Pest Megyei Hírlap, 1993. október (37. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-22 / 247. szám

Párbeszéd a váci fórumon Megépül az elterelő útszakasz A szerdán este Vá- colt, a Madách Imre Művelődési Központ- ban rendezett lakossá­gi fórumra kis késéssel érkez­tek a vendégek. Meg is jegyez­te a Katona Tamás miniszterel­nökségi államtitkárt, ország- gyűlési képviselőt, Schamschu- la György közlekedési, hírköz­lési és vízügyi minisztert, In- czédy Jánost, a megyei köz­gyűlés elnökét köszöntő Bar- tos Ferenc polgármester: — Ez annak következménye, amit a miniszter úrnak is meg kellett most tapasztalnia, a 2-es számú főútvonal forgal­ma sűrű. Jövőre elkezdik — Mi lesz a 2-es úttal? — fordult ezután a miniszterhez. Kérve a közönséget, hadd le­gyen ő, az első kérdező. — Vác átkelési szakasza a legszennyezettebb, legbaleset- veszélyesebb — ismerte el Schamschula György. Az embe­rek élete, egészsége miatt is jö­vőre feltétlenül hozzá kell kezde­ni az elterelő autóút építéséhez. Az idén 500 millió forint áll ren­delkezésre, amiből a meglévő tervek alapján el lehet kezdeni a nyomvonal menti kisajátításo­kat. Ezután kezdődhet az építke­zés. Váctól Budapest felé halad­va kezdődik a munka, s a jövő­re induló körgyűrű építkezésé­nek befejeztével ehhez csatlako­zik a kettes. Ezzel egy időben épül Budapest északi Duna-híd­ja. Kétszer egysávos autóút épí­téséről lenne szó — említette a kettes út tervéről a miniszter, s hozzátette: — Ennek ellene va­gyok. mert közismert, hogy ez a megoldás nem biztonságos. Az úgynevezett kétszer kétpá- lyás út mellett kardoskodom. Ez biztonságosabb és más szem­pontból is előnyösebb. Katona Tamás ehhez azt fűz­te hozzá, hogy az útvonal kör­nyezetszennyezésének megszün­tetése, a forgalom biztonsága és. gyorsulása, közelebb hozza Euró­pához a magyar vidéket. Emlé­keztetett rá, hogy ma, a szemé­lyi jövedelemadó 30 százaléka marad a helyi önkormányzatok kezében, ami kormányzati szán­dékot tükröz. Ennek is tulajdonít­ható, hogy öröm járni a terüle­tet, mert minden község fel van túrva. Telefon- és gázvezetéket fektetnek, dinamikusan fejlődik az infrastruktúra. Kisvonatok és állomások Bartos Ferenc a város részéről segítséget helyezett kilátásba az építkezéshez. Ezzel kapcso­latban várható problémaként Mészáros Gyula, a Fóti Vörös­marty Termelő szövetkezet el­nökhelyettese is jelezte: Főt és Rákospalota gazdáival még mindig nem sikerült rendezni a földalapokat. A miniszter erre azt válaszolta, hogy egy új parlamenti törvény szüle­tett, amely lehetővé teszi majd a gyorsabb rendezést. Am a többség érdekét tiszteletben kell tartani. Értsék meg, hogy itt egy város fuldoklik az ólom­szennyezéstől, részérdekek mi­att nem szabad késleltetni a munkát — hangsúlyozta. Inczédy János egyebek közt *a kirándulóvonatok sorsát hozta szóba. Említve, hogy munkabi­zottság alakult és alapítvány is létesült a Kismarosi—Királyréti Kisvasút fenntartásának végle­ges rendezésére, de a hely­zet,még nem megnyugtató. A miniszter erre válaszolva, részle­tesen kifejtette, hogy akár a ki­rályréti, akár a Nagybörzsöny— NagyirtáspuszJa erdei vasútat is meg lehetne menteni, ha a MÁV tulajdonába kerülne. Eb­ben maga is segítséget kért. A vasútról ejtve szót, a fel­szólalók sürgették a váci pá­lyaudvar modernizálását. Meg­kérdezték, miért vásárol az ál­lam külföldi szerelvényeket, ha egyszer itthon, például a Dunakeszi Járműjavítóban is tudnának új kocsikat gyártani? Philipp Frigyes • városi főépí­tész főleg arra hívta fel a fi­gyelmet, hogy az állomás ala­csony peronjairól az idős em­berek nem tudnak fellépni a vasúti kocsik magas lépcsőire. Nagy