Pest Megyei Hírlap, 1993. szeptember (37. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-29 / 227. szám

_É PEST MEGYEI HÍRLAP SZŰKEBB HAZÁNK 1993. SZEPTEMBER 29., SZERDA 5 Üröm az örömben Gondolom, nem én voltam egyedül, akit örömmel töltött el még tavaly a hír: meg­tiltják az utcákon, tereken és aluljárókban való árusítást. El is tűntek egy időre az al­kalmi kereskedők, így aztán szabad volt egy ideig a gyalogosoknak a vásár. De nem telt el sok idő, ismételten bukdácsol­nunk, kerülgetnünk kellett. Időnként, ha megjelentek a közterület-felügyelők, vagy a rendőrök, kitisztult a terep, szaladt, ki merre látott. Mostanára kifinomultak a módszerek — mondja egy ismerősöm. — A bóvlikat áruló csencselők figyelőszolgálatot szerveznek vagy maguk közül, vagy felfogadnak fizetsé­gért valakit, hogy riadót fújjon veszély ese­tén. így aztán csak percekre párolognak el, csak addig, míg a rend őrei el nem tűnnek a láthatárról. Tanúja voltam néhányszor rajtaütés jelle­gű razziának, mire azonban a rendőrök megjelentek, szinte senkit nem találtak, leg­följebb azt a néhány riadt nénit, akik a kert­jükben nevelt virágból hoztak eladni né­hány csokrocskát. Ők aztán megkapták a magukét a többiek helyett is. Nemrégiben Gödöllőről jövet egy kör­nyékbeli asszonytól vásároltam néhány apróságot, s közben beszédbe elegyedtünk. Nem győzött panaszkodni arra, hogy őket, őstermelőket egy kalap alá veszik a csencse- lőkkel, s a rendőrök nem győzik hajkurász- ni a hozzzá hasonlókat. Majdnem sírva me­sélte a hatvan év körüli asszony: egyedül él tízezer forintos nyugdíjából, s van egy kis kertje, ahol a saját szükségletén túl is ter­mel. Ezt — egy kis gyalult tököt, néhány szem paradicsompaprikát, kaprot, égy ke­vés zöldségfélét — hozza egy héten egy- szer-kétszer az Örs vezér térre. A vásárlók örülnek, hiszen friss és olcsó áruhoz juthat­nak, ő pedig ki tudja egészíteni kevéske nyugdíját. De már nem sokáig jár ki, mert nehezen viseli a vele járó izgalmakat. így aztán ő és mi, vásárlók is szegényeb­bek leszünk, s mindezek miatt úgy érzem, a kezdeti örömbe némi üröm vegyült. Arpási Mária Aláírásokat gyűjtenek Szigethalmon Hamarosan népszavazás? A vízközművek működtetésével kapcsolatban gyűjtenek aláírásokat Szigethalmon, azzal a céllal, hogy ezt követően népszavazás dönthessen abban a kérdében, melyik cég lát­ja el a településen e feladatot. Taksony vezér sírját keresik Az Aranykopjások nem adják fel Mindezt Fehér Istvántól, a község egyik önkormányzati képviselőjétől, a településfej­lesztési bizottság vezetőjétől tudtuk meg, aki elmondotta, attól tart, hogy a lakosság jó része nem is tudja pontosan, miről is kéne döntenie. Véle­ménye szerint ilyen kérdés­ben gazdasági számításoknak, mérlegeléseknek kellene befo­lyásolniuk a határozat megho­zatalát, nem hangulatoknak, esetleg érzelmeknek. Az aláírásgyűjtemény előz­ményének hosszú története van. A kezdete ez év tavaszá­ig nyúlik vissza, amikor patt­helyzet alakult ki a szigethal­mi önkormányzatnál. Meg­romlott a kapcsolat a tizenhá­rom tagú testület többsége, és a polgármester, Németh Gá­bor között. Rendre elmarad­tak az ülések, így viszont ér­demi döntések sem születhet­tek. Ezért határozott úgy Skul- téty Sándor, Jász-Nágykun- Szolnok, Pest és Nógrád me­gye köztársasági megbízottja, hogy a testület feloszlatását kezdeményezi. E kérést a Bel­ügyminisztériumhoz továbbí­totta. A parlament