Pest Megyei Hírlap, 1993. szeptember (37. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-04 / 206. szám
Beszélgetés Antall József miniszterelnökkel Horthy Miklós kormányzóról (Folytatás a 3. oldalról) Horthy Miklós soha nem vétett az alkotmányos jogfejlődés és az alkotmányos monarchia ellen. Következetesen ragaszkodott a miniszteriális kormányzáshoz. Soha kísérletet nem tett arra, hogy katonai diktátorként, vagy mint vezérkari főnök a kormányzatra kényszerítse a politikáját, ami a sokkal prog- resszívebbnek megítélt Pil- sudski esetében ismeretes. Főleg nem hasonlítható Anto- nescuhoz, Ante Pavelicshoz, Franco tábornokhoz, hogy ne is szóljak Szálasi Ferencről. Arról a Szálasiról, aki Horthy Miklós kormányzása alatt börtönben ült. Október 15-e után — nem véletlenül — Horthy került egy időre őrizetbe, amikor Szálasi nemzetvezető lett. — A két világháború közti Magyarország mennyire állt vagy futott politikai kényszer- pályán, hiszen kis ország volt, nem baráti országok vették körül? Egyáltalán menynyire lehetett szuverén magyar politikáról beszélni? — Abban az értelemben egyértelműen szuverén volt az ország, hogy Budapesten történt — Horthy Miklós kormányzó és a kormány, illetve az Országgyűlés döntése alapján — az alapvető politikai kérdések meghatározása. De bizonyos kényszerpálya egy kis ország, sőt gyakran egy nagy ország esetében is fennáll. Gondoljunk arra, hogy a ’20-as években, a trianoni békeszerződés után milyen megkötöttségek érvényesültek, amelyek jelzik a kényszerpályát. Antikommunista és antináci A ’30-as évektől pedig következik a kibontakozó diktatúrák időszaka. Nemcsak Mussolini Olaszországának — ami már korábban is érvényesült —, hanem a hitleri Németországnak, Japánnak, a kibontakozó tengelyhatalmaknak is nőtt a befolyása. Ebből nemcsak Horthy Miklós nem vonhatta ki magát — amikor az ország hajóját meg akarta menteni és a különböző zátonyok között el akarta vezetni —, hanem ez az európai demokráciákra is befolyással volt. Soha ne felejtsük el, hogy Nagy-Britanniában nem Churchill, hanem Chamberlain, Franciaországban Da- ladier politikája érvényesült, ami Münchenhez vezetett. Egész Európát a defetista politika jellemezte. A világban olyan érzés uralkodott, hogy a demokráciák válságba kerültek, az erőt ezek a diktatúrák jelentik, hogy ne is szóljak a bolsevik hatalomról és a Szovjetunióról. Ugyanakkor az Egyesült Államok a két háború között izolacionis- ta politikát folytatott, és a többiek semlegesek voltak. Horthy Miklósnak ilyen körülmények között arra kellett törekednie, hogy távol tartsa a legnagyobb veszélyeket, és a legkisebb gazdasági, emberi, politikai, erkölcsi veszteséggel próbálja ez a nemzet, ez az ország túlélni a II. világháború poklát, ami nem sikerült teljesen. — A kényszerpályán mozgó politikusokat a történelem aszerint minősíti, hogy mennyire élt a kisebb lehetőségekkel, mennyire állt ellen, mennyire csak a kényszer hatására tett meg bizonyos lépéseket. Ilyen tekintetben Horthy mennyire volt jó politikus, profi politikus? — Horthy Miklós több is volt, meg kevesebb is. Nem lehet besorolni a politikusok, a miniszterelnökök vagy a kormánypolitikusok sorába. Folyamatosan és fokozatosan — éppen a politikusokkal való folyamatos kapcsolatában, a kormányzás gyakorlatában — egyre inkább politikussá is vált. De az ő személyisége más szerepet töltött be, mint egy miniszterelnök. Az ő szerepe valóban az volt, hogy fenntartsa az alkotmányosságot, ha úgy tetszik jobb és bal felé; egyszerre volt élesen antikommunista és antináci. Olyan összetartó szerep ez, ami igenis egy mo- narchára, egy régensre emlékeztet, aki királyi jogokat is gyakorol. Itt egy mondatra érdemes megállni. Horthy nem idegen közjogi funkcióban gyakorolta ezt a hatalmat, hanem Hunyadi János kormányzóságát felidézve, amelyik egyértelmű szerepkör volt. Kossuth Lajos is kormányzó-elnök a trónfosztás után, félúton a monarchia és a köztársaság között. Horthy Miklós az átmeneti időszakban egyértelműen egy monarchiának a régen- se, amit ő soha túl nem lépett, és nem élt vele vissza. Emelkedett művelődéspolitika Ez a korszak, éppen Horthy hatásköre, jogköre, személyisége következtében nem jelentett monolitikus, totális államot, ahol minden a kormányzó nevéhez kell hogy fűződjék és minden csak a kormányzó hozzájárulásával sikerülhet. Ne feledjük, hogy ez az a korszak, amelyik megörökölte az egykori Magyarországnak minden baját: elmaradt földreformokat, elmaradt tulajdoni és egyéb szociális intézkedéseket, amelyek a háború előtti Magyarországra is jellemzőek voltak, s amelyeket nem sikerült egy átfogó reformmal megoldani. Horthy mindezeket konzervatív magyar