Pest Megyei Hírlap, 1993. október (37. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-22 / 247. szám
Távollétemben halálra ítéltek Beszélgetés a Práter utcai felkelők egykori parancsnokával Lassan György: Szabad emberként akartam élni Kanyó Ferenc felvétele Kádár Moszkvában elfogadtatta Hogyan működött a diktatúra Lassan György nemzetőr-igazolványát nézem megilletődöt- ten, Mátyásföldön, az 1956-os magyarok világtalálkozóján. A Práter utca egykori parancsnokának féltve őrzött kincse az a dokumentum, ami élete legszebb napjaira emlékezteti; ez ’56-os magyar forradalomra. A novemberi dátum alatt a Nemzeti Forradalmi Bizottmány pecsétje és Szabó Lászlónak, Pongrátz Gergely helyettesének az aláírása. A Corvin Forradalmi Bizottság Főparancsnoksága pedig arról ad igazolást visszavonásig a 20 éves ifjúnak, 1956. november 2-án, hogy a Práter utcai iskola összes gépkocsijával szabadon rendelkezik. A hófehér hajú férfi, a Los Angelesben élő sikeres vállalkozó nagyon halkan beszél; százezerszer megidézett élményeket, megfogalmazott gondolatokat oszt meg velem. — Távollétemben halálra ítéltek a Pongrátzokkal együtt. Minden parancsnokot fölakasztottak, aki itthon maradt. .. — A forradalom idején megkérdezték-e öntől, hogy miért harcol? — Úgy november 1-én vagy 2-án megkérdezték és azt feleltem, ami máig és örökké érvényes; Szabad emberként akartam élni, szabad hazában... S ezt a gondolatot, bár nem dörögnek a fegyverek, ma is nagyon aktuálisnak érzem. — Önök, akik végigharcolták a forradalmat, vajon mit tudnak a félelemről? — Nem volt időnk félni. Egyszer azonban megérintett: A Rádiónál haarcoltunk október 23-ről 24-re virradó éjjel, amíg el nem foglaltuk azt. Az ávósok kilőttek mellőlem egy kiskatonát. Akkor pár percig féltem. Úgy éreztem különben — és általában úgy éreztük — nem baj, ha meghalok fegyverrel a kézben. Nem volt jövőnk, nem törődtünk a saját életünkkel. Nem volt fontos a saját életünk. Maga nem élhette át — néz rám hosszan, de nem engem lát —, hogy az ölében hal meg a bajtársa. És azzal a tudattal hunyja le a szemét, hogy értelme volt, hogy győztünk... Ezektől az emlékektől lehetetlen megszabadulni. És a többiek; Falábú Jancsi, Kalapos, Öreg, Doki, Kéksapkás... Ő fölszedett valahol egy ruszki sapkát és ezzel a sapkával a fején halt meg az ölemben. Ezt soha, még ezer év múlva sem szabad elfelejteni. Mint ahogyan 1848—49-et nem felejtjük. De még néhány évtizedet várni kell arra, hogy tisztán, a maga valóságában álljon előttünk a forradalom. Mert Gosztonyi Péter, úgy érzem, messze jár az igazságtól. A dokumentumokat bújja, mégis nagyot téved, amikor azt hiszi, hogy nem a Pesti Srácok verték meg a ruszki- kat, hanem a szervezett hadsereg Maiéter Pállal. — Maguk, Corvin-köziek, — hogyan is mondjam? — nem^szeretik Maiéter Pált... — Hogyan szerethetnénk, amikor agitált, hogy hagyjuk abba. — Mit akartok? — hallom, ma is a hangját — Mit akartok, légpuskával tankok ellen?! Hallgattuk egy ideig: Tegyük le a fegyvert — mondta, és menjünk haza. A Történelmi Igazságtétel Bizottság — a TIB — tagjai meghamisítják az igazságot és ők azok, akik a pesti srácoktól el akatják tulajdonítani a forradalmat... Természetesen tudom