Pest Megyei Hírlap, 1993. november (37. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-18 / 269. szám
1 PEST MEGYEI HÍRLAP SZLJKEBB HAZÁNK 1993. NOVEMBER 18., CSÜTÖRTÖK 5 Pályaválasztásról — időben Sokoldalú képzést ígérnek Az általános iskola elvégzése előtt álló gyerekek pályaválasztásának nehéz döntéséhez nyújtott segítséget széles kínálatot biztosítva, az érdi önkormányzat, illetve a város igazgatói munkaközössége, mikor kedden este szülői értekezletet hívott össze. Csillapodnak a kedélyek Szigethalmon ták el a lakásépítési, -vásárláA megjelent tizenkilenc középfokú intézmény képviselőit és a szülőket KarlovszJcy Mária, az igazgatói munkaközösség vezetője, és Szedlacsek Emília, a polgármesteri hivatal munkatársa köszöntötte. Bevezetőjében Szedlacsek Emília felhívta a szülők figyelmét, hogy gyermekeiket ne mindenáron irányítsák az úgynevezett divatos szakmák felé, hanem olyan iskolát válasszanak, amely átjárható és több szakma megszerzésére is lehetőséget ad. Karlovszky Mária a jelentkezési lapok kitöltésének mikéntjére, valamint a középiskolák felvételi követelményeinek figyelembe vételére hívta fel a szülők figyelmét. A köszöntőket követően, a megjelent intézmények — így a helyi és a százhalombattai középfokú tanintézetek, a törökbálinti ELTE gyakorló gimnázium és szakközépiskola, valamint több budapesti kerület szakközépiskoláinak — képviselői tartották meg bemutatkó- zó előadásukat, melyek igen kellemes, oldott hangulatban hangzottak el. Már csak azért is, mivel a más települések iskoláit képviselők is nagyrészt érdi illetőségűek voltak. A képviselők — többen vi- deoanyagot is bemutattak — ismertették a felvételi követelményeket, az iskolában induló szakokat, az iskola nyújtotta lehetőségeket, sőt a szakmában történő elhelyezkedést, illetve a főiskolára vagy egyetemre való továbbtanulási lehetőségeket, esélyeket is. Kitértek arra is, hogy a szakmák fortélyainak elsajátítása mellett milyen fontos az idegen nyelvek elsajátításának kérdése, illetve a szá- mítógéphasználat megismerése. Öröm volt hallani, az előző évek tapasztalatainak ellenére, hogy a szakmunkásképző intézetek mindegyike a szakma gyakorlati elsajátítását, saját tanműhelyekben, illetve magánvállalkozóknál tudják megoldani, s nem a szülőknek kell gyakorlati képzési hely után kopogtatniuk. Újdonság, hogy az iskolák a többszintű képzést is meg tudják oldani, tehát egy intézményben szakmunkásvizsgát, érettsé* git és akár technikusi végzettséget is lehet szerezni. Az előadások végeztével lehetőség nyílott arra is, hogy a szülők egyéni tanácsadást is kaphattak a megjelent pedagógusoktól. Sz. R. H. (Folytatás az 1. oldalról.) A bíróság előtt nem bizonyosodtak be a vádak, a polgármestert felmentették. A lakosság egy része viszont csalódott, nem ilyen, vitákkal tűzdelt változást vártak. A tüntetés napján vagy százan szorongtak a polgár- mesteri hivatal üléstermében. Ide szorultak be a havazás, a hideg miatt a résztvevők. Hosszasan sorolták, olykor egymás szavába vágva panaszaikat: másfél év telt el pereskedésekkel, amelyek az amúgy is szerény költségvetés kiadásait szaporították csupán. Többen hangsúlyozták, nem állnak a polgármester pártján, de nekik úgy tűnik, Németh Gábor bármit akar, leszavazzák. Kis keresetű emberek élnek a faluban, akik csak olyan fejlesztésekhez tudnak hozzájárulni, amit még kifizethetnek. A gyermekes szülők azt sérelmezték, hogy megvonták az óvodában az ötven százalékos gyermekétkeztetési kedvezményt. Sokak szerint a szociális ellátás