Lajos állomásfőnök ar­ról tájékoztatta a hallgatósá­got, hogy a pályaudvar felújítá­sa 1996-ban várható. Schamschula György ezek­re a kérdésekre válaszolva és a MÁV gazdasági-pénzügyi helyzetét vázolva, megismétel­te a lapunk korábbi számában mondott tényeket és érveket. Kisebb intézkedéseket lehet tenni, de általános rekonstruk­cióra most nincs pénz — mondta, s nem helyezte kilátás­ba azt sem ami után Kelemen Zoltán, az Ipoly Unió Környe­zetvédelmi és Kulturális Egye­sület titkára érdeklődött: a Drégelypalánk—Ipolyság vas­útvonal elbontott hat kilométe­res szakaszának visszaállítása, a nemzetközi közlekedés hely­reállítása Zólyom—Beszterce­bánya felé egyelőre nem szere­pel napirenden. Egymillió kamion — Nincs tudomásom arról sem, hogy Szlovákia a rajkai határátkelő helyett Parassa- pusztánál engedné át, s ezál­tal a 2-es útra terelődne az on­nan érkező kamionáradat — válaszolta Papp Zsoltnak, a Göncöl Klub képviselőjének kérdésére. — Nem fájna a szí­vem, ha az évi 1 millió kami­on nem Magyarországon ke­resztül haladna át, mert ren­geteg bajt, balesetet okoz­nak, erre útjaink nem alkal­masak. Sajnos, tranzitország vagyunk. Katona Tamás számos kér­dés történelmi hátterének megvilágításával tette még kézzelfoghatóbbá azokat az információkat, amit a szaktár­ca miniszterétől kapott a kö­zönség. ,, , Megkérdeztük Mi a célja a régiós továbbképzésnek? A kormányzati, a közigazgatási, de általában a közhiva­tali tevékenység megjelenítése, valamint a sajtóval való kapcsolata kerül reflektorfénybe azon az egynapos to­vábbképzésen, amit október 29-én tartanak Visegrá- don. A rendezvény szervezője Jász-Nagykun-Szolnok, Pest és Nógrád Megye Köztársasági Megbízott Hivata­la. Az előadók Kajdi József államtitkár, a Miniszterel­nöki Hivataltól Juhász Judit kormányszóvivő lesznek. Vennes Arankától, a KMB hivatalának sajtófőnökétől azt kérdeztük, mi a célja a továbbképzésnek, mekkora érdeklődésre számítanak? nem merül ki a továbbkép­zés aktualitása, hiszen há­rom esztendő telt el az önkor­mányzatok megalakulása óta. Most vált kérdéssé az, miként lehet megjeleníteni az ott folyó ügyintézést, a hi­vatali munkát. Ahhoz, hogy az önkormányzatok informá­ciós tevékenysége egyre gör­dülékenyebb legyen, el kell sajátítani e szakma alapjait. Ehhez kívánunk segítséget nyújtani rendezvényünkkel. Egyébként, első alkalommal találkozhatnak a régió pol­gármesterei. Úgy véltük, ha már régióban gondolko­dunk, érdemes megismerni­ük egymást. Eddig százan je­lezték részvételi szándéku­kat; de a rendezvény tovább­ra is nyitott. Azért lett Viseg- rád a helyszín, mert ez a leg­történelmibb településünk. (jisz) Számtalan emberi alkotás alapja a cement. Naponta találkozhatunk vele. A magyar cement tökéletesen megfelel a mai kor követelményeinek. Kiváló minőségét a gyakorlat bizonyította. S nem utolsó sorban - a magyar cement környezetbarát. — Egyre nagyobb a jelentő­sége annak, milyen az önkor­mányzatok információs tevé­kenysége — válaszolta. — Számos településen készül­nek helyi lapok, kábelteleví­ziós adások. Van, ahol a pol­gármester a helyi újság fele­lős szerkesztője, de előfor­dul az is, hogy az önkor­mányzat valamelyik munka­társa látja el ezt a feladatot. Többen fordultak hivatalunk­hoz kérdésekkel, vagy azzal, segítsük sajtómunkájukat. Tehát, sokakban megfogal­mazódott igény hatására szü­letett meg a továbbképzés gondolata. A találkozó idő­szerűsége pedig, hogy köze­lednek a választások, amire fel kell készülnie a települési önkormányzatoknak. Polgár- mestereket hívtunk meg ren­dezvényünkre. Persze, a vá­lasztási előkészületekben

Next

/
Thumbnails
Contents