Pest Megyei Hírlap, 1993. december (37. évfolyam, 280-305. szám)
1993-12-13 / 290. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP MAGYARORSZAG 1993. DECEMBER 13.. HÉTFŐ Göncz Árpád köztársasági elnök beszéde (Folytatás az 1. oldalról) Korai halálát különösen fájdalmassá teszi, hogy a sors akaratából nem volt képes megvalósítani mélyen átér- zett szándékát: átvezetni az országot a kiteljesült demokráciába, elvezetni az országot a második választásig, ami egy fiatal épülőfélben lévő demokrácia életében talán még az elsőnél is fontosabb. Hiszen az, hogy az ország népe másodízben, tapasztalatokban gazdagodva, újabb alkotmányos és tiszta választás során jelöli ki képviselőit — a választás kimenetelétől függetlenül —- önmagában is az ország demokratizmusának, a magyar demokrácia folyamatosságának bizonyítéka. De nemcsak a magunk, hanem a mindennapjainkat szakadatlanul értékelő világ szemében is. Nemcsak hiszem, hanem tudom: Antall József, az államférfi haláláig ezt a célt szolgálta — a magyar demokrácia megszakítatlan és meg- szakíthatatlan folyamatosságát. Meggyőződésem, hogy Isten akaratának tudomásulvételén kívül ez a tudat békí- tette meg a halál gondolatával. Mi, magyar polgárok, szavazzunk bármelyik párt jelöltjére a közelgő választásokon, azzal tisztelgünk a legméltóbban a miniszterelnök, Antall József emléke előtt, s azzal szolgáljuk leghívebben szellemi hagyatékát, ha hitét, szándékát, jövőbe vetett bizalmát tiszteletben tartva makulátlanul tiszta, az eszmék küzdelmén alapuló választás során, az arra legméltóbb honfitársainkat küldjük a parlamentbe. Minden halál alkalom, hogy számot vessünk önmagunkkal, önmagunk életével. A kormányfő megrendítő halála kiváltképpen alkalom a számvetésre: tekintsünk hát önmagunkba — magyarokként vagy közös hazánk más nemzetiségű polgáraiként, párttagokként vagy párton kívüliekként — s tegyük fel magunknak a kérdést: megtettünk, megteszünk-e mindent, ami tőlünk telik, hogy híven szolgáljuk szőkébb közösségünket és hazánk egészét? S ha tesszük, milyen eszközökkel tesszük? Ezzel tisztelegjünk a kormányfő sírja előtt!” * * * A mai napon az alkotmány 33/A paragrafusának c. pontja alapján — dr. Antall József miniszterelnök halálával — a kormány megbízatása megszűnt. Felkértem dr. Bo- róss Péter belügyminisztert, hogy további intézkedésemig ügyvezető miniszterelnökként lássa el a feladatát, és vezesse az új kormány megalakulásáig az alkotmány 39/B paragrafusa alapján hivatalban maradó kormány munkáját — jelentette be Göncz Árpád a televízióban. A fordulat politikusa Az első külföldi visszhangok Antall József halálával a fiatal magyar demokrácia egyik megteremtője távozott az élők sorából. Antall nyugalommal és körültekintéssel vezette Magyarországot a nehéz átmeneti időszakban a kommunizmusból a demokráciába anélkül, hogy ez — mint sok más országban — tartós nehézségeket idézett volna elő — mondotta Franz Vranitzky osztrák kancellár vasárnap este. * Az AFP francia hírügynökség nem sokkal este fél hat után gyorshírben jelentette be Antall József magyar miniszterelnök elhunytát. A hírt rögtön ezután első helyen közölte a francia rádió hírcsatornája, a France Info is. A rádióadó rövid kommentálja szerint Antall József irányította a demokratikus átalakulást Magyarországon. Az első szabad választásokon aratott győzelem után középjobb kormányt alakított, amely felgyorsította a kommunista rendszer által óvatosan elkezdett reformokat. * A német hivatalos helyeket értesítették Antall József kormányfő haláláról, a kancellár, Helmut Kohl tájékoztatása is folyamatban van — közölte tegnap este a német kancellár hivatal. A Deutschlandfunk bécsi tudósítója, megállapította, Antall József kormányának irányvonala a bel- és a külgazdasági politikában arra irányult, hogy az ország leváljon a régi keleti kapcsolatokról, lehetőleg minél