Pest Megyei Hírlap, 1993. november (37. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-20 / 271. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1993. NOVEMBER 20.. SZOMBAT Walesa rendet akar Elég a színjátékból! Itt az ideje, hogy rendet te­remtsünk a lengyel politika színpadán — mondotta Lech Walesa lengyel állam­fő a PAP hírügynökségnek adott interjújában. — Az elmúlt négy év a politikai harc, a reform irá­nyáért folytatott küzdelem korszaka volt. Még Hanna Suchocka kormánya is erő­sen politikai jellegű volt. Megosztott és vitatkozó volt parlamentünk. Ez mind rendkívül szükséges volt, de már döntöttünk számos kérdésben, elég már ebből a játékból, most már jobban kell mind jogilag, mind strukturálisan szabályozni a dolgokat. A jelenlegi szejm- nek lehetősége van az ilyen rendteremtésre — fejtette ki az elnök. Megismételte azt a koráb­bi kijelentését, hogy kész nemcsak támogatni a jobb­oldalt, de szükség esetén képviselni is, miután az ki­szorult a parlamentből. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a posztkommunista társadalmakat nem lehet el­sősorban jobb- és balol­dalra osztani. Ennél fonto­sabb felosztás az aktív és a passzív emberek csoportja, s ezen belül az aktívak beso­rolása jobban és kevésbé jól felkészültekre. Walesa közölte, hogy jövő év vége előtt dönt ar­ról, indul-e a következő el­nökválasztáson. Ha az or­szágban rend és nyugalom lesz, s Lengyelországot nem fenyegeti veszély, ak­kor nem fog újból pályázni az államfői posztra — jelen­tette ki. Szlovák nem a tervezetre? A CTK cseh hírügynökség — hitelt érdemlő forrásra hi­vatkozva — csütörtök este azt jelentette Pozsonyból, hogy Szlovákiának szándé­kában áll elutasítani a Kö­zép-európai Kezdeménye­zés (KeK) készülő kisebb­ségvédelmi tervezetét. Az ál­lítólagos szlovák elutasítási szándékkal kapcsolatban a CTK nem csupán a névtelen forrástól származó informá­ciót tette közzé. Ismertette Daniela Rozgonovának, a szlovák külügyminisztéri­um sajtóosztálya vezetőjé­nek a kijelentését is, misze­rint Szlovákia arra törek­szik, hogy a tervezett KeK- dokumentumban a kisebbsé­gi jogvédelem az egyéni jo­gok védelmének elvéből in­duljon ki. Pozsony elveti a kisebbségek kollektív jogai­nak a védelmét. Megmérettünk és könnyűnek talál­tattunk! Könnyűnek? A „nehezék” rá sem tétetett ama képzeletbeli ser­penyőre. Mert egyesek könnyebb­nek találták a méricskélést e szá­mukra elhanyagolható tény megje­lenítése nélkül. De tehették, s még igazolva is láthatják abbéli szor­goskodásukat, mely szerint, elég, ha csak az egyik fél hallgattatik meg. Hiszen az úgyis igazat mond. Tényekkel bizonyít és ér­vel. Ez pedig a pártatlan nyugati sajtó némelyikében — ele­gendő. Elegendő ahhoz, hogy egy ország belpolitikai helyzetét elemezve kiderítsék: Magyarország igenis fajgyűlölettől fertőzött. Ha bizony ez az alapállás, akkor valóban könnyű­nek találtathatott cseperedő demokráciánk. Hetekig harangozták a Super Channel-en a riportfilmet. A pár másodpercnyi képpergésről nem derült ki, mit lá­tunk majd, mire derít fényt a közép-európai sötétségben az „elfogulatlan” oknyomozás. Csak azt lehetett látni naponta többször, hogy két zöld-fehér zászlóba burkolózott fiatal „Heil Hitler”-re lendített karral üvöltözik valamit. Aztán el­jött a nagy nap késő éjszakája, a riportfilm bemutatása. Kö- zép-Európa országhatárokat szabdalt térképét pontozza ki a filmkocka, országnevekkel. Egyszer csak kifényesül Ma­gyarország 93 ezer négyzetkilométere a képernyőn — hát itthon vagyunk. Annyira itthon, hogy rögvest Budapest Franzstadt-jában, a Fradi-pálya lelátóján téblábolunk fe­szengve, mert ott bizony az a két fiatalember hosszasan, s tüntetőén a megvetett náci köszöntést „gyakorolja”. Zsidóz­nak is, cigányoznak is rendesen a fiúk — drukkolnak a Fra­dikénak. A zöld-fehér zászló-sokadalomban föltűnik egy fekete halálfejes is, a kamera el-elszenderedik rajta, hogy aztán kábulatából fölriadva, újra a „lengető” fiúkon időz­zék el, mint történelmi fontosságú eseményen. Bizony nem is intézhető el mindez egyetlen karlendítéses legyin­téssel, mondom meggyőződéssel