mondta vol­Caldenből, Ráckeve német- országi testvérvárosából ér­kező küldöttség tagjai is részt vesznek az október 1-jei, helybéli testületi ülé­sen. A tanácskozáson nyújt­ják majd át a német önkor­mányzati képviselők azt az ötezer márkát, amit segítség­képpen felajánlottak Rácke- vének. Ezt az összeget — ahogy tavaly is — a nyelvta­nulás fejlesztésére fordítja a na ki a testület feloszlatását, ám erre végül is nem került sor. A képviselők ismét mun­kához láttak. Időközben azonban, a he­lyi választási bizottság a tá­volmaradók helyébe új embe­reket jelölt. E lépés nem volt szabályos, mivel még fenn­állt a jogorvoslat lehetősége. A területi választási bizottság megsemmisítette a helyi dön­tést, visszaállt az eredeti álla­pot. Az illegitim testület által hozott határozatokat szeptem­ber 30-ig kell a válaszott kép­viselőknek újra megtárgyalni­uk. Elfogadhatják, de el is utasíthatják azokat. A döntésekre fel nem jogo­sított képviselők által hozott határozatok egyike a vízköz­művek működtetésével egy kft.-t bízott meg. Ezzel vi­szont a legitim testület tagjai­nak nagy része nem ért egyet. Fehér István szerint az ön­kormányzatok többféle for­mában oldhatják meg e fel­adat ellátását. Létrehozhat­nak részvénytársaságot vagy más gazdasági társulást. A legfontosabb az, hogy az ön- kormányzaté legyen a na­helyi testület. Az elmúlt év­ben kapott összegből alakí­tották ki az általános iskolá­ban a nyelvi labort, és szá­mos, a nyelvoktatást eredmé­nyesebbé tevő tankönyvet vásároltak. A testületi ülésen a rácke­vei Ady Endre Gimnázium további sorsáról esik még szó. Az intézmény irányítója a város, a tantestület tagjai viszont azt szeretnék, ha a gyobb részesedés, azért, hogy beleszólhason az ügyek­be. A vállalkozó természete­sen nyereséget szeretne elér­ni. Lehet, hogy eleinte olcsó áron kínálja a szolgáltatást, de kérdés az, mennyire tartha­tó az a későbbiekben. Hiszen a karbantartásra, a felújítások­ra, - raktározásra és így to­vább, nem kevés összegeket kell fordítani. Lehet, hogy hosszú távon a most kevésbé kedvező ajánlat lenne a jobb megoldás. Ezt pedig inkább gazdasággal foglalkozó embe­reknek kéne eldönteniük. Ha kellő mennyiségű alá­írás gyűlt össze, valószínű, lesz népszavazás. A polgárok határozhaznak arról, szerin­tük mi a legjobb a községük szempontjából. Az önkormányzati törvény értelmében a népszavazás ki­írásánál az a fő szabály, hogy a képviselő-testület hatásköré­be tartozó ügyekben lehet ilyen eljárást kezdeményez­ni. A költségvetési döntések­nél, a helyi adók meghatáro­zásánál vagy személyi kérdé­sek esetében. A vízközmű­vek működtetéséről szóló ha­tározat meghozatala a testü­let feladata. Tehát népszava­zás is kiírható az ügyben. Pest Megyei Önkormányzat­hoz tartozhatnának a jövő­ben. Ráckeve önkormányzata idén a normán felül 4625 ezer forinttal támogatta a gimnáziumot. A képviselők­nek azt kell megvitatniuk, vállalják-e az intézmény irá­nyítását, az ezzel járó anyagi terheket, vagy átenge­dik a feladatot a megyének. (szí) A dunavarsányi Jut­W ka csárdában tartot­ták a hétvégén az Aranykopjások a Fő- vezéri Kurultáj-t, vagyis a nagytanácskozást. Összejöve­telük célja ezúttal az volt, hogy megbeszéljék a Tak­sony vezér és Levente herceg feltételezett sírjának felkutatá­sával kapcsolatos teendőket. Az Aranykopjások fővezérük­kel, a Koppány nemzetségbe­li Kárául Horváth fia János Györggyel az élen