politikusként, politikusokra támaszkodva igyekezett javítani és előrevinni. Ne felejtsük el, hogy mit jelentett a '20-as években Kle- belsberg Kúnó alatt a magyar művelődéspolitika emelkedettsége az óvodáktól a collegium hungaricumokig. Mit jelentett az egészségpolitikában és a szociálpolitikában ez a korszak, amiben termévilága is benne volt. Mit jelentett az, hogy Magyarországon a parlamentben Kéthly Anna, Bajcsy-Zsilinszky Endre és mások olyan beszédeket mondhattak el, amelyeket csak a legdemokratikusabb parlamentekben lehetett ellenzékiként elmondani. Mit mondhatunk a kornak sajtószabadságáról és az ellenzék lehetőségeiről? Mit jelentett a gazdaságpolitikában a pengő bevezetése? Hogyan sikerült az infláció után stabilizálni Magyarország gazdasági életét, ami ugyan rövid életű volt, mert utána következett egy kegyetlen válság, amelyik az egész világot megrázkódtatta. A későbbi évekről is kijelenthetjük, hogy a gazdaságpolitikában, a belpolitikában és az alkalmazott politika számos szférájában nagy fejlődés ment végbe. Sőt, a ’30-as években a rendszer keretei között az ellenzék már a második reformkor reményében fordult az adott korszak politikai rendszere ellen. — Erről kevesebbet hallhattunk az elmúlt évtizedekben, de hallhattunk a 3 millió koldus országáról. — A „3 millió koldust” egy nyilas hajlamú ember, Oláh György szélsőjobboldali radikális publicista fogalmazta meg, csak ezt mindig elfelejtik. Nem árt, ha ezt is a szociális demagógia körébe soroljuk. Hárommillió koldusról nem lehet beszélni. Az egyik harmadik világbeli diplomata mondta nekem tíz évvel ezelőtt, hogy aki ilyet mond, az nem látta még a koldusok Latin-Amerikáját. — Ennek ellenére hallhattunk a „hárommillió koldus országáról”, és ismerjük, olvastuk Féja Géza, Illyés Gyula és mások írásait a két háború közti parasztság esetenként rettenetes viszonyairól. Ez a kettő hogyan fér össze, hol van itt az igazság, hova billen a mérleg nyelve? — Nem lehet egy államfőt örökséggel együtt felelőssé tenni azért, ami akkor történt. Politikai értelemben nyilvánvalóan adott egy keret. Az állami politika szintjén kimagasló fejlődést elérő közigazgatás keretében érvényesültek a törekvések. Annak a korszaknak a közigazgatása szakszerűbb, mint valaha. Ugyanakkor lehetővé vált, hogy az ellenzék feltárja a bajokat — és én azonosítom magamat a falukutatóknak és a népi* íróknak azzal a hatalmas feltáró munkájával, a korszak politikai ellenzékének az elemzéseivel. Mindezt történelmileg, politikailag csak úgy lehet megítélni, ha ismerjük Horthy Miklós személyét, az egésznek keretet adó államfőt. A kormányok pedig úgy váltották egymást, ahogy az adott kül- és belpolitikai lehetőségek ezt megengedték Bethlen Istvántól Gömbös Gyulán át Teleki Pálig, Imrédytől Bárdossyig és Kállay Miklósig. Ők mind más-más politikai irányvonalat jelentettek. Nem lehet úgy elképzelni, hogy Horthy Miklósnak lettek volna a bábjai. Voltak, akik távol álltak tőle, voltak, akik közel álltak hozzá. A tragédia mindig az a politikában, hogy ha az inga egyszer kileng balra, akkor szükségszerűen kileng jobbra, és amíg az inga megáll középen, addig néha esztendők vagy évtizedek telnek el. — Engedje meg, hogy két konkrét kérdésben kérjem a véleményét Horthy személyiségét, politikáját illetően. Az egyik Magyarország hadba lépése. Olvastam egy kitűnő történésztől, hogy a Szovjetuniónak szóló hadüzenet akkor nem volt szükségszerű. Nem volt Magyarországon akkor olyan nyomás, hogy ez szükségszerű lépés lett volna. És Horthynak, hogy úgy mondjam, felelőssége van abban, hogy akkor üzentünk hadat a Szovjetuniónak. Korai hadba lépés — Horthy Miklós kormányzó igyekezett elkerülni Magyarország belépését a II. világháborúba. 1939-től kezdve — hasonlóan Teleki Pálhoz — mindent elkövetett, hogy erre ne kerüljön sor. Elég, hogyha a külpolitikai lépésekre utalok, arra a magatartásra, amit Magyarország tanúsított a menekültekkel kapcsolatban. Arra, hogy a más országokból kiüldözöttek itt leltek otthonra, keresztények és zsidók egyaránt. Természetesen minden, ami jogtalanság vagy a jogállamisággal ellentétes, ellentétben áll az emberi egyenlőséggel, beleértve a zsidótörvényeket. Ez nem magyarázható és nem fogadható el. Jogi, emberi szempontból soha nem akceptálható, történelmileg viszont sokféleképpen indokolható. Ami pedig a hadba léLovas testőrök díszmenetben fővetéssel tisztelegnek az udvarlaki őrség előtt Vitézavatás a Margitszigeten, alabárdos testőrök díszsorfala között (1920-as évek) szetesen az ellenzék gondolat- egyszerűen egy történelmi Horthy Miklós Tatabányán a bányászlakások ünnepélyes átadásán (1920-as évek vége, ’30-as évek eleje)
