Pest Megyei Hírlap, 1993. szeptember (37. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-23 / 222. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1993. SZEPTEMBER 23., CSÜTÖRTÖK Moszkvai hatalmi harc Kommunista puccsveszély Az orosz védelmi minisztéri­um vezetése nem engedelmes­kedik a Jelcin által feloszlatott Legfelsőbb Tanácsnak. A had­seregen belüli helyzet nyu­godt, noha egyes egységekhez eljuttatták a Legfelsőbb Ta­nács által tegnap hajnalban vé­delmi miniszterré kinevezett Vlagyiszlav Acsalov tábornok parancsát. Ebben a kommunis­ta nézeteiről ismert Acsalov felszólította az érintett egysége­ket, hogy fegyverzetükkel vo­nuljanak a törvényhozás épüle­te elé. Közben Vjacseszlav Kosztyikov, Jelcin sajtótitkára beszámolt róla, hogy Jelcin újabb rendeleteket készül kiad­ni szerdán. Az MTI tudósítójának teg­nap délelőtti helyszíni tapaszta­latai szerint a parlament előtt a helyzet nyugodt volt, mintegy ezren tüntettek Jelcin ellen. Az épület bejáratait a belügyi egy­ségek katonái, illetve rendőrök őrzik. A golyóálló mellényt vi­selő katonáknál géppisztoly van. A parlament épületéhez vezető utakat továbbra is sebté­ben emelt barikádok veszik kö­rül , Közben az épületen belül Jelcin rendelete ellenére dél­előtt felújította kedden éjszaka kezdett rendkívüli ülését a Leg­felsőbb Tanács, amely folytat­ta a törvényhozói munkát. Egyebek közt módosították a büntető törvénykönyv egyes paragrafusait. Az orosz rádió híre szerint folyamatosan ér­keznek a küldöttek a Borisz Jelcin által szintén feloszlatott „szuperparlament”, azaz a Nép- képviselők Kongresszusára. Vjacseszlav Kosztyikov, az elnök sajtószolgálatának titká­ra tegnap délelőtti sajtóértekez­letén kijelentette, hogy az el­nök újabb rendeleteket készül kiadni. Ezek tartalmáról bőveb­bet nem mondott, mindössze azt közölte, hogy személyi kér­désekről is szó lesz ezekben, így Jelcin rendeletileg eltávolít­ja a hadseregből Viktor Barany- nyikovot, akit a képviselők éj­szaka visszahelyeztek a bizton­sági miniszteri tisztségbe, illet­ve meneszti az elnök az ár­nyékkormány védelmi minisz­terévé kinevezett Acsalov tá­bornokot is a fegyveres erők­ből. Sopron nagyszerű példája Kismartonban és Felsőőrön há­romnyelvű — német, horvát és magyar — helységnévtáblákat kellene elhelyezni — vélekedik Terezija Stoisits, az osztrák Zöl­dek nemzetiségi ügyekben ille­tékes parlamenti képviselője. Alois Schwarz kismartoni és Rácz Mihály felsőőri polgármes­terhez intézett nyílt levelében az osztrák politikus „a soproni nagyszerű példára” hivatkozik, amelyet Ausztriában is követni kellene. Az Ödenburg tábla fel­helyezése közvetlenül a Sopron jelzés alá igen nagy visszhan­got váltott ki az osztrák sajtó­ban, az eseményről a televízió híradója is beszámolt, különös tekintettel arra, hogy hasonló példa a többnemzetiségek lakta Burgenlandban nincsen. Amikor Litvániában a szovjet rab­ságból szabadult kis ország első nemzeti kormánya — immáron szabad választások alapján — át­adni kényszerült a kormányaidat, és az úgynevezett hazai elkötele­zettségű, az SZKP-tól már annak idején elszakadni kívánó exkom- munista vezérletű kormány került hatalomra — az eseményt nem vet­tük elég komolyan. Azt mondogat­tuk, hogy az egykori szovjet tagál­lam a bolsevik vírussal erősebben fertőzött, mint az alaki­lag önállónak megmaradt népi demokráciák, így tehát nem csodálható, hogy