Pest Megyei Hírlap, 1993. december (37. évfolyam, 280-305. szám)
1993-12-06 / 284. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1993. DECEMBER 6., HÉTFŐ Harcok Boszniában Szerb ágyútűz Maglajra A muzulmán csapatok és a szerb erők között is fellángoltak a harcok Kelet-Boszniá- ban. A szerb tüzérség szombaton a Teocak körüli muzulmán településeket lőtte. Válaszként a muzulmán csapatok azzal fenyegetőznek, hogy felrobbantják a közeli víztározó gátját, s ez katasztrófát idézne elő a környező szerb helységekben. A helyi polgári vezetést a muzulmánok már ki is telepítették Szarajevóba. Teo- cakot jelenleg még a muzulmán erők ellenőrzik. A szerb tüzérség ágyúzta az észak-boszniai Maglajt, a városban nyolcán életüket vesztették, sokan megsebesültek — jelentette tegnap reggel a szarajevói rádió. A Mag- laj és Tesanj között zajló harcok miatt visszafordult egy segélyszállítmány, amely a körzet lakóinak hozott volna élelmiszert és gyógyszert. A zágrábi rádió beszámolt arról, hogy a nyugat-boszniai szakadár muzulmán erők előnyomultak Gazin városa felé. A muzulmán kormánycsapatok és az autonómista erők közötti összetűzésekben mindkét fél nagy veszteséget szenvedett. Japán szerepvállalás a Balkánon? A japán kormány esetleg tevőlegesen is részt vállal majd az ENSZ volt Jugoszláviában állomásozó egységeinek megsegítésében, amellett, hogy növeli az emberiességi alapon nyújtott támogatását. E lehetőségeket tanulmányozza a japán kormány azzal összefüggésben, hogy Akasi Jaszu- si személyében japán diplomata veszi át rövidesen a volt jugoszláv köztársaságokban állomásozó ENSZ-csapa- tok irányítását. Akasi mellett egy másik japánnak, Ogata Szadakónak. az ENSZ menekültügyi főbiztosának is fontos szerepe van abban, hogy az ENSZ segély- szállítmányai zavartalanul juthassanak el Boszniába. A Jo- miuri Simbun tegnapi száma szerint Japán esetleg hivatalos személyeket is meneszt az ENSZ-erők (UNPRO- FOR) megsegítésére, csapatokkal azonban nem venne részt az ENSZ-erők akcióiban. A japán alkotmány tiltja erő alkalmazását a nemzetközi feszültségek megoldására, ezért a hadsereg katonáit nem lehet olyan térségekbe küldeni, ahol nincs érvényben tűzszünet. Hová lehet innen még visszavonulni? Csehszlovákiába? A szlovák elvtársakhoz? Mint 1956-ban, a forradalom győzelme után a salgótarjáni diktátorok és verőlegényeik? Vége van annak az időnek, Csehszlovákia nincs már, széthullott a Szovjetunió is. Jó egy éve viszont volt még némi reménysugár: az igazságszolgáltatás majd lerendezi ennek a két szájaié újságírónak az ügyét, gondolta az elvtárs, és a következő lépést tette: „Alulírott Ladvánszky Károly 1025 Bp., Vérhalom u. 31/E szám alatti lakos a magánindítvány megtételére nyitva álló törvényes határidőn belül feljelentéssel élek Banos János és Mo- csonoky Gábor újságírók ellen, akik a Magyar Fórum 1992. november 5-ei számában megjelent A félelem városa című cikkben a következőket állították: A salgótarjáni vérengzésért a legfőbb felelősséget öten viselik... Ladvánszky Károly mint belügyminisztériumi megbízott szervezője és részvevője volt a tömeggyilkosságnak... Az említett tényállítás — amelyet egyébként a cikk tartalma sem támaszt alá — a becsületem csorbítására alkalmas, és megvalósítja a Btk. 179. § (1) bekezdésében írt és a (2) bekezdés szerint minősülő nagyobb nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás bűntettét. Kérem ezért az említett személyek ellen a- büntetőeljárás megindítását, és Banos János valamint Mocso- noky Gábor megbüntetését. Budapest, 1992. november 25. Ladvánszky Károly.” Nos, akinek eddig még voltak illúziói, ne legyenek! Mert Ladvánszky s a hozzá hasonlók a rendszerváltozás után évekkel is lakat alá juttatták volna mindazokat, akik valamiben is ellenük szóltak! S erre megvolt minden reményük, hiszen nagyon úgy nézett ki, az Alkotmánybíróság nem hagyja jóvá a parlament által elfogadott igazságtételi törvényt. Hála Istennek, időközben megváltozott a helyzet, az Alkotmánybíróság némi módosítással áldását adta a törvényre, amelynek lényege, hogy 1956-ban háború volt Magyarországon, tehát a sortü- ,. zek kiagyalói és 'elrendelői ugyanolyan háborús bűnösök, mint a II. világháború poklának előidézői és megvalósítói. Megfordult tehát a kocka. Bizony az elvtársak nem így gondolták, az elvtársak, akiknek csorbíthatatlan becsületük volt... De mit is olvashatunk — többek között — a Történelmi Tényfeltáró Bizottság jelentésében? A román ellenzék lépései Kormánybuktató szándékok? Az ellenzéki pártok által benyújtott „egyszerű indítvány” októberi vitája, majd a nemzeti ünneppel kapcsolatos heves polémia után ma új lépés várható a romániai hatalom és az oppozíció folytatódó párbajában: parlamenti bizalmatlansági indítvány benyújtásáról tárgyalnak az ellenzék vezetői. Sajtójelentések szerint csaknem elkészült már az indítvány tervezete; ma a képviselőházban valamennyi ellenzéki párt vezetője találkozik a szöveg véglegesítésére. A kiszivárgott értesülések szerint elsősorban a gazdasági problémák megoldatlanságára hivatkozva javasolják az Olasz segítség Albániának Az utolsó olasz katona is elhagyta Albániát a hét végén, miután sikerült elejét venni az éhínségnek és az Olaszországba történő tömeges kivándorlásnak. Az olasz intervenciós hadtest bő két év alatt 750 ezer tonna élelmiszert osztott szét a kommunista rendszer bukása után zűrzavar fenyegette országban, s több mint 200 ezer személyt részesített orvosi ellátásban. indítvány előterjesztői a bizalom megvonását a tavaly novemberben hivatalba lépett Vacaroiu-kormánytól, utalva a szakszervezetek álláspontjára is. Mint jelentettük, a Nemzeti Szakszervezeti Tömb és az Alfa Kartell a napokban megbeszéléseket folytatott több párt vezetőivel és az ellenzéki partnerekkel egyetértettek abban, hogy új kormányra van szükség, amely politikáját a szakszervezetekkel kötendő megállapodásra alapozná. A legnagyobb szakszervezeti tömb, a több mint 3 millió szervezett dolgozót képviselő CNSLR-Fratia álláspontja azonban nem ismeretes. A magyar—lengyel barátság védelmében emelte fel szavát a varsói Rzeczpospo- lita hasábjain Edward Debic- ki. A szerző élesen bírálta Tornász Lubienskinek a lapban szeptember elején megjelent cikkét, amely kérdésesnek minősítette a hagyományosnak tekintett lengyel—magyar barátságot, annak alapjait és történelmi indokait. Debicki elemző írásában A Romania Libera tudni véli, hogy a kormánypártot aggasztja a bizalmatlansági indítvány benyújtása. A szakszervezeti vezetőkkel folytatott tárgyalásokon állítólag értésére adta az ellenzéknek, hogy kész nagyobb arányú kormányátalakításra, ellenzéki politikusok bevonására, ha nem kezdeményez az ellenzék bizalmatlansági vitát. Ezt az értesülést semmilyen más forrás nem erősítette meg. Iliescu elnök egy fogadáson mondott legutóbbi beszédében pedig éppenséggel kijelentette, hiábavalóak a kormány megváltoztatására irányuló törekvések. mutatott rá a cikk súlyos történelmi tévedéseire, és különösen keményen támadta azt az állítását, hogy a II. világháború idején a lengyel menekülteknek nyújtott magyar segítséget „bizonyos finom kétértelműség” jellemezte volna. Példának idősebb Antall József életútját idézte fel a szerző, akinek áldozatvállalása és szolgálatai félreérthetetlenek és megkér- dőjelezhetetlenek. A nagyvilág hírei * Baráti államnak nevezte Szerbia és Montenegró szövetségét a bolgár miniszterelnök azt követően, hogy tárgyalt Radoje Konticcsal, Kis- Jugoszlávia miniszterelnökével. Az orosz külügyminiszter szerint az Észak-atlanti Együttműködési Tanács értekezletének egyik legfőbb eredménye, hogy eltemették a NATO bővítésének gondolatát. Andrej Kozirev a tanácskozást értékelő nyilatkozatában egyben azt állította, hogy a Brüsszelben is alaposan megvitatott „partnerség a békéért” valójában orosz elképzelés, amelyet Washington „új csomagolásban”- terjesztett elő az ősszel. ^ A szlovák külügyminiszter szombaton óvatosan bírálta a Brüsszelben kifejtett orosz álláspontot a NATO bővítésével kapcsolatban. Jozef Mo- ravcik a pozsonyi TA SR hírügynökségnek nyilatkozva — Kozirev orosz külügyminiszter véleményével ellentétben — kijelentette, hogy Moszkva elképzelései „nem egyeznek a Szlovák Köztársaság érdekeivel”. Magyar—lengyel barátság Van, aki kétségbe vonja VÉLEMÉNY Ne legyenek illúzióink! „Salgótarjánba a Belügyminisztérium két megbízottat küldött a »rendcsinálás« parancsával: Ladvánszky Károly alezredest és Koltai őrnagyot. Ladvánszky nyomban leváltotta a forradalommal szimpatizáló tiszteket.” Pár mondatban szükséges azonban ismertetni, mi történt Salgótarjánban 1956. december 8-án. A „Kis Moszkvának” becézett Salgótarján munkássága nem törődött bele, hogy Budapesten leverték a forradalmat. Nem fogadta el Kádár véres hatalmát, a munkástanácsokat tartotta legitimnek. A hata- lőm azonban állandóan provokálta őket. Ennek volt a betetőzése az a momentum, amikor december 7-ére virradó éjszaka a karhatalom letartóztatta Gaál Lajos és Viczián István munkástanácstagokat, akiket a BM megyei főosztály fogdájába zártak. Ezzel az intézkedéssel indult el az a folyamat, amelynek végkifejlete iett a sortűz. A kiszabadításukat követelő tömeg másnap a főkapitányság elé vonult, ahol karhatal- misták (pufajkások) és orosz fegyveresek csapdájába került. Ők ugyanis már várták őket. Az eseményről a Történelmi Tényfeltáró Bizottság jelentése a következőket tárja elénk: „A 2000 főre becsült tömeg elé Ladvánszky, illetve Házi lépett ki a főkapitányság épületéből, és beszélt Selupin alezredessel, valamint az első sorokban álló emberekkel. Házi Sándor ötfős delegáció beküldését javasolta, amelyet a tömeg nem fogadott el. Ekkor az említett parancsnokok visszatértek az épületbe, majd egy karhatalmista nyomban sorozatot lőtt a levegőbe, amit a tűz megnyitása követett. A 11 órakor kezdődő tűzcsapás percekig tartott. A hatalom katonái kíméletlenül lőtték a menekülő embereket, s így számos halálos lövés és sebesülés hátulról érte a fegyvertelen tüntetőket (köztük kisgyermekeket is). A hatalom képviselői nyomban a salgótaijáni sortűz után a sajtóban, valamint a későbbi propagandisták nyomtatványokban azt a hamis állítást terjesztették, hogy a karhatalmis- tákat tűzcsapás érte, amelyre választ adtak. Ez a híresztelés Ladvánszkytól származik, aki a BM Országos Rendőrkapitányság részére küldött jelentésében állította mindezt. Ladvánszky 10-12 halottról és 30 súlyos sebesültről írt. Később »helyesbített« 56 halottra és 100 sebesültre. A jelentés ugyanakkor tartalmazza: »a karhatalmi egységek tagjai közül halott, súlyos sebesült nincs, egy bajtárs szenvedett kisebb sérülést (lövedéktől horzsolást)«.” Minő ellentmondás! Arra hivatkoztak, hogy tűzcsapás érte őket. de mintha az őrangyaluk védte volna, egyetlen horzsolással megúszták az egészet. A téren pedig 131 halott és több száz sebesült! Egy szemtanú a következőket mondta el a szörnyű vérengzésről (Magyar Fórum): „A járdaszegélyhez vágódtam le. ami meglehetősen magas volt — emlékszik vissza Horányi Mihály, a helyi Megyei Nemzeti Bizottság összekötője. — Amennyire csak lehetett, a földhöz lapultam. Borzasztó golyózápor volt. De ezen a hangzavaron is áthallatszott az emberek fejvesztett rohanása, üvöltése, jajgatása, nők és a gyermekek sikoltása, halálhörgé- se. Ebből a szörnyűségből akkor még semmit sem láttam, mert mindez tőlem balra és hátra történt. Egyszerre elhallgattak a fegyverek, és csak a sebesültek fájdalmas ordítása hasította a levegőt. Rászántam magam és felálltam. Körülnéztem, talán öten-hatan egyenesedhettünk föl. Akik tudtak, elfutottak. A szemközti lakóház bemélyedéseiben nagyon sok ember feküdt. Akik pedig a lépcsőházba akartak bejutni, nagyon sokan elhullottak az ajtó előtt. Még mindig azon a helyen álltam, amikor eldördült a második sortűz. A kettő között annyi idő telt el, amíg tárat cseréltek. És mint az elsőnél, most is addig húzták a billentyűt, míg a tár ki nem ürült. Ez a tűz már csak az elfutok utolsó csoportjait érte, és azokat a földön fekvő súlyos sebesülteket, akik már nem tudtak mozdulni. Ezért lehetett az, hogy olyan sok ólom volt a testükben. Láttam olyen terhes anyát, akinek a hasában és a hátában is találatok voltak.” Ladvánszky minderre természetesen nem emlékszik. Tény azonban: még nem szüntették meg ellenünk a becsületsértési vádat, ellene pedig még nem indítványozták — nem is indítványozhatták — a feljelentést háborús bűntett elkövetésének alapos gyanúja miatt. De reménykedjünk, ami késik, nem múlik. De ne legyenek illúzióink! Nem riogatunk senkit, de ha a baloldal győzne a jövő évi választásokon, bizonyára többen is a vádlottak padjára kerülnénk — a demokrácia legnagyobb gyönyörűségére. . (Banos János)
