Pest Megyei Hírlap, 1993. szeptember (37. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-03 / 205. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP EMLÉKEZÉS 1993. SZEPTEMBER 3.. PÉNTEK 7 10/10 szePtember 4-én, ötvenegy évvel ezelőtt nagy veszte- 1 ség érte a magyar irodalmat: meghalt Móricz Zsigmond. Kortársai közül sokan a legnagyobb élő írónak tartották, így hát jogosnak látszik az előbbi elcsépelt megállapítás. Én is nagy veszteségnek tartottam halálát, hiszen ma is féltve őrzöm azt a Magvető-kötetet, amelyet 1941 tavaszán dedikált a nemzetközi vásáron. Felejthetetlen élmény volt számomra, hogy kezet foghattam azzal a férfiúval, aki annak idején számtalanszor kezelt Ady Endrével. Persze nem ez, a testi érintést is jelentő kapcsolat a lényeges és meghatározó számomra, hanem az, hogy már kisdiákként is nagyra tartottam Móriczot mint írót. A Magvető sikere (több kiadásban jelent meg), mint később megtudtam, anyagilag is jól jött neki, mert a Kelet Népe, melynek a halála előtti években szerkesztő-tulajdonosa volt, nyelte a pénzt, mert akkor is sokba került a nyomda, s akkor sem az érték határozta meg az olvasók vásárlási kedvét. Akkoriban sem a szerzői honorárium volt a legnagyobb tétel a periodikák költségvetésében. Móricz egy-egy vendéglői ebéddel honorálta szerzőit, akiknek a java tudta: minden pénznél többet ér az a megtiszteltetés, hogy az ő lapjában írhatnak. Különösen így voltak ezzel a kezdők, akik számára a Kelet Népében való megjelenés az irodalom szentélyébe való belépést jelentette. Szóval így támogatta, ha másképp nem tehette, a nagy író a kicsiket. Mert az volt a legnagyobb öröme, ha adhatott, s kezdő írónak, költőnek a nyomdafesték jelentette a legnagyobb örömöt. (Azt hiszem, a befutott írónak is!) Tehát Móricz Zsigmondot már kora iljúságom idején a szívembe zártam. Olyannyira, hogy mióta ismerem Medgyessy Ferenc Mó- ricz-fejét, ki nem mondott vágy él lelkemben: meg kell szereznem, hogy állandóan a közelemben lehessen. Talán tíz éve sincs, hogy a Bizományi Áruház Szent István körúti üzletének kirakatában megMa is él! láttam a dombormű egyik példányát. Nem volt olcsó, hisz a század legnagyobb magyar szobrásza készítette. De nem tudtam lemondani róla. Megvettem. Azóta szobám dísze: ott függ íróasztalom fölött. Tudom, vágyam indoka nemcsak az volt, hogy végre egy eredeti műalkotás tulajdonosa legyek, hanem az is, hogy igényeltem Móricz állandó jelenlétét. Megvannak a könyvei, van egy nagyon jó fényképem róla (még a Szerb utcai Püski-könyvesboltban vásároltam vagy ötven éve), Medgyessy alkotása azonban valami egészen más: benne van e műben Móricznak nemcsak a teste, nemcsak a fizikai lényének a művészi mása, hanem egyszerre a teste, a lelke és a szellem is. Állandóan rám néz, figyel, figyelmeztet, s ha nem vezeti is a toliamat, személyes jelenléte meghatározó hatással van munkámra. Móricz Zsigmond nem volt politikus alkat. Nem érdekelték a pártok (az irodalmiak sem). A valóság érdekelte, ami sokkál színesebb, érdekesebb, mint a különböző érdekcsoportok harca. Őt a magyar nemzet érdekelte. A magyarság sorsa. Tudta, a politikusokat a hatalom igézete tartja fogva. Márpedig tenni (alkotni) csak az tud, aki szabad. Ezért adta ki a jelszót: „Magyar, ne politizálj, építkezz!” Legnagyobb regényének, az Erdély-trilógiának, Bethlen Gábor a főhőse. Áz a Bethlen Gábor, aki Erdélyből, a török-tatár csapatok, a császári