Pest Megyei Hírlap, 1993. szeptember (37. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-18 / 218. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1993. SZEPTEMBER 18., SZOMBAT Arany katedra díjas óvónő Énekverseny, tárlatok A világ legszebb hivatása Az Arany Katedra Díj magas kitünte- WVT/ tés. Azoknak a peda- gógusoknak az elis­merése ez, akik életüket a vi­lág legnehezebb, de leghálá- sabb feladatának szentelve már bizonyítottak az óvónői, tanítói, tanári pályán. Pest megyében Arany Katedra Dí­jat kapott Pál Gyuláné, a nagykőrösi Názáret Óvoda nevelője, hivatása gyakorlá­sának 36-ik esztendejében. A mindig kedves, vidám asz- szony elgondolkodva ingatja fejét, mosolyogva kommen­tálja az eseményt: — Mondanom sem kelle­ne, nagyon örültem a díjnak, de tudja, amikor az embert ilyesféle nagy megtisztelte­tésben részesítik, az is eszé­be jut rögtön: Istenem, mi­lyen gyorsan elszaladt az idő. Múlása valószínűleg azért volt annyira észrevét­len, mert az utolsó 33 évet egyvégtében ebben az óvodá­ban töltöttem. Kilencszázöt- venhétben, amikor elvégez­tem az óvónőképzőt — ak­kor az még hároméves volt —, két évig Piliscsabán dol­goztam, majd onnan végleg Nagykőrösre jöttem. Most, amikor átvettem a díjat, Hor­váth Dénesné, Agika, vezető óvónő szavaira emlékszem legjobban. Ő azt mondta, több évtizedes töretlen, lelki- ismeretes munkámért ka­pom. Nagyon jólesett éppen olyan embertől hallani, aki valamikor az én kezem alatt cseperedett fel ebben az óvo­dában. — Három éve munkahe­lye, a volt 3-as számú köz­ponti napközi otthonos óvo­da a katolikus egyházé lett. A falai közé költözött keresz­tény szellemiség követelmé­nyeit képesek-e teljesíteni az óvónők, akik hosszú időn át világi intézményben nevelték a kicsiket? — Érdekes a helyzetem, mert katolikus óvodában a re­formátus hitet is oktatom. Örömmel üdvözöltem a ke­resztényi eszmék visszatér­tét. A kisgyerekek nevelésé­nek alapelvei természetesen nem változtak, nem is változ­hatnak meg azzal, hogy most katolikus óvoda vagyunk. A kicsiket csak szeretve lehet nevelni. Ölbe venni, dajkálni őket, megkeresni gondjukat, bajukat. Az egész óvodai hangulat azért most -egészen más. Szabadabban tudunk örülni az ünnepeknek... — A mai gyerkek és a tíz, húsz év előtti nemzedék kö­zött lót-e sok különséget? Úgy értem: a változó szoká­sok, a rohanó életmód ejt-e látható sebet a kicsiken? — Sajnos, igen. A maiak­nak a lexikális tudása kétség­kívül nagyobb, köszönhető­en a videónak, tévének. Ám ezek az eszközök talán több kárt tesznek, mint hasznot. Valamikor ilyen korban már tízig könnyedén számoltak. A mai gyerekek nehezebben találják fel magukat a manuá­lis tevékenység során, a körü­löttük lévő világról, környe­zetükről kevesebbet tudnak, és bizony, ami nagy baj, sok esetben agresszívabbak is. — Közhely arról beszélni, hogy az elmúlt évtizedekben erősen megbomlott a családi és intézményi nevelés harmó­niája. Ezt előszeretettel ma­gyarázták a szülők elfoglalt­ságával, ami igaz is. Az óvó­nők képesek-e egynéhány év alatt korrigálni az otthoni ne­velés mulasztásait? — Nekünk a legfontosabb feladatunk az, hogy az idejá­ró gyerekeket tudásunk legja­vát adva, lelkiismeretesen fel­készítsük az iskolára oly mó­don, hogy szorongás nélkül lépjék át annak küszöbét. Mint egyházi intézmény, ter­mészetesen nagyobb súlyt he­lyezünk a lelki nevelésre, de eredményt csak úgy érhe­tünk el, ha az óvoda szándé­ka a családokra is kisugár­zik. Igyekszünk a szülőkkel minél szorosabbra szőni a kapcsolatot, próbáljuk megér­tetni, milyen óriási jelentősé­ge van a családi összetartás­nak. Mi is jól tudjuk, hogy otthon, a munkahelyen sok a gond, a probléma, de éppen ezért kell egymásba kapasz­kodnunk, egymást segíteni. Ahol a gorombaságra nem gorombasággal válaszolnak, hanem a szeretetet éreztetik, nincs olyan ember, akinek lelkében ez ne hagyna nyo­mot. Jó lenne, ha mindez nemcsak az óvodában lenne így, hanem mindenütt. Hi­tem szerint nincs fontosabb dolgunk ebben az életben, mint összetartó, boldog csa­ládban a gyerekeinket jó er­kölcsű, egészséges emberré felnevelni. M. J. A ceglédi galériában ÄS megnyílt a Várkonyi WVT/ Általános Iskola ta- nulóinak munkáiból rendezett „Tér—Forma— Szín” című kiállítás. Oszlán- ci Ferenc igazgatótól megtud­tuk, dédelgetett álmuk volt az, hogy a tanulóik az oktatá­si intézmény falai közül kilép­ve bizonyíthassák ügyességü­ket, tehetségüket. A bemutat­kozásra a galériát érezték iga­zán ideálisnak. Szerencsére a Pest megyei önkormányzat pályázatán elnyert tízezer fo­Tér—Forma—Szín Ceglédi diákok kiállítása rinthoz nem sokat kellett pó­tolni, hogy megvalósíthassák az elképzelést. Az elsősöktől a nyolcadi­kosokig valamennyi osztály diákjainak színvonalasnak ítélt alkotásai — amelyek többsége rajzórákon és szak­körökön, napközis foglalko­zásokon született — kikerül­hettek a falakra. Természete­sen ezt megelőzte egy zsűri­zés. A ceruzarajzoktól, papír­ból, rongyból, fából készített játékokon át, a faplasztikáig, batikolt térítőkig, sokféle mű­vet kiállítottak. Az iskolací- mer-pályázat legsikeresebb terveit is láthatja a közönség. Az alsótagozatosok témája ál­talában a család, a gyerekek, az ember, míg a felsősök a reális látvány — legyen az akár egy csendélet — ábrázo­lásától, annak elvontabb meg­formálásáig élték ki alkotói kedvüket. A tárlat tervezésében és megvalósításában Szabó And­rea rajztanámőnek sokat segí­tettek a kollégák, közöttük Búzás Istvánná és Oszlánciné Dallos Zita, valamint a galé­ria rendezője Barnóth Zoltán. Alighanem ez a kezdeménye­zés a későbbiekben más okta­tási intézményeket is hasonló kiállítások megszervezésére sarkall. f. Múltunkat a jövőnkkel köti össze Az idő alagútjain Proust után szabadon a régé­szet tudományát „az eltűnt (=ősi) szerkezetek” halmazá­nak nevezhetnők. Ebből kí­nálnak műhelytanulmányo­kat több mint 900 oldalon Maród Éva római koros ré­gész szerkesztésében. A Ré­gészeti Tanulmányok Pest megyéből kötetei. Alapkönyvként jelent meg 1993 első harmadában „A szentendrei és váci járás régé­szeti topográfiája” Torma Ist­ván „rektorságával” az MTA Régészeti Intézetének gondo­zásában. E műhöz írt terjedel­mes előszó részlettanulmá­nya — mely a 21. kötet prelú­diuma — a közvetlen szak­mán túl elsősorban a felelős­séggel felruházott önkor­mányzati elöljárókhoz és tes­tületekhez szól: hiszen csak a váci járásban pl. 108 X—XI. századi és 362 Árpád-kori te­lephely található. Azaz egy- egy település fejlesztése csak a jelen érdekeinek és múl­tunk értékeinek egyeztetett mentésével valósítható meg. Verseg és Hévízgyörk pa­leo- és neolit, illetve szarma­ta emlékeinek leírása mellett a tanulmány az ott fellelt ré­gészeti tárgyak egy-egy da­rabjának restaurálási problé­máival is megismerteti az ol­vasót. Mintaszerű V. Kocztur Éva „Kora császárkori temető RÉGÉSZETI TANULMÁNYOK PEST . MEGYÉBŐL __________ S olymáron” bőven dokumen­tált és illusztrált anyagközlé­se. E temető ember-, állattani feldolgozása teljesebbé teszi az egykori létformákról for­málandó képünket. Simon László — miként Miklós Zsuzsa is — két tanul­mánnyal járult hozzá a Stu- dia — megelőlegezett — szakmai sikeréhez. „Régészet és múzeumügy Nagykőrösön (1879-1981)” című írásában az archeológia nagykőrösi „helytörténetén” vázolja e tu­dományág kisvárosi fejlődés- történetét. Különösen kieme­li a helyi kutatók értékmentő, -teremtő szerepét. A „Korai avar kardok”-ról szóló tanul­mánya tárgytörténeti szinté­ziskísérlet — befejezetlensé- gében is imponáló szándék. Pest megye helyzeténél fogva a római koros régészek számára „határkérdések” so­kaságát kínálja fel. Soproni Sándor, vagy korábban Nagy Lajos a limes (a római biroda­lom védvonalának) problémá­ival, kiterjedt monumentu­mokkal foglalkoztak. Ottomá­nyi Katalin kismonográfia-ter­jedelmű anyagközlése Leány­falu burgusának területén fel­tételezett helyi kerámiamű­helyre enged következtetni. Az ún. Pannónia szürke kerá­mia — e csak Pannóniára jel­lemző edénycsoport — is­mert és elismert kutatója Ma­ród Éva. Évszázados problé­ma nagyívű és kimerítő átte­kintését vállalta fel a Resa- tus-kérdésről írt szintézisé­vel. A fekete vagy szürke anyagú, benyomott díszítésű, névbélyeggel ellátott kerámi­ák műhelyeinek lokalizálásá­ra, az egyes műhelyek közötti tételezett kapcsolatokra tesz szigorúan dokumentált kísér­letet a tanulmány szerzője. Példaértékű tudományos ön- kontrollja: csak addig megy következtetéseiben, ameddig anyaga engedi... — A két kö­tet fontosságé, szellemi jelen­tőségét fölösleges hangsúlyoz­ni. Mintaszerű módszerrel élő, archeológiái műhelytanul­mányok tudományos értéke európaiságunk honi biztosíté­ka. Rászlai Tibor Expótervek Foton A fóti egyházközség legfonto­sabb világkiállítási rendezvé­nye a nemzetközi barokk énekverseny lesz — tudtam meg Sebők Sándor katolikus plébános úrtól, a nemrég megtartott nagy sikerű ren­dezvény után. A versenyt kez­deményező Hamari Júlia, vi­lághírű operaénekesünk, nagynevű szaktekintélyekből toborozta a nemzetközi zsű­rit, a támogatásra megnyert kiállításon bemutatni —- tud­tam meg Kiss Sándor nyugdí­jas vegyészmérnöktől, az egy­házi képviselő-testület világ­kiállítás-felelősétől. Ybl eb­ben a templomban esküdött, az építkezések alatt Foton iro­dát tartott fenn. Itt-tartózkodá- sának dokumentumait és em­lékeit a tervekkel együtt mu­tatnák be. Világkiállítási terveik kö­zött szerepel a település egy­Az Ybl Miklós tervezte fóti plébániatemplom Vimola Károly felvétele intézményektől értékes nyere­ményeket gyűjtött, s ezek hí­rére rangos szereplőgárda jött össze. A fóti egyházköz­ség sokéves hangversenyren­dezési tapasztalataival segítet­te a szervezést és a lebonyolí­tást. Minden reményük meg­van arra, hogy az eután éven­te megrendezendő, és 1996-ban negyedik alkalom­mal megtartandó énekver­seny az expó egyik rangos eseménye lesz, és nagyszámú érdeklődőt vonz majd Fótra határainkon innen és túlról. Az énekverseny sikeréhez nagyban hozzájárult a gyö­nyörű környezet is: a leg­szebb magyar romantikus egyházi épületként számon- tartott templom, a plébániá­val és egykori irgalmaszárdá- val együtt, a fiatal Ybl Miklós tervei alapján és irányításá­val készült, 1845—1855-ig. Ybl, mintegy háromszáz ter­vet készített a templomegyüt­teshez, amelyeket szintén az expó alkalmával szeretnének kori gazdáinak, a Károlyi csa­ládnak méltó kiállításon való bemutatása is. Az Árpád-házi időkig visszanyúló ősi nem­zetség leszármazottjai, a XIX. század elején vásárol­ták meg a környékbeli birto­kot, ahol kastélyt, számos kö­zépületet és nem utolsósor­ban a remekmívű templomot építették. Kastélyuk államosí­tásakor könyvek, festmé­nyek, dokumentumok kerül­tek az egyházközség birtoká­ba. Ezeket állítanák ki a falu­ban található számos Káro­lyi-emlékkel, valamint levél­tárakban gyűjtött dokumentu­mokkal együtt, hogy a régi nemzetség nagy alakjait is be­mutathassák. A kiállításokat az egykori irgalmaszárdában rendeznék. Az épületet, reményeik sze­rint, jövőre kapják vissza. Bíznak abban is, hogy a ro­mos zárdaépületet az expóig helyre tudják hozni és kiállí­tóhellyé alakítani. (d. v. s.) Szántó Piroska: Feltámadás Szentendrén (1961)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents