt, itt mellet­tem foglaljon helyet. Hogy parancsolja a fiatalúr, dalban el­beszélve, vagy prózában? Mert ha az előbbit választja, ak­kor hegyezze a fülét: „ Ott, ahol zúg az a vén folyó, ott, ahol álmodni jó..." Na, látja, ott születtem én. Erdélyben, Maros- vásárhely mellett, egy kis székely faluban, Somosdon. Mikor is? Olyan régen volt, hogy erről jobb nem beszélni. Mert azt mondja a nóta: „ Öreg a vén cigány... ” Persze csak a forma kedvéért, merthogy én a bicskás székelyek ivadéka va­gyok. Öregnek öreg ugyan, de „a szívemben nyár van”. Jómódú parasztember volt az apám. Tervei voltak velem a gazdaságban. Kezdetben hajlottam is rá, de aztán egy nap, amikor a grádicson guggolva az újságot olvasta, a feje fölött beleleselkedtem, s hát ott olvasom, hogy másnap felvé­teli van a marosvásárhelyi kollégiumba. Azon az éjszakán a pajtában aludtam, mit aludtam, virrasztottam, aztán ahogy elcsendesedett a ház, irány a város! „Koldus úr!" — szólítottam meg gyámoltalanul egy top- rongyos alakot, az mutatta meg, merre van az iskola. Ott is érettségiztem. Marosvásárhelyen, a Bolyaiakról elnevezett református kollégiumban. Micsoda évek...! — mereng, s a gomolygó füstből véli kiolvasni, hol a Teleki Könyvtár, a Bo­lyai utca, a Vár, a Somos-tető... Már az elején kezelésbe vett a kántor. A fülemet úgy esz­tergálta a teremtő: hogy abban hiba nem volt, minden dal­Hétköznapok Dalban elbeszélve lám megmaradt bennem. Rövidesen én lettem a kollégium orgonistája. Mondjam dalban? „Mint a szép híres patak­ra...” vagy: „Tebenned bíztunk eleitől fogva, Uram, Téged tartottunk hajlékunknak!..." Az asztalok mellől egyre-másra kapták fel fejüket a boro­zó vendégek. Miféle ördögi tréfa? Templomba tévedtek vol­na? — A matúra után Kolozsvárnak vettem az irányt, s beirat­koztam a Ferenc József Tudományegyetem jogi karára. Egy szemesztert jártam csak, mert a háború kiebrudalt a város­ból. Lementem Szovátára, vásároltam egy harmonikát és egy szezont ott muzsikáltam végig a Remete vendéglőben. Haj, hogy tudtak azok a régiek mulatni! Csendes, finom tár­saság volt... Duhajkodás? Ugyan! Menyasszonyt is szerez­tem ott magamnak, aki aztán rövidesen azt énekelte, hogy „Felment az én rózsám Pestre... ” s ez így is volt. Jelentkez­tem egy impresszáriónál, s kaptam is munkát azonnal. Ha mond öt régi helyet, ahol én nem muzsikáltam... A legjobban 1947-től 1949-ig ment a sorom. Prímán ke­restem abban az időben. És micsoda slágerek voltak... — mondja, s már fut is a dallam: „A haja szőke volt... „Egy cigánykaraván kocsiján ült egy lány..." A formám is remek volt. Negyvenkilencben például Feren- csikkel, aki rendszeresen eljárt a mulatóba, egyszer fogad­tunk, melyikünk kottáz hallás után pontosabban a rádióból. Hogy Ferencsik kedvelte-e a lokálzenét? Mi az hogy...! A nagy muzsikusok mind kedvelik. Simándi például régebben gyakran lejárt ide. — Szóval ott tartottunk, hogy az ötvenes évek vége... Az aranykorom... Még tanítottam is a zeneintézeti továbbképző­ben. Aztán mindent egyszerre kettéfűrészeltek. Mintha rájuk szóltak volna, az. embereknek elment a kedvük a mulatozás­tól. Akkoriban a Margaretta borozóban játszottam, mellet­tünk volt az AVO, hát nem bezárattak? Kenyér, kereset nél­kül maradtam. Már nem kellett a zenész semerre. A nótát mások és másfelé húzták. Az öregúr tekintete a billentyűzetre téved, s már áramlik is a dallam: „Szomorú vasárnap... " — Ez túl mély hang. Egy disz-mollal magasabban, ugye? Ne játsszuk mi is a kesergőt! Szóval, mit tesz az em­ber, ha végképp legatyásodott? Vesz egy mély lélegzetet és megnősül. A feleségem akkor volt utolsó éves a pedagó­giai főiskola magyar—történelem szakán. Gondoltam egyet, s csináltam egy huszárcselt. Visszaemlékeztem, én honnan is jöttem. A Bolyaiak elsősorban nagy matemati­kusok voltak, de nagyon szerettek zenélni. Én zenész vol­tam, de értettem is, szerettem is a matematikát. Vén fejjel, harmincévesen iratkoztam be a Budapesti Műszaki Egye­temre. Mint a tű fokán, úgy jutottam be a felvételin, mert­hogy én főleg gyantázásból készültem, ők meg a tangense- ket és a kotangenseket kérték tőlem számon. Nappal tanul­tam, este muzsikáltam, ahol lehetett. Micsoda remek taná­raim voltak: Pattantyús, Mutanyánszki, Cigány profesz- szor. Az első félévben kis híján megbuktam, de a gépész- mérnöki diplomámat már jelessel védtem meg. Az újlaki téglagyárba kaptam a kinevezésemet. Kettős életet éltem. Nappal a mérnöki munka, este a lokálzene. Ez ment is addig, amíg ki nem neveztek főmérnöknek. Ak­kor odajött hozzám egy nagyokos, és azt mondta: „ Főmér­nök elvtárs, hogy akar így példaképe lenni a dolgozók­nak?" Azt akarta, hogy többé ne járjak muzsikálni. Egy­szóval beintette a szólamot. A pianínó ismét kesergőre fogja: „ Válnunk kell, bár­hogy fáj... ” Én meg azt gondoltam magamban: megkeresem én a megoldást. A matematikát nagyon szerettem, de hogy a muzsikát mennyire, arra nincs kifejezés... Lemondtam hát a főmérnökségről és a Reiter Ferenc utcai Szerszámgép- gyárba igazoltam át, s muzsikáltam tovább. Aztán jött 1956. A pianínó: „Hol vannak a katonák... hová lett a sok vi­rág... Ó mondd, ki érti ezt, ó, mond, ki érti ezt...” Szóval, ha az ember nem főmérnök, akkor muzsikálhat. Végül mérnökként a Ganz Villamossági Gyárból mentem nyugdíjba. Innen, mint muzsikus? Soha! Innen csak visz­nek. És higgye el, nem a pénzért csinálom, hanem mert: „a muzsikusnak dalból van a lelke...” Már nagyon nehéz bejárnom, de bátorítom magam: „Ma este indulunk a frontra, búcsúzni jöttem, kis Kató...” Hát ez a helyzet. Ha beint a karnagy, majd még elját­szom: „Fizetek, főúr, volt egy feketém...” Paizs Tibor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents