Pest Megyei Hírlap, 1994. január (38. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-15 / 12. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. JANUÁR 15.. SZOMBAT 13 Ne féljenek az egyházi iskolától! á Lapjukban megje- ^ lent cikkükre való hi- p, vatkozással — mely • .. ~cikk a II. kerületi A dy Endre Utcai Általános Iskola egyházi kezelésbe való visszaigénylésével kapcsolatos szülői értekezlet összehívásáról értesít — az alábbiakat szeretném közreadni. Nagy érdeklődéssel én is elmentem az ominózus szülői értekezletre — hogy első kézből értesülhessek az egyházi iskolák fogadtatásáról, nem kis szorongással a da- bas-sári iskolaügy történései után, és nem kis szorongással azért is, mivel nem akármilyen helyről, az úgynevezett „káder-dűlő”-ről van szó. Őszintén megvallva, sokkal nagyobb indulatokra, „égzengésre” lehetett számítani. A szülők és nemkülönben a pedagógusok részéről sok aggodalom merült fel a bizonytalanság miatt: a ferences Kolos páter pedig igen nagy türelemmel, szeretettel igyekezett a félelmeket eloszlatni. Több elmarasztaló, negatív szülői és pedagógusi vélemény után én is szót kértem és kaptam. Elmondtam, nem vagyok ugyan már aktív szülő, csak aktív, hatunokás nagymama, és az unokáim révén leszek én is érdekelve katolikus iskola igény- bevételére. Ezen soraimmal is szeretném az alábbiakat megerősíteni: Kedves Szülők! En nagyon boldogan döntöttem A magyar lovasság (huszár- ság) több évszázadon keresztül a hon védelmére felsorakozott „hadi nép” legeredményesebb fegyvernemét jelentette. A huszárok a vitézséget, a férfias küzdelmet testesítették meg, harcaik minden történelmi korszakban a haza védelmét, a nép szabadságharcos küzdelmeit szolgálták. Már Mátyás király török elleni harcaiban, majd az azt követő évszázadokban is nagy jelentőséggel bírtak a lovasok. A Rákóczi-sza- badságharcban pedig a hu- szárság volt a legeredményesebb fegyvernem. Ki ne emlékezne Bercsényi Lászlóra, aki Franciaország mar- sallja lett, benne a francia huszárság megalapítóját tisztelik. A „legvitézebb huszár” nevet báró Simonyi József kapta, aki közhuszárból küzdötte fel magát az ezredesi rangig. A huszároknak a császári-királyi hadseregben, de az 1848—1849-es forradalom és szabadság- harcban is meghatározó szerepük volt. Az I. világháborúban esetenként még számottevő, de a II. világháborúban már minimálisra csökkent a lovas kötelékek harci értéke. A háborúk gépi korszakában, a lovasság elvesztette a korábbi jelentőségét. Létjogosultságukat azonban nemcsak a tüzérségi lö- vegek, harckocsik, repülőgépek, valamint egyéb hadi- technikai eszközök tömeges megjelenése és alkalmazása zárta ki; nem is a harceljárásokban bekövetkezett módosulás kérdőjelezte meg, hanem a II. világháborúban és az azt követő években megjelenő új típusú tömegpusztító fegyverek. Az Amerikai Egyesült Államok atomfegyverrel 1945 júliusától, a Szovjetunió pedig 1949 szeptemberétől rendelkezett. Hidrogénbombája az USA-nak 1952 novemberétől, a Szovjetuniónak pedig 1953 augusztusától volt. A szakemberek előtt nem volt tehát kétséges, hogy a tűzerő és a csapásmérő-ké- pesség növekedése, továbbá a minden képzeletet felülmúló tömegpusztító fegyverek megjelenése a lovasságot leértékelte, szükségtelenné tette. Ahol pedig volt, ott egymás után szüntették meg a lovas csapatokat. Lovasok kerestetnek Magyarországon nem így történt! Sőt éppen 1952-ben határozták el, hogy felállítanak egy lovashadosztályt. E magasabbegység hadrendbe állítását egyrészt a magyar lovas hagyományokkal, másrészt a II. világháború egyes frontszakaszain elért lovas sikerekkel indokolták. Az alakulatok elhelyezésére négy helyőrséget jelöltek ki: Nyíregyházát, Miskolcot, Debrecent és Tokajt. A lovashadosztály-parancs- nokság székhelye Nyíregyháza városa lett. A tervezésre, vezetésre és irányításra, ideiglenes jelleggel, Komáromban 31 fős előkészítő törzset hoztak létre, 1952 augusztus 15-i dátummal. Az egyes alakulatok megalakításának végső időpontját 1952 november húszadikában állapították meg. A felállítandó magasabbegység három helyen települt. Nyíregyházán, a Guszev (lovassági) laktanyában az 1. lovashadosztály-parancsnok- ságot; az 51. lovasezredet a Hadik laktanyában; Miskolcon a Szondi laktanyában a 22. lovasezredet; Debrecenben a Sámsoni úti laktanyában a 60. lovasezredet helyezték el. Az így kijelölt laktanyákat az új alakulatok befogadására alkalmassá kellett tenni, át kellett alakítani. A hadosztály tiszti állományának kijelölésére a Személyügyi Főcsoportfőnökség tett javaslatot. A tiszthelyettesi- és a legénységi állományt, valamint a lovakat a Honvédelmi Minisztérium biztosította az alakulatok részére, keretelosztási tervek alapján, több helyőrségből (Nyíregyvolna annak idején ilyen kérdésben, hogy írassam-e egyházi iskolába a gyerekeimet, vagy sem! Örüljenek tehát, tegyék össze két kezüket, adjanak hálát az Istennek, hogy szabad országban élhetnek és szabadon kimondhatják: akarják-e gyermeküket egyházi iskolába járatni, vagy sem. És azt is nyugodtan bevallhatják, hogy ha nem akarják,^ nem lesz semmi bántódásuk! Én annak idején az Isteni Megváltó Leányaihoz jártam elemibe 6 évig, nagy szerencsémre. Férjem a bencés gimnáziumban, Budapesten érettségizett 1944-ben, most lesz az 50 éves érettségi találkozójuk. És még most is azt emlegeti, milyen nagyszerű iskolába jártak, tanáraik milyen kiváló pedagógusok voltak, és ők ott milyen jól érezték magukat... 63-an végeztek, ebből 43-at felvettek az egyetemre (az más kérdés, hogy aztán hányat penderítettek ki ’48 után): orvosnak, ügyvédnek, gyógyszerésznek, mérnöknek, — sőt világhírű fizikus is került közülük. Az egyházi iskolában belénk nevelt vallásosság, keresztény szellemiség aztán később átsegített bennünket az elmúlt negyvenöt év nagy megpróbáltatásain... Ezeket mind annak alátámasztására írtam le, hogy a kedves szülők ne féltsék gyermekeiket az egyházi iskolától (illetve, ne attól féltsék!); hiszen köztudott, hogy az ország nemcsak gazdaságilag ment tönkre, de tönkrement legalább ennyire — erkölcsileg is! A szellemi, és erkölcsi felemelkedést szolgálná, ha az HISTÓRIA Az atomkorszak magyar huszárai háza, Debrecen, Mezőtúr, Szentes. Szolnok, Békéscsaba, Karcag, Orosháza...) Törjön át az ellenségen Megalakulásakor a magasabbegység a 13. lovashadosztály hadrendi számot kapta, amelynek parancsnoka: Koréin Mihály ezredes lett. A lovas magasabbegység állománytábla szerinti személyi állományát 3258 fő (1 tábornok, 512 tiszt, 985 tiszthelyettes, 1742 honvéd és 18 polgári alkalmazott) alkotta. A hadosztály 1150 lóval rendelkezett. Figyelemre méltó, hogy a lovashadosztály fő csapásmérő erőit a három lovasezred (22., 51., 60.) mellett, a 70. harckocsizászlóalj és a 65. tüzérezred jelentette. A jóváhagyott kiképzési tervek alapján megkezdődhetett tehát a kiképzés és a feladatokra történő felkészítés. Dokumentumok szerint harchelyzetben a lovashadosztály a hadtestek állományába tartozó lövészhadosztályokkal közösen oldotta volna meg a feladatait. Támadásban például azt várták, hogy az ellenséges védelmet 3-4 kilométer szélességben törje át, majd az elért sikert mélységben ki kellett volna fejlesztenie. Védelemben viszont csak tartaléknak számított. Feladatuk lett volna, hogy a betört ellenséges harccsoportokra ellenlökésekkel csapásokat mérjenek. E kemény feladatra 1952. november 9-től pontos napirend szerint készültek lovasok és lovak. Az ébresztő reggel 5 órakor volt. A délelőtti kiképzésre 5, a délutánira pedig 2 órát fordítottak. A napirend a lovakkal kapcsolatos feladatokat az alábbiak szerint rögzítette: 5.20—6.10: zabolás, lóápolás, szénázás, itatás; 12.55—13.30: zabolás, szénázás; 18.20—19.10: itatás, lóápolás, zabolás, a felszerelés karbantartása. A vacsora után másfél órában biztosítottak a katonák részére kulturális foglalkozást és szabadidőt. A szigorú napirendet a 22.00 órakor elrendelt takarodó zárta le. A körülmények azonban nem mindenben igazodtak a szigorúan előírt napirendhez. Mint a korabeli jelentésekből kitűnik, számos tényező gátolta a feladatok végrehajtását. A hadosztály 1952. december 3-án keltezett helyzetjelentésében a 9. lövészhadtest parancsnokságának az alábbiakról adott számot: Nyíregyházán a lóápoló szerelékeknek nincs szekrény biztosítva; Debrecenben a hónap elején érkező 34 lónak nincs istállója; Miskolcon a kivitelező vállalat nem készítette el határidőre az istállókat. Riadó, kuruc rohamokkal Az 1952. évi őszi átszervezések keretében átdolgozták az „A”-jelzésű harciria- dó-intézkedést is. A lovashadosztály részére elfoglalandó körleteket a honvédelmi miniszter határozta meg. Az átdolgozott „A”-jelzésű harci riadó esetén a lovashadosztály alakulatainak a fegyverekkel, a haditechnikai eszközeivel és az elrendelt anyagi készletekkel el kellett foglalni a kijelölt körleteket — ezt a hadosztály esetében 4-5 órában határozták meg —, ahol fel kellett készülni a harcfeladat végrehajtására. ' A sárga parolis huszároknak azonban — legnagyobb szerencséjükre — harcban nem kellett számot adni fel- készültségükről. Volt azonban két esemény, amely a béketábor magyar frontszakaszán sajátosan fontos szerephez juttatta őket. Mondhatjuk azt is, hogy egy sok dicsőséget megért fegyvernem jutalomjátékaként. Az egyik az 1953. évi április 4-i díszszemle volt. Többhetes gyakorlás után a magyar huszárok jelesre vizsgáztak. Budapesten az egyházak minél nagyobb mértékben tudnának a nevelésben részt venni, minél több gyerek nevelését bízhatnánk a nagyszerű paptanárokra! Hiszen ők nem szétrobbantani, hanem méginkább építeni akarják az iskolai közösségeket, és nem lerombolni a már meglévő hagyományokat. A szülői értékezletre men- vén, lakóhelyemtől nem mesz- sze, végignéztem az autóbusz útvonalán, minden méregdrágán felállított újfajta buszmegálló üvege tönkrezúzva... Ráfér a gyerekekre a nevelés! Kiderült egy kérdés kapcsán, hogy a ferenceseknél 3-4-szeres a túljelentkezés, és azt is megjegyezték, hogy a Kádár-rendszerben tele voltak káder-gyerekekkel az egyházi iskolák... Olvastam Gyurkó László könyvét, amelyet annak idején Kádár életéről írt; ebben Kádár beismerte, hogy többek között milyen nagy hibákat követtek el..., például megszüntették az egyházi iskolákat, ahol „kiváló pedagógusok!” tanították a gyerekeket, és megszüntették az ápolórendeket... Végül pedig az oktatási kormányzat figyelmébe kell ajánlanunk: természetellenes, ha az egyházi iskolák tanáraira, pedagógusaira nem teljed ki a közalkalmazotti jogviszony! Ezen sürgősen változtatni kell, ezt kívánja igazságérzetünk! Kérem a tisztelt szülőket, az előbb elmondottakat — gyermekeik érdekében — ne hagyják figyelmen kívül, amikor azt a bizonyos kérdőívet kitöltik! Csányi Gyuláné Budapest akkori Sztálin téren megjelenő huszárok kék mentében, vörös nadrágban és vörös sapkában lovagoltak, a piros, aranyszegélyes takaróval borított sötétpej lovon ügető parancsnokot fehér lovakon követték a kürtösök, aztán a lovas századok következtek. Az első díszszázad fehér lovai után sárga, majd sötétbarna, végül pedig fekete paripákon foglalták el a teret. Ennyi, mondhatnánk a filmfelvételek kölcsönszavával, ha nem lett volna dolguk a filmszakmában is. A másik fegyvertényük ugyanis a Rákóczi hadnagya című film forgatásának segítése volt. A történelmi hőseposz elkészítéséhez ugyanis a Népművelési Minisztérium segítséget kért a HM-től. Ennek alapján vezényelték a huszárokat a „film harcmezejére ”, ahol is 1953 augusztusától októberéig vitézkedtek. Ebben a bevetésben 565 katona, 500 ló és 15 országos jármű, azaz parasztkocsi vett részt. Az 1. lovashadosztály teljesítette, amit elvárt tőlük a minisztérium és a filmrendező: alkalmi kurucokként minden lovassági csatában győztek. S ez azt is jelenti, hogy a Magyar Néphadsereg 1. lovashadosztályának alegységei a Rákóczi hadnagya című filmben vívták utolsó győztes csatáikat. A film forgatása után ugyanis hamarosan megkezdődött a lovas magasabbegység felszámolása. Sztálin halála után új helyzet alakult a hidegháborúban, s ez egyben azt is jelentette, hogy az atom- fegyverkezés egyebek között a magyar frontszakasz védőinek átszervezését is jelentette. A magyar lovasság tehát egy filmmel vonult le végérvényesen a hadtörténelem színpadáról. Balló István hadtörténész Kossuth önként vállalja a háziadó fizetését Az 1848 előtti korszak sokféle adófajtája közül a háziadót a vármegyék vetették ki, célja az önkormányzatok kiadásának fedezése, különböző középületek fenntartása volt. A 16—17. században nemesek és nem nemesek egyaránt fizették, de az 1723. évi 6. te. a nemeseket felmentette fizetése alól. A reformkorban általánossá vált a reformokot sürgetők körében a közteherviselés elvének kimondása, vagyis az adózás általános kiterjesztése. Kossuth a Pesti Hírlap hasábjain cikkek sokaságában népszerűsítette a közteherviselést, komolyan bízott, hogy fokozatosan megszűnik a nemesi adó- mentesség. Különösen a háziadó fizetésének elfogadásában reménykedett. Már 1842-ben leírta egyik írásában: „a házi adót a jövő' országgyűlésen aránylagosan elvállalandjuk; azonban az mindenesetre csak hit” A közteherviselés ügye azonban elbukott az 1843/44. évi országgyűlésen. Önkéntes adózási mozgalom indult ekkor az országban. Kezdeményezője Bezerédy István volt Tolna megyében, őt követte Pest vármegye néhány nemese, mikor a megyegyűlésen, 1845. január 16-án Kossuth Lajos, Besze János és Rosty Albert bejelentették, hogy önként fizetik ezentúl a háziadót. Széchenyi ellenezte az akciót. A pisztoly idő előtti elsütése című cikkében bírálta őket, mert országgyűlési határozat nélkül döntöttek adóügyben. Kossuth ezúttal nem válaszolt, de nagy örömmel nyugtázta, hogy Zalában Deák Ferenc „ágyúszóval” válaszolt a „pisztolylövésre”: kétszáz ottani nemessel önként vállalta a háziadó fizetését. Pogány György
