Pest Megyei Hírlap, 1993. november (37. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-06 / 259. szám

--------------------T---------­P EST MEGYEI HÍRLAP TUDOMÁNY 1993. NOVEMBER 6., SZÓN Régészeti kutatások Pest megyében Az utóbbi években a magyar régészet egyre nehezebben birkózik meg alapvető felada­tával: a különféle földmun­kák alkalmával előkerülő ré­gészeti leletek megmentésé­vel. Különösen az épülő és a tervezett autópályák nyomvo­nalának átvizsgálása jelent sú­lyos gondot, hiszen a száz és száz kilométeren át kígyózó útsávokon — már a felszíni bér. (Vácott, Cegléden, Nagy­kőrösön, Aszódon, Százha­lombattán.) így kicsi a való­színűsége annak, hogy a bár­hol előkerülő leletek ismeret­lenül elkallódnak, vagy a le­letbejelentés után esetleg he­tekig nem akad szakember, aki a helyszínre siethetne. Igen örvendetes, hogy az el­sőrendű fontosságú leletmen­tések mellett a megye régé­a „Régészeti tanulmányok Pest megyéből” címet viseli. (Studia Comitatensia. 21-22. kötet. Szentendre, 1991.) A gazdag képanyaggal kí­sért tanulmányok sorát Tor­ma István gondolatgazdag dolgozata nyitja meg, amely­ben az országos régészeti to­pográfia Pest megyei munká­latairól számol be. E nagysza­bású tudományos vállalkozás a Magyar Tudományos Aka­démia Régészeti Intézetének irányításával, az egyes me­gyék szakembereinek részvé­telével indult meg az 50-es évek végén, s célja a« ország régészeti lelőhelyeinek teljes­ségre törekvő feltérképezése. Nem csupán az eddig múzeu­mokba került leleteket veszik figyelembe, hanem minden egyes település határát mód­szeresen bejárják és a felszí­nen található leleteket is ösz- szegyűjtik. E munkálatok súlypontja az utóbbi időben Pest megyére összpontosul. A munka az 1962-es közigaz­gatási-területi beosztás sze­ról számol be, s rövidesen is­merteti e terület középkori te­lepüléstörténetét. A munka alaposságát igazolja, hogy nem csupán a régészeti lelő­helyeket kutatják fel s végez­nek némelyiken azonosító ásatásokat, hanem a középko­ri településekre vonatkozó ok­leveles adatokat is újból átros­tálják, megkísérlik a középko­ri régészeti lelőhelyek és az írott forrásokban szereplő te­lepülésnevek azonosítását. Meglepő, hogy e viszonylag kis területen 108 Árpád-kori településnek találták meg ré­gészeti nyomát, s aligha vitat­ható, hogy már a honfoglalás utáni évszázadban sűrű falu­hálózat alakult ki e vidéken. A velük részben azonosítható helynevek pedig azt bizonyít­ják, hogy a megtelepülő la­kosság zömmel magyar nyel­vű volt, csupán az északi terü­leten találunk néhány szláv helynevet, ahol a honfoglalás­kor itt lakó szláv közösségek folytathatták életüket. Igen fontos bizonyítéka ez annak, Román kori konzol nyomokból ítélve is — a lelő­helyek ezrei várnak feltárás­ra. S nem csupán az a baj, hogy régészetünk műszaki el­látottsága — finoman szólva — igencsak messze van a vi­lág élvonalától, de még a ha­zánkban joggal elvárható színvonaltól is, hanem mosta­nában válik egyre világosab­bá: az előttünk álló feladatok­hoz képest kevés régészünk van. Főként vidéken. Márpe­dig a leletek — az egykori élet megkövült hírmondói — túlnyomórészt nem a főváros­ban kerülnek elő. Vannak olyan megyéink, ahol egy­két régésznek kell (kellene) megbirkóznia az útépítésnek miatt szükségessé váló lelet­mentések irdatlan feladatával. Pest megye ebből a szem­pontból sokkal kedvezőbb helyzetben van, hiszen me­gyéink közül itt dolgozik a legtöbb régész, s az sem mel­lékes szempont, hogy nem csupán a megyei múzeumi igazgatóság székhelyén, Szen­tendrén, hanem a többi múze­umban is van ilyen szakem­szeinek — ha kisebb-mérték­ben is — lehetőségük van egy-egy terület vagy lelőhely tervszerű, szisztematikus át­kutatására is, melyek során fontos történeti kérdések tisz­tázására törekszenek. A rég­múlt korok történetének ugyanis — amelyekről nin­csenek vagy alig vannak írott kútfőink — a régészeti lele­tek az egyetlen forrásai. A megyében folyó sokirá­nyú régészeti kutatásokról azért is elismeréssel kell szól­nunk, mert az itteni szakem­berek a feltárt leletanyagot és megfigyeléseket dicséretesen rövid idő alatt jórészt fel is dolgozzák, eredményeiket hozzáférhetővé teszik a tudo­mány és a történelem iránt ér­deklődők számára. (Sajnos, ez nem általános régészetünk­ben.) A feldolgozások zöm­mel a megyei múzeumok ki­adványaiban látnak napvilá­got. Az utóbbi évek régészeti munkálatairól ad kitűnő átte­kintést a megyei múzeumok évkönyvének nemrég megje­lent két vaskos kötete, amely A váci középkori vár feltárt falai a Duna felőli oldalon rint halad. Eddig két vaskos kötetet kitevő munka készült el: az egyik a megye dunántú­li részét dolgozta fel, a másik pedig a volt szobi és váci já­rás területét, jelenleg pedig az aszódi és gödöllői járás te­rületén folynak a munkálatok. Torma István a nemrég el­készült, a szobi és váci járást magába foglaló kötet készülé­sének fontosabb tanulságai­Szob: a falu és a templom 1686-ban Michael Wening rézkarcán hogy honfoglaló őseink ko­rántsem csupán nomád pász­torközösségekből álltak, ha­nem jelentős földműves töme­geik is voltak, akik az új ha­zában állandó falvakat hoz­tak létre. Simon László a nagykőrö­si múzeum régészeti gyűjte­ményének kialakulását, a vá­ros határában folytatott régé­szeti munkálatok történetét te­kinti át a múlt századi kezde­tektől 1981-ig. Asztalos Ist­ván Verseg és környékének természetföldrajzát mutatja be, majd T. Dobosi Viola a vérségi Kertekalján előkerült őskőkori leleteket teszi köz­zé, Csongrádiné Balogh Évá­val közösen elemzik a lelet kőeszközeit, Vörös István pe­dig az állatcsontok vizsgálati eredményeit közli. Csongrádi­né Balogh Éva az ugyanitt előkerült késő újkőkori lelet­anyagot elemzi. K. Zoffmann Zsuzsanna a megyében újab­ban feltárt rézkori temetők embertani vizsgálatának ered­ményeit ismerteti. Poroszlai Ildikó a dabasi bronzkori lelő­helyen végzett leletmentő ása­tásáról írt dolgozatot, Kocz- tur Éva a solymári vasútállo­más melletti építkezés alkal­mával előkerült II. századi ró­mai temető megmentett 161 hamvasztásos és csontvázas temetkezését ismerteti. Az első kötetet Maróti Éva dol­gozata zárja a római pecsételt kerámiáról. A második kötet első tanul- évről évre pusztít. Itt a Tápió- mánya is a római kerámiával bicske melletti Árpád-kori foglalkozik: Ottományi Kata- Szentvid falu és a nagykátai lin elemzi nagy alapossággal Kenderhalmon talált temp­A vár észak-keleti saroktornyának helyreállított maradvá­nya a leányfalui római őrtorony ásatása alkalmával előkerült késő római kori edényeket. Dinnyés István azt a két gaz­dag II. századi szarmata te­metkezést mutatja be, ame­lyek a hévízgyörki Árpád-ko­ri templom alapfalai alatt ke­rültek elő. Itt egy nőt gazda­gon feldíszített ruhában, egy férfit pedig kettős övvel, karddal temettek el, s a férfi mellé hátaslovának szerszám- zatát és nyergét is a sírba tet­ték, úgy vélvén, hogy ily mó­don az állat lelke is elkíséri egykori gazdáját a túlvilágra. Pásztor Adrien és Vida Tiva­dar a budaörsi avar temető egyik VII. század eleji avar sírját mutatja be, amelyben bizánci pénzt találtak. Simon László a korai avar kardok Kárpát-medencei elterjedését és formai változatai vizsgál­ja, Miklós Zsuzsa a kerepes- tarcsai XIII. századi kismére­tű földvár kutatásáról számol be. Ugyancsak ő ismerteti azt a XII. századi, kissé földbe mélyített, téglából épült lakó­házat, amelynek maradványa­lom ásatásáról számol be. E maradványokat valóban az utolsó pillanatban sikerült megmenteni, s ezzel megaka­dályozni, hogy e régi falvak emléke és tárgyi bizonysága örökre elenyésszen. (Kár, hogy e rövid lélekzető ásatá­sok nem hozhatták felszínre a templom körüli temetkezé- seket.és nem vizsgálhatták az egykori faluhelyet.) Tette- manti Sarolta közleménye zátja a kötetet, aki a Szent­endre belterületén végzett ásatásairól ad számot. Az is­mertetett lelőhelyek egy ré­szén előkerült leletek restau­rálásáról Herceg Zsuzsanna, Borsos Hedvig, Lukács Kata­lin, B. Peijes Judit és Bóczné Újvári Mária számol be. Talán e rövidre fogott be­mutatásból is kiderül, hogy a megyében folyó régészeti ku­tatások az egykor itt élt embe­rek történelmének szinte min­den korszakát felölelik az ős-' kőkorból a késői középkorig. E munkálatok tudományos je­lentősége messze túlmutat e megye határain, ugyanakkor Román kori kváderkő török kori átfaragással az észak-ke­leti saroktorony falában it a Túra melletti Szent- györgyparton tárt fel. Árpád­kori falvainkban igen ritka, kéthelyiséges téglaépület ez, amely az ásató szerint a falu birtokosának lakóháza lehe­tett. Tari Edit évek óta lanka­datlan szorgalommal igyek­szik megmenteni azokat a kö­zépkori templommaradványo­kat, amelyeket a talajművelés rendkívül fontos a helytörté­net, falutörténet kutatói és ok­tatói számára is. Az iskolai történelemtanítás kereteinek örvendetes kitágulása egyre több teret enged a múlt okta­tójának arra, hogy a szűkebb szülőföld történetével is ala­posabban megismertesse az ifjú nemzedékeket. Fodor István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents