Pest Megyei Hírlap, 1993. szeptember (37. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-15 / 215. szám
J PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. SZEPTEMBER 15., SZERDA 13 Tamás bátya csőszkunyhója S Jól emlékszünk még > gyermekkorunk ked- V véne olvasmányából, H. Beecher Stowe klasszikussá vált regényéből a tragikus sorsú hősre, Tamás bátyára... Csak hálát adhatunk jósorsunknak, hogy szegény, tépett hazánkat is megajándékozta egy jóságos Tamás bátyával, az — ugyancsak — amerikánus, demokrata szenátorral, aki mostanság leginkább, Tom Lantos névre hallgat! Gyanítható, hogy az „ántivilágban”, mielőtt még Tamás bátyáék ki- tántorogtak Amerikába, egy — talán számon sem tartott — Lantos-ős csőszként foglalatoskodott a bús, magyar ég alatt. Ugyanis a csősz-hajlamok élénken élnek Tamás bátyánk génjeiben, leginkább politikai közéletünk mai „tisztasága” fölött érez őrző-védői elhivatottságot. Erdély, azaz Transsylvánia az egyik látványos szívügye. Ennek köszönhetően, időről- időre feltűnik a tegnapi/mai Romániában, és „egyengeti” az erdélyi magyarság útját. Missziója érdekében minden eszközt megragadott és megragad ma is. Pár évvel ezelőtt — jóllehet, „pusztán érdekből” ?! — még a Kárpátok géniuszával is szívélyesen paro- lázott, s már évek óta fuvolázza a megfásult Pannónia felé: „rövidesen megnyílik — közreműködésemmel — az új Bolyai egyetem és az új romániai konzulátus”. Isten a tudója, hogy ezek a fuvolaszólók, nem lépték túl azóta sem az ígéretek szintjét. Ám, 1992 őszén — a Csurka-ta- nulmány megjelenése után —Tamás bátya szélvészsebesen landolt Budapesten, nem győzte a csőszi jogaiból eredő rosszallását kifejezni, az' állítólagos „ébredő, magyar antiszemitizmus” okán... Erre a román utódkommunisták csakúgy tapsikoltak, mint a kisantant korábbi összes kedvezményezettje. Sőt, az amerikai törvényhozás — jobb sorsra érdemes— gyülekezetében is (jóllehet, csak szűk, „családi” körben!) napirendre került a „magyar kérdés”, Tamás bátya jóvoltából. Mégiscsak szerencse, hogy mindig van az Újvilágban egy éppen „Soros”-jóaka- rónk... Azt minden gondos magyar gazdaember vallja, a csősz is olyan, mint az éjjeliőr: ha nappal hal meg, nem kaphat nyugdíjat! Nos, a mi csőszünket ilyen baj nem érheti, hiszen ő éjjel-nappal éber. Kivéve egy aprócska esetet: amikor Landeszmann, budapesti vezető főrabbi (kivetkőzve az európai nadrágból!) bő gatyába öltöztette volna a befogadó, magyar nemzetet, fütyülős barackpálinkát nyomva munkától kérgesült markába — akkor bizony, Tamás bátyánk valahogy lekéste a New York-i repülőgép budapesti csatlakozását... Pedig nagyon vártuk volna az emberi szabadságjogok idegenbeszakadt csőszét, hogy bunkósbotját újfent meglóbálja! Vagy összetrombitálja az amerikai szenátus legszűkebb körű „családi”-ta- nácsát. Ellenben, néhány nappal Horthy Miklós újratemetése előtt, ismét kies fővárosunkban termett, s Göncz Árpáddal is konzultált. Nyilván csősz-hajlamai álcázására újból előrukkolt a régi lemezzel: rövidesen nyílik —jóvoltából — az új erdélyi konzulátus... Erre már a bő gatyás nemzet is csak nagyívben le- gyinthet: —„Messziről jött ember azt mond, amit akar!” De az már vezetőink felelőssége (is), mennyit hiszünk el belőle! Brezovich Károly Vác Tiszta víz a pohárban „A száj a szív bőségéből beszél” —T- és „nincs titok, amely napvilágra ne kerülne” — mondja az írás. Ideig-órá- ig lehet hazudni, félrevezetni, de az igazság előbb-utóbb kiderül. így történt most is. Tiszta víz került a pohárba, méghozzá a legilletékesebb részéről. Augusztus 26-án csütörtökön, a rádió 18.30-as „Ráadásában” Pető Ivánnal és Horn Gyulával beszélgetett a riporter. A beszélgetés befejező szakaszában Horn Gyula kijelentette: lehet, hogy az SZDSZ és az MSZP között vannak véleménykülönbségek, „de tagságuk múltja azonos". „A kutyából nem lesz szalonna” alapján ebből pedig hatalomátvétel esetén újabb 301-es parcellák következnek. Ha arra gondolok, hogy általában a liberálisok az elmúlt választási kampányban mennyire ordították, a „soha többé kommunizmust” és az agyagba taposást, megdöbbent az a vakmerő csalás, amellyel akkor a magyar társadalmat félrevezették. így aztán érthető egyes szülők ÁVÓ-s múltja! Egyébként a kriminalisztikában — ha talán, csak anekdotaként is — nem ismeretlen ez a módszer: a tolvaj kiabálja legjobban, hogy „fogják meg”. (Félek a „kisgazda” hangoskodástól is!) Van másik pohár is most már tiszta vízzel. A Fideszé. Ezt Orbán Viktor töltötte: szerinte a két volt MDF-es képviselő (Katona és Elek) nem pártot váltott, hanem „hazajöttek”. Úgy látszik „fide- szék” is az elmúlt korszak szellemi emlőin cseperedtek fel, mert Dobi István, Diny- nyés Lajos és társaik is hazaHISTÓRIA Gróf Hofmannsegg utazása Magyarországon 1793—1794-ben V Megtaláltam végre a . szolgabíró urat; keveset szólt, hanem annál többet mormogott, s végre egy közeli házba vezetett, amely, mint most már tudom, az alispáné. Alig szólt itt egy néhányat, amit én természetesen nem értettem, máris egy csoport úr vett körül, kik mindnyájan magyar ruhában voltak, s majd erről, majd arról kérdeztek ki. Hogy az én úti okmányaim nem kielégítők, afelett hamar megegyeztek, és hogy én gyanús vagyok, mivel a kancelláriától semmiféle igazoló levelem nem volt, azt is hamar kimondták, a vége pedig az volt, hogy elfogtak mindaddig, míg magamat nem igazolom. E közben a kihallgatás tovább tartott. Az egyik azt vélte, hogy lehetetlen, hogy egy gróf ilyen jól tudjon latinul írni, a másik ismét, hogy engem Bécs- ben misézni látott, mások ismét francia jakobinusnak tartottak, különösen az alispán előtt igen gyanúsnak tűnt fel a botom fogantyúja. Röviden, én nem tudom, mi mindenről nem volt még szó, hanem azt tudom, hogy a hidegtől reszkettem, és alig beszélhettem. Megtudakoztam, hogy mi is lesz hát velem. Azt a választ kaptam, hogy a dolog felmegy egész Bécsbe, s onnan az én tulajdonképpeni hazámba, addig pedig embereimmel és mindennemű holmijaimmal fogva itt maradok. Gondolhatod, hogy ez a beszéd minő benyomást tett reám, csodálkozom, hogy olyan könnyen eltűrtem. Itt tehát nem volt idő kése- delmezni, én is hamar készen voltam határozatommal. A csoport között volt egy bizonyos udvari tanácsos is, aki még a legjobban, sőt egész jól beszélt németül, míg a többiek pedig leginkább latinul beszéltek velem, egymás között pedig latinul vagy magyarul, az udvari tanácsos még leginkább pártomat fogta, egyedül is sokáig beszélt velem, benne egy őszintén gondolkozó szellemet tanultam ismemi. Úgy vettem ki, hogy neki itt nincs semmi hivatala, hanem mégis ő a főszemély. Ezt és az alispánt kértem fel egy kis magántársalgásra. Megmondtam nekik valódi nevemet és állásomat, valamint ezen esetemnek okait, szóval az egész ügyet. Nagy előnyömre szolgált ez, mert sokkal nagyobb megkülönböztetéssel bántak ezután velem, mint eddig, de mégsem tudtam magamat feloldani a gyanú alól, mert hiányzott a kancellária útlevele. Feladatommá tették, hogy megtegyem mindazt, ami személyazonosságomat minél előbb bebizonyítja. Nem tudtam jobbat, mint írni bécsi követünknek, hogy pártomat fogja. Ezenkívül tanácsolták még, hogy egy jelentést csináljak, amelyben írjam le a dolgok eddigi menetét, hogy igazoltatásomat ezzel is elősegítsem. Ezt meg is tettem rögtön, de mivel pecsétnyomóm és többi holmim sem volt velem, mindezt nem tudtam rögtön elküldeni. Először futárra gondoltam, amit tanácsoltak is, de mivel hallottam, hogy ez a közönséges postát is csak 3-4 nappal előzné meg, és mégis 100 tallérba kerülne, felhagytam vele. Vadászomat is elfogták, elzárták, fegyvereit elszedték, tőlem is elvették a botot, de különben az egész estét az alispánnál töltöttem az udvari tanácsos és többi városi úr társaságában; este is ott étkeztem, minden lehető figyelemmel viseltettek irányomban, igen jól ettünk, és nem ittunk sokat. Egészen azon hangot használtam, amelyre jogosítva vagyok. Fogságom helye — mint hallottam — tulajdonképpen a városbírónál lenne, tehát egy egészen közönséges börtön, hanem ők magok is rajta voltak, hogy egy tisztességes lakást kerítsenek, végre kaptak is egy fogadóban, földszinten egy szobát, ahonnan most neked írok, s ahol isten tudja hány napot vagy talán hetet is kell töltenem. A szoba elég nagy, világos és tiszta, a fogadóséktól mindenféle kiszolgálatom megvan, mégpedig jó. Még a legkellemetlenebb az a két zöld ruhájú, flintás kardos úr az ajtó előtt. Este a vacsora után, jó 11 óra volt már, midőn több különféle úr elkísért eme páholyomba; meg kellett engednem, hogy minden ruháimat kikutassák, még az inget és nadrágot is le kellett volna vetnem, ha az urak egyike nem lett volna olyan eszélyes, hogy ezt a többinek eltiltsa. Amint magamban maradtam, átgondoltam az emberi sors különlegességét, magamat istennek ajánlottam, jól elaludtam, és elég későn ébredtem fel. Másnap egy hivatalos személy jött értem egy kétlovas nyílt csézával, hogy a megyegyűlés elé vezessen. Elfogatá- som híre, természetes, hogy ilyen kis városban hamar elterjedt. Azt mondták, hogy egy francia gróf lenne, akit elfogtak. Az utcán elég nézőm akadt. Azon tudat, hogy a köznépnek látványul szolgálok, felizgatta idegeimet. Azonban rövid idő alatt megnyugtattam magamat azon tudatban, hogy nemsokára igazolva leszek, s azután éppen oly rövid idő alatt az egész dolgot elfelejtem. Még tegnap tanácsolták, hogy ha ügyemet rövid idő alatt elvégezni akarom, egyezzem bele, hogy biztos kíséret alatt Bécsbe küldhessenek, hogy ott magamat igazoljam. Maga az a gondolat is, hogy 120 mértföldnyiről őrizet alatt vigyenek vissza oly országból, melyet szabadon utaztam át, gyűlöletes volt előttem. Ez ajánlatot tehát annál inkább visz- szautasítottam, mert azt hallottam, hogy az engedély erre nézve is azon választól függ, mely az első jelentésre fog jönni. Délelőtt a táblabírák egyike magánszobájában kíméletesen és udvariasan kihallgatott, és valtértek akkor, más pártokból a volt kommunista pártba. (Vagyis beépültek voltak!) Jogos a „szárszóiak” félelme: a magyar nemzetre, még mindig a régi karmok leselkednek. Cséplő István Kismaros Mit is mondott Hóm? ® Pontosítsunk Fónay Jenő és Hóm Gyula vitájában! Ki, mikor, hol, mit mondott? A Magyar Televízió augusztus 29-ei adásában A Hét műsora egyaránt szót adott mindkét politikusnak, tisztázandó ki kiáltott először tolvajt? Sajnos ez a tisztázás csak zavarosabbá tette az ügyet, mert az ominózus fenyegetés az egész ország szeme láttára és füle hallatára hangzott el az MSZP ünnepi nagygyűlésén. Tessék csak elővenni az archívumból a május 1-jei nap felvételeit, melyben az ünnepi megemlékezésekről számoltak be. Horn Gyula ugyanis ekkor jelentette be: a hivatalba lépő új hatalom első teendői közé fog tartozni az Antall-kormány elszámoltatása az elsikkasztott, elherdált vagyonért. Ezzel szemben az említett augusztus 29-ei adásban nem a május 1-jei Hom-beszédet ismételték meg, hanem valami, előttünk ismeretlen nyilatkozatot, melyet hasonló szellemben ugyan, de valószínű máskor mondott el. Az, hogy Horn Gyula május 1-jei köszöntése nem volt pusztába kiáltott szó, és Fónay Jenőn kívül sokakat fejbe vágott, az számos tiltakozó nyilatkozatban jutott kifejezésre. A Pest Megyei Hírlap egyet leközölt 2-ai számában. Ezt nyílt levélformában az MDF pomázi szervezete intézte Horn Gyulához. Ez a levél már akkor tisztázta és most is tisztázni tudja, ki, mikor, hol, mit mondott! De nem hallgatta el a döbbenetét sem, melyet Horn Gyula kijelentése keltett akkor és most. MDF pomázi szervezete Adják a rászorulóknak! Nyílt levél az illetékeseknek! Kérem, hogy a határon elkobzott kévékat adják a nyugdíjasoknak, menekülteknek a Vöröskereszt a polgármesterek vagy a karitász segítségével, hisz közeleg a karácsony. Ez volna az igazságos felhasználás, nem azok megsemmisítése. B. Nagy Lászlóné Verőce lomásaimat latin nyelven papírra tette. Mattuscht szintén kihallgatták. A szegény fiút egy közönséges börtönbe zárták el, közönséges gazemberek és cigánynépség közé, itt kellett töltenie az éjét, azonban másnap engedelmet kértek, mert mint mondták, tévedésből történt. Azután még ládámat is átkutatták, de abban ruháimon kívül semmi nevezetesebb dolgot nem találtak, és szobámba visz- szahozták. Ugyanez történt kis tárcámmal is, de amelyben mégis különféle nevek, címek és jegyzetek lévén, előbb meg kellett azokat magyaráznom. Különben megnyugtatásomra szolgált, hogy minden hivatalnok sajnálatát fejezte ki afelett, hogy velem így kell bánniok, és nem kívántak egyebet, mint hogy a kedvező leirat szabadon bocsáttatásomra nézve mielőbb megérkezzék. (Folytatjuk) Kurucok Szentmártonkátán A Rákóczi-szabadságharc 1703-ban „Mint kis szikrából felharsogó futótűz, ha gyúanyagra lel”(Kosáry Domokos) úgy terjedt az országban. Augusztus végén az első egységek átkeltek a Tiszán és dél felé fordultak. Rákóczi pátensét Pest vármegyéhez szeptember I3-án adta ki* fegyverbe és csatlakozásra szólítva fel a megye „minden rö«rf«”lakosát. Az első kurucok a megye területén Szentmártonkátán bukkantak fel 1703. szeptember 15-én. Barát István, a községi bíró jelentette Petrovai László alispánnak, hogy Borbély Balázs és Szikszói János vezetése alatt a kurucok a faluhoz érkeztek, és megütköztek az ellenük küldött boldogi és gödöllői hadakkal, de Azoknak fegyvereit, ruháikat és lovaikat mind elvették". A levél szerint a faluból is elvitték a fegyvereket, lovakat, nyergeket, sőt, „Embereinket vágták, némellyeket lőttek és vertek”,minden utat lezártak és Szentmártor.kátáról senkit sem engedtek ki. A kurucok még aznap este elhagyták a falut, és egyesülve a főerőkkel, Szolnok ellen indultak. A várost szeptember 21-én rohammal vették be. Ezzel a Duna vonaláig a megye nagy része a kurucok kezébe került, bár Pest és Buda még labanc volt. A vármegye közgyűlése Pesten ülésezett, és szeptember 27-én elrendelte Rákóczi ellen a személyes nemesi felkelést, engedelmeskedve az uralkodó parancsának, aki szeptember 19-én szólította fel Pest megyét „az ország belsejébe átterjedt lázadás leküzdésére”. Pogány György