én; mi más lenne ez, mint a fasizmus zászlóbontása Magyarországon — sugall­ja a film. Pedig hol van még a vége! Látjuk hamarost az utcára ret­tent kétegyházi cigányokat, amint sírva, indulattól fűtve Izetbegovic kőnél keményebb Nem mondanak le Boszniáról A bosnyák elnök kétértel­mű nyilatkozatban reagált a csütörtöki genfi megállapo­dásra, amelyben a háborúzó felek vállalták, hogy a se­gélyszállítmányok célba jut­tatásának érdekében a köz­társaság egész területén fel­függesztik az ellenségeske­déseket. A muzulmán vezető — aki maga helyett Haris Si- lajdzi miniszterelnököt küldte tárgyalni Genfbe — a szarajevói rádiónak adott nyilatkozatában kifejtette ugyan, hogy Boszniában a horvát és szerb támadások­nál most jóval nagyobb ve­Szociális feszültségek Elégedetlen románok Az 1989 novembere óta le­zajlott legnagyobb tömeg- megmozdulásként jellemzik a tegnapi román lapok a CNSLR-Fratia szakszerveze­ti központ által szervezett csütörtöki tömeggyűlést. Az Evenimentul Zilei, a legna­gyobb példányszámú román napilap százezres tömegről ír. Vezércikkében Ion Cristo- iu főszerkesztő kiemeli, hogy több jel mutatja: nő a szociális feszültség. szélyt jelent az éhezés. Mégis szükségesnek tartot­ta leszögezni: ha nincs más mód, erővel is felszabadít­ják majd az elfoglalt terüle­teket, s nem mondanak le az egységes Boszniáról. Izetbegovic így ellent­mondásba került saját ko­rábbi nyilatkozatával. A hét elején ugyanis azt mondta, hogy a közös boszniai ál­lam és kormány már nem valósítható meg, mert az egyik fél csetnikeket, a má­sik usztasákat küldene a ve­zetésbe. A harcias nyilatkozatok­nak és a szembenállás politi­Megértést és segítséget vár Ukrajna a külvilágtól a csü­törtökön ratifikált START —I. szerződés végrehajtásá­hoz — jelentette ki Anatolij Zlenko ukrán külügyminisz­ter tegnap az Interfax Ukrai- na hírügynökségnek adott nyilatkozatában. A kijevi diplomácia irányítója egy­ben azzal vádolta meg az atomhatalmakat, hogy nem mutattak megfelelő kompro­misszumos készséget a le­szerelési tárgyalásokon, ezért kellett az ukrán paró­kájának azonban nem ked­vez ez az időszak: Közép- Boszniában másfél millió embert fenyeget a téli fagy és az éhezés. Haris Silajdzic boszniai miniszterelnök — aki a múlt hónapban került a szarajevói kormány élére — már inkább a kompromisszu­mok útját keresi. Genfben csütörtökön megbeszélést folytatott Radovan Karadzic boszniai szerb elnökkel. Mint a szarajevói rádió meg­erősítette, nem csupán huma­nitárius problémákról tár­gyaltak, hanem politikai kér­désekről is, és a konzultáció­kat rövidesen folytatják. mentnek feltételeket szabnia a ratifikálás elé. Zlenko véleménye feltehe­tően megegyezik az egész ukrán vezetés álláspontjá­val, noha a kiszivárgott hí­rek szerint abban nem volt egység, hogy mennyi raké­tát tartson meg az ország. Végül is a törvényhozás dön­tése értelmében Ukrajna rati­fikálta a START—I. szerző­dést, de kijelentette, hogy 46 darab SS—24-es atomra­kétát megtart, s azokat csak később vonják ki. A nagyvilág hírei * Jávorszky Béla, a Ma­gyar Köztársaság helsin­ki nagykövete körutat tett a három balti ország­ban. Fogadta őt Gentis Ulmanis lett, Algirdas Brazauskas litván és Lennart Meri észt köztá- sasági elnök. *A Vatikán az ENSZ- ben síkraszállt a nemze­ti kisebbségek problémá­inak megoldásáért, vala­mint a vallásszabadság szavatolásáért. Minden nép számára biztosítani kell azt az elvi lehetősé­get, hogy független ál­lamban szerveződhes­sen, még akkor is, ha ez gyakran nem lehetséges vagy nem hasznos — mondotta a minap Jean- Louis Tauran érsek, va­tikáni külügyminiszter New Yorkban, a világ- szervezet székhelyén el­hangzott felszólalásá­ban. Egyhetes sztrájkot hir­detett december 1 -jétől a vorkutai bányászok független szakszerveze­te. A bányászok minde­nekelőtt gazdasági köve­teléseket támasztanak, így a korábbi bértarifa­megállapodások betartá­sát és a bérek időbeni ki­fizetését követelik. Rakéta-vita szomszédunkban Ukrán magyarázkodás VÉLEMÉNY Szívesség Grósz elvtársnak magyarázzák, hogy felgyújtották a házukat. Rémséges va­lóban a kiégett, elüszkösödött épület — láttuk már számta­lanszor a Magyar Televízió jóvoltából. Aztán Túrára ránt bennünket Kétegyházáról a képsor: te­metnek. Jajveszékelő emberek borulnak a koporsóra, ideg­ölő fájdalom csorog le a képernyőről a szobába. Húzza a ci­gányzenekar szívet hasogatón az utolsó nótát. Senki sem kételkedhet a szenvedés láttán: dráma zajlik a lelkekben. Dehát miről is szól a történet? Nem árt néhány magyar- országi, s nem magyarországi „szakértőt” is megszólaltat­ni. Nosza, nyilatkozzék a nemzeti ifjak néhány hangadója, s egyik vezére, de hallgattassák meg a másik fél is: szót kap Horváth Aladár SZDSZ-es képviselő, s befejezésül — „politikai” (?) súlyának megfelelően — Georg Soros, a „mi”. Soros Györgyünk Amerikából — világosítja föl Eu­rópát a hazai áldatlan állapotokról. A „nemzetiek” amerikai megoldást emlegetnek a cigány- kérdés rendezésére — rezervátumba velük!—, a zsidók­nak pedig van hazájuk; a liberális pártember elnyomatás­ról, terrorról beszél , Soros György pedig csurkázik. Aki Európa-szerte látta ezt a filmet, megdöbbenten kapcsolja ki a készüléket, s a náci hatalomátvétel előtti Németország rémséges képe dereng föl lelki szemei előtt. S nem csodá­lom. A messzi idegen mi másra gondolhatna? Grósz Károly pártfőtitkár fehér terrorral fenyegetett arra az eshetőségre, ha megbukik a rendszer. Ezzel szemben — politikai okokból — egyetlen pofon sem csattant el az át­menet ideje, majd az új hatalom három és fél éve alatt. Ha nem, akkor mi majd mutatunk olyan képet Magyarország­ról, amely minden képzeletet felülmúl — csiholták az el- zsarátnokolt hitet magukban a mindenben hitetlenek. Ami szívességet Grósz elvtársnak nem tett meg ez a nép, mi va­rázsolunk olyan légkört e kicsi hazáról a csupa báránylélek békességű Nyugatnak — ahonnét ártatlanok ellen elköve­tett robbantásos merényletek, török vendégmunkások üzle­teit betörő, házait fölgyújtó esetek sokaságáról számolnak be a hírek —, hogy attól kódulunk! Szánalmas ez az egész. De ha csak szánalmas lenne. Ám nem az! Nagyon súlyos vétség egy ország ilyetén ki­szolgáltatása itthoni valóságunkat nem ismerő, vagy abban alig járatos külföldieknek. Mert nem az a baj, hogy beszé­lünk a filmben bemutatott, s teljes mértékben elítélendő szélsőséges megnyilvánulásokról, esetekről. A baj az, hogy egy egész népet öntudatában megsértve, a tények minden szeletének, az ok-okozat elemeinek számbavétele könnyed mellőzésével rajzolnak az ország homlokára olyan ördögi képet, amelytől joggal megretten, s visszahő­köl mindenki. S ütnek ily formán olyan stigmát ránk, ami­től bizony nagyon nehéz megszabadulni. A film ugyanis nem arról szól, hogy — mint minden pol­gári demokráciában — sajnálatos módon nálunk is vannak szélsőségesek. De nem szól arról sem, hogy a kétegyházi- ak házát azért gyújtották föl, mert a falut már hosszú évek óta rettegésben tartotta egy cigánycsalád. A mezőőr Túra határában pedig azért lőtt, mert meglopták a rábízott gyü­mölcsöst. Egyik esetben sem volt semmi köze a politiká­hoz a történteknek, amelyeket — nem lehet eléggé hangsú­lyozni — mélységesen elítélünk. De a film arról sem szól, hogy Magyarország nem a félelem országa, nem a náciz­mus, a fajgyűlölet sarjadzó szigete a háborúzó Balkán szomszédságában. A film teljesen egyoldalú. A „pártatlan, objektív” nyugati médiát magyar „szakértőink” igencsak elvitték az erdőbe. Az azonban fölfoghatatlan a számomra, hogy miért nem jutott eszébe e stábnak megkérdezni, „fele­lősségre vonni” a kormányzatot: mi folyik itt Magyarorszá­gon? Hogyan engedhetik meg, hogy az idegengyűlölet tob­zódjon egy olyan országban, amely európainak nevezi ma­gát? Ha megkérdezték volna, tisztábban láttak volna. Szégyellem magam, hogy megtörténtek ezek a tragédi­ák. De méginkább szégyellem magam, hogy honfitársaim némelyike olykor, s nem is kevésszer megfeledkezik magá­ról. Ezek után csak az erős keresztényi szeretet munkálhat bennem, hogy ne gondoljak rájuk haraggal. Haragudjanak csak ők saját magukra, ha nem öleli őket mindenki — fenn­tartás nélkül — a keblére. OjjJT'O (Banos János)

Next

/
Thumbnails
Contents