Pest Megyei Hírlap, 1993. december (37. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-04 / 283. szám

! PEST MECrfEl HÍRLAP IRODALOM 1993. DECEMBER 4.. SZOMBAT 7 Láss csodát, Mikulás! Ő az, biztosan ő. Tavaly, november végén, decem­ber első napjaiban is top­rongyos Mikulásként rótta a borús fővárost, akárcsak most. Csakhogy — az iga­zi tél ellenére — ezúttal méginkább „lengében”... Róla jut eszembe a „szocia­lista ó-esztendő” végen­ként felfrissített találós kér­dése. (Ez azokban az orszá­gokban volt, ahol a letiltott Mikulás helyett csak az év végi Télapó ajándékozha­tott, szerepelhetett): Mi te­hát a különbség a Mikulás és a Télapó között? Az, hogy a Mikulás teológiát, a Télapó meg pártfőiskolát végzett. Es most nézzük meg őket közelebbről — a mind­két tisztséget ellátó Miku­lás-Télapót. Tavalyi énjé­hez viszonyítva nem csak egy évvel öregebb... El-el- révedő szürkéskék tekinte­te, mintha égi transzparen­seket tükrözne, melyek re­neszánsz képeken láthatók, ártatlan madonna-angyal­kák lengetnek; rajtuk: Ke­nyeret! Békét! Igazságot! Munkát! Szeretetet! La­kást! Földi gondosko­dást!... Nem utolsó sorban pedig: Demokráciát! És hogy: Ne növeld, hanem csökkentsd, oh Uram, a kol­dusok, a szegények, a mun­kanélküliek táborát! Szól(n)ának mindezek a bé­késebb ó- és újeszten- dő(k)ért, a szegénység és a nyomor földi gyalázata el­len... Nálunk és szerte a vi­lágban. A lelki szegények­nek, és egyáltalán minden­kinek — szeretetcsomago- kat küldve; a háborúkra fa­jult némbereknek pedig gyilkos lövedékek helyett virágkölteményeket-töltete- ket... Jégvirág-csendéletet, mely a háború „befagyasz­tását”, az éhezők életben maradását, egyszóval igazi békét jelentene. A békés or­szágokban is. Bőkezű Mi­kulást. Meghitt karácsonyt. Boldog új évet. A hajlékta­lanoknak a fejük fölé — csillagszálló helyett — lel­kimeleget árasztó-védő fö­delet. És hasonló jókat a mi Mikulás-Télapónknak is. Mely az oly jól ismert, örömdédelgető gyermekek­nek meglepetés-csomago­kat, virgácsokat is osztoga­tó Mikulás-Télapótól nem csak külsejében, hanem küldetésében is különbö­zik. A puttonya már?, még?, de majdnem üres. A felnőttek Mikulás-Télapó­ja? (Aki csak virgácsot ka­pott az élettől?) Antimiku- lás-Télapó? E zűrzavaros világban — ahol semmi sem biztos, ott minden le­hetséges alapon — az aranykiutat keresők, a már nem szocialista, de még nem kapitalista világok nyomorgóinak egy szemé­lyes jelképe lenne? — Nyitva van a putto­nya, Mikulás bácsi! — mondja az unokáját sétálta­tó nagyi, azzal a szándék­kal, nehogy valami kies­sen, nehogy valamit — Uram bocsá’ — kilopjanak belőle. — Azért van nyitva, hogy tegyenek belé!... — mondja reszelősen, esen­dőn a matuzsálemi korú­nak tetsző Antimikulás-Té- lapó, és mintha minden haj­léktalan lelki fájdalmát ma­gasztalná mennyekig sem­mibe vesző, üres tekintete. Alkonyodik. Enyhe hó­szag, fenyőillat lengi be a teret. Fillérezve, forintoz- va, de... kevesen, egyre ke­vesebben adakozunk, ho­lott az ajándékozások havá­ban a nem adakozók is tud­ják, hogy a jókedvű adako­zót szereti az Úr. De őt? Őket?! — szerte e vilá­gon!? Az ők külön-külön világukkal kik törődnek? És hogyan? A szeretetteljes ajándéko­zások örömünnepein, ami­kor