Pest Megyei Hírlap, 1993. november (37. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-09 / 261. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. NOVEMBER 9., KEDD 13 Hernádi telefon Hernád községben megint említhető esemény történt. Egy évvel ezelőtt terveztek telefonbővítést, sokan éltek a lehetőséggel és befizették a kért összeget. Türelmesen vártunk, nagy erővel dolgoztak, szereltek a szakemberek. Kis csúszással október 15-én este megszólalt a telefon lakásunkban. Hogy mit jelent ez nekünk, nehéz elmondani. Közelebb kerültünk egymáshoz, a gyerekeinkhez, különösen az egyedül élőknek, betegség esetén kérhetünk segítséget. Köszönet érte a polgár- mester asszonynak, aki fáradságot nem ismerve dolgozik, többször bizonyított a képviselő-testület tagjaival együtt. Nagy öröm a községnek ma, amikor csak panasz, siránkozás hallatszik minden felől, a mi községünk összefogással fejlődik, szépül. Rakita Jánosná Hernád Hetvenkedők f A témám a címben foglaltatik. A közlekedési ágazat szociálpolitikai kedvezményei (ez esetben az idősek utazásának megkönnyítése, illetve díjtalanná tétele.) Aki túllépte a 70. életé-' vét, az vonaton, autóbuszon, hajón díjmentesen utazik. Két megkötést ismerek, ezért kérem: — Terjesszék ki az ingyenes utazás kedvezményeit a nemzetközi vonatok belföldi szakaszára. Többen vagyunk, akiknek a határokon kívül, de azokhoz közel élnek rokonaink. Ha fel szeretnénk őket keresni, a számunkra végképp megfizethetetlen nemzetközi tarifát kell teljes távra kifizetni. Ez most Pozsonyba például 1570 forint és a háromszámjegyű helyjegy! Költői kérdés: ki veszít rajta, ha a nem éppen túlzsúfolt vonaton ott ül díjmentesen az az idős? Elég a bukszájának a helyjegy — meg a külföldi szakasz ára! (De hozzáfűzöm a 60 év felettiek nevében is: a nyugdíjas-igazolvány kedvezményeire — arra a 16+2 szelvényre vonatkozóan — 50 és 90 százalékos jegy váltására a nemzetközi vonatok belföldi szakaszára nem lehetne kiterjeszteni?) A másik: A hivatalos menetrendben a 62. oldalon, a 70 éven felüliek utazási ked- -vezménye alatt ez olvasható: — „Ha a díjmentes utazásra jogosult utas 1. kocsi- osztályban akar utazni, a személypénztárban teljes árú 2.—1. kocsiosztály-különbözeti jegyet kell váltania”. (Sőt: vonatban váltva + pódíjat is fizetnie kell!) Viszont a 60 éven felüli utazási igazolvánnyal lehet jegyet váltani akár 50., akár 90 százalékos kedvezménynyel mindkét kocsiosztályra. Elgondolkozom és meg is kérdezem: miért ez a — legidősebbeket sújtó — hátrányos megkülönböztetés? Logikátlanságát, embertelenségén túl, szeretném bizonyítani a következőkben: Kezdem azon, hogy a hetvenen felüli kortársunk, fáradt, esetleg rokkant is, mint én — de sokan még szellemileg frissek vagyunk és tudunk — rendeletalkotókkal szemben — számolni, íme a példa: Gyógyüdülésre Hévízre utazom. Szeretnék kényelmesen, lábam pihentetve első osztályon utazni. Nézem a Hivatalos Menetrendkönyvet: Budapest—Keszthely 200 kilométer. A teljes árú menetjegy 864 forint, elsőn és 576 másodikon egy útra. A különbözetet, 288 forintot kell csak megfizetnem, ha elsőn utazom, díjmentes utazásom mellett. Azám, de nyudíjas utazási utalványt én is, a 70 éven felüli, szintén kaptam. Veszek hát egy első osztályú 90 százalékos menetjegyet, ami 87 forint