Pest Megyei Hírlap, 1993. október (37. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-20 / 245. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1993. OKTÓBER 20.. SZERDA Csillaghullás a Kremlben Lenin is távozik A Vörös tér eredeti állapotá­nak helyreállításáról adott át egy tervet Borisz Jelcinnek Jurij Luzskov, Moszkva pol­gármestere. A terv részeként eltávolítanák Lenin holttestét a mauzóleumból és a hatal­mas vörös csillagokat a Kreml tornyairól. Az orosz elnök sajtószolgá­lata nem fűzött megjegyzést a hírhez és nem is erősítette meg, hogy Jelcin megkapta-e a tervet. Ugyanakkor az ITAR-TASZSZ megbízható forrásokból úgy tudja, hogy már készül is az elnöknek az a rendelete, amely szerint Lenin Szentpéterváron anyja és nő­vére mellett lenne eltemetve. A Rosszijszkaja Gazeta című moszkvai napilap szak­értőket idéz, akik hétfőn meg­vizsgálták a szovjet állam ala­pítójának bebalzsamozott te­temét és állapotát jónak talál­ták. Egyébként más vezető szovjet hivatalos személyek földi maradványait is eltávolí­tanák a Kreml közeléből és az erőd tornyaira hagyomá­nyos orosz jelképek kerülné­nek az ötágú csillagok helyett. Csendesek a hajnalok Nyugalom Moszkvában Nyugalomban telt az első éj­szaka az orosz fővárosban a rendkívüli állapot és a kijárá­si tilalom megszüntetése után. Ezt jelzi az is, hogy a moszkvai rádióadók tegnap reggeli híradásaikban külön kiemelték, hogy a város fő baleseti kórházába egyetlen embert sem szállítottak szúrt, vagy lőtt sebbel. A rendkívü­li állapot bevezetése előtt nem telt el éjszaka ilyen sebe­sülések nélkül. Moszkvában egyébként hétfőn este és kedden kora reggel nem lehetett érzékelni a korábban szokásos fokozott rendőri készültséget, igaz hogy jóformán embereket sem lehetett az utcákon látni. Ez alól az éjszakai szórakozó­helyek jelentettek kivételt. Két hét szünet után kinyitot­tak az alvilág fészkének szá­mító játékkaszinók, de a je­lek szerint egyelőre tartóz­kodtak a bűnözők a „számlák rendezésétől”, azaz a koráb­ban szinte mindennapos fegy­veres leszámolásoktól. Moszkvából kivonták az elitalakulatokat, a kantyemi- ri, a tamanyi és a tulai had­osztályokat, és tegnap meg­kezdték a városba vezényelt tartalék rendőri egységek egy részének elszállítását is. Mi Új dunai átkelő' Uj kompátkelőt nyitnak meg a Dunán a bolgár—román ha­táron. Az új áteresztő a remé­nyek szerint csökkenti majd azt a forgalmi torlódást, amely a Jugoszlávia elleni embargó miatt keseríti meg a személygépkocsival vagy ka­mionokkal közlekedők életét. Szófiai illetékesek elmond­ták, hogy a komp a bolgár Szilisztra és a román Calarasi városok között közlekedik majd. Hozzátették: a kikötők és a hozzájuk tartozó vámü­gyi létesítmények építése már a közeli jövőben megkez­dődik. A szlovákok nem felejtenek. A tervezett közigazgatá­si és területi átrendezés — amely a nagy cseh taní­tó, Klement Gottwald központosító törekvéseit idé­zi — akár a Sörösüveg és környéke elnevezést is megérde­melné, ha nem a felvidéki magyarság feldarabolásáról len­ne szó. Az Európa Tanács raportőrei aligha törik a fejüket azon, hogy ezzel a gondolattal már Gustáv Husákék is fog­lalkoztak: semmitmondó jelentéseikből legfeljebb az derül ki, hogy nemcsak a pénznek, de még a sörnek sincs szaga. Az első szabad választások után Meciár miniszterelnök egy térképet dugott a magyar politikusok orra alá. A kor­mányfő megmutatta azokat a területeket, ahol a magyar pár­tok a szavazatok több mint ötven százalékát kapták meg. Mi­vel ezek északi határa megegyezett az 1938-as határokkal, új, észak—déli felosztással kívánta kompenzálni a magyarság nem várt választási sikereit. Annyira fontosnak tartotta e prob­léma mielőbbi megoldását a többi szlovák politikus is, hogy a miniszterelnök-váltás után is lankadatlan szorgalommal dol­goztak tovább a tervezet különböző variációin. 1990 csak az első mérföldkövet jelentette abban az aka­dályfutásban, amelyben a szlovák politikai elit eddig oly si­keresen vette a nem túl magasra állított európai mércéket. A közigazgatási területek kialakításánál ugyanis figyelem­be kellene venni az egy tömbben élő nemzeti kisebbségek kívánságait, amint azt 1991-ben az EUCD Pozsonyban megtartott kisebbségi konferenciája is megerősítette. A szlovákokat kötelezte az akkor viselt csehszlovák mez, de alig elfojtott irigységgel szemlélték a román delegációt, amely nemmel szavazhatott. Újabb válsággóc Szankciók Haiti ellen Közép-európai idő szerint kedden hajnali öt órakor élet­be léptek az ENSZ Biztonsá­gi Tanácsa által Haiti ellen elrendelt gazdasági szankci­ók. Az olaj- és fegyverszállí­tási tilalom betartására — ugyancsak a világszervezet felhatalmazása alapján — amerikai és kanadai hadiha­jók sorakoztak fel a szigetor­szág partmenti vizein. Bili Clinton amerikai el­nök hétfőn este parancsba ad­ta, hogy a hajók látótávolság­ra közelítsék meg a partvona­lat. Egyúttal elrendelte, hogy azonnali hatállyal zárol­ják a haiti katonai vezetők és támogatóik amerikai ban­kokban tárolt vagyonát, illet­ve semmisítsék meg ameri­kai vízumukat. Az intézkedés hivatalos források szerint mintegy negyven-ötven személyt érinthet, a befagyasztott va­Iszlám gyilkosok Az algériai Laghoutban iszlám fundamentalisták meggyilkol­ták az orosz légierő két tisztjét — közölte tegnap az algíri orosz nagykövetség. Az AFP jelentése szerint a két negyven év körüli alezre­des, Vlagyimir Valejnyij és Alekszandr Orlov a helyi repü­lőiskolában oktattak. A három ismeretlen fegyveres szomba­ton este nyitott tüzet a két oroszra, amikor azok kiléptek otthonukból. A tisztek a hely­színen életüket vesztették, míg támadóiknak sikerült elmene­külniük. A gyilkosságot eddig egyetlen szervezet sem vállalta magára. Ez már a második alkalom, hogy Algériában iszlám fegyve­res csoportok külföldiekre tá­madtak. gyónók nagyságát pedig több millió dollárra becsülik. Az elnök egy nyilatkozatá­ban nem volt hajlandó egyér­telműen elkötelezni magát amellett, hogy szükség ese­tén az Egyesült Államok akár katonai erővel is beavat­kozik a szigetországban. Re­ményét fejezte ki, hogy a gazdasági tilalmak és a ten­geri blokád hatására a haiti katonai vezetés eleget tesz az ENSZ égisze alatt július­ban aláírt politikai megálla­podásnak, és átadja a hatal­mat Jean-Bertrand Aristide polgári kormányának. A nemzetközi szervezet azt követően határozott a szankciókról, hogy Cedras nem mondott le hadsereg-fő- parancsnoki tisztségéről ok­tóber 15-én, noha arra kötele­zettséget vállalt a demokrá­cia helyreállításáról és a puccs után emigrációba Volga menti németek Kravcsuk a Leonyid Kravcsuk ukrán el­nök hétfőn egy német hírügy­nökségnek nyilatkozva megis­mételte azt a javaslatát, hogy Közép-Európában hozzanak létre biztonsági övezetet. Az olyan országok, mint Ukraj­na és Lengyelország, a Szov­jetunió és a Varsói Szerződés széthullása után semmilyen biztonsági rendszerhez nem tartoznak. „Ennek a zónának nem kell katonai tömbnek lennie, hanem olyan együtt­működésnek országok kö­zött, amely a helsinki és a pá­rizsi megállapodásokat töké­letesíti, biztonságukat növe­li” — közölte Kravcsuk, akit a napokban Németországba várnak. A kijevi vezető megerősítet­kényszerített köztársasági el­nök, Jean-Bertrand Aristide visszatéréséről júliusban kö­tött megállapodás aláírásá­val. Ugyancsak a helyén ma­radt Michael Francois, a rendőrség vezetője, aki az 1991 szeptemberi katonai ha­talomátvétel másik főszerep­lője volt. Az ENSZ és Wa­shington a büntetőintézkedé­sekkel egyben arra is rea­gált, hogy a puccsista rend­szert támogató szélsőjobbol­dali fegyveresek a szigetor­szágban provokált zavargá­sokkal lehetetlenné tették a békefolyamat segítésére ér­kezett ENSZ-erők partraszál­lását. A terrorosztagok meg­ölték az Aristide elnök által kinevezett új kormány igaz­ságügy-miniszterét, s hírek szerint a kormány tagjai je­lenleg gyakorlatilag illegali­tásban vannak, további me­rényletektől tartva. biztonságról te, hogy Ukrajna továbbra is kész befogadni olyan némete­ket is, akiket a második világ­háborúban a németekkel való kollaborálástól tartva nem Uk­rajnából űztek el. A németek a legnagyobb tömbben a Vol­ga vidéken éltek, Kravcsuk azt mondta, hogy Ukrajnában 400 ezer németajkút tartottak nyilván. Az ukrán politikus korábban a legjobb földeket ígérte meg a németeknek, de az ajánlat óta eddig mindösz- sze kétezer Oroszországból Szibériába vagy Kazahsztán­ba elűzött német telepedett le. Kravcsuk arra is figyelmezte­tett, hogy más elűzött népcso­portok visszatelepedési igé­nyeire is tekintettel kell lenni, például a krími tatárokéra. A nagyvilág hírei Benazir Bhutto, az „isz­lám szocializmus” és a de­mokrácia jelszavait han­goztató Pakisztáni Nép­párt vezetője lett Pakisz­tán új kormányfője. ^Borisz Jelcin azt szeret­né, ha normalizálódná­nak az orosz—észt kap­csolatok. Lehetségesnek tartja azt is, hogy megfe­lelő' előkészületek után ta­lálkozzon Lennart Meri- vel, az észt államfővel. ^kAz izraeli hatóságok szabadon engedték teg­nap a legrégibb palesztin politikai foglyot. A 44 éves Szelim Hasza ez- Zrei 23 évet töltött börtön­ben. %Két álarcos fegyveres, feltehetően mindkettő az ETA baszk terrorszervezet tagja, tegnap Madridban megölt egy spanyol tábor­nokot és súlyosan megse­besítette sofőrjét. Az ETA összesen 13 embert ölt meg az idén, köztük nyolc katonát Madridban, lí Eduard Sevardnadze grúz vezető tegnap egy drámai televíziós felhívás­ban katonai segítséget kért Oroszországtól, Ör­ményországtól és Azer­bajdzsántól a lázadó erők által elvágott kulcsfontos­ságú grúziai közlekedési útvonalak visszafoglalásá­hoz. ^Václav Havel szerint a NATO, ha működőképes akar maradni, nem nyíl­hat meg bárki számára, de Csehországot, Magyar- országot, Lengyelorszá­got és Szlovákiát minden­képp elsőszámú jelöltnek kell tartania a mielőbbi tagságra, mert ezek az or­szágok szervesen odatar­toznak. VÉLEMÉNY Szlovák illatok Meciár választási győzelmével és a Prágától való elsza­kadással a szlovákok is eljutottak a kelet-európai szabad­ság ama mámorító állapotába, amely a századforduló sza­tócsboltjainak hasonlíthatatlan illatárját idézi. Itt jól meg­fér a bőr és petróleumszag a nyers hús, a kölnik és a szap­panok illatával. Hiába mondják a kisebbségek, hogy a bolt szaglik, a jól fizetett nyugati raportőrök jelentéseiben nincs szagminta. A Szlovák Nemzeti Tanács bizottságai az új választási elképzelések és a magyar nyelvet háttérbe szorító alterna­tív oktatás mellett újra odakerült a területi átrendezés: min­denképp meg akarnak felelni az európai elvárásoknak. Az országot hét geopolitikai egységre — fő érvük, hogy folyó- ik északról délre folynak — vagy 16 megyére osztanák fel. Az előbbi sem a tutajosok bölcsességéből, hanem a kom­munista központosítás szívmelengető emlékeiből táplálko­zik. Talán mégis a tizenhatos mezőny a demokratikusabb? Magyar szempontból mégcsak látszólag sem, hiszen a Csallóköz nagyrészt Pozsonyhoz, az érsekújvári és a komá­romi járás pedig Nyitrához kerülne. A magyarok azonban ragaszkodnak az Európa Tanács ajánlásához. Azon a területen, ahol a nemzeti kisebbség többségben él — hangzik —, kivételes státusra van joga. A 435 magyarlakta községből Komárom központtal 20-22 kisjárást szeretnének kialakítani: elképzelésüket megküld­ték a Szlovákiai Városok és Községek Társulásának. A szlovák információs blokádra jellemző, hogy a társulás lap­ja, az Obecné Noviny a tervezet első pontját nem is közöl­te. Ebben ugyanis az áll, hogy „a magyar nemzeti kisebbsé­gi közösség mindmáig megőrizte az önálló politikai struk­túra kialakításának a képességét, társadalmi és demográfiai vitalitását és eredeti településszerkezetét.” A 8. pontból a „többségi terület” kifejezést radírozták ki. És mit tűz ehhez még a szlovák sajtó? Az ország etnikai homogenitása például az európai átlagnak felel meg. Nem kell szégyenkezni: nemzetiségi ügyekben is az élen járnak. Ám az előzőnél is szebb mondat: Szlovákia etnikailag egy­ségesebb, mint Csehország. Dél-Morvaországban a csehek sok helyütt kiebbségben vannak: az itt élőknek jár az auto­nómia. Ostrava környékén a szlovákok minden elcsehesí- tés ellenére a lakosság több mint 15 százalékát teszik ki! És így tovább: egészen a teschini lengyelek önrendelkezési jogáig a szlovák nagylelkűség számtalan példájával találko­zunk. Csonka-Szlovákiát illetően viszont elillan belőlük a nagylelkűség. Még szerencse, hogy merész terveik meg­valósítására alig van pénzük. Ahogy ezt Párizsban szo­kás mondani: a szagnak nincs pénze. Tamáska Péter

Next

/
Thumbnails
Contents