újra egyben a család, a meghatódottságtól hány­szor, de hányszor töröljük meg el-elhomályosodó, könnyes szemünket. De ő, az ilyen — és hozzá hason­ló, fásult Antimikulás-Téla- pók hiába törlik; mert belül­ről könnyes. Belülről pá­rás. Befelé nyílik a legtisz­tább világralátás. Miránk! Demeter József Eres Zas Lóránt A harangok ' (Kányádi Sándornak) A harangok indultak el először, a szú-ette padsorok követték az angyali hangot adókat, rorátéra mázsás ólomgolyók érkeztek cseré­ben, összeláncolva ajtót és abla­kot, hogy kint az őrizők nyugodtan aludhassnak a litánián. Ebek vicsorogtak a vacsorához, kondérban főzték a levest, majszol­ták a puhára párolt puliszkát az öregek, fogatlanok most már, templomok és szószékek nélkül. Fel ké­ne égetni a falakat, ekével szántani az oltárok helyét, Nagy­pénteken felszegezni a torony­órákra, hogy eljött az idő, el­múlásban teltek a temetők, csontja­inkat elfújja a szél és össze­görgeti őszi levelekkel a Hargita alatt. Élt egy nép, hallga­tagon és várón, temetett és remélt, elhagyták azok, akikért volt ha­zátlan és akikért imádkozni ta­nult. Erdélyt siratom, a templomokat, a szót, mert magunkra maradni nehéz. Tóth Sándor Börzsönyi vízesésnél Először a zúgás — tágas áradások Aztán magas partok sáncán a látvány Köréd gomolyognak a gyolcsingű párák út görbületéből cserjés nyurga árnyán Fölér tekinteted a sziklák karjáig réteges kőlapok (paplana a hegynek) idegen mélyéből sugarát felnyújtja kristály-zuhogókon iramló vizeknek Kőre pergő gyöngyök — füzérük szakadván — szaladoznak szerte a völgymélyi réten Fűdárdák hegyére tűzik a szivárványt Rikoltó sas húz át az olvadó kékben „Börzsönyi vízesés” — csilingel kisfiam — „épp mint a valódi nagy folyó ágyában” S máris fönnterem a zuhatag fokánál Tűzlepkék táncolnak az öblök sodrában I gen, a BZ/3/5-ös terület — mondotta mélyen elgondolkoz-. va, homlokát ráncolva Hatósági Főnök Kitűnő Megfigyelő­nek. — Bizonyos idő óta egyetlen megfigyelői jelentést sem kapunk e területről. Mintha nem is létezne ez a terület, s ha mégis létezik, mintha semmi megfigyelni és jelenteni való sem történt volna, nem történne ott. Márpedig, ha valaki, ak­kor a Hivatal nagyon is jól tudja: mindig és mindenhol történt, történik és fog is történni valami gyanús, valami megfigyelni és jelenteni való. És rendszerint ott történnek mindig a leggya- núsabb, a legbeláthatatlanabb következményekkel járó; azokat elindító dolgok, ahol látszólag — hangsúlyozom: LÁTSZÓ­LAG! — soha és semmi nem történik. Ez egy olyan tény, egy olyan axióma, sarkigazság, amelyet a Hatóság mindig is fenn­tartás nélkül elfogadott, és el is fog fogadni; teljesen fölösle­ges tehát ezen a sarkigazságon vitatkozni. Tenni és intézkedni kell... Tehát a BZ/3/5-ös terület, ahonnan egy bizonyos idő óta egyetlen megfigyelői jelentés sem fut be. Mintha ott már nem történne semmi megfigyelni és jelenteni való, vagyis: mintha már minden a legnagyobb rendben volna. Mit bizonyít ez számunkra, a Hatóság számára? Azt bizonyítja — s épp ez a látszólagos nyugalom, ez a minden-rendben-levés bizonyítja a legjobban —, hogy a Hatóság véleménye szerint soha, sehol nincsen semmi rendben, hogy igenis, a BZ/3/5-ös területen va­lami történik. Mégpedig