szorosabban kötődjön a nyugati tömörülésekhez. Külgazdaságilag Magyarország teljes fordulatot hajtott végre nyugati irányba. Antall József, aki Oroszországot inkább fenyegetésnek tekintette, még halála előtt is Magyarország NATO-csatlakozásán fáradozott. * Mély megrendüléssel fogadtuk Antall József miniszterelnök úr halálának hírét. Antall József a rendszerváltást követően nagyban hozzájárult a magyar demokrácia építéséhez. Fél évszázad alatt az első volt, aki a magyar kormányzat nevében minket, határon kívül élő magyarokat is nyíltan felvállalt. Úgy véljük, hogy a halálával keletkezett űrt nehéz lesz betölteni, de bízunk abban, hogy halálával nem szakad meg a demokrácia folyamata -— mondta az MTI-nek tegnap este Bugár Béla a szlovákiai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke. Nyilatkozatot adott ki — az Együttélés Politikai Mozgalom és a Csemadok is. Antall József (1932—1993) 1932. április 8-án született Budapesten. A csallóközi eredetű Antall család a török háborúk idején került a Dunántúlra, ahol Zala, Veszprém és Somogy megyében váltak birtokossá. Id. Antall József (1896—1974) jogász, politikus és felesége, Szűcs Irén (1905—1991) házasságából Edith nővérével együtt ketten születtek. Fülepp Klárával kötött házasságából két fia született: Antall György (1961) ügyvéd és Antall Péter (1964) fotóriporter. Id. Antall József az első világháborúban eltöltött frontszolgálat és hadifogság után lépett minisztériumi szolgálatba. Teleki Pál miniszterelnök bízta meg kormánybiztosként (1939—1944) a menekültügyek intézésével, belügyminiszteri tanácsosként nemcsak az erdélyi, a lengyel, a francia, a brit, az orosz, az olasz, a zsidó stb. menekültek és szökött hadifoglyok, a kibombázott német gyermekek ellátását irányította, hanem támogatta a lengyel Honi Hadsereg katonáit, segítette a szövetségesek támaszpontjaira való megszöktetésüket. Magyarország német megszállása után, 1944 áprilisban a Gestapo letartóztatta, majd a fegyverszüneti kísérlet előtt, 1944 őszén szabadlábra helyezték más-politikai foglyokkal együtt. Az ideiglenes nemzeti kormányban Nagy Ferenc újjáépítési miniszter mint államtitkárt a minisztérium megszervezésével bízta meg. Az 1945. évi nemzetgyűlési, illetve az 1947. évi országgyűlési választásokon mint a Függelten Kisgazdapárt régi tagját Veszprém, Zala és Somogy megyében választották képviselővé. Az első két koalíciós kormányban Tildy Zoltán majd Nagy Ferenc miniszterelnöksége idején (1945—1946) az újjáépítési miniszteri tárcát töltötte be, illetve ideiglenesen ellátta a pénzügyminiszteri teendőket is (1946. április—június). A budapesti Piarista Gimnáziumban végezte tanulmányait (1942—1950). A piarista nevelés — immáron családja harmadik nemzedékénél — meghatározó volt életére, ami nemcsak a liberális kereszténydemokráciához, hanem a szilárd nemzeti elkötelezettséghez is jó alapot adott. A politikai érdeklődés és környezet mellett a korábbi természettudományi, mezőgazdasági érdeklődés után 15-16 éves korában fordult a történelem, az irodalomtörténet és a szociológia irányába. A Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi, illetve Állam- és Jogtudományi Karának 12 évig volt előbb nappali (1950—1954), majd kiegészítő szakos hallgatója. Történelem, magyar nyelv és irodalom szakon középiskolai tanári, levéltárosi, könyvtárosi, muzeológusi diplomát szerzett. Egyetemi szakdolgozatát Eötvös József népfőiskolái politikájáról és az 1867-es kiegyezés előkészítéséről írta. Az egyetemen néprajzi, antropológiai, jogi, közgazdasági és orientalisztikai jellegű tárgyakat is hallgatott. A Magyar Országos Levéltárban kezdte szolgálatát (1954—55), majd a Pedagógiai Tudományos Intézet kutatója lett. A levéltári kutatómunkát és a különböző kutatóintézetekkel megbízásos munkaviszonyát gimnáziumi tanárként is megtartotta. Az Eötvös József Gimnázium