Pest Megyei Hírlap, 1993. szeptember (37. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-04 / 206. szám

Beszélgetés Antall József miniszterelnökkel Horthy Miklós kormányzóról (Folytatás az 5. oldalról') Tehát pontosan tudták a kor­mánypolitikában, de tudta a kormányzó környezete is, hogy ezek a nemzeti gondol­kodású ellenzéki politikusok mit kívánnak szolgálni. Ez nem hátrány, hanem előny volt, mert apám személye biz­tosítékot jelentett arra, hogy itt egyértelmű Hitler-ellenes politika érvényesül. Ugyanak­kor más megbízatásokat is ka­pott, amelyeket korrekt mó­don hajtott végre közvetlen környezete és a kormánypoli­tikusok, Keresztes-Fischer belügyminiszter teljes bizal­ről a kérdésekről tájékoztatta. Amikor 1944 nyarán a kato­nai események eljutottak ide­áig, Horthy már nyár elejétől készült arra, hogy nekünk fegyverszünetet kell kérni. Azzal is tisztában volt, hogy az oroszokhoz kell előbb- utóbb parlamentereket külde­ni. Amikor 1944-ben letartóz­tatta a Gestapo a kormány tagjait, az ellenzéki és más politikusokat, közöttük apá­mat, Horthy nem tudott már az érdekükben mit tenni. 1944 őszén, amikor már a La­katos-kormány működött, Horthy befolyása valamit nő­Bozó Gyula emlékérme az újratemetésre mát élvezve. Ez más politikai kombinációt jelentett: meg­volt az ellenzéki politikusok­nak és főtisztviselőknek is a szerepe, miként apámnak is, mint menekültügyi kormány- megbízottnak.-— Térjünk át 1944. októ­ber 15-re, az elvetélt magyar kiugrási kísérletre. Az, hogy ez úgy sikerült, ahogy, azaz sehogy, abban milyen szere­pe volt Horthy Miklósnak, mennyi volt az ó'felelőssége? — Horthy Miklós a leg­jobb szándékkal készítette ezt elő, azzal a szörnyű törté­nelmi dilemmával, hogy mit jelent majd neki, aki egész életében antinácizmusa mel­lett az antikommunizmus megtestesítője volt. Elsősor­ban a Szovjetuniótól kellett fegyverszünetet kérnie, nem pedig a nyugati hatalmaktól, amelyekben bízott. A háború egész időszaka alatt, különö­sen a Horthy család ifjabb tagjai, maga Horthy István is egyértelműen angolbarátok voltak. Ugyanígy a kormány­zó menye is, Edelsheim-Gyu- lai Ilona, aki most éppen a te­metés előkészítésével foglal­kozik, vagy ifjabb Horthy Miklós, aki az úgynevezett „kiugrási irodát” tartotta fenn, ahol Szentiványi Domo­kos működött, s apámmal is többször tárgyalt. A lengyel menekültekkel és a másik ol­dallal való kapcsolattartásban ifjabb Horthy Miklósnak volt szerepe, aki édesapját ezek­hetett, akkor a Gestapo-fog- lyokért is kiállt, és mindent elkövetett, hogy kiszabadulja­nak. így szabadult ki nem­csak Bajcsy-Zsilinszky End­re, Nagy Ferenc és mások, ha­nem apám is. Ebben Horthy- nak közvetlen, személyes ré­sze volt. És én ezt sem felejt­hetem él soha. Dilettáns kiugrás? — Horthy bűnéül vagy hibá­jául róják fel, hogy azzal, hogy lemondott a kormány­zóságról, mintegy legalizálta Szálasit. — Ez a formális hatalomát­adás annyiban megkérdőjelez­hető, hogy minden elsőéves jogásznak tudnia kell azt, hogy jogellenességet nem le­het jogszerűvé tenni. Iniuriát nem lehet kodifikálni. Horthy Miklós meg lehetett arról győződve, hogy amikor a kormányzóságtól törvényte­lenül megfosztják, akkor ez­zel nem tették jogszerűvé Szálasi uralmát, ha ezt jogi szempontból közelítjük meg. Politikai szempontból pedig mindenki előtt világos volt, hogy a proklamáció után és azután, hogy Moszkvába küldte a katonákból és civi­lekből álló fegyverszüneti bi­zottságot — Faragho altábor­nagy, Teleki Géza, Szentivá­nyi Domokos részvételével —, akkor itt eldőlt valami. Azon lehet vitatkozni, hogy Horthy