és utazhatnék első osztályon. Mégsem teszem: a Volán buszain Budapest—Hévíz közt kényelmesen, ingyen utazom és a feleségem — 70 alatt — 63 forintért! Sem 288-ért, sem 278-ért! Fazekas Mátyás Veresegyház Felejthetetlen órák £ Az október 15-ei ko- > raesti órákat soha 3 nem fogom elfelej- —^ teni. Amikor 16 óra előtt néhány perccel megérkeztem a Nyugati pályaudvarra Vácról, eszembe jutott Passuth László ismert regényének címe, hiszen ha nem is Esőisten, és nem is a Mexikót siratta ezúttal, de a magyarok istene minden bizonnyal 1956 hőseiért ejtett könnyeket a vigasztalan októberi esőben... Fél ötkor már a Szent István-bazilika lépcsőin kapaszkodtam fel a fedett előcsarnokba, ott akkor gyülekeztek a nemzetőrök, sötét ruhás „katonái”, akiknek fényesült tekintete sok mindenről árulkodott. A rendezvénysorozat első napjának eseményeiről, a rajongásig szeretett és tisztelt Corvin közi hős, Pongrátz Gergely sokkoló hatású megbetegedéséről, a nap folyamán tapasztalt kisstílű „betartáHISTÓRIA Hamvas Béla Szellem és hatalom II. Ez a szó, hogy: „tisztakezű”, nem hivátalos, hanem a közvetlen tudás szférájából való. Nem olyan szó, amit igazolni, bizonyítani kell, amire adatot kell szolgáltatni. Mindenki közvetlenül tudja, hogy mit jelent. A szó jelentését a hivatalos előtt kifejteni teljes lehetetlenség volna, mert ha valakire vonatkozna, becsületbe gázoló éle lenne, ha pedig csak általánosságban hangzana el, nem volna más, mint üres szólam. A közvetlen tudás számára azonban rendkívül gazdag, sokoldalú, az egész személyiséget megmozdító valami. Nem annyit jelent, hogy nincsenek hátsó gondolatai, nem nyúl ahhoz, ami nem az övé, nincsenek kétértelmű kijelentései, nem készít senkinek csapdát, nem fogad el gyanús pénzeket, senkit sem akar megcsalni, nem gyakorol senkivel szemben sem nyílt, sem burkolt erőszakot, nem gyanakvó, nem rosszhiszemű. Mindennél sokkal közvetlenebbet, világosabbat, egyszerűbbet, de ugyanakkor megfoghatatla- nabbat jelent. És itt jelentkezik a másik fontos szó: a hatalom. „Macht ist böse — a hatalom gonosz”, mondja Jakob Burckhardt. Mit ért ez alatt? Elsősorban nem azt, hogy éppen igenis hátsó gondolatai vannak, kétértelmű kijelentései, csapdát készít, megveszteget és megvesztegethető, gyanakvó és rosszhiszemű. Énnél többet, sőt egészen mást. A lényeget az nem érinti, hogy az ember morálisan állítja be a kérdést, azt mondja: a tisztakezű a morálisan jó, a hatalom morálisan rossz. A legnagyobb tévedés volna ezen a helyen a morális szempontot alkalmazni. Ezzel az ember beleesne azoknak a múlt századbeli szociológusoknak a hibájába, akik a helyzetet a „politika és morál” ellentétével próbálták tisztázni. Miről van tehát szó? Több fáraó sírfeliratán olvasható a következő: „A harci kocsik kerekét kivétettem és ekékre tétettem, a kardokból sarlókat és kaszákat készítettem, a hadizászlókból gyermekruhákat csináltattam.” Vagy amikor Periklész haldoklott, azt mondta: „nyugodtan lépek át a Hadész kapuján, mert miattam egyetlen athéni polgár sem ontotta könnyeit”. Ezen a ponton a dolgok alól olyasmi villan ki, ami a hatalomról és tisztakezű- ségről valami egészen lényegeset mond el. A fáraók és Periklész igazolják magukat; ők meglelték azt, amit rájuk bíztak. A Periklész-féle magatartás ellenkezője