sem működik, a rászorulók nem kapnak segélyeket. Egy petíciót is megfogalmaztak a demonstráció szervezői, amelyben néhány kérdést tettek fel a képviselőknek: A gázberuházásból megmaradt pénzt miért tartják vissza? A vízközműveket miért nem adták még át? Miért nem bírálsi kérelmeket, Miért nem fizették ki a tanszervásárlási segélyeket? A petícióban követelték a főállású alpolgármester — Dunavölgyi Ferenc — lemondását, azzal az indokkal, hogy a község költségvetésére ez túl nagy teher. Mi akartuk! Kézről kézre járt a teremben egy irat, ami a peres eljárásokra fordított összegek kimutatását tartalmazta. Közben többen megjegyezték, most jött el az idő, amikor csak tüntetéssel érhető el a helyzet megváltoztatása. Ha nem mondanak le a képviselők, úgy folytatják a demonstrációkat. A jövőben is igyekeznek nyomást gyakorolni az önkormányzat tagjaira, annak érdekében, hogy a parttalan, személyeskedő viták helyett végre lássanak munkához. A lakosság célja az, hogy működőképes legyen községük önkormányzata. Németh Gábor polgármester elmondta, valószínűnek tartja, hogy a tüntetés szervezéséért őt teszik felelőssé. A tömeg közbeszólt: Mi akartuk! A polgármester szerint az az oka mindennek, hogy a képviselők nem akarnak vele együtt dolgozni. A viták már másfél éve folynak. A vízközművek működtetésével azt a céget érdemes megbízni, amelyik a kivitelező volt. Vegyes-vállalati formában, ön- kormányzati többségi részvények birtokában a jövőben beleszólhatnak a vízdíjak alakulásába is. Ez ügyben a népszavazás kiírása egyáltalán nem hiábavaló, döntsék el a lakók, szerintük melyik megoldás lenne kedvezőbb. A hétfői tüntetés résztvevői lassan széledtek szét. A másnapi rendkívüli testületi ülésre azonban újra eljöttek. Kíváncsian várták: ezúttal is folytatódnak a viták, vagy végre érdemi döntések születnek? Képviselők munkában A kedélyek természetesen nem csillapodtak. De ez Szigethalmon, a testületi üléseken nem ritka jelenség. Már ez év tavaszán, Skultéty Sándor, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest és Nógrád megye köztársasági megbízottja javaslatot tett a testület feloszlatására. Az elmérgesedett légkörben ugyanis megfeneklett a munka. Erre — a testület feloszlatására — nem került sor, ám a helyzet nem sokat változott. Ezért is szervezték a lakók a tüntetést, hátha e lépésükkel elérnek valami kedvező változást. Úgy látszott, ez hatott. A rendkívüli testületi ülésen a képviselők elbírálták a lakás- építési kérelmeket, megtárgyalták a szociális rendeleteket, a közelmúltban elkészült vízhálózat működtetésére népszavazás kiírásáról döntöttek. Ezzel tehát a lakók által követelt néhány kérdés megoldódott. A nyolcak nevében Megkérdeztük a nyolc, lemondásra felszólított képviselő egyikét, Fehér Istvánt, mitől romlott meg ennyire a testületben a hangulat? Tervezi-e felállását? Mint elmondta, nem párt- vagy más nézetkülönbségek miatt ala- kültak ki a viták. Arról van szó, hogy a polgármester kényszerdöntések elé állítja a testület tagjait,, már mindent elintézett, megszervezett, nekik csak a beleegyezés marad. Ez pedig tarthatatlan. Fontolgatja lemondását, nem a lakossági követelés, hanem éppen amiatt, mert nem lehet együttműködni Németh Gábor polgármesterrel. A kialakult helyzet feloldását a jövé évi választások hozhatják meg. A tüntetők pedig nem jelentik az egész falut. Szigethalmon tízezren élnek, s csak százan nem értenek egyet az önkormányzat döntéseivel. A sok kényszer- helyzet göngyölődött tovább — a testületi megbeszéléseken, a