martalócok által kirabolt, földúlt, tönkretett kicsiny fejedelemségből tündérkertet varázsolt. Mert „építkezett”. A móriczi építkezés maga az élet teljessége. Benne van mindaz, ami ahhoz kell, hogy anyagi és lelki szempontból egyaránt romokban DOKUMENTUM Horthy Miklós levele az angol királyhoz 1945 májusában elség! Kérem, hogy drága idejéből szánjon egy csekély fél órát az alábbi sorok elolvasására. Mivel most nemzedékek sorsáról kell dönteni, és a hosszú és igazságos béke mindenki leghőbb vágya, bátorkodom közölni Felségeddel az igazságot, és csakis az igazságot arról, milyen nehéz és szerencsétlen körülményekkel kellett megküzdenie a mi nemzetünknek. Ez, úgy érzem, kötelességem, mivel véleményem szerint az 1919-es békeszerződésnél Magyarország katasztrófájának oka az volt, hogy helyzetünket megtévesztően ábrázolták, s nem adták meg nekünk a tiltakozás és az igazság bizonyításának lehetőségét. Idézek Poincaré emlékiratából: „Clemenceau, aki gyűlölte az Osztrák—Magyar Monarchiát (anélkül, hogy ismerte volna országunkat vagy nemzetünket), leginkább Szerbia, Csehország és Románia igényeit akarta kielégíteni.” Az első világháború után sokat vitatták, hogy kirobbantásában ki volt a bűnös. Bizonyított tény, hogy a koronatanácsban a magyar miniszterelnök, gróf Tisza István ellenezte a háborút. Mindamellett, százalékosan kifejezve, nemzetünket érte a legnagyobb veszteség, és országunk több mint ezer éve birtokolt területeinek kétharmadát vesztette el. Európának ebben a részében nincs egyetlen nemzet sem, amely földrajzi és jól ismert kényszerítő okok miatt ne vett volna részt egyik vagy mindkét háborúban a többiek, csehek, szlovákok, románok, bulgárok, szerbek, osztrákok ellen. Magyarország is kénytelen volt ugyanezt tenni, de területet ő vesztett, méghozzá népszavazás nélkül. A felfegyverzett Ausztria—Magyarország Svájccal és — ha lehetséges — megbízható Romániával az oldalán, elég erős lehetett volna egy közép-európai semleges vonal létrehozására. A Clemenceau által lefegyverzett, ellenségekkel körülvett egyharmadnyi Magyarország erre képtelen volt. Élőde- ink elég liberálisok voltak ahhoz, hogy ne gátolják a bevándorlást, és az idegen nemzetiségek betelepültek, mert itt biztonságot, jobb közigazgatást és jobb életfeltételeket találtak. Ha nem így lett volna, visszatértek volna hazájukba. Nem felel meg a valóságnak, hogy mindig el voltak nyomva. Bizonyítja ezt az a tényt, hogy évszázadokon át megtartották anyanyelvűket, még a fővárostól néhány kilométernyire fekvő falvakban is. Minden alattvalónak egyenlő joga volt bármely pozíció elnyerésére, ha megfelelő képzettséggel rendelkezett. A német származású Wekerle háromszor volt miniszterelnök. Rőder honvédelmi miniszter, Werth vezérkari főnök, és az első világháború alatt a legmagasabb közügyi tisztséget, a hercegprímási székben Csemoch bíboros, egy szegény szlovák földműves fia töltötte be. Mintegy 1000 szerb családnak 1400 körül mi engedélyeztük, hogy országunkba települjenek a török terror elől. Nálunk volt a legtöbb német, akiket az abszolutista osztrák kormányzat telepített magyar felségterületre, a legtermékenyebb földekre. — A román beszivárgás lassú folyamat volt. Propagandájuk azt akarta elhitetni a világgal, hogy ők voltak Erdély őslakói. Az igazság azonban az, hogy mielőtt a magyarok elfoglalták volna az országot, a román faj nem létezett. Birtokomban van egy 1696-ban készült