lenne, akiről halottaságyán azt mondanák: „az egész országban nincsen senki, aki miattad, ne ontotta volna könnyeit”. És ez az a hatalom, amire Burckhardt gondol; ez a gonosz hatalom, amely alatt egész nép szenved, és amely miatt egy egész ország köny- nyezik. Nem morálisan rossz. Ennél sokkalta több. Mint ahogy a tisztakezűség nem morális jóság, a hatalom sem erkölcsi gonoszság. Egy lépésről közelebb véve a dolgot: Voltaire azt írja „Mohamed”-ről szóló tragédiájában: „szabad-e minden vakmerő csalónak az emberiség számára új szolgaságot hozni? Van-e joga csalni, mégha lángész- szel csal is?” Minden ilyen vakmerő azt mondja: „Ha engem követsz, hős leszel.” Mire azt vágják Mohamed szemébe: „Dis plu- tot des brigands — mondd inkább, hogy haramia”. Ebből a felállításból most már végérvényesen kitűnik, hogy a hatalomban van valami rettenetes, ami pusztít, megaláz, ami az emberiség számára új szolgaságot hoz. A fáraók és Periklész önigazolása is innen érthető. Amit mondani akarnak: nem hozunk új szolgaságot. Nem neveltünk haramiákat — kezünk tiszta maradt s miattunk egyetlen könny sem hullott. A hatalom természetében van va- .lami, ami szolgaságot hoz, könnyet fakaszt és azt a kezet, amely nevében cselekszik, tisztátlanná teszi. így tárul fel a Bergengru- en-féle axióma igazi jelentése: aki kezének tisztaságát meg akarja őrizni, annak hatalom nélkül kell maradnia; aki pedig elnyeri a hatalmat, annak keze nem maradhat tiszta. Miért? Mert „die Welt ist so beschaffen — ez a világ természete, ez a dolgok tulajdonsága”. A tisztakezűség mindig hatalom nélkül van, minél tisztább kezű, annál inkább, aki pedig elnyeri a hatalmat, annak keze nem maradhat tiszta, és minél hatalmasabb, annál kevésbé. A szellem nem akar megtévesztést, hátsó utakat, kényszert, vagyis nem akar könnyet fakasztani. Voltaire szavaival; nem akar szolgaságot. Éppen mindennek ellenkezőjét akarja. Tudjuk, hogy egyetlen kor sem volt oly produktív tervek alkotásában, amelyek az emberiség javát volnának hivatva szolgálni, mint a mai. Azoknak a szellemi alkotásoknak és törekvéseknek száma, amelyek ma mind egy könyörtelenebb, kevésbé szolgaságra kényszerítő sok” vonulatáról, de nem utolsósorban a sokat tapasztalt, (s még többet szenvedett!) szabadságharcosok méltóságáról, mellyel e gyönyörű nap megszentelését várták! Pontban öt órakor nyitották ki a bazilika nagykapuját, s a tekintélyesre duzzadt ünneplő sokaság fegyelmezett sorokban lépdelt a főhajtó szőnyegén előre, és elfoglalták helyüket az első padszakaszokban azok, akik valóban harcoltak 1956-Jran a magyar szabadságért, szenvedtek a megtorlás sötét éveiben, s szinte egész életükben megbélyege- zetten, hátrányos elnyomásban „bünhődték” azt, amiért normális esetben megdicső- ülniök kellett volna... Jómagam kishitű szorongással a szívemben fohászkodtam, bárcsak megtelne a gyönyörű dóm, hogy tanúság lehessen arra: a magyarok, a budapestiek lelkében nem halványultak el a harminchét évvel ezelőtti dicső napok emlékei! De aggodalmam — hál’ istennek — alaptalan volt, hiszen zsúfolt volt a templom és az ünneplők ruházatából (is) ítélve, országos volt a kegyeletes érdeklődés. Sőt, határainkon túlról is voltak szép számmal. Az istentisztelet méltó volt az össznemzeti jelleghez, hiszen minden keresztény egyház