vitákon — s elindult a lavina. J. Szabó Irén Rehabilitálták a Szent Rókus szemész-fó'orvosát, Vörösmarthy Dánielt Nem volt hiábavaló a harc Kettős ünnepet ült a közelmúltban a Debreceni Orvostudományi Egyetem: egyrészről október 23-án emlékeztek meg arról a 75 évvel ezelőtti napról, amikor Zita királyné és IV. Károly király felavatta az alma mater főépületét. Másrészrifl — az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójához kapcsolódva — e napon kapott elégtételt az egyetem huszonegy hajdani oktatója és diákja, olyanok — köztük a Pest megyei Szent Rókus Kórház jelenlegi szemész-főorvosa, Vörösmarthy Dániel professzor úr —, akik a 37 évvel ezelőtti eseményekben való részvételük miatt szenvedtek üldöztetést, illetve akiket emiatt szakmai előmenetelükben ért hátrány. Vörösmarthy professzor úr elégedett: vallja, hogy visszatekintve életútján, nem volt hiába ez a harc. — Hihetetlenül örülök annak, hogy egy olyan intézmény hallgatója, s munkatársa lehettem, amelyik — elsőként, sőt egyetlenként is az országban — vállalta a politikai okok miatt hátrányt szenvedett oktatóinak és diákjainak a rehabilitálását — mondta a professzor. — Debrecen városa egyébként is példamutató az egész ország számára hazaszeretetéről, az igazságért való kiállásáról. Emlékezzünk csak arra, hogy itt, a cívis városban kiáltotta ki Kossuth Lajos a független Magyarországot 1849-ben, s ugyanitt alakult meg a II. világháború után az első demokratikus magyar kormány. S ebbe a képbe méltán illeszkedik az orvostudományi egyetem, amelyik 37 év elteltével képes volt, példa nélkül ebben az országban, elégtételt nyújtani egykori hallgatóinak, oktatóinak, azoknak, akik a legnehezebb időkben is ki merték mondani az igazat... Ma látom, hogy ezek a kiejtett szavak zömében nem is tartalmaztak politikai véleményt. Általában csak a későbbiekben, azért, hogy valakit, egy nem kívánatos egyént hátráltassanak szakmai fejlődésében, kaptak a kiejtett gondolatok politikai tartalmat... Nehéz ma már visszaidézni azt is, mi történt egykoron az egyetemen. Ä következmények azonban olyan súlyosak voltak — számomra is —, hogy azokat gyakran visszaidézem: engem például az a soha nem pótolható hátrány ért, hogy nem kaptam az országban egyetemi tanszéket... — A következetes igazságérzet, a haza iránti nehéz időkben is vallott és vállalt szeretet — vélem — mélyen, s időben is távol ered a professzor úr életében. — Tízéves voltam, amikor a szeghalmi református gimnázium diákja lettem, majd a legfogékonyabb években, nyolc esztendőn át tanultam erkölcsöt, hallgattam hitelméletet, láthattam megannyi mindennapi, szemléletes példát a hazaszeretetre. Olyan alma mater volt ez a gimnázium, melyben megtanultunk keményen dolgozni s elfoglalni magunkat. Szeghalmon rend volt: ezt sugallták egykori tanáraink, nevelőink, akik közül azóta sokan betegeim is lettek. Micsoda megtisztelés egy diák számára, ha idővel egykori tisztelt tanárait operálhatja! Nekem ez megadatott, mint ahogyan ahhoz is mindent megkaptam Szeghalmon, hogy egyetemre mehessek... — Rögtön a szemészetet választotta? — Már Debrecenbe jártam, amikor kiválasztottam ezt a szakágat. Kiváló tanáraim voltak az intézményben: Magyarország két legjelentősebb szaktekintélye, Kertesi Aladár és Sánta Kálmán tanítottak. A tőlük kapott tudás segített ahhoz, hogy már 32 évesen Berlinben vezethettem az ottani egyetemi tanszéket... Hat esztendeig éltem kint, s afféle szakmai kapocs voltam a keleti és a nyugati német szemorvoskollégák között. Ám