felkérték dr. Erdélyi István régészt, a Magyar Tudományos Akadé­mia altajisztikai munkaközös­ségének munkatársát, hogy vizsgálja és feltárja a kör­nyékbeliek által Sipkadomb­nak nevezett képződményt. Dr. Erdélyi István és az Aranykopjások csapata rövid séta után eljutott az 51-es út mellett lévő kis dombhoz, ahol a fővezér az ősökhöz in­tézett beszédet. Ezt követően a Sipkadombról hangzott el a szakvélemény. E szerint a hozzávetőlegesen 8-10 méter magas dombot mestersége­sen hozták létre. Formája alapján nem kizárt, hogy egy ősi halomsírról van szó, amelynek teteje csonka, be­süppedt vagy a sírrablók tevé­kenysége, vagy a hajdani ge- rendaácsolat elkorhadása folytán. A képződményre Lengyel István dunavarsányi nyugdíjas hívta fel a figyel­met, és egyéni kutatásai, vala­mint fellelt írásos emlékek alapján elképzelhető, hogy a A lépést a Közlekedési, Hír­közlési és Vízügyi Minisztéri­um korábban beígért koncesz- sziós pályázati kiírása tette szükségessé. A versenyfeltéte­leket tartalmazó dokumentu­mokat hétfőn valóban ki is ad­ták a tárca illetékesei. Esze­rint az ország 54 primer körze­te közül 25-öt jelöltek ki, ahol a regionális telefontársaságok koncesszióért pályázhatnak. Közöttük var. az úgynevezett „monori primer körzet" is, amely összesen 42 településre terjed ki, s ahol közel negyed- millió ember él. A koncesszió 25 éven át ad kizárólagos jo­gosultságot, vagyis a további versennyel szemben védelmet annak, aki a kiírt pályázatot megnyeri. Az említett monori primer körzetben vagy a közös külföl­di szakmai befektetővel indu­ló dabasi és nagykátai önkor­mányzati telefontársaságok, vagy a Matáv — amelyik vár­hatóan ugyancsak „benevez” — végezheti majd a beruhá­zást, ezt követően a szolgálta­tást. Ez a kérdés ezen a terüle­ten — és a többi kijelölt pri­mer körzetben — jövő év feb­dombocska Taksony vezér és Levente herceg X. századi földi maradványait rejti. Az erről való bizonyosság megszerzése komoly akadá­lyokba ütközik, mivel pár év­vel ezelőtt magassági pontot hoztak létre az említett he­lyen. Ezenkívül nem kevés anyagi támogatásra is szük­ség volna, hogy első lépés­ként kútfúrás jellegű szondá­zással elvégezhessék a földta­ni vizsgálatokat. Az MTA ré­gésze kutatásra érdemesnek találta ezt a feltételezhetően halomsírt. Visszatérve a tanácskozás színhelyére, a fővezér el­mondta, hogy az Aranykopjá­sok 1991-ben alakultak meg. Jelenleg 147-en vannak, de számos támogatójuk is akad. A fővezér jelenleg is kutatja családfája gyökereit. Mint mondotta, csak 1249-ig sike­rült visszavezetnie, mivel a levéltárakban ennél régebbi anyakönyvezés nem találha­tó. Arról sem sikerült bizo­nyosságot szereznie, hogy ő Koppánynak vagy testvéré­nek a vérivadéka-e. Az Aranykopjások nem ad­ják fel a küzdelmet, a kere­sést. Elsődleges céljuk az ősi- ségkutatás, a nemzettudat erő­sítése, a nemzeti identitás ki­alakítása a fiatalokban. Az év során többször mennek or­szágjáró portyákra és szakem­berek segítségével kívánják megtalálni azokat az ősi emlé­keket, amelyek történelmünk nagyjaival vannak kapcsolat­ruárjában, legkésőbb március elején dőlhet el. Innen számít­va már a tényleges munkára kerülhet sor. A Tápiótel Rt. pénteki tulaj­donosi értekezletén a Nomura Magyar Befektetési Bank Rt. két külföldi befektető közül tett javaslatot az egyikre. Az érdeklődésre jellemző, hogy előzetesen öt szakmai befekte­tő volt,/ingben”; a Nomura a két legjobbat hozta a tulajdo­nosok elé. Ők mindent tudnak ebben a szakmában, azaz csu­pán másodlagos szempontok billenthetik bármelyik irányba a mérleg nyelvét. Jelen eset­ben a C-TEC Commonwealth Communications nevezetű amerikai cég felé: ők egyedül ebben a magyarországi tele­fontársaságban szeretnének ré­szesedéshez jutni. A cég mű­ködési területe az USA-ban Pennsylvania vidéke, amely hasonló adottságokkal — nép­sűrűség, agrárterület — ren­delkezik, mint a monori pri­mer körzet. A vitában épp az utóbbival, a szolgáltatási díjjal kapcsolat­ban elhangzott: az egyes terü­letek, telefontársaságok közöt­ban. Úgy vélik, az ismeret- anyag bővítésével, a X. száza­di nemzeti történelem kiegé­szítésével újra össze lehetne kovácsolni a magyarságot, vé­get lehetne vetni a pártosko­dásnak. Mindez alapjául szol­gálhatna a nemzeti megúju­lásnak. Az Aranykopjások nevü­ket a Zsolt és Taksony idejé­ben éjszakai portyázó őrsről származtatják. A legenda sze­rint egy sikeres portya alkal­mából Taksony egy aranylán­con függő vulkáni üvegből készült turult és egy arany kopját adományozott a csa­pat vezetőjének. Lobogóju­kon, amelyet a feltételezett sírhalom tetején mondott be­széd alkalmával mutatott be a fővezér, ősi jelképek: az Esthajnalcsillag, a 108 vérro­kon nemzetséget jelképező • napszirom, csodaszarvas­agancs, lókoponya, az új­hold, az őrdaru tolla, a hadi tölgyág, a hősöket megillető olajág, a hétszer vágott hadi- sallangos lobogó és még szá­mos tárgy alkotta. A Koppány nemzetségbeli Kárául Horváth fia János György végezetül elmondta: bármilyen nehézségekbe üt­közzék is a nemzeti múlt rész­letes feltárása, az emlékhe­lyek felkutatása és az egysé­ges nemzeti nagycsalád létre­hozása, ők, az Aranykopjá­sok mindaddig küzdeni fog­nak célúkért, míg az meg nem valósul. ti tarifamegosztás még nincs szabályozva, ami pedig na­gyon kell a további kalkuláció­hoz. A Tápiótel tulajdonosai közül többen szóvá tették, hogy Nagykáta — amelynek önkormányzata alapító a rész­vénytársaságban — a legutób­bi időben a koncessziós ve- télytárs Matáv irányába tett „puhatolózó lépéseket” a háló­zat kiépítésének meggyorsítá­sa végett. Elhangzott: ebben az időszakban már nincs értel­me a „kiugrásnak”, hisz a me­netrend, bárki nyerjen is, ugyanaz. Nem mindegy vi­szont a minőség és olcsóság, amire — a jelenlévők szerint — nagyobb garanciát nyújt a külföldi partner. Ezzel össze­függésben Káka és Tóalmás képviselője bejelentette: még ebben az évben elkészítteti a település helyi hálózati, kivite­lezési tervét, hogy startra ké­szen várja a döntést, s azonnal elkezdődhessék a munka. így már tizennégy tápió-vidéki község rendelkezik majd az említett műszaki dokumen­tummal. A tulajdonosok végül egy­hangúan szavaztak, s zöld utat adtak az amerikai vállalat terü­letükön való tőkebefektetési szándékának. A döntést a rész­vénytársaságok közgyűlései­nek kell jóváhagynia. (tóth) J. Sz. I. Mi lesz a gimnáziummal? Nyelvoktatás német segítséggel Sz. L. B. Pályáznak a koncesszióért Zöld jelzés a külföldieknek Tulajdonosi értekezletet tartott az elmúlt hét második felé­ben Dabas, valamint Nagykáta környékén működó' két ön- kormányzati telefontársaság. A Det-Com Rt. és a Tápiótel Rt. tulajdonosai — egyelőre még külön-külön — úgy dön­töttek, hogy ugyanazzal a szakmai befektetővel, közösen kí­vánnak koncessziós társaságot alakítani.

Next

/
Thumbnails
Contents