jelentős számú — esetenként orosz tele- pesi tudattal rendelkező —, az egzisztenciális válság hatá­sára a régi, jó kolhozmelegbe visszakívánkozó állampolgár erkölcsi-tudati megingása politikai visszalépést okozott, amely azonban csupán helyi jellegű, és amelyhez hasonló ficam az egykori szovjet gyarmatbirodalom tartományai­ban — így Csehszlovákiában, Lengyelországban és ha­zánkban — nem fordulhat elő. Aztán egyre gyakrabban jutott a fülünkbe a nosztalgiázó sóhaj: „Bezzeg jobb volt a Kádár-rendszerben, mert ak­kor...” Ezt a nosztalgiázást kezdetben ugyancsak az életviszo­nyok megromlásának politikai immunrendszerétől meg­fosztott magyar nemzeti tudatra gyakorolt romboló hatása­ként értelmeztük, ami azonban nem fog konkrét döntéssé, tehát az állampolgárok baloldali rokonszenvű voksaivá vál­ni. Napjainkban azonban már nem csupán általános Kádár­nosztalgiázásokat hallhatunk, hanem mást is. E sorok írójá­nak —- baráti körben folytatott politikai viták során — már nemegyszer a képébe vágták, hogy igenis az MSZP-re fog­nak szavazni (esetenként az MSZMP, illetve a Munkáspárt is elhangzott). No, erre már oda kell figyelni! Mi ez?... Mi van itt?... És most a lengyelországi választások. Ráadásul éppen abban a történelmi pillanatban, amikor a lengyel gazda­Abháziai vendég szerkesztőségünkben A kegyetlen és komikus Dr. Sergei Bebia, a tudományok kandidátusa számos or­szág földrajzi- és természetkutató társaságának tagja, az Abház Köztársaság természetvédelmi egyesületének elnök- helyettese, a szakmai körökben világszerte ismert dendro- lógiai és ökológiai szakember magyar barátainak meghívá­sára érkezett hazánkba. Látogatásának célja egy sajátos természetvédelmi misszió teljesítése. E küldetéses út egyik állomásaként kereste fel szerkesztőségünket. Bizonyára sokan vannak olva­sóink között, akik Abháziéról csak egy tragikus esemény, a már több mint egy éve dúló polgárháború kapcsán hallot­tak. Mostanság — hogy a har­cok a végsőkig kiéleződtek — nem múlik el nap, hogy a rá­dió és a televízió ne közvetíte­ne híreket a grúz — abház el­lentétekről. Bebia urat első­ként arra kértem, matassa be hazáját, s vázolja röviden a polgárháború hátterét. — Hazám, Abházia a Feke­te-tenger észak-keleti partján, a Kaukázusi hegyvonulat lábá­nál terül el. A köztársaság terü­lete 8630 négyzetkilométer, la­kosainak száma az 1989-es népszámlálási adatok szerint 525 ezer. Őslakói az abházok, akik a Krisztus utáni első szá­zadban alapítottak itt hercegsé­get, majd a VI. században az ország lakossága áttért a ke­resztény hitre. Akkor a mai Grúzia egy jelentős része is az Abház királysághoz tartozott. Ez a nagy közös állam csak a XII. századi mongol invázió után omlott össze. Ezt követő­en Abházia, nagyjából a mai határai között, független állam­má szerveződött. így is élt vi­szonylagos nyugalomban egé­szen a XVI. századig, amikor is erős török befolyás alá ke­rült, lakosságát pedig arra kényszerítették, hogy keresz­tény hitét elhagyva áttérjen az iszlám vallásra. 1810-ben a független Abházia az orosz bi­rodalomhoz csatlakozott, de egy fél évszázaddal később a kaukázusi háborúk következté­ben az abház lakosság egy je­lentős részét kiüldözték hazá­jából, legtöbbjük Törökország­ba és más közel-keleti ország­ba menekült. Ezért van az, hogy ma csaknem ugyanannyi abház él a szétszóratásban, mint a határain belül. A törté­nelmi fordulat 1918-ban követ­kezett be, ekkor, május 11-én Abházia is csatlakozott az észak-kaukázusi köztársasá­gokhoz, vesztére, mert egy hó­nap múltán a grúz hadsereg be­tört az országba és elfoglalta. Kegyetlen és komikus a mi történelmünk. 