Pest Megyei Hírlap, 1993. november (37. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-06 / 259. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP HITÉLET 1993. NOVEMBER 6.. SZOMBAT ‘ 9 Gustav Dóré megrajzolta, Károli Gáspár lefordította A tékozló fiú hazatérése A Református Egyházi Zsinat után Közéleti felelősséggel, örök érvényű értékekért Interjú Hegedűs Lóránt püspökkel „Hói Biblia nincs a’ Házban / Ott vajmi nagy pusztaság van! Be-tér ott a’ rossz ellenség / ’S nem szeret a’ jó Istenség” — írta a régmúlt idő névtelen szerzője a Serkentő ének a’ Bibliának olvasására című „röpiratában”. Hogy nem tette hiába, bizonyíthatja számos vallomás és utalás: ez volt a Könyv, amely tanított olvasni és erkölcsösen élni. Történései, példái részévé váltak az anyanyelvnek, hiszen a Biblia a hivatalos statisztikák szerint is a világ legtöbbször kiadott és legelterjedtebb könyve. A művészetre gyakorolt hatása felmérhetetlen. Mert csupán a festészet is milyen szegény lenne, ha nem hatott volna a mindenkori alkotókra a két szent irat: az Ótestamentum és az Újtestamentum. Közéjük tartozik a múlt század rajzolózsenije is, Gustav Dóré, akit Zola így jellemzett: A mi világunk nyugtalanná teszi őt, néha a Kánaán földjére utazik, amely vörös az emberi vértől és fehér az isteni virradattól. És most itt van előttünk Dóré látványos utazása dokumentumokban, a 233 egyenként js csodálatos metszettel illusztrált Biblia. Amelyhez a szerkesztő — a könyv a Kossuth kiadásában jelenik meg — Károli Gáspár négy évszázaddal ezelőtti; századunk elején revideált fordítását választotta. A katolikus francia Dóré Bibliája 1865-ben jelent meg. A reformátusok.számára azonban — s ez volt Károli vallása is — a Biblia illusztrálása a 19. század végéig tabu volt. Hogyan találhatott egymásra a katolikus rajzoló és a református fordító munkálkodása? A kérdésre Szabó András bibliakutató adja meg a választ: „A kísérlet sikerült, a hatalmas időbeli, térbeli és civilizációs különbségek ellenére ez a bibliafordítás és ezek a képek egymásra találtak. Dóré nem úgy ábrázolt bibliai jelenetet, mint azt középkori vagy barokk kori elődei tették, nem a szöveg értelmét, mögöttes tartalmát próbálta allegorikusán megfogni; ő a 'XIX. század racionalista gyermekeként egy irodalmi művet illusztrált, dinamikus ábrázolásaiban a történetek cselekménye a főszereplő. Ez a felfogás — hogy tudniillik nem helyettesíteni akart, mint egy szentkép, hanem kiegészíteni — tette lehetővé, hogy együtt szerepelhessen egy protestáns fordítással. Ráadásul rajzai — jellegzetes nyúlánk emberalakjai — az idő múlásával maguk is kissé régiesek lettek, hiszen csaknem 130 esztendő telt el megalkotásuk óta, s egyre jobban illenek egy archaikus szöveg fordításához. Dóré a katolikus Biblia szövegét illusztrálta, benne az újabb protestáns fordításokból hiányzó ószövetségi apokrif könyvekkel. A mostani kiadás a revízió előtti utolsó Károli-Bibliát veszi alapul a képekhez tartozó szövegrészek közlésekor — ez a változat volt klasszikus íróink kezében Ady Endréig bezárólag —, amelyből viszont hiányoznak az apokrif könyvek. Károli Gáspár annak idején lefordította ezeket, s utoljára az 1704-es kasseli Bibliában, valamint annak száz évvel későbbi újraszedett változatában benne is vannak, az innen vett idézetek tehát 1704-esek.” A Ráday Kollégium dísztermében megtartott jelentős esemény, a Református Egyházi Zsinat után arról kérdeztük Hegedűs Lóránt püspököt, a Református Egyházi Zsinat lelkészi elnökét, hogy miben különbözött ez a zsinat a korábbiaktól? — Mindenekelőtt a meghívottak, a résztvevők tekintetében. Mivel erre a zsinatra új történelmi helyzetben került sor, meghívhattuk mindazokat a külföldi egyházi képviselőket, akik eddig nem lehettek zsinatunk vendégei a hivatalos ülések alkalmával: az utódállamokban és a diaszpórában élő magyar református- ság képviselőit, a nyugat-európai református keresztyén egyházak teljes testületét, a két amerikai püspökséget és a szórványegyházak képviselőit is Kanadából és Ausztráliából. És ezen túlmenően hívtuk mindazon egyházakat* melyek eddig minket meghívtak az ő üléseikre, és segítettek bennünket. És meghívtuk az abszolút kisebbségben élő, kis református egyházak képviselőit is Európából, így az