Miklósnak a csapatai­hoz kellett volna menni. Az lett volna helyes, ha akár a Dálnoki Miklós Béla, akár a Dálnoki Veress Lajos vezeté­se alatt álló hadseregnél várja meg a kiugrási kísérlet sike­rét? De ő a Várban akart ma­radni: biztonságot érzett a várban. Volt egy olyan elgon­dolása, hogy ameddig ott van, addig ez közjogilag, poli­tikailag, sőt stratégiai értelem­ben is biztosítékot jelent. Horthy Miklós meg volt győ­ződve arról, hogy mint leg­főbb hadúrnak, neki a hadse­reg előzetes magyarázkodás nélkül is mindig engedelmes­kedni fog. Ez nem követke­zett be. Miért? Azért, mert a hadsereg tisztikara nem volt egységes. Egy antibolsevista szellemben felnevelt tiszti­kar, a háború ennyi esztende­je után nem olyan könnyen vállalkozott erre a feladatra, tele volt belső szorongások­kal. Horthy Miklós parancsa a háborúiról való kiugrásra nem volt elfogadható a tiszti­kar egészének. — Ön szerint mennyire helytállóak azok az értékelé­sek, amelyeket az elmúlt évti­zedekben olvashattunk ar­ról, hogy a kiugrás megszer­vezése dilettáns, naiv módon történt? — Úgy gondolom, hogy a magyar nem tartozik a leg­jobb szervezők közé. Ezt ön­kritikával elmondhatjuk. Azonkívül a legrosszabbul tu­dunk összeesküdni, nem tu­dunk jól konspirálni. Ezeket az általános megállapításokat mind el lehet mondani. Sőt, Horthy Miklós és a kormány­zat tagjai nem is tudták elkép­az olaszországi badoglionista kiugrásnak, csak más körül­mények között. Nem voltak itt a szövetségesek, mint ahogy Itáliában már partra szálltak. Nem szabad elfelej­teni, hogy a világ addigi leg­rafináltabb és legkiképzet- tebb ellenfelével álltak szem­ben. Nemcsak egy Wesen- mayer Budapesten, mint „helytartó követ”, hanem Skorzenytől kezdve a nagy tapasztalatokkal rendelkező német titkosszolgálati és ka­tonai vezetők, diplomaták, gestapósok, akik ezt ellensú­lyozni, kiegyenlíteni, meg­buktatni tudták. És eszközök­ben nem voltak válogatósak, gondoljunk ifjabb Horthy Miklós elrablására, vagy gon­doljunk Bakay Szilárd letar­tóztatására. Mindent megtet­tek, ami szükséges volt ah­hoz, hogy rögtön akcióba lép­jenek, tartalékban tartva a nyilaskülönítményeket is. Nyugat-európai Horthy-kép — Milyen Horthy-kép ala­kult ki Nyugat-Európában, főleg a háború után, hiszen a II. világháború időszaká­val kötetnyi irodalom foglal­kozik? — Nem akarom összeke­verni miniszterelnöki funkció­mat sem a magánéletemmel, sem a történészivel. Nyilván­való, hogy Magyarország nagyságrendjének és súlyá­nak megfelelően foglalkoz­nak ezzel a kérdéssel. Azt nem várhatjuk, hogy a nyuga­ti történetírás vagy a nemzet­közi történetírás fogja Horthy Miklóst igazán helyre­tenni. De azt nyugodtan el­Horthy Miklós kormányzó a Szent István-napi ünnepi körmeneten. zelni a metodikáját a totális mondhatom, hogy a Budapes- rendszereknek, a magatartá- ten szolgálatot teljesítő diplo- suk nem vágott össze ezzel, maták, így Montgomery ame- De a dilettantizmus nem égé- rikai követ, McCartney Ele- szen érvényes így. A magyar mér, akit a háború idejéből is kiugrásnak legalább annyira a BBC-ből ismerünk, Or- megvoltak a feltételei, mint lowsky lengyel követ, tehát mindazok, akik visszaemlé­keznek a másik oldalról, azok egyáltalán nem a Hitler­rel együttműködő jobboldali Horthy Miklós képét örökítet­ték meg. Másik oldalon per­sze vannak tények — és a té­nyek makacs dolgok —, hogy Horthy Miklós egy olyan országnak volt az ál­lamfője, amelyik a tengelyha­talmak oldalán vett részt a há­borúban. Ez tény. Ha sikerül a kiugrás, akkor nyilvánvaló, sokkal pozitívabb lett volna a megítélés. De azt mindenki­nek tudni kell, ha Magyaror­szágnak 1941-ben még nem is kellett volna belépnie a há­borúba, akkor is belesodró­dott volna. Ha ’42—43-ban Magyarországon ellenállási gek árán ugyan, de a másik Magyarországot is megőriz­ve tudott szerepelni a II. vi­lágháború alatt. Kegyeleti aktus — Mit vár az újratemetés­től? Talán elindíthat egy tisz­tázó folyamatot? — Ennek kegyeleti aktus­nak kell tenni, és tisztességte­len az, aki akár az egyik olda­lon, akár a másik oldalon, eb­ből politikai tőkét akar ková­csolni vagy sanda módon — akár külföldről, akár itthonról — más beállítást akar ennek adni. Magyarország eltemeti egy negyedszázadon át kor­A kormányzó kezeírása mozgalom bontakozik ki, ak­kor itt nemcsak a magyarok százezrei, milliói pusztultak volna el, hanem az idemene­kültek is, a magyarországi zsidóságnak az írmagját is ki­irtották volna, és az ország anyagilag minden szempont­ból hihetetlen pusztulást élt volna át. Ezt Horthy el akarta kerülni. Egyetlen politikus, egyetlen állam- vagy kor­mányfő nem szokta odadobni országát áldozatul, hanem utolsó pillanatig megpróbálja menteni. Lengyelország sem ment elé ’39-ben a lerohaná- sának, hanem lerohanták. A Szovjetunió paktumot kötött, a Molotov—Ribbentrop-pak- tumot, és Sztálin bízott ab­ban, hogy Hitlerrel nem ke­rül háborúba. Mondjam azt, hogy Franciaországban, a hős, diadalmas Pétain letette a fegyvert? Soroljam Európa többi országát? Nagy-Britan- nia kivonult Dunkerque-nél és Churchill nagy erőfeszíté­sére volt szükség Angliában. Roosevelt Pearl Harbor nél­kül hogyan tudta volna bele- yinni a háborúba az Egyesült Államokat? Nagy országok nehezen viszik bele a pusztu­lásba, az ellenállásba az or­szágukat. Akkor Magyaror­szág, amely szigetként állt itt a II. világháborúban a néme­tek által is elfogadott hagyo­mányos semleges országok mellett, mint Svájc, Svédor­szág, mit tehetett volna? Svédország is átengedte a ha­diszállítmányokat Norvégiá­ba. Nem kell tovább sorolni, hogy mik voltak azok a politi­kai körülmények, amelyek mellett nagy tett volt az, hogy Magyarország ilyen kö­rülmények, kényszerszövetsé­mányzó államfőjét, egy elkö­telezett magyar hazafi kíván­sága szerint. Aki ezt bármire ki akarja használni, az bűnös, és szándéka ellentétes a csa­lád óhajával, ellentétes a mi kívánságunkkal. A másik ol­dalon azt várom, hogy az igazságtalan, a torzított Horthy-kép után egy ilyen esemény alkalmas lesz arra, hogy Horthy Miklósról tisz­tességes képet alkossunk. Már, ami eddig történt, amit eddig elmondtak az emberek, az több, mint az a sok hazug­ság, amit Horthy személyére és az egész korszakra koráb­ban rávetítettek. Ez nem jelen­ti azt, hogy egy károlyista, ok­tóbrista politikusnak vagy egy legitimistának, aki Ká­roly király visszatérését kí­vánta volna, vagy magának a Habsburg családnak, amelyik nyilvánvaló, hogy nem akcep­tálja Horthy Miklós kormány­zását, meg kellene változtat­nia véleményét. Függetlenül attól, hogy Horthy emlékirata­iban éppen egy Habsburg-mo­narchia helyreállításának és ahhoz való hűségének a képét is megrajzolta. Abban min­denkinek egyet kell értenie, hogy el kell helyezni Horthy Miklóst tisztességgel és meg­felelően nemcsak a családi kriptában, hanem a magyar történelemben is. Ezt tudomá­sul kell venni, nemcsak ne­künk, hanem a szomszéd or­szágoknak is. ők is akkor jár­nak el helyesen, ha nem pro­pagandára használják fel az újratemetést, hanem tudomá­sul veszik, hogy ezeket a kér­déseket mi is rendezni akar­juk történelmünk alapján. Köszönöm szépen. (Az interjút készítette Feledy Péter)

Next

/
Thumbnails
Contents