térkép, amelyet a francia király egy követével küldött Erdély fejedelmének. A térképre ez van írva: „Erdélyben 5 nemzetiség található, magyarok, ^székelyek (ugyancsak magyarok), szászok, moldvaiak és oláhok, bár ezek közül a két utóbbi teszi ki a legkisebb részt és kevéssé ismertek.” — Az utóbbi 50 évben Erdély fővárosában a román kormány megnyitotta az „Alpina” bank egy fiókját, azzal az utasítással, hogy az ország minden használható földjét vásárolja fel és román parasztokat telepítsen oda. — A román állam 80 éves fennállása alatt minden szövetségesét becsapta. Azt a mesét terjesztették, hogy Erdély fele Hitler ajándékaként került vissza Magyarországhoz, holott az igazság az, hogy miután nem tudtuk tovább tűrni az állandó hivatalos provokációkat, valamint erdélyi honfitársaink bántalmazását és tönkretételét, előkészületeket tettünk az országba való bevonulásra. Mivel csapataik többsége, egy hódító háború elkötelezettjeiként, mélyen orosz területen tartózkodott, ismételten arra kérték Hitlert, hogy választott bíróság közreműködésével ő ossza fel Erdélyt. Mi ebbe, nem szívesen bár, de beleegyeztünk, csakis azért azonban, hogy elkerüljük a felesleges vérontást, és legalább honfitársaink egy részét mielőbb megszabadítsuk a további bántalmazásoktól. 1918 végén a frontról visszatért összes csapatot leszerelték a forradalmi kormány rendeletére: a trianoni békeszerződés pedig megtiltotta számunkra hadsereg fenntartását, a fegyver- gyártást, tisztek és katonák kiképzését. A kisantant, amely kb. 3 milliós, jól felfegyverzett hadsereggel rendelkezett, gondosan ügyelt arra, hogy ebben a helyzetben tartson minket, és zavartalanul élvezhesse újonnan megszerzett területeit. Ebben a II. világháborúban fegyvertelenül nem volt lehetőségünk arra, hogy semlegesek maradjunk, földrajzi helyzetünk nem tette ezt lehetővé, hiszen Magyarország nagyon fontos volt Németország számára. Minden Romániába, Bulgáriába, Szerbiába és Görögországba irányított csapat- és hadianyag-szállítmánynak és a nagyon fontos román olajszállítmányoknak országunkon kellett áthaladnia. Nem kétséges, hogy azonnal lerohantak volna minket, ha semlegesnek nyilvánítjuk magunkat, s nincs egyetlen puskánk sem. Partizánharcok szóba sem jöhettek egy puszta és fátlan országban. Régi határainkon túl semmire sem tartottunk igényt; sőt, amikor Ausztria—Magyarország annek- tálta Boszniát (1908), mi visszautasítottuk, hogy azt Magyarország részeként fogadjuk el. Egyetlen törekvésünk volt, hogy megakadályozzuk a bolse- vizmus beáramlását országunkba, amelynek doktrínáit egész népünk visszautasítja. — A teljes hadifelszerelést, amelyet a németektől lassanként megkaptunk, lelkiismeretesen kifizettük, míg a legtöbb termék, amit mi szállítottunk, kifizetetlen maradt, úgy hogy adósságuk néhány milliárdot tett ki. Annak az ürügyén, hogy megvitassuk az Oroszországban állomásozó négy hadosztályunknak a visszahívását — amelyet én sok hónapon át levelekben és a főhadiszállásra felváltva küldött hadügyminiszter és vezérkari főnök révén sürgősen hiába követeltem — meghívtak Hitlerhez, és fontos ok miatt ezt el kellett fogadnom. Megérkezésemkor a német csapatok váratlanul betörtek Magyarországra, és megszállták az országot, azzal az ürüggyel, hogy mi csatlakozni akartunk az ellenséghez. Amikor ezt tudomásomra hozták, tiltakoztam e hallatlan tett ellen, és azonnal távozni akartam, de hazatérésemet megakadályozták, hogy elegendő idejük legyen a megszálláshoz. Otthon alig volt néhány csapatunk, így nem gondolhattunk ellenállásra, különösen nem az én távollétemben. Legértékesebb vezető embereinket letartóztatták, az ország zsidóságát összeszedték, és a lehető legembertelenebb körülmények között Németországba szállították őket. Mindent el- rekviráltak, raktárainkat a mi pénzünkön felvásárolták, és ösz- szes tenyészállatunkat elvitték. Tisztségemet csak Hitler kötelező ígérete ellenében tartottam meg, amely szerint, ha olyan kormányt nevezek ki, amelyben ő megbízhat, minden csapatot kivonnak Magyarországról, és szuverenitásunk így helyreáll. Berlini követünket, aki katonatiszt volt, kineveztem miniszter- elnöknek, és bár a németek elégedettnek vallották magukat, ígéretüket nem tartották be. Emellett tisztségemben maradva lehetségessé vált a parlamen- tális forma fenntartása. Mivel a németek ellenőrzésünkre nagy létszámú erőket fővárosunkban és körülötte tartottak, nem pedig a románokhoz tartozó Kárpátokban, az orosz és román hadsereg megszállta Erdélyt. Látván országom teljes megsemmisülésének elkerülhetetlenheverő országból boldog emberek hazája legyen. Ehhez helyre kell állítani a lepusztult gazdaságot, értelmiséget kell nevelni, a művélt- séget általánossá kell tenni, építeni kell házat és hazát, szóval anyagi és lelki szempontból egyaránt teljessé kell tenni a polgárok életét, mert csak a teljes élet lehet boldog. Móricz Zsigmond ezt kívánta minden magyarnak. Mint ahogy nem érdekelték a pártok, osztályokban sem tudott gondolkodni. De megállapítható, hogy a parasztság állt hozzá a legközelebb. Az akkori agrár Magyarországon ugyanis ez jelentette a népet. A nép legelesettebbjeivel való azonosulás tette fogékonnyá a szociális kérdések iránt, s ezért vált országszerte kedves vendégévé a jobbat, mást akaró ifjúságnak. Nem véletlen, hogy nevét ott találjuk az 1943-as szárszói konferenciát előkészítő 1942-es Magyar Testvériség Tábora meghívott előadói között. Sajnos, betegsége miatt ezen nem tudott részt venni. Ha nem járatták volna le a kommunista kurzus éveiben ezt a szót, azt mondanám, haladó gondolkodású író volt, így azonban inkább azt hangsúlyozom, hogy a magyarság iránti elkötelezett szeretete a többi nép megbecsülését is jelentette. Objektiven írta meg minden társadalmi réteg gondját-baját, szívében azonban a szegény emberek foglalták el a központi helyet. Ez a Móricz Zsigmond néz le rám, az ő tekintete kíséri figyelemmel munkámat, az ő világszemlélete határozza meg gondolkodásomat. Naponta figyelmeztet: ma is az építkezés a legfontosabb feladatunk, de nem szabad elfeledkeznünk eközben az elesettek fölemeléséről. Ma is ez az egyetlen helyes politizálás. S mivel Magyarországon élünk, mindent a magyar hagyományok, a magyar múlt, a magyar valóság megszabta keretek között kell tenni. íme: Móricz Zsigmond, a kiváló magyar író ötvenegy évvel halála után is él. Török Bálint ségét, magamhoz kérettem a német követet, és közöltem vele, elhatároztam, fegyverszünetet kérek. Egyidejűleg a rádión keresztül közleményben tájékoztattam a nemzetet. Meg voltam győződve, hogy ez a tett előbb vagy utóbb letartóztatásomat jelenti. A németek készen álltak a cselekvésre, és azonnal birtokukba vették a rádió- és telefon- központot, úgyhogy további rendelkezésre már nem volt lehetőségem. A németeknek több mint 600 tankjuk volt a fővárosban, s mivel az ellenállás reménytelen volt, nem kívántam feláldozni testőreimet. így (a németek) a királyi várat elfoglalták és kifosztották. Engem Bajorországba vittek, ahol egészen az amerikai csapatok bejöveteléig fogságban voltam. Hitler elrendelte egész családom lelöve- tését. Egyetlen megmaradt fiamat tőrbe csalták, és repülőgépen Németországba szállították. A Linz melletti koncentrációs táborba, az egyik legrosszabb hírű táborba, Mauthausenbe vitték, ahol számtalan magyart is őriztek. Hét hónapon át nem tudtam, él-e vagy meghalt. Az egyetlen ellene szóló vád nácigyűlölete volt, mert nem állt szóba közülük senkivel sem, és már kezdettől fogva megjósolta ennek a háborúnak a kimenetelét. Azt az embert, akit letartóztatásom után azonnal kineveztek miniszterelnökké, Szálasinak hívják, örmény származású. Megfosztották őrnagyi rangjától, és később a bíróság négyévi börtönbüntetésre ítélte. Nemzeti szocialista volt, aki a legkéte- sebb, főleg idegen származású elemekből alapított egy kis pártot, német tőke segítségével. Német segítséggel elnyert hatalma, káros funkciója szerencsére nem soká tartott. Csakis egy igazságos béke lehet tartós. Ezért sürgősen kérem, hallgassanak meg a béke- konferencián. Minden kérdésre becsületesen akarunk válaszolni, amint ezt mindig is tettük. Leghőbb vágyunk lenne megszabadulni a német nemzetiségű magyar alattvalóktól, akik a leghálátlanabbul viselkedtek. Ugyancsak magyarokra lehetne kicserélni az összes többi nemzetiséget. Erre sohasem lehetne találni jobb alkalmat, hiszen mindegyik szomszéd állam súlyos veszteségeket szenvedett, és szüksége van a maga embereire. Például 1919-ben 378 000 főnyi szerb kisebbség élt a Magyarországból nekik juttatott területen. Az elmúlt háború alatt a szerbek vesztesége ennek a számnak a többszörösére rúgott. Ez szintén segíthetné a közöttünk lévő baráti viszony megvalósítását, amely mindig őszinte és hivatalosan is gyakran kifejezett kívánságom volt. Trianon után nemcsak azért volt nagy az elkeseredés, mert elvesztettük országunk területének kétharmadát — magyar kultúrájú, egyetemekkel, színházakkal rendelkező városokkal, s főleg alacsony szinten élő parasztokból álló kisebbségekkel, de az elkeseredés fő oka az volt, hogy a megmaradt ország életképtelen volt, hiszen elvesztettük minden bányánkat, erdőségeinket, s szem só nélkül maradtunk. Elvesztettük egyetlen kikötőnket, Fiúmét is, és egy nemzet nem élhet úgy, hogy nem tudja elérni a tengert. Ha elvesztett hegyeink minden erdőségét, folyóink forrásait letarolnák (a pusztítást az új tulajdonosok a nemzetközi Du- na-Bizottság tilalma ellenére már megkezdték!), semmi más nem maradna, mint szikes dombok, s ennek következményeként a földművelő országunkat évente elborító, ismétlődő árvizek. Ez a nemzet, egyedül hagyva az európai kultúra védelmében, évszázadokon át harcolva a mongolok, tatárok, törökök ellen, mindig meggyengítve, és mégis soha le nem mondva kötelességéről, jobb sorsot érdemel. — Mindenki, aki ismeri népünket, láthatja, hogy miniszterként egy magyar sem gazdagodott meg. Korrupt emberek nem boldogulhatnak a nú légkörünkben. Amint mi mindig mondani szoktuk, csupán az angol és a magyar az igazi gentleman fajta. Felség, Önben is van magyar vér. K érem, szenteljen egy kis figyelmet sorsunknak, és bocsássa meg hosszú levelemet. Országának tartós boldogságot és sikert kívánok a világ sorsát jobbra fordító nagy munkájában. Őszinte híve Horthy