olasz, francia, belga, spanyol, lengyel református egyház vezetőségét. Az első jellemző és jelentős vonás tehát ez a nemzetközi jelleg- volt. — Valóban rendhagyónak mondható a résztvevők köre, és minden bizonnyal ennek megfelelően a program is jelentős volt. — A zsinat egyik legfőbb vezérgondolata az egység volt. A diktatúra évtizedei után a kézi vezérlésű egyház- és államkormányzatot most valóban — jogilag kodifikál- tan is — felváltja a teljes presbiter-zsinati vezetés, mégpedig demokratikusan, igei alapokon. A mai, modem világ dezintegráciős törekvéseivel szemben mi az egységre tettük a fő hangsúlyt, persze a szabadság alapján, és nem valamiféle uniformizálódásra biztatva. Hiszen a mi egységünk egyszersmind teológiai és történelmi, nyitottak vagyunk a megújulás iránt, meghallgattuk a különböző helyekről érkezettek véleményét, a sokféle nézet gazdagítja az egyházat ebben az új egyháztörténeti helyzetben. — Úgy tudom, püspök úr elnökölt is a zsinaton, és expozéjában kitért a mai, merőben új helyzetre is. — Igen, mindig a zsinat választ a négy püspök közül egy elnököt. Expozémban természetszerűen kitértem a mai helyzet történelmi, egyháztörténeti, egyházjogi és teológiai értékelésére is. Szó esett jogrendünkről, egész struktúránkról, választási rendünkről is — többek között. — Milyen belső, helyi jellegű témák kerültek terítékre? — Szó volt a visszakapott intézményeinkről, óvodáinkról, több mint 20 általános iskolánkról, 14 gimnáziumunkról, és a többiről, hiszen 60 intézményünk van. Egyetemi rangot kapott a Teológiai Akadémiánk. Mindennek igen nagy a jelentősége. A zárt, materialista ideológia után egyfajta nyitás ez. Nyitás a másságra az egykori, 1568-as tordai országgyűlés szellemében, kibővítve azt a toleranciával, az objektivitással, teljességre törekedve a tudományokban, de a lényeg felismerésének képességével gazdagodva. Ma már nem magánügy, hogy valaki vallásos vagy sem, ma közéleti felelősséget is jelent, persze nem a napi pártpolitika szintjén. A rövidtávú politikai manipulációk helyett mi a maradandó értékekre helyezzük a hangsúlyt, hiszen ezek jelentik a pluralizmus alapját is. — A népesség csökkenése miként került szóba? — A statisztikai adatok minket is elgondolkoztatnak. Hiszen kiszámították, hogy 2000 után 2 millióval leszünk kevesebben, és ebbe nem nyugodhatunk bele. Mi azt szeretnénk, ha minden gyerek megszülethetne, és aki megszületett, minőségi életet élhessen. Az élet értékeit szeretnénk felmutatni. Válasszuk az életet! — ez a határozott véleményünk az abortuszkAdésben, de hogy ez az élet élhető legyen, arról az állami szociálpolitikának kell méltóképpen gondoskodnia. — Milyen útravalót adott a háromnapos zsinat? — A legközelebbi feladatunk, hogy az egyház alkotmányát elővegyük, és jog-elvi alapon megtárgyaljuk külföldi egyházjogászokkal. Azután sor kerül a Magyar Református Egyetemes Zsinat összehívására a jövő esztendőben, melynek fő jellegzetessége, hogy konzultatív, reprezentatív, demonstratív lesz. 1996-ban Magyar Református Világtalálkozó lesz, 1997-ben pedig a Református Világszövetség Magyarországon, Debrecenben tartja nagygyűlését. A korábbi, meglehetősen beszűkült teológiai lét után tehát egy pezsgő, nyitott, szolgálatokban gazdag időszak következik, mikor a hosszú távú életrendeket és az örökké érvényes életérdekeket helyezzük munkánk középpontjába. Leopold Györgyi Jelentkezőket várnak az aszódi gimnáziumba Evangélikus ünnep Ünnepe: november 5-én Szent Imre herceg, Magyarország éke... Veresegyházon mint- 25*í egy félszáz evangéli- JEjájV kus él: papjuk, Blá- zsi Árpád Gödöllőről jár, de van saját templomuk, kis gyülekezeti házuk is, mindkettőt nagy szorgalommal építik-szépítik. Október 31 -én, vasárnap délután ismét ünnepi isten- tisztelet volt: a templom harangját villamosították. Az ünnepi alkalomra csaknem megtelt a kis templom. Az istentiszteleten lelkészük szolgált, az igét pedig Detre János esperes — aszódi lelkipásztor — hirdette. Az istentiszteleten kiegészítő igehirdetést Blazsár Árpád, a lelkész édesapja, a somogy- zalai evangélikus egyházközség presbitere mondott, majd Ladjánszki Mihály egyházgondnok tartott visszatekintő beszámolót. Elmondta: a templom 1928-ban épült. 1937-ben új harang került a toronyba (1938-ban a tornyot villám gyújtotta fel, de hamarosan rendbehozták), és 1942-ben körülkerítették, parkosították. 1963-ban tatarozták, majd ezt 1980-ban megismételték. Ez utóbbiak, mint az ez évben elvégzett harangvillamosítás, már a gödöllői anyagyülekezet segítségével történt, közben 1988-ban bevezették a templomba, majd 1990-ben a gyülekezeti terembe is a gázt. Az esperesi zárszó során felhívást intézett a szülőkhöz: vallásfelekezeti különbség nélkül jelentkezést várnak november 15-ig a jövő szeptemberre — remény szerint — meginduló aszódi evangélikus gimnáziumba most végző nyolcadikos, illetve hatodikos kisdiákokat. A harang megszólalt, az istentisztelet a kedves gyerekműsor után véget ért és rövid megvendégelés következett barátságos eszmecserével. Ott volt Ella István római katolikus egyházgondnok, Tóth Sándor református kurátor és többen a testvéregyházak hívei közül. Fazekas Mátyás Veresegyház Szent István királynak gyermekei közül ketten érték el a felnőtté válást. Közülük Ágota férjhez ment Edward angol királyfihoz, Imre pedig arra készült, hogy átvegye atyja örökét, a magyar trónt. A feltehetően 1007-ben, Székesfehérvárott született Imrét azonban nem gyermekkorában szemelte ki atyja a magyar trónra. Volt ugyanis Imrének egy bátyja, Ottó. Ő volt a trónörökös, aki azonban — feltehetően már felserdült korában — meghalt. És mivel Imre — ki nevét anyai nagyapja, Civakodó Henrik bajor herceg után kapta (Hen- ricus—Emericus—Emreh— Imre) — nem volt elsőszülött, tehát nem volt a trón várományosa, István király egyházi pályára szánta. Talán a vallási szempontokon kívül az is szerepet játszott ebben a pályaválasztásban, hogy a középkorban az egyház volt a keresztény király legfőbb támasza, s Imre a magyar egyházban minden bizonnyal elnyerte volna a legfőbb méltóságot, s esztergomi érsekké válhatott volna. Imre herceg tehát bátyja haláláig mélyen vallásos nevelésben részesült, és korának legmagasabb szintű keresztény műveltségét sajátította el. Imrét kezdetben a Szent Benedek rendjének papjai, a bencések tanították. Ámikor azután István király Nagyboldogasszony napján, egy székesfehérvári törvénykezési időszak alkalmával megismerkedett az Itáliából a Szentföldre induló s hazánkon átutazó Gellérttel, s vele elbeszélgetve megismerte, megtette Imre királyfi nevelőjének (később Csanádi püspöknek). Ottó herceg halála után Imre vált trónörökössé. A királynak most már Imrét kellett az uralkodásra felkészítenie. Ettől kezdve országjárása során mindenüvé magával vitte, akár egyházi, akár kormányzati jellege volt is útjainak. Tudjuk, hogy a királyfi jelen volt az óbudai Péter- Pál-templom alapításánál, többször megfordult szüleivel Pannonhalmán és Veszprémben. Imrét — akit 1083-ban avattak szentté, atyjával és Gellért püspökkel együtt — az ájtatosság és szüzesség példaképének tekintik, s jelképe a liliom. A trónörökös királyi hercegnek az országszervező munkából is ki kellett vennie a részét atyja oldalán, majd önállóan is. István király, hogy fia begyakorolja magát az uralkodásba, létrehozta számára a bihari hercegséget — dukátust —, majd megalapította hozzá a bihari püspökséget. Imre 1027 körül, húszesztendősen foglalta el helyét. Ugyanekkor a király hadseregében a nehézfegyverzetű páncélos katonaságnak lett a fővezére. Részt vett a király háborúiban, többek között abban az 1030-ban lefolyt hadjáratban, amelyet II. Konrád német-római császár ellen viseltek a magyarok, s amelyben Bécsig üldözték a kiéheztetett, megvert ellenséget. Szent István elméletileg is felkészítette fiát az uralkodásra. Ezért írta meg a napjainkban sokszor idézett Intelmeket fiához, amelyben lelkére kötötte az eszményi keresztény uralkodó kötelességeit: a hit és az egyház védelmét, az igazságosságot, mérsékletet, kegyességet és az idegenek megbecsülését. Azonban 1031. szeptember 2-án bekövetkezett a tragédia. Imre herceget — a hagyomány szerint sógorának, Édward angol királyfinak mecseki birtokán, a Réka-vár alján -— egy vadászaton halálra sebezte egy vadkan. Halála gyászba borította az egész országot, s atyja utolsó éveinek legsúlyosabb gondjává megfelelő örökösének a megtalálása lett. Imrét, akinek ünnepe november 5-én van, az akkor még befejezetlen székesfehérvári bazilikában temették el. Csonkaréti Károly