1931 márciusá­ban alighogy visszanyertük függetlenségünket, mint a Szovjetunió önálló állama, még ugyanebben az évben Sztálin ezt a státusunkat Grúzi­án belüli autonómiává degra­dálta. Egyszóval Abháziét a grúzoknak ajándékozta, ezt kö­vetően pedig elindítottak eile­VÉLEMÉNY Vigyázó szemetek ságban megtörtént a várva várt áttörés, és az ország meg­indulhat a gazdasági felemelkedés útján, végleg megsza­badulva vörös múltjától. És mégis... — megint bíborba vált az ég Lengyelhon felett. Hiába hivatkoznak ugyanis arra, hogy a Demokratikus Baloldali Szövetség nem kom­munista (mivelhogy vezérei egykori reformkommunis­ták?), hanem szociáldemokrata hitvallású. Sajnos mi is is­merjük ezt a Pártunk és elvtársaink színeváltozása című, újkori misztériumot. Ki tud-e bújni a bőréből a bolsevik? Lesz-e a kutyából szalonna, farkasból bárány stb...? — ez itt a kérdés! Roppant gyanús körülmény, hogy a poszt-szovjet ex-gyarmatbirodalomban állandóan nyu­gat-európai pártokra és programokra hivatkoznak, vala­hányszor rózsaszín, piros vagy vörös virágok bontogat­ják bűvös szirmaikat. Nomen est omen? A mi politikai vi­lágunkban aligha. Nevezhetnek errefelé — lengyel, cseh, magyar, szlovák tájakon — szocialistának, szociáldemok­ratának valamely pártot, nem is kell nagyon megbontani a propagandacsomagolást, máris előtűnnek az elvtársak, s mögöttük — maga a Cég. Ezért nem hiszünk az olyan ravaszdi szóösszetételek­nek sem, mint aminővel éppen a most győztes lengyel párt is nevezi magát: Demokratikus Baloldali Szövetség. Nyugat-Európában baloldali párt és állampolgár valóban lehet demokratikus (bár ez is megérne egy misét; hány és hány kelet-európai brutalitásra adták áldásukat nyugat-eu­rópai baloldaliak, térben Berlintől Vlagyivosztokig, idő­ben pedig 1917-től egészen Jugoszlávia felbomlásáig ter­jedően?!) — ámde ez mifelénk mást jelent. A lengyelek­nél és nálunk is. Vaj’h mi okozta e baloldali földcsuszamlást Lengyelor­szágban? Bizonyára több tényező együtthatása eredmé­nyezte e furcsa végeredményt (az egyik közülük bizonyá­ra a rendszerváltáshoz fűződő és az életkörülmények gyors, nyugat-európai jellegű javulására vonatkozó illú­zió volt a katolikus Lengyelországban). Mi most — sa­történelem nünk egy irtó hadjáratot, amelynek Sztálin mellett Be- ria volt az egyik irányitója. Terrorjuk következtében az ab­ház értelmiséget megsemmisí­tették, iskoláinkat bezárták, minden abház nyelvi publiká­ciót megszüntettek, földrajzi neveinket pedig grúz nevek­kel helyettesítették. Kímélet­len asszimilációs politikát foly­tattak. Az erőszakos iparosítás ürügyén — erre még visszaté­rek — tízezrével telepítették be a grúzokat az abházok lak­ta vidékekre. A Szovjetunió szétesése után államiságunk védelmé­ben Abházia Legfelsőbb Taná­csa 1990. augusztus 25-én el­fogadott egy, az abház függet­lenségre vonatkozó deklaráci­ót, majd 1992. július 23-án ki-' kiáltotta Abház Köztársaság néven Grúziától való függet­lenségét, visszaállította az 1925. évi alkotmányt, kitűzte az abház zászlót és címert. De mint újkori történelmünk so­rán annyiszor, ez az önállósá­gunk is rövid életűnek tűnik. Mint köztudott, augusztus 