Pest Megyei Hírlap, 1993. december (37. évfolyam, 280-305. szám)
1993-12-24 / 300. szám
Munkájuk becsülendő, eredménye maradandó Dabas-Sári ellenpéldája. Pest megyének azon szeglete, ahol az evangélikus gyülekezet csöndes csodákat művel napról napra, ahol lassan, de biztosan beérik Roszík Mihály lelkész negyvenkét évi szolgálatának gyümölcse. A százhúsz kisgyermeknek második otthont nyújtó egyházi óvoda, a nemrég átadott iskola, a kibővített szeretetotthon az evangélikus egyház albert- irsai közösségének odaadó munkáját dicséri. E képriport véletlenül született. Bejelentés nélkül érkeztünk Albertirsára, az óvodások ünnepi műsorára. A karácsonyi ünnepség apró szereplői olyan lelkesen, boldog igyekezettel élték bele magukat a bibliai jelenetek, a szebbnél szebb énekek előadásába, hogy aki kívülállóként volt tanúja ennek, arra gondolt: miért nem látják, hallják ezt azok, akik nehezen mozdulnak a kereszténységből fakadó szépre és jóra. Albertirsa evangélikusai nem keresik a feltűnést, a hivalkodó külsőségeket. Közösségük lelki épüléséért, keresztyén hitéért, az összetartozás öröméért teszik a dolgukat. Munkájuk becsülendő, eredménye maradandó. (bánó) Erdősi Agnes felvételei