soha egyetlen percig sem akartam kint maradni! Hiába hívtak, legyek NDK-s állampolgár, inkább Magyarországot választottam. Am az előbb említett politikai bűnbakkeresés időszakában Debrecenbe már nem térhettem vissza. Sőt, hiába pályáztam meg minden elképzelhető szakmai lehetőséget — akkor mint a II. számú szemészeti klinika munkatársa —, egyetlen lépést sem tudtam előrelépni a ranglétrán. Pedig álszerénység nélkül mondom: olyan szakmai múlt állt már akkor mögöttem, hogy méltán megérdemeltem volna a kiemelést. Németországban például az én műtéttankönyvem szolgált kötelező szakvizsga alapanyagául... — Mennyire vetette visz- sza ez a politikai okokból ért hátrány a professzor urat a szakmai fejlődésében? — Ami a szakmai munkámat illeti, azt megannyi akadályoztatás, külső sérelem ellenére is töretlenül folytattam. Elég csak annyit említsek, hogy mintegy 12 évig állt elbírálatlanul a nagydoktori értekezésem... Az azonban vigasztal, hogy azokat a kollégákat, akiket ellenemre kineveztek az általam megpályázol szakmai helyekre, azóta mind leváltották... Nem magamat sajnálom, saj- náltatom. Ám úgy érzem, hogy az egész magyar szemészet ügye szenvedett hátrányt azzal, hogy személyemet, s az évek alatt megszerzett szakmai elméleti és gyakorlati tudást figyelmen kívül hagyták! Három könyvem volt már akkor, s számtalan publikációm is megjelent addigra. Különösen a modern hályogsebészet és a lencsebeültetés terén szereztem sok értékesíthető ismeretet. — Ezeknek a szakterületeknek mintegy műhelye is lett a Rókus kórház. — Felsorolni sem tudom, mi mindent köszönhetek a kórháznak s a megyének. Az itt eltöltött csaknem két évtized alatt olyan szakmai lehetőségeket kaptam az említett vezetőktől, melyeket nemcsak a hazai műtéti gyakorlatban, de a magyar szemészetnek a nemzetközi fórumokon való ismertetésében is első osztályúan fel tudtam használni. Nem véletlen az sem, hogy mára számtalan európai és világtársaságnak vagyok a tiszteletbeli, az alapító, illetve az elnökségi tagja. Továbbmegyek: nagyon sokat köszönhetek ennek a munkahelynek abban is, hogy az 1961-ben kidolgozott orvosi módszerem, melynek lényege, hogy minden olyan szemészeti beavatkozásnál, ahol a szemgolyót kell megnyitnunk, a kockázati tényezőket nullára sikerült lecsökkentenünk, mára országosan, sőt nemzetközileg is elfogadott gyakorlattá vált. — Akkor ön elégedett ember? — Most már igen. Sokáig azt hittem, hiába dolgozom, s nem lesz eredménye a harcomnak. De mára bebizonyosodott, hogy van értelme a hazaszeretetnek, mert akik mertek és tudtak itthon maradni, azok is elismerést érhetnek el, sőt nemcsak hazánkban, de az egész világon. Gyakran tapasztaltam korábban is, hogy nemzetközi fórumokon mennyire értékelik a szókimondásomat, a politikai őszinteségemet, a hazaszeretetemet, az igazsághoz való következetes ragaszkodásomat. Nem volt hiába a harc, melyet szakmai és emberi tekintetben folytattam! Bebizonyosodott, hogy az igazság hosszú távon győzedelmeskedik. Örülök annak is, hogy a rendszerváltás utáni első elismerésemet éppen a megyétől kaptam. (Szent István napja alkalmából a megyeházán adták át Vörösmarthy professzor úrnak a tudományos díjat — szerk.) Ez az elismerés is annak hangoztatására jogosít fel, hogy a következetesen becsületes magatartásé embereknek tudniuk kell emelt fővel járni. Magamra nézve érzem elsősorban igazolásul, hogy érdemes volt úgy élni, ahogy éltem, s hangsúlyozottan is öröm tölt el annak tudatában, hogy ma már más mércével mérnek hazánkban. Mailár Éva
