Pest Megyei Hírlap, 1993. november (37. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-23 / 273. szám
1 PEST MEGYEI HÍRLAP GAZDASÁG 1993. NOVEMBER 23., KEDD 7 Cégalapítástól a megszűnésig Vállalkozók könyvespolcára A Hírlapkiadó Közlönyigazgatósága jóvoltából alapvető fontosságú kiadvány jelent meg a vállalkozók, illetve a vállalkozások szerteágazó ügyeinek bonyolítói számára. A Gazdasági társaságok jogszabálygyűjteménye — immár harmadik, bővített, módosított kiadásban — arra vállalkozik, hogy tematikusán szerkesztett összeállításában igazítsa el a vállalkozót a cég alakításától kezdve, annak esetleges megszűnéséig. A kötet tartalmazza a különböző alapítható cégformákat, az ezek tevékenységével, a tagok jogaival és kötelességeivel kapcsolatos előírásokat, a külső és a belső jogviszonyok nyújtotta lehetőségeket és kötelmeket is. A kiadvány második nagy fejezete a cégek tevékenységét érintő szabályokat gyűjti egybe. Itt lelhető fel, példának okáért, a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló törvény, vagy az építőipari kivitelezési tevékenységet szabályozó rendelet. Újabb tematikus fejezetben igazodhat el a vállalkozó vagy képviselője a pénzügyi és könyviteli szabályozás kérdéseiben. A kötet összefoglalja a koncessziós, valamint a csődeljárással, a felszámolással és a végelszámolással kapcsolatos törvények rendelkezéseit. Tartalmazza a cégtulajdonosnak, de munkavállalónak egyaránt fontos Munka Törvénykönyvét, és az MRP-ről, azaz a Munkavállalói Résztulajdonosi Programról szóló jogszabályt. Külön erénye a kiadványnak a tárgymutató, amely egy- egy részkérdés megválaszolásában segíti a gyors eligazodást — például a magánnyomozás tilalmáról... N. Zs. Kárpótlás — A Magyarországon bejelentett kastélyprivatizálásban néhány régi család visszavásárolhatja ősei otthonát, de a legtöbb kastélyt üzleti vállalkozások veszik majd meg — jelentette tegnap a The Daily Telegraph című brit lap. A cikk szerint a kormány mintegy 35 millió dollár bevételt vár az akciótól. A tudósító emlékeztetett arra, hogy a dobra verendő angol szemmel 100-150 kastélyt eredetileg a kommunista hatalomátvétel után kobozták el tulajdonosaiktól. Sok tulajdonost bebörtönöztek, kivégeztek, mások külföldre menekültek. Amikor a szocialisták kiestek a hatalomból, az új kormány úgy határozott, hogy az eredeti tulajdonosok nem kaphatják vissza ingatlanjaikat, mert így el lehetett kerülni a bonyolult földtulajdoni igényeket. Csökkenő borárak A burgundiai (Franciaország) Beaune-ban aratott hagyományos borárverésen vasárnap az árak a tavalyihoz képest 21 százalékkal csökkentek. Az aukción, amely a szüret után az első árszabályozó esemény, összesen 10,87 millió frank értékű bort árvereztek el. Tavaly, amikor az árak az előző évihez képest 25 százalékkal süllyedtek, az összbevétel még 11,85 millió frank volt. A rendezők szerint az árak 1965 óta a legalacsonyabb szintre estek vissza. V alutaárfoly amok Pénznem Vételi árfolyam Eladási 1 egységre, forintban Angol font 145,86 • 148,66 Ausztrál dollár 65,30 66,54 Belga frank (100) 271,98 276,64 Dán korona 14,58 14,84 Finn márka 17,02 17,42 Francia frank 16,68 16,96 Görög drachma (100) 40,37 41,21 Holland forint 51,61 52,47 ír font 138,50 141,10 Japán yen (100) 91,73 92,93 Kanadai dollár 74,85 76,25 Kuvaiti dinár 332,29 337,79 Német márka 57,89 58,85 Norvég korona 1332 13,56 Olasz líra (1000) 58,48 59,76 Osztrák schilling (100) 823,20 836,80 Portugál escudo (100) 56,97 58,07 Spanyol peseta (100) 71,64 73,16 Svájci frank 65,93 67,01 Svéd korona 11,89 12,15 USA-dollár 9933 100,89 ECU (Közös Piac) 111,08 113,04 Költségvetés: kétmilliárdos hiány? Pest Megye Önkormányzatának az előzetes költségvetési koncepció szerint jóval több kiadása lesz a jövó' esztendőiben, mint amennyi bevételre számíthat. Szegedi Pállal, a gazdasági bizottság elnökével arról beszélgettünk, ilyen körülmények között hogyan fog gazdálkodni 1994-ben az ön- kormányzat. — Pest megye az előzetes számítások szerint 5 milliárd 237 millió forint bevételre számíthat a következő évben. Viszont ha az önkormányzat teljesíteni akarja a korábban tervezett feladatokat, akkor ezen felül még kétmilliárd forintra lenne szüksége. Ez olyan nagy összeg, hogy szinte megoldhatatlan feladat előtt áll a közgyűlés. — A gazdasági bizottságnak az az álláspontja, hogy első helyen kell gondoskodni az intézmények működésének biztonságáról. Az iskolák, szociális otthonok nem válhatnak fizetésképtelenné, ez ugyanis a gyerekeket, az öregeket, a betegeket érintené. Ami az épületek karbantartását, állag- megóvását, felújítását illeti, éveken keresztül a toldozás- foldozás volt a jellemző. Ez most sem lesz másként, de mindent el kell követni, hogy legyen annyi felújítási keret, amennyi szükséges a biztonságos működéshez. Sorrendben a harmadik elvként fogalmaztuk meg a saját tulajdonú intézmények fejlesztését. Hogy erre mennyi pénz fog jutni, az majd a későbbiekben dől el. A legnagyobb baj az, hogy a normatív állami hozzájárulások összege az 1993. évihez képest nem változik, annak ellenére, hogy 23 százalékos az infláció. — A közgyűlés érvényes gazdasági koncepciója szerint fejlesztésre, beruházásra a költségvetés tíz százalékát kellene elkülöníteni. A tervezet viszont ennél jóval kevesebb ösz- szeget tartalmaz. — Elhamarkodott döntés volt a tízszázalékos beruházás elfogadása. A népjóléti, valamint a közművelődési és oktatási bizottság javaslatára döntött így a közgyűlés. Én megpróbáltam megakadályozni ennek elfogadását. Elmondtam: 500 millió forintot semmiképpen nem tudunk beruházásra fordítani. A tervezéseknél azt is figyelembe kell venni, hogy az egész ország gazdasági helyzete nehéz. Úgy gondolom, ezzel együtt a jövő esztendőben is tudunk annyi pénzt fordítani fejlesztésre, beruházásra, amennyi a működés biztonságához feltétlenül szükséges. De ez semmiképpen nem fog kitenni félmilli- árd forintot. — Van-e valamilyen elképzelése, hogyan kellene a pénzeket átcsoportosítani a kiadások és a bevételek egyensúlyba hozásához? — kérdeztük a gazdasági bizottság elnökét. — Először is le kell mondani arról, hogy a közgyűlés különböző alapokat létesítsen — válaszolta —; erre tavaly 100 millió forintot költöttünk. Egyetértek magával az elvvel, hogy a civil szerveződéseket támogatni kell és erre alapokat kell létrehozni, de csak akkor, ha ez az intézmények működését nem veszélyezteti. Jogosnak tartom a települések igényeit is, amikor különböző támogatásokat kémek tőlünk, amíg volt erre keret, nem kellett őket visszautasítanunk. Úgy vélem azonban, hogy 1994-ben ezeket az igényeket más, fontosabb dolgok miatt hátrébb kell sorolni a listán. — Ilyen körülmények között vajon nem sok az általános működési tartalékra tervezett 100 millió forint? — A törvényben előírt minimális tartalék a költségvetés egy százaléka, azaz a mi esetünkben 50 millió forint. Eny- nyit mindenképpen tartalékolnunk kell, de én azt szeretném, ha ez az összeg a tavalyival megegyező 100 millió forint lenne. Ennyi feltétlenül szükséges a gazdálkodás biztonságához, mert számítanunk kell nem várt kiadásokra. Ha csupán arra gondolunk, hogy ebben a tanévben hány középfokú intézményt fognak átadni a települési önkormányzatok, akkor a 100 millió forint is kevés. — Az önkormányzat hivatalának működésére 183 millió forintot teiveznek. Ez az ösz- szeg az 1993-as évhez képest emelkedett, és tizenegyszer több a közgyűlés és a bizottságok működésére szánt pénznél. Véleménye szerint nem le- het-e ezt az összeget csökkenteni? — A hivatal működésére tervezett pénz a köztisztviselői törvényben előírt béremelések miatt növekedett a tavalyihoz képest. A gazdasági bizottság egyébként javasolt bizonyos átszervezéseket a hivatalon belül, célszerűnek tartaná osztályok megszüntetését, összevonását. Ahhoz ugyanis, hogy a képviselők jól el tudják látni feladatukat, jól működő hivatal kell. Ha az átszervezésekre sor kerülne, talán kevesebb pénzből lehetne működtetni a hivatalt, de ez a megtakarítás nem lenne számottevő. — A hiányzó kétmilliárd forintot a költségvetés hiányaként kell-e értelmezni? — Én nem beszélnék addig hiányról, amíg a költségvetést a közgyűlés nem fogadja el. A koncepció még nincsen kész, most dolgoznak rajta, ahol lehet, a kiadásokat csökkentik. — A tervezet szerint — amelyet már több bizottság tárgyalt — hitel felvételével lehet a hiányzó pénz egy részét előteremteni. Egy ötmilliárdos költségvetés mennyi hitelt bír el? — Nagyon remélem, hogy nem kell majd hitelt felvenni, bár a jelenlegi helyzetet ismerve kevés esély van arra, hogy ez a reményem megvalósul. Nagyon fontos számunkra, hogy a parlament hogyan fogja szabályozni az illetékbevételek elosztását. Pest megyének 400 millió forintot jelentene évente, ha az itteni illeték- bevételek a megyében maradnának. Ha az Országgyűlésben számunkra kedvező döntés születik, az jelentősen módosítja a költségvetésünk helyzetét. Az is lényegesen meg fogja határozni anyagi helyzetünket, hogy a helyi ön- kormányzatok év közben hány intézményt adnak át. Ezektől a dolgoktól függ, mekkora hiánya lesz a megyének. De csakis abban az esetben szabad hitelt felvenni, ha a beszélgetésünk elején említett hármas követelményt nem tudjuk teljesíteni. Halász Csilla Prímagáz-részvények kárpótlási jegyért Félmilliárdos nyereséggel számolnak A Prímagáz részvényei különösen előnyös befektetésnek ígérkeznek a kárpótoltak számára — hangsúlyozták a cég tegnap tartott szakmai tájékoztatóján. A kárpótlási jeggyel jegyzőknek a külföldi tulajdonos — a Pam Gas felajánlja, hogy a részvényt forgalomba hozatali áron, 1300 forintért vásárolja meg. A cég vezetői szerint az első magyar energiarészvény hosz- szú távon is jó befektetés lesz, mivel a vállalat pénzügyi helyzete stabil. A Prímagáz az idén 6,9 milliárd forint árbevételre számít, nyeresége megközelíti majd a 0,5 milliárd forintot. A társaság a jövő évtől 1,5 milliárd forintos beruházást tervez, ez 1994-ben kisebb nyereségvisszaeséssel jár, 1995-ben azonban a nyereség ismét visszaáll az ez évi szintre. A 3,2 milliárd forintos alaptőke állami vagyonügynök- ségi tulajdonban lévő 49 százalékát értékesítik a nyilvános részvénykibocsátás útján. A közel 1,5 milliárd forint névértékű részvénycsomagot ennél magasabb üzleti áron hozzák forgalomba: az ezer forintos névértékű részvényt 1300 forintért lehet megvenni. A részvények 20 százalékát, 640 ezer darab részvényt a kárpótoltaknak ajánlják fel, 112 ezer darab részvényt még a héten a cég dolgozói vásárolhatnak meg a forgalomba hozatali ár 50 százalékáért. A részvények fennmaradó részét kis- és intézményi befektetőknek szánják. A jegyzés november 29-étől december 10-éig tart. Ezt követően a cég kérelmezi a részvények bevezetését a Budapesti Értéktőzsdére és ezzel befejeződik a vállalat privatizációja. West-esek Hiába no, vállalkozó a magyar. Tízezrek, százezrek (?) csinosították és máig csinosítják fel gépkocsijukat azzal a bizonyos matricával. Dohányos vagy nem dohányos, ha azt a márkát szívja, ha nem, a reklámmatricának jut hely a járművön. Ebben is demokratikusak vagyunk, a több milliót érő csodán éppúgy ott díszeleg a tenyérnyi folt, mint az ócska csotrogányon. A különbség csupán az, hogy némelyek több öntapadóst helyeztek el kedvencükön, így jutott a rendszámtábla mellé egy előre, egy hátra, még a szélvédőre is. Majd csak inegbotlik benne a szerencse... Ugyanis a hirdető cigarettagyár megörökíti, ígérete szerint azokat a gépkocsikat, amelyek reklámhordozóvá váltak. Majd következik a sorsolás, benne a fődíjjal. Persze nem mindenkinek üti a markát ekkora nyereség. Beérheti azzal, hogy esetleg kocsijáról készül egy túlexponált fénykép, és még unokájának is elmesélheti — hónapokon át szendvicsember volt. N. Zsolt Forintos hírek Az Unique Transtrade Kereskedelmi- és Szolgáltató Kft. a Gazdasági Versenyhivatal elmarasztaló döntését a megfelelő fórumon meg- . fellebbezi. A kft. a kártérítését, amiről szintén döntöttek, a megbízóval kötött szerződések idevonatkozó pontjai alapján kell igényelje. A kártérítés összegének legnagyobb része ugyanis megrendelőit illeti meg. Megkezdte termelését Alma-Atában az a gyümölcslétöltő üzem, amelyet a Trade- komplex Amerikai—Magyar Kereskedelmi Kft. szállított Kazahsztán számára. Az 5,6 millió dollár értékű beruházáshoz a budapesti székhelyű cég nemcsak a berendezéseket szállította, hanem a tervezést és a szakemberek kiképzését is elvégezte. A Lagúnát jövő év áprilisától forgalmazza a Renault magyarországi vezérképviselete. A felső-közép kategória januárban bemutatásra kerülő új típusa a Renault 21-et váltja majd fel. TÁMOGASD A MAGYAR IPART! Vásárolj hazai terméket!