és tudjuk, hogy Maiéter Pál a halálával, mint Nagy Imre is, nemzeti hős lett, de a megtörténteket elhallgatni nem lehet! — A Práter utca parancsnokának mi volt a feladata? — Ott az iskolábaa volt a Corvin köziek szálláshelye és a konyha. Ott őriztünk vagy száz lefogott ávóst. Nem volt önbíráskodás, majd a szabad magyar bíróság ítélkezik felettük — így gondoltuk és így is cselekedtünk. Ennek híre ment, S voltak, akik önként jöttek be, hogy a testi épségükre vigyázzunk. A forradalom tisztaságára vigyáztunk. Persze voltak koncolások, tudom, de csak mindig válaszként a gazságaikra. Amikor például kiásták tizenvalahány fiatal holttestét, akiket ők mészároltak le. Pongrátz Gergelyt (Bajuszt) egyszer kishíján maguk a forradalmárok lőtték le, mert látták, hogy nem végez az ávósokkal, hanem kíséri őket a Práter utcába. A betört kirakatok előtt is járőröztünk, nem tűnt el semmi. Engem parancsnoknak azok a srácok választottak, akikkel a Rádióért harcoltam. Nem volt ott parancskiosztás, baráti megbeszélés és bajtársi megértés volt. A parancsnok akkor kellett, amikor például az orosz parlamenterek fölkerestek, hogy fegyverszüneti megállapodást kössünk. Akkor engem kerestek. Ennek a formáit azonban mi nem ismertük és azzal is vizsgázott előttünk Maiéter, hogy amikor hozzá mentünk segítséget kérni a Kilián laktanyába, nem fogadott bennünket. A hiányosságainkkal együtt talán jobb harcosok voltunk, mint a szervezett hadsereg. Sokszor éjjel nappal fönn voltunk, egyszer öt napig nem aludtam; öt nap és öt éjjel. Kis fiolákat kaptunk a Dokitól, ami fönntartott bennünket. Amikor kinyitottam a szám, az ötödik napon, csak sírás jött ki belőlem. Nem tudtam beszélni. — Ön szerint mi a legfontosabb üzenete '56-nak számunkra? — Nem voltunk én, csak mi. Az én mindig csak egy volt a sok közül. Egyforma eséllyel vittük az életünket a harcokba. Egy tankra nem egy ember dobott koktélt, hanem öten-hatan egyszerre. Nem voltak saját érdekeink, a mi létünk a mindent a hazáért állapot volt... Ma nagyon sokan elnökök akarnak lenni itthon az ötvenhatos szövetségekben, szervezetekben, amelyekben széttöredezik az erőket. Nagyon fájdalmas dolog ezzel a jelenséggel találkozni, amikor hazajövünk. Hogyan lehet azt elfelejteni, hogy menynyire egyek voltunk, egyformák voltunk, forradalmárok voltunk! Mi mindig, ha hazajövünk, békéltetünk, mindenkit arra kérünk, hogy a nemzeti érdekeket tartsák fontosnak... Mi, akiknek — fájdalom — el kellett mennünk itthonról; ma 37 év után is csak azt mondhatjuk; nem akarunk pozíciót, segíteni szeretnénk, a nemzeti összefogást szorgalmazzuk Látjuk, ha ritkán jövünk is, hogy az emberek önbizalmát újra kell építeni. Arra kérjük a magyarok Istenét, hogy mindenki, az egész magyar nemzet biztosan érezze és tudja: 1994 az a soha vissza nem térő történelmi pillanat, amikor szavazni kell, s még egyszer nem lehet elhibázni. Ónody Éva Nemrég a művelődésügyi tárca politikai államtitkára, Kálmán Attila nyitotta meg a Magyar Országos Levéltár legújabb kiállítását. A pártállami rendszer működését bemutató iratok az egykori központi pártarchívumnak és a kormányszerveknek a nemzeti levéltárban őrzött fond- jaiból kerültek bemutatásra. Az iratok sora Tildy Zoltán köztársasági elnök 1948 nyarán az MDP Központi Bizottsága határozata alapján történt lemondatásával kezdődik, és Nyers Rezső 1989. szeptember 25-ei központi bizottsági beszédével zárul. A régi állampárt legfontosabb testületének utolsó ülésén dolgozták ki a Nagy Sándor fémjelezte szakszervezetek és a majdani polgárosult utódpárt hosszú távú együttműködését. Egy 1949. május 31-én Rákosi Mátyás által aláírt titkársági jegyzőkönyv rögzíti Rajk László letartóztatását. Az MDP és az MSZMP központi szerveinek hivatali dagályossággal írott jegyzőkönyvei közül ez a legrövidebb s egyben az egyetlen kézzel írott példány. A legbőbeszédűbb benne a jelen voltak felsorolása: Rákosi, Szakasits, Gerő, Farkas, Kádár, Marosán, Kovács, Horváth és Donáth elvtársak. Sok érdekességet tartalmaznak az 1956-os forradalom utáni megtorlást bemutató tárlók. A Kádár-kormány tagjainak megbízását magyar és orosz nyelven állították ki. Az AVH helyébe lépő Politikai Nyomozó Csoportfőnökség ezrével tartóztatta le az ellenállás részvevőit: tevékenységüket a párt részéről Marosán György felügyelte. Az MSZMP Intéző Bizottságának 1957. április 2-ai ülésének jegyzőkönyvéből kiderül, hogy Kádár Jánosnak sikerült Moszkvában elfogadtatni Nagy Imré- ék felelősségre vonását, s elragadtatásában olyan népbíróság felállítását kérte elvtársaitól, amely a „horthystákat körmenetben” állítaná bírái elé, kivégzésüket pedig nem közölné a nyilvánossággal. A Központi Bizottság 1958. június 6-ai határozatában a szovjet—amerikai közeledés miatt leállított Nagy Imre- perben végre „szabad folyást” enged a „törvényes eljárásnak”. Az erről szóló 3. pontba Kádár belejavít. A dokumentumok nemcsak Nagy Imre esetében, de a magyar gazdaság működését illetően is más képet mutatnak, mint ahogy ezek manipulált közhiedelmeinkben — a Nagyot menteni próbáló Kádár vagy a sokáig stabil lábakon álló gazdaság képében — megjelennek. A párt gazdasági ügyekkel megbízott titkára, Havasi Ferenc a KB 1982. június 23-án tartott beszédében pontosan vázolja a magyar gazdaság már akkor nyilvánvalóvá vált csődjét, csakhogy a hitelekre épült „áranykorszak” hivatalos befejeztél elfelejtették közölni a nagy nyilvánossággal. A kiállításon hatásköri listák is szerepelnek: ezeket elolvasva még a kételkedők számára is egyértelművé válnak azok a függési viszonyok, amelyek életünket negyven éven át titokban meghatározták. Az Országos Levéltár a közeljövőben két művel is jelentkezik a könyvpiacon. Az egyik lexikonszerűen mutatja be az 1950 és 1970 között működött költségvetési szerveket, amelyek szócikkei hiánypótló adattárat fognak jelenteni a most folyó történeti, politológiai és szociológiai kutatásokhoz. A másik az MSZMP KB jegyzőkönyveit tartalmazza 1957-től a párt megszűnéséig. A figyelmes olvasó az 1989. év jegyzőkönyveit lapozgatva összehasonlíthatja, mit mondtak politikusaink egymás között, s mennyire rosszul emlékeznek vissza ezekre ma adott interjúikban, cikkeikben és könyveikben. A tétényi fennsíkon kiállított pártdinoszauruszok látványa után nem árt megtudni, hogy mi járt ezeknek a politikai őslényeknek a fejében. Tamáska Péter Kisfaludy utcai pillanatkép r A Kilián laktanya
