Pest Megyei Hírlap, 1993. szeptember (37. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-03 / 205. szám
MEGYEI HÍRLAP XXXVII. ÉVFOLYAM, 205. SZÁM Ára: 13,50 forint 1993. SZEPTEMBER 3., PENTEK Közigazgatási pályázat Váljának közkinccsé az önkormányzati tapasztalatok! Az állami vagyon egyharmada került az ön- kormányzatok tulajdonába, $ ezt a hatalmas értéket a tapasztalatok szerint működtetni is V- tudják — jelentette ki Józsa Fábián, a Belügyminisztérium politikai államtitkára tegnap Gödöllőn a városházán tartott sajtótájékoztatón. Itt ismertette Gémesi György, a házigazda polgármester azt a pályázati felhívást, amely az önkormányzatok közigazgatási tapasztalatait hivatott közkinccsé tenni. A nyolc témakör legjobb pályamunkáit a jövő év elején — talán éppen Gödöllűn — országos konferencián ismertetik és tárgyalják meg. Félelmetes papok? Amíg az Állami Egyházügyi Hivatal béklyója szorította az egyházakat, addig azok képviselői csak a büntetés biztos tudatában vállalhatták, hogy a társadalom, az emberek jobbítására irányuló törekvéseiknek hangot adjanak. Akik vették a bátorságot a hatalommal szembeni véleményük kimondására, azokat évekre, vagy akár évtizedekre eltiltották hivatásuk gyakorlásától, só't nemegyszer szabadságukat is elvették. Ezekről az intézkedésekről a korabeli sajtó mélyen hallgatott, így nem csoda, hogy a letartóztatások, „partvonalra”állítások ellen tiltakozók hangját nem lehetett érteni. Annál hangosabb volt az egyházellenes propaganda, amellyel sikerült elérni, hogy a papokkal, lelkészekkel szemben egyfajta elzárkózó bizalmatlanság alakult ki. A rendszerváltozás után sokan reméltük, hogy ez a helyzet megváltozik, s az egyházakról végre, azok valós céljai alapján alkotnak majd képet az emberek. Sajnos nem így történt. Elég, ha arra gondolunk, hogy a keresztény szellemű' iskolák létrejötte, az élénkülő' hitélet láttán már-már hisztérikus, félelmet keltó'reflexek léptek működésbe. Dabas-Sáriban felakasztással fenyegették meg az ottani plébánost és polgármestert, a helyi általános iskola újbóli katolikus irányítása miatt, de másutt is hallani ugyancsak ellenséges hangokat. Egy minapi tanévnyitón az ott megjelent papok láttán hozzám forduló pedagógus például azt kérdezte, mit akarnak itt „ezek”? A válaszkísérletet meg sem hallgatta, visszahúzódott a miértre csakkal felelők várfala mögé. Ideje volna végre lebontani ezt a falat. Ribáry Zoltán EDU-konferencia Az egységes Európáért Vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzóra emlékező, holnapi számunk tartalmából: INTERJÚ ANTALL JÓZSEF MINISZTERELNÖKKEL Döbrentei Koméi CELEBRÁLT IDŐ Márai Sándor ÜNNEPI PILLANAT A MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZET ÉS A HORTHY CSALÁD Beszélgetés Szalatnyay József festőművésszel Még százkét törvényjavaslat A kormány a következő félévre 50, a mostani törvényhozás jövő esztendőben hátralévő működési idejére pedig újabb 52 törvényjavaslat megtárgyalását ajánlja az Ország- gyűlésnek. Á kabinet további kilenc előteijesztést a Ház munkamenetétől függően javasol még az idén napirendre tűzni — jelentette be Kajái József, a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkára a tegnapi kormányszóvivői tájékoztatón. — A kormány által ajánlott lista természetesen bővülhet olyan előterjesztésekkel, amelyek tárgyalását a körülmények indokolják — fűzte hozzá az államtitkár. Ezen hatalmas törvénycsomag alapján pedig elképzelhetőnek tartotta, hogy a kabinet az idén is kérni fogja a rendkívüli ülésszak összehívását. Kajdi József a továbbiakban szükségesnek látta leszögezni, hogy a kormány nem áll le törvény- előkészítő tevékenységével: amíg mandátuma tart, addig folyamatosan dolgozik a további előterjesztéseken. A szóvivői tájékoztatón a továbbiakban elhangzott: a kabinet hozzájárult, hogy a kormányzati beruházások tartalék-előirányzatából 30 millió forintot átcsoportosítsanak az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyelőség előirányzatai közé. Horthy Miklós levele az angol királyhoz a 7. oldalon olvasható. Az ötlet közigazgatási szakemberektől származik, s kimunkálásában jelentős szerepet vállalt Szó'di Istvánná, a monori önkormányzat pénzügyi irodájának vezetője. A magyar közigazgatás modernizációs programjának megvalósítását segítheti elő a gyakorlatban felhalmozódott tapaszEgyházi kezelésbe került Da- bason a városhoz tartozó Sári általános iskolája. Az önkormányzat döntése megosztotta a település lakosságát, a szeptember 1-ei tanévnyitó feszültségekkel volt terhes. A tanulók egy része az iskola kapuján kívül, a művelődési házban tanul. Tegnap a daba- siak keresték meg a Köztársasági Megbízotti Hivatalt. Milyen kéréssel jöttek, s milyen választ kaptak — kérdeztük Skultéty Sándor címzetes államtitkárt. — Dabasról nem első esetben kerestek fel szülők az ügyben, ám én mindeddig nem tudtam választ adni feltett kérdéseikre. Ezek nagy része ugyanis olyan természetű, amely hivatalom hatáskörén, törvényességi jogkörén kívül esik. Le kell szögezni: a dabasi képviselő-testület a dabas-sári iskolával mint saját tulajdonával szabadon rendelkezhet. Üzemeltetését átengedheti akár magánszemélynek, akár az egyháznak. Egy dolog a lényeg: az önkormányzatokról szóló törvény 8. paragrafusának 4. bekezdétalatok, a feladatok megoldására alkalmazott módszerek feltárása, összegzése és ismertetése. Az ötletet felkaroló Magyar Önkormányzatok és Önkormányzati Képviselők Szövetsége, a Kisvárosi Önkormányzatok Országos Szövetsége, a Magyar Közigazgatási Kamara és a Belügyminisztérise kimondja, hogy az önkormányzat működési területén köteles az alapfokú oktatást biztosítani, a nemzetiségek jogait érvényre juttatni. Ebben a képviselő-testületi döntésben számára az a fontos, azt kell megtudnom, hogy az előbb említett törvény csorbát szenvedett-e. Ha az év folyamán olyan bizonyíték jut a kezünkbe, ami azt igazolja, um önkormányzati főosztálya a pályázatot a következő témakörökben hirdette meg: közigazgatási funkciók, feladat- és hatáskörök, működési módszerek; állami és önkormányzati kapcsolatok, együttműködési lehetőségek; önkormányzati vállalkozás, vagyonhasznosítás; közüzemek működtetése, munkahelyteremtés; falusi turizmus, idegenforgalom; intézményi gazdálkodás; helyi adók. A felhívást valamennyi önkormányzathoz eljuttatják. Döntéshozók és előkészítők, végrehajtók egyaránt részt vehetnek, a pályamunkákat november 30-ig kell beadni. (Folytatás a 4. oldalon) hogy a dabas-sári iskolában az alapfokú oktatás továbbra is megoldott, nem csorbulnak az új közoktatási törvény előírásai, akkor nekünk áldásunkat kell adnunk a döntésre. Ha viszont azt érezzük, hogy nem érvényesül az oktatási törvény 88. paragrafusának 3. bekezdése, akkor lépnünk kell. (Folytatás az 5. oldalon) Tegnap reggel megnyílt Budapesten az Európai Demokrata Unió, a kontinens keresztény- demokrata, konzervatív pártjait tömörítő szervezet tanácskozása. A rangos nemzetközi eseményre a magyar fővárosba összesereglett vezető politikusokat üdvözölve Alois Mock, az ülés elnöke hangoztatta: az EDU-ban tömörült pártoknak közös feladatuk, hogy támogassák az európai új demokráciák átalakulási törekvéseit. Az eközben jelentkező nehézségek ugyanis egyben hatalmas lehetőséget is jelentenek, hogy egész Európában szilárd demokráciák jöjjenek létre, prosperáló gazdasággal. Az EDU az európai egység elkötelezett híve. Ezért folytatja erőfeszítéseit az egység megteremtésére — hangsúlyozta Alois Mock. Á magyar házigazdák nevében elsőként Antall József szólalt fel. A Magyar Demokrata Fórum elnöke, az EDU alelnö- ke elöljáróban nagy megtiszteltetésként értékelte, hogy a kelet-közép-európai országok közül elsőként köszöntheti házigazdaként a tánácskozás résztvevőit. Az európai átalakulás folyamatát elemezve a magyar kormányfő kiemelte: a történelem olyan korszakában élünk, amikor néhány emberöltő alatt világégések, új ideológiai és politikai rendszerek követték egymást: amikor a folyton változó világ -minden évben tartogat valamilyen változást számunkra, és amikor a körölüttünk zajló események állandó készenlétre, megfontoltságra, illetve súlyos döntések meghozatalára kényszerítenek. A történelemben vannak olyan pillanatok, amelyek nem térnek vissza, amelyeket meg kell ragadni. Ilyen volt Európa kettéosztottságában a német egység megteremtése. Ennek kapcsán a kormányfő hangsúlyozta: büszkék vagyunk arra, hogy Magyarország, amely 1956 örökségével köszöntött be újra a nemzetközi politikába, segíthette a német egység létrejöttét, ami egyben Európa egységének létrejöttét is jelentette. Az EDU-ról szólva Antall József emlékeztetett arra: gyakran éri a szervezet tagjait az a vád, hogy nem elég modemek, nem tudnak lépést tartani a világ fejlődésével. (Folytatás a 3. oldalon) Dabas-sári iskolavita Bízom az egyház türelmében A dabas-sári művelődési ház, ahol jelenleg a vallásos nevelés ellen tiltakozó szülők gyerekei tanulnak Hancsovszki János felvétele HIRDESSEN A HÍRLAPBAN KÉNYELMESEN ES GYORSAN! Már valamennyi postahivatalban kapható a hirdetési levelezőlapunk. Töltse ki és adja fel! megyeiHIRLAP A beérkezéstől számított két napon belül az On hirdetése megjelenik. ^Íg\e,HÍRLAP