Pest Megyei Hírlap, 1993. október (37. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-08 / 235. szám
§ PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. OKTÓBER 8.. PÉNTEK 13 Országgyűlési közvetítés Hallom, hogy egy parlamenti honatya azt javasolta: a választásokig szűnjön meg a parlamenti tárgyalások televízió-közvetítése. Elgondolkodtató javaslat. Hiszen három éve vívmányként ünnepeltük e legitim országgyűlés vitáinak nyilvánosságát: egyenes adásban tárták elénk az ott zajló politikai harcokat! így, mondtuk, minden elhangzott mondat, minden kiejtett szó közkincs- csé válik. Kommentár nincs, ki-ki maga dönti el, miként értékeli az elhangzottakat. A probléma ma az lehet, hogy akinek több esze van, többet is ért meg a felszólalásokból, netán többet is a kívánatosnál! Csakhogy ott politikai harc folyik, ott „élessel lőnek”, ott nem lehet hazudni: kinek-kinek politikai beállítottsága, érdekei vagy eszmei elkötelezettsége szerint kell megnyilatkoznia, különben nem remélheti, hogy e nemzeti sorsot formáló törvényalkotó testületben eléri a célját! A politikai harcok mai bajnokai számára a viták titkosítása megnyugtató, hiszen a szolgai sajtó — kormányzati vagy ellenzéki — csak annyit közöl vagy tagad le, ameny- nyit érdekei megkívánnak. Tehát szavazópolgárainknak nincs lehetősége önálló véleményt formálniuk a titkosított műhelymunka részleteiről, árulkodó tényeiről. Képviselőink — maguk között — annyit hazudnak, ameny- nyit akarnak, de a nagy nyilvánosság előtt, főleg választási küzdelmek idején — hátrányos következmények nélkül — nem tehetik ezt! Ezét érzik egyesek célszerűnek a titkosítást. Ne derülhessen ki, hogy ki mit ígér, és kinek milyen burkolt szándékokat takargatnak a szavai! Tisztátalan szándékokat nyílt sisakkal nem célszerű választások előtt szolgálni. Igaz, hogy a demokrácia alapelveit sérti, ha a tömegek kirekesztésével, róluk, de nélkülük, a fejük felett vagy a hátuk megett döntenek, dehát ez a legkevésbé zavarja a javaslattevőt és támogatóit! Pedig ez még a liberalizmus eszméit is sérti! József Attila fájdalmas szavai tolulnak a számra: „Oh, én nem így képzeltem el a rendet / Lelkem nem ily honos. / Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet, / aki alattomos.” Úgy tudom, Boross belügyminiszter úr is egyetértett ezzel a javaslattal. Persze, a leg- indokolhatatlanabb dolgokat is lehet magyarázni, de szomorúvá tesz a felismerés, hogy ő vállalkozik erre, hiszen a korábbi belügyérveket is a nem kívánt nyilvánosság zavarta a leginkább! Az ember szereti érteni, ami körülötte történik. Ma már tudnunk kell, hogy az Országházban nem csak a felismerhetetlenségig összekeveredett politikai erők elvtelen ricsaja hallható. A demokrata, reformkommunista, plutokrata és liberálbolsevik szószólók mellett új hangok is megszólaltak: a népért, a nemzetért felelősséget érzők új politikai tömörülés kijózanító hangjai is. A Magyar Elet és Igazság képviselőinek elemző, bíráló és programadó állás- foglalásaira gondolok. Ezt a hangot a gyanús arcú politikai konglomerátumnak valóban célszerű elhallgattatnia, vagy kiszűrni. Ezért kísérlik meg törvénytelen választási agitációnak nyilvánítani a parlamenti vitákat. És ki javasolta mindezt? Éppen egy ismert MDF politikus! És ki sietett támogatni e tervet? Az MSZP szószólója! Az MSZMP (újabb nevén: Munkáspárt) képviselője azért nem helyeselt, mert pártja a néptől nem kapott felhatalmazást, hogy akárcsak egyetlen képviselőjük is betegye a lábát az Országgyűlésbe. Igaz, hogy ez számukra nem túl nagy veszteség, mert eszmei támogatóik — immár kiszűrhetetlenül — jelentős számban képviselik az érdekeiket az FIDESZ-ben, az SZDSZ-ben, az MSZP- ben, de már az MDF-ben is! Tessék csak megfigyelni, hogy a kommunistákat az országgyűlési választások előtt agyagbadöngöléssel fenyegető. de velük utóbb akcióegységre lépő FIDESZ is egyet fog érteni az MDF javaslatot támogató MSZP-vel. De az SZDSZ se marad ki a támogatók közül! Taál Márton Budapest Hol késik a tüzelőutalvány? Nyílt levél Nagy Lajos alezredes úrnak Vám- és Pénzügyőrség megyei parancsnokának. Miért késik a tüzelőolajutalványok kiadása? Ilyen címmel jelent meg nyilatkozata szeptember 10-én a hírlap hasábjain. HISTÓRIA Turmair János (Aventinus) * Bajor Évkönyvek (I.) Aventinus a bajorországi Abensbergben született 1477-ben. Szülőhelyének latin neve Aventinium, innen nevezte magát — a humanisták szokását követve — Aventi- nusnak. Eredeti neve Turmair János; nagy műveltségű humanista, s mint ilyen, egy ideig Lajos és Ernő bajor hercegek nevelője volt. Hazájának, Bajorországnak a történetét nem csak a már ismert középkori elbeszélő és annaliszti- kus források alapján, hanem a hozzáférhető okleveleket is felhasználva írta meg. Minden jel arra mutat, hogy Aventinus a magyar történetre vonatkozóan olyan hiteles történeti forrásokat is felhasznált, amelyek ma már nem állanak rendelkezésünkre. Éppen ezért késői feldolgozása ma is forrásértékkel bír. Fő műve az Annalium Boiorum libri VII (Bajor Évkönyvek), csak halála után, 1554-ben látott napvilágot. Művének a magyarokra vonatkozó fontosabb részeiből adjuk közre az alábbiakat. Amulph a tavasz elején Bajorországnak ausztriai határára megy; május havában ünnepélyes birodalmi gyűlést tart Hengstoveld mellett. Minthogy erre Suatebog nem jött el, az állam ellenségének nyilvánítják. Jelen voltak ezen a tanácskozáson a túl- nan fekvő Lengyelország fejedelme, Vratislav, továbbá az európai Szarmataföld meg nem határozható vidékein kóborló magyarok királyának, Kusalnak a követei, akik felajánlották minden haderejüket Suatebog ellen, ha megkapják, mintegy hadizsold fejében, azt a földet, amelyet fegyvereikkel elfoglalnak. Ez a követség kedves volt Ar- nulph előtt; azonnal beleegyezett kérésükbe, s elhatározta, hogy a morvákat három oldalról támadják meg a seregek. Kusalnak és az ő magyar népének a számára Dáciát jelölte ki, Vratislavnak pedig megparancsolta, hogy venédjei- vel támadja hátba az ellenséget... Amulph a frankokkal, svábokkal és bajorokkal egyenesen rájuk tör: egy teljes hónapon keresztül, vagyis egész július havában keresztül-ka- sul száguldozik egész Morvaországban, mindenütt gyújtogat, gyilkol, rabol, és mindent gyászba borít. Ami csak eléjük kerül, lekaszabolják: lángban állanak a vetések, falvak, szántóföldek, házak és épületek. A gyümölcsfákat a dühödt katonaság gyökerestül kivágja. Kusal és a magyarok még sokkal dühösebben kegyetlen- kednek; fellegként elárasztják mindkét Dáciát a Tiszán innen és túl, amerre csak a Garant folyótól, a Svév-hegy- től és a Duna folyamtól a Fekete-tengerig ez kiteljed; karddal nyitnak maguknak utat, a régi lakosságot legyilkolják, a vidéket sorshúzás utján felosztják maguk között, és felütik otthonukat, hogy mindörökre ott maradnak. E lakhelyeket az írók ma is a nép nyelvén Magyarországnak, Erdélynek és Siebenbür- gennek nevezik. Ezeket a vidékeket egykor a jazigok és geták lakták, akiket dákoknak és — a suévekkel határos — gotoknak is neveznek; a régi írók ezt a vidéket főképpen Dáciának, közkeletű néven Szkítiának nevezik. A ge- tákat elűzték a hunok és Attila. Attila halála és a hunok kiűzése után — mondják — a gepidák, a geták utódai telepedtek meg itt. A gepidákat egy suév nemzet, a longobár- dok győzték le; amikor pedig ezek Itáliába vándoroltak, utánuk a venédek erősödtek meg ugyanitt. A hunoknak és az avaroknak egy részét a bajorok és Nagy Károly Norci- umból és Pannóniából elűzték, és a Tisza folyón túlra vetették fegyvereikkel. E népek akkor az említett Suatebog- nak, a szlávok hatalmas és harcias fejedelmének engedelmeskedtek. A magyarok tehát a venédeket, avarokat és hunokat, akik Dáciában laktak, elpusztították, és Suate- bogtól elvették ezeket a vidékeket Amulph parancsára, és itt választottak maguknak lakóhelyet.. . DeSuatebogoteny- nyi vereség sem fékezte meg eléggé; megmaradt makacsságában. Amulph tehát ismét megrohanja Morvaországot, és miután a Garam folyó és a Su- év-hegység mentén az erődítményeket áttörte, ismét Ku- salt, a magyarok királyát küldi a morvák ellen. Egész Morvaországot ismét gyilkolás, rablás, gyújtogatás és gyász tölti be... Kusal visszatér Dáciába, amelyet fegyvereivel igája alá hajtott. Ézután hat éven keresztül, amíg Amulph élt, a magyarok tartózkodtak a szomszédos népek megroha- násától, és a fegyverekkel meghódított határaik között tartózkodtak. Mihelyt Ar- nulph meghalt, átkelvén a Dunán, elragadták a bajoroktól Pannóniát, amerre az a Dunával volt szómszédos. Ez eseményeket helyesebb lesz a maga idején elbeszélnem. Ar- nulph, miután megfékezte Su- atebogot és leigázta a morvákat, továbbá miután a magyarokkal szövetséget kötött, győzelmesen Udinébe vonult, Bajorországnak egy az lnnél határos városába, Nori- cumban. Amulph császár halála után a morvák, akik Moemar- nak voltak alattvalói, Eisen- richnek, egy szökevénynek az ösztönzésére az erkölcstelenségéről és kapzsiságáról hírhedt római pápához, Jánoshoz követeket küldenek, és a bajor papok erkölcseit súlyos vádakkal illetik, ti. hogy ők a kereszténységtől idegen magyarokkal barátságot és szövetséget kötöttek, s hogy arra ösztönzik a magyarokat, hogy támadják meg Itáliát, továbbá, hogy kutyára és farkasra tesznek esküt; vádolják őket, hogy a svábokkal és a frankokkal viszálykodnak, s hogy a szlávokkal szemben elviselhetetlenül ellenséges érzületűek. A morváknak végül is sikerül magukat pénzen megváltani a bajorországi püspökök igájából, úgyA Magyar Közlöny 54. számában tették közzé a 66/1993. (V. 4.) Korm. rendeletet. Ekkor derülhetett ki, hogy a HTO ügy talán fontosabb, mint a felderített, vagy felderítés alatt álló „olajmaffia”. A dömsödi igénylők május végétől folyamatosan nyújtották be igénylésüket a polgármesteri hivatalnál, ahonnan a budaörsi illetékesekhez kerültek be ezek a papírok. Ott kiderült, hogy nincs felkészültség, nincs apparátus. így július 31-ig bőven lejárt az a határnap, amikor egy forinttal még olcsóbban volt beszerezhető a fűtőolaj. A Pest Megyei Hírlap augusztus 7-i számában közölte. hogy kirendeltséget hoztak létre Ócsán augusztus 2. napján. A helyi polgármesteri hivatal dolgozója azonban a következő héten is „potyára járt ott”, még nem tudtak mondani semmit sem, sőt Budaörsről az iratokat sem kapták meg addig. A következő tények sorában, hogy késtek az utalványok. A hírlap szeptember 10-i számában parancsnok úr nyilatkozott, hogy „legkésőbb szeptember 24-ig postára kell adni minden utalványt’’. Egyben felhívta a figyelmet arra, hogy a kisgyerekesek menjenek be a Rózsa utca 107-be. Kérdezem, hogy mások mulasztása, késedelme miatt miért utazna valaki Dömsödről Budapestre — amikor a hivatkozott jogszabály és a két végrehajtását szabályozó tárca intézkedése egyértelmű volt. Csupán egy megjegyzés: ez ügyben Arnold Mihály vezérőrnagy úr a tévében nyilatkozott, hogy az ügyben harminc napon belül el kell járni az érvényes jogszabályok szerint (1957. évi IV. tv. az államigazgatási eljárásról). Felmerülhet, hogy időközben történt árváltozás miatt (esetleges utazás) ki, vagy kik a felelősek az államigazgatási jogkörben okozott kárért (költségtöbbletért). Ki ellen kell benyújtani a pert? Lehet, hogy ingerülten írtam: de magam és családom, sőt sok ismerősöm június elején nyújtottuk be igényünket, s azóta a nyolc, illetve harminc napos határidők is lejártak. (Megyjegyzem: az augusztusi igénylésre már érkezett utalvány?) Kérem, az eddigieknél hathatósabb parancsnoki intézkedését! Bíró Gábor Dömsöd hogy János érsek, Benedek és Dániel püspökök pápai követként indulnak Morvaországba... A magyarok tehát hat évvel azután, hogy Dáciát elfoglalták, mihelyt értesültek arról, hogy Amulph császár meghalt, s hogy az ország any- nyi egymással viszálykodó fejedelem között felosztatott, s hogy a keresztények között viszályok dúlnak, elhatározzák, hogy Pannóniát, ezt az igen termékeny földet, mely velük határos és csordáik legeltetésére alkalmas, elfoglalják, mit sem törődve a gyermek királlyal, aki koránál fogva is ki volt téve annak, hogy megcsalják. Hogy tervüket annál könnyebben és szerencsésebben megvalósíthassák, Kusal, e nemzet királya nagyon díszes követséget küld övéiből Lajoshoz és a bajorokhoz, szomszédaihoz, és azt a megbízatást adja nekik, hogy nagyon alaposan kémleljenek ki mindent, Bajorország fekvését, a lakosok szokásait. A követek átlovagolva Bajorország határain, megérkeznek Regensburgba és hírül adatják a királynak, hogy szeretnék előadni neki földijeik üzenetét. (Folytatjuk) Arany Jánost Nagykőrösre hívják 1850-ben az ország középfokú iskoláinak helyzetét új rendelet, az összbirodalmi szellemiségű „Organisations Entwurf ’(Szervezési tervezet) szabályozta. A gimnáziumokat nyolcosztályos, kéttagozatú — algimnázium az első' 4 osztály, fűgimnázium a felső négy — iskolává alakította át. A rendelet szerint főgimnázium csak algimnáziummal együtt működhetett, ahhoz azonban, hogy ezt a rangot elérje egy iskola, szigorú feltételeknek kellett megfelelni: szaktanárok alkalmazása megfelelő számban, a fenntartás megnyugtató biztosítása, a német nyelv kötelező oktatása. Az áj rendelet számos régi, ám kis gimnázium számára azzal a veszéllyel járt, hogy csupán algimnáziumként működhet tovább. Nagykőrös református egyháztanácsa elhatározta, hogy teljesíti a feltételeket. A legalább 12 fős tanári kar alkalmazásához 8300 forint kellett, ezt a tekintélyes összeget a város és az egyház közösen teremtette elő. Akkor már gyülekezett Nagykőrösön a híres tanári kar. Arany Jánost Szász Károly javasolta tanárnak, ezért személyes áldozatot is hozott: lemondott az eredetileg neki felkínált magyar irodalom oktatásáról, hogy a legméltóbb személy tanítsa azt. Javaslatát a nagykőrösi egyháztanács 1850. október 8-i ülésén tárgyalta. A jegyzőkönyv megállapította: a „megüresedő magyar Literatura tanszékre honunk egyik nevezetes költőjét, Arany János urat, mint ki nevelésben szintén jártas s hajlamokkal bír, meghívni rendelte.” Pogány György