és felekezet főpapi szinten volt képviselve. Az evangélikusok kezdték a közös imák sorát, majd Tőkés László Királyhágó-melléki református püspök megáldotta a szent forradalom és szabadságharc lyukas zászlóit, melyekre Antall Józsefné, miniszterelnökünk hitvese kötött emlékszalagokat. Ezután Tempfli József nagyváradi római katolikus megyés püspök megszentelte a mártír hősök emlékgyertyáját, Hegedűs Lóránt református püspök pedig a Szentírásból olvasott fel. Az istentisztelet ünnepi szónoka Seregély István egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke volt. Bevezetőjében elmondta 1957-es élményét, amikor is, mint fiatal káplán, a nyugati határszélen szolgált, s egy helyi kommunista „hatalmasság” azzal riogatta, hogy „aki nem megy el nyugatra, azt majd elviszik keletre, s így megoldódik a magyarkérdés!” Akkor még nem hitte, hogy egyszer szabadon ünnepelhetjük ’56 dicső napjait, s emlékezhetünk a hősökre... Beszédét lényegileg arra építette, hogy mostani emlékezésünk, történelemszemléletünk csak úgy lehet hiteles, ha minden eszközzel elősegítjük hazánk kibontakozását és mindent elkövetünk a visszarendeződés megakadályozásáért! Brezovich Károly Vác Dionüszosz tyrannos állam élére állította, nem tudott csinálni mást, mint hogy vagy megmaradt a szellem mellett, s akkor az állam felborulni készült, vagy rendet tartott, s akkor államelméletét félre kellett állítania. De ma a helyzet lényegében nem hasonlít a plató- ni kor helyzetéhez. (Folytatjuk) Jan Ackersdijck Gödöllőn A holland—magyar kapcsolatok története meglehetősen egyoldalú: míg magyar diákok ezrei keresték fel Hollandiát a 17. századtól, onnan csak kevesen jártak hazánkban. Ezért kétszeresen is fontos az 1790-ben született Jatt Ackersdijck magyarországi útinaplója. 1823-ban járt Magyarországon, jó és pontos megfigyelője volt a látottaknak. Beszámolója és későbbi megnyilatkozásai is különböznek a kortárs nyugati utazóktól. Megértéssel és rokonszenv- vei figyelte a reformkor előtti évek Magyarországát, „Tárgyilagossága különösen szembetűnő az osztrák— magyar viszony megítélésében, amennyiben a magyar ellenzékiséget nem pusztán maradiságnak tünteti fel, hanem méltányolja benne a politikai és gazdasági függetlenségre való törekvést is”— írta róla Makkai László. Ackersdijck 1823 novemberében érkezett Magyarországra. Gödöllőre 14-én rándult ki Pestről. „A város szebb az eddig látottaknál. Kerek, tiszta piactere van, amelyet alaposan kifestett, jó karban levő, kis fehér házak vesznek körül”— írta. Ackersdijck figyelmét leginkább a korszerű mintagazdaság keltette fel. A tehenészetet svájci mintára szervezték meg, gondosan feljegyezték egy táblára, hogy „az állat mennyi tejet ad naponta’.’ Elégedetten nyugtázta, hogy mindegyik épület „egyformán tiszta volt”. Ackersdijck megnézte a kastélyt is: „nagy, régimódi épület, amelynek szép termei vannak”. A derék holland csak azon csodálkozott, bogy a kocsisok nem értették a német szót. Pogány György életrend megvalósítását akarják, egyszerűen felso- rolhatatlan. De ugyanakkor még alig volt kor, amikor a tényleges hatalom annyi könnyet fakasztott, s oíy megalázó szolgaságot teremtett volna. Azt mondhatná valaki, hogy: íme a platóm konfliktus modern változatban. Platón is elgondolta államát, de amikor