14-én ránk támadtak a grúz csapatok. Veszteségeink ki­mondhatatlanok, a lakosságot lemészárolták, városokat és falvakat lőttek rommá, kulturá­lis értékű műemlékeket sem­misítettek meg, színházakat, múzeumokat égettek porrá, Szuhumi lakóit elüldözték. Mindez érthető módon na­gyon fájdalmas számomra, de most más küldetésben járom a világot. (Folytatás a 6. oldalon) Varsóra vessétek! ját, közelgő választásunkra gondolva — csupán egy okot, egy kórokozót jelölünk meg, amely mind a lengyel, mind a magyar nemzetnek a kommunista paradicsom gaz­dáitól rámaradt legpusztítóbb öröksége: az egyenlősdi. Az egykori langyos pocsolya-lét és a kollektív tudatnak belőle fakadó beszűkülése, elszürkülése, a gondolkodás­ból és az érzelmi életből jóformán minden egyebet kizá­ró kérődző állapot sok embert tol vissza lassan egykori börtönébe — a kolhozmelegbe, ahol egyformák (nem egyenlők!) voltak, egyformán vegetáltak, egyformán vá­gyakoztak a Trabantra, és egyformán nem törődtek gazdá­ik dőzsölésével. A verseny nem jó — így érzik. Erőlköd­ni kell, bukni pedig lehet. Potyázás nincs. Lopikázás nincs. A pocsolya nyugalma megszűnt — és így tovább. A történelem valamit valamiért-játékában azok, akik megszokták a vörös pocsolyát, regaszkodnak hozzá, és nem akarnak váltani. Logikus. Ám a társadalom organiz­musának más logikája van, mint a szovjet gyarmatbiroda­lom lojális alattvalóinak, akiknek hitvallása valahogy így hangzik: Kevés volt, de biztos volt, hajtani nem kellett, nyugalmasan éltünk — éljen a Párt! Hát ezért kell Varsóra figyelnünk. E kórokozó nálunk is szedi áldozatait. Néhány hónap, és hazánkban is dönt az istenadta nép. Nálunk is joga és módja lesz rá, hogy a mi okos, szakértő, mindenki gondját-baját szívükön vise­lő „demokratikus” balosainkra adja szavazatának perdön­tő hányadát. Mindenkinek meg kell hát gondolnia: vissza a jó, meleg pocsolyába?..., vagy előre, küzdve, akár fog­csikorgatva is — a szebb jövőért. Ez itt a kérdés. A nagyvilág hírei % Komoly belpolitikai vál­sággá nőtte ki magát Litváni­ában a parancsot megtagadó, s fegyvereikkel a Kaunas kör­nyéki erdőkben bujkáló ön­kéntesek ügye. Audrius But- kevicius védelmi miniszter és helyettese, Jonas Gecas, aki egyben az önkéntes ál­lamvédelmi szolgálat pa­rancsnoka is, a történtek mi­att benyújtotta lemondását. Brazauskas államfő egyelőre feladatai további ellátására utasította a minisztert. f A magyar gazdák számára is az egyetlen járható út, ha az EK-ba integrálódnak. Bár nem lesz egyszerű feladat, hi­szen a Közösség agrárpoliti­kája jelenleg rendkívül ellent­mondásos — jelentette ki Wi- esben, Johann Finger, a fel­ső-bajor terület mezőgazda- sági igazgatóságának vezető­je. A szakember, a magyaror­szági német gazdák előtt is­mertette a bajor agrárpoliti­ka főbb vonásait. # A szerda prágai lapok be­számoltak Josef Zieleniec cseh külügymniniszter keddi brüsszeli beszédéről, amely­ben Zieleniec egyebek közt értékelte a Balladur-tervet. Eszerint Prága csupán a ki­sebbségek tagjainak egyéni jogait támogatja, és nem azo­nosul a Balladur-terv kollek­tív jogokra vonatkozó elkép­zeléseivel. „Számunkra a gaz­daság és a demokrácia fej­lesztése a kulcskérdés” — mondta Zieleniec, és hozzá­tette, hogy a kisebbségeket ott nyomják el, ahol nem de­mokratikus rendszerek ural­kodnak. 7 (Kajetán Endre)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents