Pest Megyei Hírlap, 1993. november (37. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-23 / 273. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP SZUKEBB HAZANK 1993. NOVEMBER 23.. KEDD A dunakeszi városvédők felelőssége Ne küldd el a kéményseprőt! Az elnök másként képzelte Sok a tűzhely, kevés a füstfaragó Dunakeszin 1989-ben. huszonkilenc taggal alakult a Városvédő' Egyesület. Szervezetük a közelmúltban rendezte meg a keszi utótaggal végzó'dő települések találkozóját. Elnökükkel, Hámor Józseffel az előkészítés időszakában beszélgettünk céljaikról, törekvésekről. — A város múltjának feltárása, az értékek megőrzése és gazdagítása volt már nyolcvankilencben is a célunk — mondta az elnök. — Szerepet akartunk és akarunk vállalni jövőjének formálásában is — folytatta. — Műszaki érdeklődésű és képesítésű személyek lettek többségben az egyesület tagjai. Velük együtt tűztük ki azt a célt is, hogy foglalkozzunk a környezetvédelem bonyolult kérdéseivel. A múlt feltárásában segítséget nyújtottak a helyi krónikák, a különféle helytörténeti dokumentumok. Igen jelentős szerepe volt ebben dr. Erdész Mihály kutatásainak. Ezek alapján már ott tartunk, hogy tudjuk: — Mik az értékei, múltunk mely fejezetei nemesek, rangosak. A város arculatának lehetséges formálásában az építész tagjaink veszik ki a legnagyobb részt. Ez, mint tudjuk, a több körzetre tagolódott, egymástól viszonylag külön álló, sokarcú településünkön igen sajátos feladat. — Hogyan fogadják, milyen szemmel nézik ezt a tevékenységet a főhivatású szakemberek? Teszem azt azok, akik a polgármesteri hivatal vezető munkatársai? — Nem mondhatom, hogy túl nagy sikereket értünk el. Ennek alapvető akadályai vannak. Az egyesület ugyanis elkövette „azt a ballépést,” hogy annak idején indult a választásokon. Én is úgy kerültem be a városi képviselő-testületbe, mint az egyesületi lista első számú jelöltje. — Ezt az indulást tehát ballépésnek tekinti? — Annak, mert mi a városvédő tevékenységet nem politikai céllal akatjuk folytatni. Tagságunk körében különben is mindenféle vallású, pártállású, szemléletű barátaink találhatók. Ez nem okoz gondot, mert célunk a város fejlesztése, s ebben nem számítanak az előbbiekből származó nézetkülönbségek. Valamennyien számolunk azzal, hogy ide sokfe- lől érkezett, sokféle szokást hozott magával a lakosság. Településünk arculata is heterogén, magán viseli az elmúlt korok építészeti, városfejlesztési kocepcióit vagy koncepciótlanságát. Itt minden megtalálható. Választási szereplésünk következménye, hogy nem alakult ki köztünk és a város vezetői között az olyan légkörű kapcsolat, amelyben eredményesebb munkát végezhetnénk. — Ha ezt tudják, vajon a maguk részéről képesek-e valamit változtatni a taktikán? Csupán azért, hogy eredményesebbek legyenek a kapcsolataik. — A kapcsolatok azért valamit javultak, de a lehetőségek nagyobb részéről, azt hiszem, mondhatjuk: — Ez a ló elfutott. A választási ciklus a vége felé jár. Sajnos, nem figyeltek oda a javaslatainkra. Leglényegesebbnek a város általános rendezési tervének végleges megalkotását és jóváhagyását tartottuk volna. Ez már a harmadik éve halasztódik. Legutóbb végre odáig jutottunk, hogy legalább a programját jóváhagyta a testület. Tessék elképzelni egy fejlődni akaró várost, alapvető koncepció nélkül. Ma sem tudom, miért gondolták azt egyesek, hogy az ART, mint olyan, valamiféle múltból maradt rossz, ami csak hátráltatja a dolgokat. Mára már mindenki belátta, hogy e nélkül nem lehet várost fejleszteni. — Miért érdemes még ezenkívül érvelni, vitázni, munkálkodni így, társadalmi szervezetként? — A városvédő feladatok kifogyhatatlanok. A tennivalókra szüntelenül fel kell hívnunk a figyelmet. Például arra is, hogy a képviselő-testület szánjon pénzt igen csekély műemlékeink védelmére. Helytörténeti gyűjteményeinknek például kellene egy önálló épület, vagy legalább néhány helyiség. Szakáll Lászlóné tanárnő, helytörténeti csoportunk vezetője, több évtizedes munkával gazdag anyagot gyűjtött már össze, s ezt láthatóvá kellene tenni. Élnek itt művészek, akik munkáit be kellene mutatnunk, a lakossággal való kapcsolataikhoz segítséget kellene adnunk. A Keszi napok rendezésével is ilyen szervezőfórumot akartunk teremteni. — Melyek a városvédő munka anyagi forrásai? — Tagdíjakból gazdálkodunk. A kezdet kezdetén, a Hazafias Népfront megszűnésekor, annak javaiból némi alapokhoz jutottunk. Én a képviselői tiszteletdíjamat az egyesület számlájára utaltatom. Azt illeti, mert a listáján kerültem be a testületbe. Kovács T. István Neve ott lesz az ’56-os hősök emlékművén Ami egy avatóbeszédbóí kimaradt A közelmúlt megemlékezéseiből és emlékműavatásaiból Maglód is kivette a részét, azzal a különbséggel, hogy itt nem újat, hanem a régi emlékművet avatták újra. Erre azért volt szükség, mert a harmincas években emelt első világháborús emlékmű csúcsán ékeskedő bronz turulmadarat 1947-ben a kommunista községvezetők leparancsolták, majd ismeretlen helyre szállíttatták. (Egyesek szerint egyszerűen ellopták, és hulladékfémként eladták.) Szerencsére Móczár István körorvosnak volt egy régi fényképe, ennek alapján készült el a másfél mázsás új turul. Az újraszentelés alkalmával tarott ünnepi beszéd során Bezzeg István polgár- mester elmondta, már folyik a második világháborúban elesettek vagy eltűntek felkutatása, valamint az ’56-os áldozatok névsora is most készül. Ezeket a neveket külön márványtáblára vésik, és rögzítik fel az obeliszk egyik oldalára. A megemlékezés során egy név kimaradt, amit egyesek sérelmeztek. Ám mint kiderült, Bezzeg István a család kérésére nem tett említést a közelmúltban elhunyt Szűcs Tiborról. Fia, ifjabb Szűcs Tibor utólagos hozzájárulásával ezúton teszünk eleget a tisztelők kívánságának: ismertetjük az apa életútját. Szűcs Tibor Maglódon született. 1930-ban végezte a Repülőtiszti Akadémiát. A háború idején a Magyar Királyi 2. Honvédhadseregben őrnagyként szolgált, majd két évet töltött hadifogságban. Hazatérve részt vett a magyar hadsereg újjászervezésében, ám érdemei ellenére az 1951-es tisztogatások idején leszerelték. Kőműves segédmunkásként kezdett új életet a „népi demokráciában”, s menet közben, meglett fejjel beült tanulni a Bánki Donát technikumba. A forradalom idején — mint a maglódi nemzetőrség parancsnoka — következetesen kiállt a rendért, a községben sem atrocitás, sem rendbontás nem történt. „Köszönetképpen” a megtorlást rá is kiterjesztették, őrnagyi rangjától megfosztották és meghurcolták. Ez év áprilisában őt is rehabilitálták, s alezredessé léptették elő, de ez a kései megkövetés csak részben kárpótolta a több évtizedes mellőzésért, a megbántottság a sírig elkísérte. Már nagybetegen, a halálra készülve, az volt a kívánsága, hogy a temetésén csak a család jelenjen meg, s a búcsúztatásban ne essék szó az érdemeiről. Ezt tiszteletben tartva kérte a fia, hogy az emlékmű újraavatásán se szóljanak róla. A neve viszont ott lesz a táblán, hisz ő is egyik hőse volt a forradalomnak. Nem engedte beszennyezni a függetlenség eszméjét, és zokszó nélkül tűrte a méltatlan megaláztatásokat. (matula) A korán beköszöntött téli időben fűteni kell, s ahol fű- tenek, ott — legalábbis hagyományos megoldásoknál — kémény is van. S vajon kéményseprő akad-e elég? — kérdeztük Kardforgató Endrétől, a Pest Megyei Kéményseprő, Cserépkályha- építő és Tüzeléstechnikai Vállalat igazgatójától. — A jelenleginél bizony több kéményseprőt is el tudnánk látni munkával. A megyében ugyanis 438 ezer a kémények száma: az ország huszonhét hasonló jellegű vállalata közül a harmadik helyen állunk a kémények tekintetében, csak a főváros és Miskolc nagyobb nálunk. Ezzel szemben 58 kéményseprőnk dolgzik, közülük 42 szakmunkás. A jövő hónap elején tíz munkatársunk vizsgázik le, s ezzel 90 százalékos lesz a szakember-ellátottságunk. Az egyéves képzést az egyik tatabányai szakmunkásképző iskola tanárai végzik (a mi fővárosi, Dohány utcai telepünkön), ami dolgozóink heti két napját veszi igénybe. — Milyen a kéményseprők területi elhelyezkedése? Minden településre jut „füstfaragó" ember? — A Budapest környéki településeken, például a volt Budai és Szentendrei járás területén feleannyian vagyunk, mint kellene. Ide Nógrád megyéből — korábban Tolnából, Komáromból — kértünk segítséget. A nógrádiak jelenleg Dunabog- dányban és Solymáron végeznek bérmunkát. Nem kifizetődő ez nekünk, hisz tőlünk viszik el a hasznot, de nincs más megoldás. Másfelé viszont sorban állnak a jelentkezők, hogy kéményseprők lehessenek. Cegléden és Nyáregyházán csak megüresedett helyekre veszünk fel új munkaerőt. Ami a béreket illeti: 20-25 ezer forint egy dolgozó havi bruttó keresete. Az utóbbi 3 év alatt emelkedett meg ennyire, korábban a tízezer forintot sem érte el az átlag. Akinek nincsen mellékfoglalkozása, s nálunk igyekszik jól keresni, az a 30-40 ezret is eléri. Szerintem ezért már érdemesebb lenne dolgozni, mintsem munka nélkül otthon várakozni. — Milyen a kémények állapota Pest megyében? — A kéményseprő-ipari tevékenység gyakorlásáról szóló rendelet előírja minden kémény évenként kétszeri tisztítását, és négyévenkénti műszaki ellenőrzését. Ez utóbbiak során a kétharmadról kiderül, hogy valamilyen téren hibás. Nem mindegyiknél kell ugyan kiszedni a koromzsák- ajtót, vagy kiégetni a szurkot, de sok a kisebb javítanivaló. Ilyenkor ideiglenes engedélyt adunk, ha semmi gond nincs, akkor megfelelő minősítést. Komoly problémát az jelent, ha szétrohad a kéményfej, vagy nem tömör az oldala. Ez a hiba azonnali javítást igényel. Tapasztalataink szerint a lakók többsége nem küldi el a kéményseprőt, amikor az megjelenik munkavégzés végett. „Ne küldd el a kéményseprőt!” címmel készítettünk egy kiadványt, amit minden önkormányzathoz eljuttattunk: úgy látszik érdemes volt. Persze néhányan kizárják a szakembert: épp azok, akiknek pedig nagyon rossz állapotban van a kéményük. Ilyen esetekben a tűzvédelmi hatóságoknak teszünk feljelentést. — Milyen gyakori Pest megyében a rossz kémények miatt bekövetkező haláleset? — Az országosan előforduló évenkénti 10-20 esettel szemben nálunk ötévenként egy ember hal meg az említett ok miatt. Persze az is sok, ezt akarjuk megelőzni. — fejezte be válaszát a kéményseprő vállalat vezetője. (tóth) Hartyáni sváb zene Bajorországban A forró hangulatban még a kabátok is lekerültek, ingujjban fújták a polkát a hartyáni zenészek Tartozom egy hírrel, s erre a Schwäbele Jungs zenekar freibergi vendégszerepléséről írt riportom kapcsán hívták fel a figyelmemet a hartyáni olvasók. A halk figyelmeztetés így szólt: Hartyán- nak két zenekara van, a Sváb Partyról is illene hírt adni, annál is inkább, mert a közelmúltban ők is kint jártak Németországban, Ha- belsbachba vitték ki a hartyáni sváb zenét. Az utazásról, valamint a kint szerzett élményekről Lauter Antalt, a Sváb Party vezető zenészét kérdeztem. — Hovatovább hagyományról beszélhetünk. egyik évben a habelsbachi- ak jönnek hozzánk, a másikban mi megyünk hozzájuk. Az idén rajtunk volt a sor, mi keltünk útra, kibővülve a hartyáni népi tánccsoporttal. A háromnapos vendég- szereplés hatalmas sikert aratott, nekünk pedig újabb, felejthetetlen élményekben volt részünk Bajorországban. Többek közt megtekinthettük Regensburgot, s Landshutban részt vettünk a Landshuter Hohzeit elnevezésű, történelmi korokat megjelenítő kosztümös ünnepségen. A Habelsbachban megrendezett közös hangversenyt a vendéglátó Tornados együttes nyitotta meg, majd a műsoridő második felében zenekarunk és a tánccsoport lépett színre. Úgy érzem, mi több tapsot kaptunk, s ezt nem csupán az udvariasság diktálta. Ottlétünk alatt új barátságok is születtek. Például egy távoli tanyán. El sem képzeli milyen jól megfér ötven ember két traktor és egyéb mezőgazdasági gép „társaságában”. Csapra vertek két hordó sört, amellett daloltunk, táncoltunk a szénaillatú pajtában. (gyé)
