Pest Megyei Hírlap, 1994. január (38. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-04 / 2. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP SZUKEBB HAZANK 1994. JANUÁR 4.. KEDD Dabasi „demokrácia” Török György menesztése és ami mögötte van Keserű hangú panaszlevelet kaptunk Dabasról, melyben Török György, a helyi Sugár Rezső Körzeti Állami Zeneiskola volt igazgatója írja le, hogyan tették holtvágányra 31 éves pedagógusi pályája jutalmául, négy évvel nyugdíjazása előtt. Levélírónk — a zenei nyelv fordulataival ugyan, de — egyértelműen az önkormányzatot vádolja. Mint írja: mulasztásos törvénysértések sorozatát követték el, melynek minden akkordja előre meg volt komponálva a helyi önkényuralom hatalmasainak partitúrájában. Aligha kétséges, Török György segítséget vár tőlünk, vagy valamilyen fajta elégtételt a sérelemért. Sajnos, erre még indokolt esetben sincs lehetőségünk; egy önkormányzat döntéseit csak a köztársasági megbízott bírálhatja felül, vagy a munkaügyi bíróság. Mi csupán egyet tehettünk. Személyesen is meghallgattuk a panaszost, és elbeszélgettünk néhány tisztelőjével. Ezek, valamint a beszerzett dokumentumok alapján próbáltuk rekonstruálni az igazgatóválasztás momentumait. Kis curriculum vitae Elöljáróban néhány mondatot Török Györgyről. Fiatal tanárként 1962-ben került Dabas- ra. Evekig általános és középiskolában tanított éneket, mígnem 1974-ben sikerült kiharcolnia, hogy a Dunakeszi Állami Zeneiskola létesítsen kihelyezett tagozatot Dabason. Négy év elteltével, az eredmények alapján, a megyei felettes szervek úgy döntöttek, hogy önállósítják a dabasi iskolát, s közkívánatra Török Györgyre bízzák az igazgatását, aki — mellesleg — Su- * * Az üggyel kapcsolatos dokumentumok másolatai — gár Rezső kedvenc tanítványa volt. Török a bizalomra joggal rászolgált. Másfél évtized alatt zenei hagyományt teremtett nemcsak Dabason, hanem az egész térségben, a nyolcvanas évek elejétől sorra nyílnak a kihelyezett tagozatok Hartyánban, Némedi- ben, Gyálon, Ócsán és Herná- don. A zene iránt van kereslet, a zenére fogékony fiatalok százai tanulnak Török igazgató irányítása alatt fúvós, ütős, húros és egyéb hangszeren játszani, közülük jó néhány hivatásul választotta a zenét, ma pedagógusként vagy profi zenészként dolgozik. Török Györgynek tizenöt év alatt háromszor újították meg az igazgatói kinevezését, az utolsó megbízatása 1993. július 31-én járt le. Ilyen esetben kötelező a pályázatkiírás, a Művelődési Közlöny 13. számában meg is jelent a közlemény, melynek értelmében a pályázatokat július 15-ig kell elbírálni, az állás betöltésére pedig augusztus elején kerül sor. Különös, de a leglényegesebb kimaradt: a pályázatok benyújtásának határideje. Török György, tudván, hogy a ciklusa lejárt, július 9-én benyújtotta pályázatát az önkormányzathoz. Egy tizenhárom oldalas, mindenre kiterjedő tanulmányban leírta, hogyan képzeli el az intézmény működését a megváltozott gazdasági viszonyok közepette. Az övén kívül még egy pályázat érkezett, a Joó Tibor zenetanáré, aki 1990-ig az ócsai kihelyezett tagozatot irányította — tehát mindösz- sze három évvel ezelőtt került az anyaintézethez. Joó zenepedagógusi képességeit senki nem vitatja, az viszont önmagáért beszél, hogy az ő pályázata mindössze két gépelt szám szerint hét darab — birtokomban vannak. (A szerző) oldal — az elkövetkező öt év igazgatási koncepciója hatvan sorban elfért. A pályázatokat, mint szakhatóság, a Közép-magyarországi Tankerületi Oktatásügyi Központ véleményezte, illetve a 336/93 sz. levelük csak Török György pályázatának értékelésére szorítkozik, ami egyértelmű állásfoglalás a pályázó mellett. Ehhez társult a zeneiskola szülői közössége és a Pro Musica-alapít- vány kuratóriumának levele, melyet a polgármesterhez címeztek, s amelyben világosan megírják: ragaszkodnak ahhoz, hogy Török György maradjon az intézmény igazgatója. Pályázatok és elbírálások Az önkormányzat, bár már szeptemberben kézhez kapta a szakhatóság véleményét, csak november 25-én tűzte napirendre a pályázatok elbírálását. ami még hagyján. De ezt megelőzően előbb arról születik döntés, hogy — idézem: a Sugár Rezső Körzeti Állami Zeneiskola fenntartási jogát átadja a Pest Megyei Önkormányzatnak. Az intézmény tulajdonjoga a Dabas Városi Önkormányzatnál marad. Határidő azonnal. (217/93 sz. Ö. H.) Jogosan vetődik vei a kérdés, ha lemondtak az iskoláról -— hogy szabaduljanak a fenntartás költségeitől —, miért volt fontos az igazgató személyéről dönteni, s miért nem engedték ezt át.a majdani működtetőnek? Tény, november 25-én még nem született érdemi döntés, egyik pályázó sem kapta meg a szükséges voksot. Amiért is december 9-én megismétlik a szavazást, de eközben néhány Török-pártit sikerül meggyőzni Joó Tibor alkalmasságáról, következésképp Joó kerül ki győztesnek. A döntés joggal váltott ki felháborodást a városban, mert hisz mindenki ismeri az indítékait. Jó egy após a háznál Nevezetesen azt, hogy Joó Tibor apósa a képviselőtestület egyik oszlopos tagja, a polgár- mester támogatója, s a helyi kisgazdapárt hangadója is. Aki tehát jártas a helyi politikában, az könnyen kikövetkeztette a december 9-ei döntés miértjét. A többségben lévő kisgazdák kompromisz- szumra bírták az ellenzéket: kiharcolták, hogy az ő jelöltjük győzzön. Különben nem ez az első eset Dabason, amikor a testület döntése nem váltja ki a lakosság tetszését. Az olyan döntés, melyben a köz- és magánérdek keresztezi egymást, soha nem népszerű. Mert ellentmond a demokrácia törvényeinek. Az ügy koránt sincs lezárva, Török György és hívei a köztársasági megbízotthoz fordultak. Ami az iskola sorsát illeti, ellentétben a dabasi önkormányzat döntésével, a megyei közgyűlés csak 1994. július 1-jei dátummal veszi kezelésbe az intézményt. Már ami megmarad belőle. Mert pillanatnyilag teljes a káosz, a tantestület megoszlott, a Török-pártiak állás után járnak. A növendékek sorozatosan elmaradnak az órákról (téli szünet előtti állapot), és amire tizenöt év alatt nem volt precedens, az idén elmaradtak a karácsonyi és év végi koncertek. És Török György elégtétele? A térség egyik nagyközségének polgármestere arról tájékoztatott, hajlandók zeneiskolát indítani, önkormányzati költségen, ha Török tanár úr vállalja az iskola igazgatását. Török György elégtételt kap, ha nem is azok részéről, akikre élete legszebb éveit pazarolta. Matula Gy. Oszkár Berlini magyarok öröme Kosdon szövődött a szerelem Gyümölcsöző kapcsolatot kötöttek a berlini magyarok a kosdiakkal. A legrégibb külföldön működő magyar egyesület tagjai tavaly hús- vétkor látogattak először a Naszály lábánál fekvő településre. A berliniek — akik között németek is szép számmal akadnak — megbarátkoztak a kisközség lakóival, és hamarosan viszonozták a meghívást. A kosdiak pünkösdkor rándultak ki Berlinbe, és ekkor két pár között szerelem is szövődött. Az első lagzit nyáron tartották, a másodikra karácsony és újév között került sor. A Berlini Magyar Kolónia (a múltban támogatója volt például Liszt Ferenc, Klapka György és Jókai Mór) elnöke, Szabó János örömmel újságolta: húszesztendős lányának Kosdon „kötötték be a fejét”. A három országra szóló lakodalmon kétszázötvenen ropták a csárdást. Bár Michaelának az édesanyja német, a „kislány” mindig is erősen vonzódott apja szülőföldjéhez. Már kicsi korában kijelentette: Magyarországon szeretne házasságot kötni. A gyermekkori vágy a múlt nyáron vált valóra. Michaela egy délvidéki magyar család gyermekével ismerkedett meg, a fiú szülei a Vajdaságból települtek át nemrég. A fiatalok nem Kosdról származnak, a nagy találkozás mégis itt történt. Szabó János hozzáfűzte, hogy a Vác melletti kis faluhoz őt szomorú, ám felemelő emlék is köti: — Itt halt meg a testvérem 1964-ben. A Naszályban szenvedett balesetet. Mi egy mosonszentjáno- si szegény családból származtunk, és nem tudtuk előteremteni az anyagiakat arra, hogy a testvéremet hazavitessük. A kosdiak összefogtak, gyűjtést rendeztek. Felejthetetlen, hogy milyen magatartást tanúsítottak — osztoztak a bánatunkban, és most az örömünkben is. Hát így kerültem én először kapcsolatba velük..., és úgy gondolom, hogy nem volt hiábavaló bemutatnom ezt a vidéket, az itteni embereket berlini barátaimnak. Varga György húsvétkor járt először Kosdon. Baranyában nőtt fel, de már két évtizede is van annak, hogy Németországban él. Kosdon találta meg élete párját, az ő számára is feledhetetlen marad tahát a tavaszi „kirándulás”. — Amikor pünkösdkor viszontláttuk egymást Berlinben, megkérdeztem tőle: akar-e németül tanulni? — mesélte. — Mondtam neki, hogy igen — pirult el a fiatalasz- szony. Vargáné Túri Julianna büszkén mutatta, hogy maga varrta és hímezte az esküvői ruhát. — Nagyon szépen kézimunkázik, a kosdi énekkar és tánckar is az általa készített blúzokban lépett fel a berlini kulturális rendezvényen — tette hozzá a férj. Míg a fiatal pár Kosdon szeretne a későbbiekben letelepedni, Varga György Berlinbe viszi a feleségét. Természetesen havonta hazajárnak majd, hiszen Kosdtól nem lehet elszakadni. T. Á. Hol van a végállomás? A települések helyi járatain ismét drágultak a viteldíjak. A tájékoztató írás készítése közben nem tudtam szabadulni attól a gondolattól, hogy a nem is olyan rég volt kétforintos vonatjegyek kora nincs is még messze. Még kevésbé, amikor a dupláját számolták. Ehhez képest abszurd, hogy most a lakóteleptől a belvárosig 25 forintot keli fizetnem. Vagyis oda-vissza már ötvenet. Am még így is, csak egy váci polgár panaszkodhat. A dunakeszi honfitársnak 56 forintjába kerül egy forduló, pedig itt még az önkormányzat is hozzájárul a Volánbusz költségeihez. Neki vagy a mogyoródi polgártársnak viszont az őrbottyáni lakos tanácsolhatja, hogy egy szót se szóljon. Ő a falu egyik végétől a másikig harminc forintért utazik, ami a visszaúttal ugye, már hatvan. Tudom én, hogy a közlekedési vállalat szekere kényszerpályán fut. Mondják, hogy a váci üzemigazgatóság bevételeiből is csak néhány millió a nyereség. Minden pénz a működésre kell ma. Fejlesztésre szinte semmi sem jut. Még az egyenként havi háromezer kilométert futó, öreg buszokat sem nyugdíjazhatják, mert 8-10 millióba kerülne egy új kocsi. Azt mondták nekem a tarifaemeléssel foglalkozó szakemberek, hogy tulajdonképpen a jövőbeni infláció hatásait szeretnék így kivédeni. Tudják ugyanis előre, hogy drágulnak majd az üzemanyagköltségek, az energiaárak, általában nőnek a kiadások. Nagyon is megértettem ezt a magyarázatot, s nem mertem kimondani a bennem mocorgó kérdést: mégis, nem a kutya kergeti így körbe a farkát? Mert aki inflációt akar előzni és nem követni, az maga is csinálja az inflációt. Az emberek fizetőképességének pedig igen merev határai vannak. Vajon nem az következik ezután, amire már tavalyi tapasztalatok is intenek? Mindig kevesebb lesz az utas. Több a kerékpáros. Avagy az ilyen árak mellett megéri már autózni, a városi levegőt telefüstölni. Következményként később bizonytalanná válhat néhány volános munkahely. Mind több bliccelő csökkenti a bevételeket. Újabb tünet. Vannak már bérlethamisítók is. A vonalakon csökkenő utasszámot járatritkítás szokta követni. Ha a település minden vonalán csökken az utasszám, jön az újabb áremelés. No de meddig jöhet, hol van a végállomás? — Követhetnék a nyugati példát? Rövid vonalakon olcsó, kis kocsikat járatni — szoktam kérdezni. A válasz most is az volt: — Beruházásra nincs pénz. Mondják, hogy készül a városok tarifaszövetségének a terve. Ez hozna valamit a konyhára olyan megoldásokkal, hogy a vidéken váltott buszjegy vonatra, pesti villamosra is érvényes lenne. Szó van arról is, hogy az állam, a vállalat meg az önkormányzatok közösen képeznének fejlesztési alapot. Ám e tervek még csírájukban vannak. A megfizethető helyi közlekedés jövőjében érdekelt laikust tehát kísérti a gondolat, a kérdés kimondása: talán csak az egészen radikális megoldás segíthetne itt? Például önálló, rugalmas, minden konvenciótól mentes, helyi közlekedési vállalkozások létrejötte? Ha valakinek megérné. Kovács T. István Veszélyt jelző váci monitorok Főút mellett nem jó lakni Több híradás jelent már meg a lapokban arról, hogy megkezdték a Budapest—Vác elterelő útszakasz építésének előkészítését. A jó hírnek minden olyan településen örülnek az emberek, ahol a kettes számú, nemzetközi főútvonal húzódik. Az általánosnál is nagyobb az öröme a szakembernek, aki ismeri az elviselhetetlenül nagyra nőtt forgalom testi-lelki ártalmait. Vác legforgalmasabb központjában, a Szent István téren áll az a különös formájú konténer, melynek műszerei félóránként rögzítik a levegőszennyezettség adatait. Ezen, a PHARE-alapítvány megbízásából elhelyezett mérőállomáson kívül a belváros másik pontján is áll egy konténer, ahol óránként jelennek meg adatok a monitoron. — Ezekről az adatokról a jövőben hetenként szeretném tájékoztatni a lakosságot — mondja Bíró György, Vác polgármesteri hivatalának környezetvédelmi vezetője, aki szerint: —- A műszerek a szénmo- noxidot, a. nitrogénoxidot, a kéndioxidot és a szálló port mérik. A még kis mértékben is tompultságot, fáradtságot okozó szénmonóxid-tartalom főleg a délelőtti és kora délutáni órákban rontja a levegőt. Ez nemcsak az autóforgalom miatt van így, de például a nit- rogénoxid már egyértelműen a kipufogókból származik. Ez a gáz már a nappali órákban a határérték háromszorosára is felgyülemlik, s párás időben fokozott egészségi károsodást tud okozni. Nagy veszélye, hogy nem azonnal, hanem évek múltán válik érezhetővé a hatása. A kéndioxidnak viszont a kellemetlen szaga fárasztja az idegrendszert. A kérdésre, hogy addig is, amíg az elterelő szakasz miatt nem csökken a nagy károkat okozó, túlzott forgalom, mit lehetne tenni, Biró György azt válaszolja: — Párás időben nem kellene gépkocsival közlekedni az utcákon. A napi sétákat ne a 2. sz. főút közelében folytassák a tisztelt polgárok. Útirányukat, ha lehet, sietős dolgaik közben is másként válasszák. A tranzitforgalmat ugyanis nem lehet leállítani. Vácott ma még nincs szmogriadóterv, de a város idei költségvetés-tervezetében már szerepel ennek az elkészíttetése. K. T. I.