valami nagyon gyanús, valami na­gyon rendkívüli, és nagyon közveszélyes!... Kitűnő Megfigyelő hét közepén, csütörtökön, nem sokkal déli tizenkettő után érkezett meg Likatosra, vagyis a BZ/ 3/5-ös „területre”, fel a távoli hegyek közé, egy nem túlságo­san tágas, de kellemes völgykatlanba. A falucska (látszólag) nyugodt volt, csendes, békés, derűs, mint egy régi, nagyon el­felejtett temető. Ballagva ment végig a falucska egyetlen utcáján, akárha egy időmilliomos sétáló. Feszülten figyelt, alaposan megfi­gyelt mindent. Az utca végén hatalmas betonvályú volt, amelybe egy jókora vastag vascsőből gyöngyözve zubogott a víz. Őszeleje volt még, nyáriasan meleg az idő. Kitűnő Megfi­gyelő megszomjazott a gyaloglásban és megizzadt. Megmosa­kodott hát a vályúban, jót ivott, majd letelepedett a vályú szé­lére. Elővette noteszét, és beleírta első megfigyeléseit: „A falu­ban minden kapu bezárva, minden ház ablaka bedeszkázva, beleértve az iskolát, a vegyeskereskedést és a templomot is. Még egy kódorgó kutyát, bóklászó macskát sem látni sehol. Gyanús! És gyanús az is, hogy az utca végén van egy betonvá­lyú, amely kitűnő állapotban található, és folyik bele a kitűnő. Molnos Lajos az erdélyi Korondon született. Jelenleg lapszer­kesztő1 Kolozsváron jéghideg víz. Ha senki nem lakik a faluban, mint ahogy az lát­szólag látszik, akkor miért van szükség vályúra és vízre, és mi­ért van ilyen jó állapotban a vályú?! Gyanús!” Némi gondolko­dás után még beírta a noteszbe: „Minden felettébb és nagyon gyanús!!!” — három felkiáltójellel, és vastagon aláhúzva. Egész nap figyelt és figyelt. Mikor a Nap már lenyugvóban volt, megírta az Első Kitűnő Megfigyelői Jelentést. A jelen­tést betette egy borítékba, leragasztotta, felbélyegezte, és be­Molnos Lajos Kitartás dobta az ugyancsak bedeszkázott ablakú vegyeskereskedés fa­lán található postaládába. Az éjszakát egy ajtónélküli csűrben töltötte, poros, régi szal­mán. Nehezen és csak nagy későre tudott elaludni; zavarta a tömény, nehéz csend. Rosszul aludt, sokat forgolódott, több­ször is felriadt. Fáradtan, összetörtén ébredt, minden porcikája fájt. Egész nap a falut járta. Figyelt. Estefelé megírta a Kettes Számú Kitűnő Megfigyelői Jelentést: „Ma felfedeztem egy furcsa, különleges gyanús házikót, amely egy elvadult kert, egy valóságos bozótos legmélyén rejtőzködik. Ahogy felfedez­tem, azonnal gyanússá is vált. Miért bújik ez el jobban, mint a többiek? — tettem fel magamnak a kérdést. Amint később ki­derült, okkal. A Szabályzat előírásai szerint (19. oldal, 37-es Előírás, a, b, c és g pont) becserkésztem a kertet, majd a há­zat. Találtam a házban egy torzonborz, csimbókos szakállú, za­varos tekintetű, lesoványodott egyént. Ott ült az egyetlen szo­bában az egyetlen asztalnál, az egyetlen széken, és egy vaskos füzetbe írt valamit. Ez is gyanús. Miért ül itt egyedül, s főleg: mit ír abba a gyanúsan vastag füzetbe?! Kérdésemre azt vála­szolta, semmi közöm hozzá, mert ez titok, szigorúan bizal­mas, mármint az, amit ő abba a füzetbe ír. Hosszas tapogatózó faggatás után rájöttem, ez a gyanús illető egy kicsit gyagyás (ha nem csak megjátssza magát, hogy félrevezessen engem, ami viszont nem fog sikerülni neki!). Azt