tanáraként már 1956 tavaszától részt vett diákjaival a politikai eseményekben, összehívta az első diákparlamentet, részt vett 1956. október 6-án a Batthyány-örökmécsesnél lezajlott tüntetésen, majd az október 23-i tüntetésen, annak valamennyi fontos színhelyén. A forradalom aktív részvevője, egyik alapító tagja a később emigrációban tevékenykedő kereszténydemokrata ifjúsági szervezetnek (Keresztény Ifjúsági Szövetség). Vezetése alatt került sor a Független Kisgazdapárt országos székházának elfoglalására, a fegyveres csoport (később nemzetőrség) megszervezésére. Október 31-én a kisgazdapárt intézőbizottsága felkérésére Veszprém megyébe ment, hogy az ott tartózkodó id. Antall Józsefet Budapestre hozza. Több politikai gyűlésen elmondott beszédet követően november 1-jén téltek vissza a fővárosba. Távollétében megválasztották az Eötvös József Gimnázium forradalmi bizottsága elnökévé is. A következő napokban a kisgazdapárt, illetve a kormány részére végzett munkát, több alkalommal tartózkodott a Parlamentben. Részt vett a különböző politikai tervezetek elkészítésében, majd ezek alapján a forradalom és szabadságharc leverését követő politikai kibontakozási tervezeteknek is egyik megfogalmazója. Több politikai és diplomáciai akcó résztvevője volt. A szovjet csapatok visszatérése után Kovács Béla államminiszter, a kisgazdapárt megválasztott elnöke is az Antall családnál lakott. Otthonuk így hetekig a politikai élet egyik színhelye volt. A forradalom leverése után a szovjet és a magyar hatóságok letartóztatták, szabadlábra helyezését követően is folyamatosan kihallgatták és vizsgálatot folytattak ellene. Előbb fegyelmi eljárással áthelyezték a Toldy Ferenc Gimnáziumba, majd 1959-ben politikai magatartása miatt eltiltották a tanítástól. Eltávolítása indokolásának rövid összegzésében megállapították, hogy „politikai magatartása miatt nem. alkalmas pedagógus pályára. A többpártrendszer híve, a szovjet csapatok kivonását és az ország függetlenségét követelte.” Később engedélyezték könyvtárosi állásba történő elhelyezkedését (1960—1962). Az amnesztiarendelkezések után kérte a tanári pályáról való eltiltásának felülvizsgálatát. Engedélyt kapott arra, hogy a felnőttoktatásban részt vegyen (1962—1964). Az 1957. évi publikációs tilalom után 1963-tól jelenhettek meg újra saját néven tudományos dolgozatai és cikkei. 1968-ban a „prágai tavasz”, majd 1981-ben a lengyelországi rendkívüli állapot kihirdetése idején ismét szigorított megfigyelés alá helyezték. Történészként — folytatva politika-, művelődéstörténeti munkásságát is — orvostörténelmi szakterületen helyezkedett el (1964) mint tudományos kutató. Kiemelkedő szerepe volt a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum Könyv- és Levéltár megszervezésében, annak nemzetközi elismertségű intézetté tételében. Tudományos főmunkatársként, igazgatóhelyettesként, főigazgató-helyettesként (mb. főigazgató), 1984-től főigazgatóként huszonöt évet töltött el az intézetben, egészen miniszterelnökké történt megválasztásáig. Tudományos és szakirodalmi munkássága, intézetvezetői tevékenysége mellett a Magyar Orvostörténelmi Társaság főtitkárává, majd elnökévé választották. Az Orvostörténeti Közlemények szerkesztője, majd főszerkesztője volt (1968—1990). A magyar politika-, művelődéstörténet területén elsősorban a 19. század kutatója, a nemzeti önállóságért és az ország modernizációjáért folytatott küzdelem tárgykörében, hasonlóan az orvostörténelem területén. Több könyve, több mint háromszáz dolgozata jelent meg itthon és külföldön (több nyelven). Tagjává választotta a Nemzetközi Orvos- történeti és a Gyógyszerésztörténeti Akadémia, alelnökévé a Nemzetközi Orvostörténelmi Társaság. Több nemzetközi és hazai akadémiai bizottság tagja, illetve elnöke volt. Számos külföldi kitüntetése és elismerése mellett tudományos kutatói tevékenysége, intézetszervező munkája és két nemzetközi tudományos kongresszus (1974, 1981) elismeréseként — többek között — a Weszprémi István-, a Semmelweis-, a Móra Ferenc-, a Zsámboki János-emlékérrnekkel, a Munka Érdemrend arany fokozatával (1982) tüntették ki. Nyugati országba szóló útlevelet 1974-ben kapott először, amikor előbb Svájcba, majd a Német Szövetségi Köztársaságba hívták meg, és több egyetemen (Düsseldorf, Marburg, Köln. Bonn, München stb.) tartott előadást. Külföldi meghívásai, elismerése és széles körű kapcsolatai segítséget nyújtottak az 1980-as években újra kibontakozó politikai tevékenységéhez. Alkalma volt találkozni nemzetközi hírű tudósokkal, egyetemi tanárokkal, politikusokkal és magas rangú katonákkal, gazdasági és pénzügyi vezetőkkel is. A Magyar Demokrata Fórum rendezvényein 1988 elejétől vett részt, beleértve a tüntetéseket is (1987-ben, az első lakiteleki találkozó idején nem tartózkodott itthon). A második lakiteleki találkozón, 1988 szeptemberében lett a szervezetté alakult MDF alapító tagja. A demokratikus pártkeretek kialakulásáig részt vett a Független Kisgazdapárt újjászervezésének előkészítésében is, felkérték a főtitkári tisztség elvállalására. Hasonlóan felajánlotta a főtitkári tisztséget az 1989 tavaszán újjászervezett Kereszténydemokrata Néppárt is. Kezdettől fogva — hasonlóan az 1956-ban vallott felfogásához — célul tűzte ki egy középpárt, illetve pártkoalíció megteremtését. A kisgazdapárthoz, az 1956-os Petőfi Párthoz (Nemzeti Parasztpárt), a Kereszténydemokrata Néppárthoz fűződő kapcsolata segítette a koalíció megszervezését. Más pártba nem lépett be, csak az MDF-be. Az MDF I. országos gyűlésén — ahol a bevezető politikai előadást tartotta — nem fogadta el az elnökségi tagságot, így az EKA ülésein, illetve az 1989. június 13. és szeptember 18. közötti tárgyalásokon párttisztség nélkül volt az MDF egyik fődelegátusa. 1988-tól állandó meghívott tagja volt az elnökségnek és a választmánynak. (Egyébként tagja volt a kerékasztal- tárgyalások másik résztvevőjének, a Bajcsy-Zsilinszky Társaságnak is, amelynek elnöki tisztségére is felkérték.) Párttisztséget csak akkor vállalt, amikor a tárgyalások sikeres befejezése után sor került az MDF II. országos gyűlésére, ahol elnökké választották. Igen fontosnak tartotta a magyar pártok — elsősorban a centrumerők — nemzetközi kapcsolatainak a kialakítását. Ezért már 1989 nyarán előzetes megállapodást kötött az Európai Demokratikus Unió (EDU) vezetőivel, hogy a későbbi három koalíciós pártot együttesen felveszik. Hasonlóan ké- - szítette elő a Kereszténydemokrata Intemacionáléval való együttműködést. Később az EDU alelnökévé választották (1990). Közben az Emberi Jogok Ligájának (1988), valamint az Európa Mozgalom — amelynek alelnökévé választották (Genf, 1989) — magyarországi szervezetének megszervezésén is dolgozott. Európa egységéért folytatott tevékenységéért, Magyarország európai kapcsolatainak kiszélesítéséért Robert Schuman-díjjal tüntették ki (Strasbourg, 1991). Az 1990. évi országgyűlési választásokon pártja budapesti listáján szerzett mandátumot. 1990. május 2-től kormányra kerüléséig az MDF képviselőcsoportjának a vezetője lett. 1990. május 3-án Göncz Árpád ideiglenes köztársasági elnöktől — mint a választásokon győztes, legnagyobb parlamenti párt vezetője — kormányalakítási megbízást kapott. Kormányalakítási tárgyalásait megelőzte tíz MDF—SZDSZ-meg- egyezés (1990. április 29.), amely az ország kormányzati stabilitását biztosította. A három párt — MDF, FKGP és KDNP — koalíciós megállapodásán alapuló kormányát és programját 1990. május 22-én mutatta be az újonnan megválasztott parlamentnek. 1990. május 23-án este az Országgyűlés 218 igen, 126 nem és 8 tartózkodással megválasztotta a Magyar Köztársaság miniszterelnökévé, és elfogadta kormányprogramjának irányelveit.