állítja magáról, hogy ő bizonyos Zerge Kettő, aki megfigyelés céljából tartóz­kodik itt. Ezt követően azonnal kérdéseket tett fel nekem (szemtelen!), hogy: ki vagyok, melyik ház az enyém a falu­ban, mit keresek itt, hol vannak a többiek, miben törjük a fe­jünket, s más efféle zagyvaságokat. Én, természetesen, a Sza­bályzathoz tartva magam (95. oldal, 15-ös Előírás, a, b, c és d pont) egyetlen kérdésére sem válaszoltam. Ettől nagyon ide­ges tett, sőt dühös. Fenyegetőzni kezdett, hogy ő majd megfi­gyel engem is, résen lesz. De résen ám! — kiáltotta. S ha egye­dül nem boldogul, mondta, majd szól Mókus Háromnak, Róka Ötnek és Ulű Kettőnek. Hogy kik ezek az állatok, arról nem volt hajlandó nyilatkozni. Most már egyre gyanúsabb lesz itt minden! Sürgős eligazítást kérek, Katicabogár Kettő.” Később, mikor elfogyott minden konzervje, s az utolsó da­rab kenyere is, gyümölcsöt evett. Boríték és bélyeg fogytán, a jelentéseit egy vastag füzetbe írta. Egyik nap ezt jegyezt le: „Ma. miközben a magát Zerge Kettőnek nevező gyanús egyént megfigyeltem (ismét a füzetébe irkáit valamiket; sze­rinte jelentéseket, ami nevetséges állítás), határozottan meg­győződtem, hogy valaki megfigyel engem is. Sajnos, nem tud­tam elkapni, illetve megfigyelni ezt az egyént. Kérdésemre ez a Zerge Kettő nevezetű egyén azt mondta, bizonyára Mókus Három volt, ugyanis a kertekben ő szokott megfigyelni. Na­gyon gyanús és veszélyes alak ez a Mókus Három, mondotta, és nagy színész, mert hülyének játssza meg magát; de ugyan­akkor hülye is, mert azt állítja magáról, hogy ő Mókus Há­rom, és titkos, bizalmas megfigyeléseket végez, s ezekről je­lentéseket ír. Sokkal ravaszabb, mint Róka Öt — magyarázta —, Ülű Kettőről nem is beszélve, aki már csak vánszorog, és többnyire alszik. Ezek mind azt hiszik magukról, magyarázta Zerge Kettő, hogy ők megfigyelők. Nevetséges és félrevezető állítás. Miként az is, tettem hozzá én, gondolatban persze, hogy ez a Zerge Kettő nevezetű egyén is azt állítja magáról, hogy ő megfigyelőfigyelő, akinek jelentéseket kell írnia. Ho­lott tudni való, hogy én vagyok itt az egyetlen megfigyelő, aki­nek mindent meg kell figyelnie, és mindenről jelentést kell ír­nia. Ám lehet, hogy ez a csimbókos egyén csak egy nagy szí­nész, egy agyafúrt, ravasz, közveszélyes egyén, aki túl akar járni az eszemen, de ez nem fog sikerülni neki. Résen leszek! S ha egyedül nem boldogulok, szólok majd Mókus Három­nak, Róka Ötnek és Ülű Kettőnek is... Nemcsak rendkívül gyanús itt minden, de rendkívül izgalmas is. Nagyon élvezem. Újabb eligazításokat várok, Katicabogár Kettő...” ...A BZ/3/5-ös területről bizonyos idő óta semmiféle megfi­gyelői jelentést nem kapunk — mondotta Hatósági Főnök a Kitűnő Megfigyelőnek, Katicabogár Háromnak. — Mintha nem is létezne ez a település, s mintha ott nem történne sem­mi gyanús, megfigyelni és jelenteni való, holott a Hatóság tud­ja, hogy mindenhol és mindig... Kitűnő Megyfigyelő hét közepén, csütörtökön érkezett meg Likatosra, vagyis a BZ/3/5-ös területre, fel a hegyek közé. Nem sokkal déli tizenkettő után. A falucska csendes volt, nyu­godt és derűs, mint egy régi, nagyon elfelejtett temető...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents