Pest Megyei Hírlap, 1993. szeptember (37. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-14 / 214. szám
ü PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. SZEPTEMBER 14., KEDD J3 Cserkésztalálkozó Veresegyházon Nincs tévedés: az Sdéft 19!33-as cserkész-vi- JEájl lágtalálkozó Gödöl- '■Íw lón volt és olt zajlott az elmúlt hetekben a 60 év utáni táborozás is. Annak idején az események dandárja természetesen Gödöllőn volt és tizenhárom évesen, mint néző, bőven kivettem a részem belőle. A főhadiszállást ugyanis premontrei iskolánk épületkomplexumában ütötték föl és a fővezér- ségben tevékenykedett két pap-tanár cserkészünk, a boldog emlékezetű Buczkó Emil és Szopek Lóránd — utóbbival a rend feloszlatása után még Gödöllőn többször találkoztam és beszélgettem. Mostanság sok szó esett a 60 évvel ezelőtt zajlott eseményekről, előttem azonban az események kavalkádja van s mindaz, ami Veresegyházra vonatkozott. A találkozó hatásköre ugyanis kiterjedt Veresegyházra is. Az első — ma már ugyan megkérdőjelezett — pozitív eredménye volt — hogy a Gödöllőre vezető makadám- utat olajjal portalanították. A Gödöllőt átszelő országút akkor már betonút volt. A huszas évek végén volt az első aszfaltkísérlet, ami olyan rosz- szul sikerült, hogy a nyári forróságban a lovak patkója az aszfaltba ragadt. Mert abban az időben a járművek nagy része egy és két lóerős volt... Veresegyházon a vasútállomás és a strandbejárat, valamint a csomádi úti keresztig (annak idején Deák Ferenc utca és Hősök Ligete, múlt rendszerünkben és annak örökségeként Szabadság utca és Tó utca, Találkozók útja, valami világrengető KISZ-ta- lálkozó emlékére, de rendszer- változásunk óta sem kell se a haza bölcse, se a hőse!) az 1928-ban kötött strandfürdőépítési szerződés alapján az akkori Tórendező és Fürdőépítő Egylet az útról a futóhomokot eltávolította, vastagon burkolta vörös agyaggal, portalanná és szilárdan járhatóvá téve, így, bár öt év alatt, mivel nem kezelték, állapota lényegesen romlott, de még jól járható volt, megúszta az olajozást... A strandfürdő, a tó kristály- tiszta vizével, nyárfák övezte naperesztés révén kellő hőfokkal, iható vízminőségével, merő ellentétben a mostani al- gás vízzel, felkeltette a világtalálkozó érdeklődését, szerződést kötöttek arra, hogy délelőttönként a cserkészek fürdőzésére használják. így a nagyérdemű felnőtt része ki lett rekesztve. Mi levente-jogon járhattunk. Ezen belül az 1928-ban alapított VSC úszói is. Nemzetközivé vált a világ a tavon. Jöttek a cserkészek, minden színárnyalatban úszkálni, ugrálni, csónakázni (akkor még voltak bércsónakok), a két, 50 méteres móló közt (trambulinnak hívtuk) versenyezni, a szabályos vízipóló pályán labdázni (ezeket a létesítményeket hiába kértem a legilletékesebb polgármestertől — azóta sincs úszó-vízipó- ló élet!...). Az ugrótoronyból (az sincs ma) egy bibircsókos arcú néger kisfiú istentelen hasasokat ugrott és került a figyelem középpontjába!... Miután a vízipólópályán anarchisztikus póló-tömegjele- netek alakultak ki (bellum omnium contra omnes — mindenki háborúja mindenki ellen!) kialakították ennek is a rendjét. A cserkészek francia vezetőjével a VSC felnőtt korú vezetői, franciául jól beszélő Pista bátyám tolmácsolásával megállapodást kötöttek, hogy másnap délelőtt a francia cserkészválogatott és a VSC megütközik egymással. A nagy csata Veresegyházon az első nemzetközi sportesemény volt. Bizonyos szempontból azonban kiábrándítóan folyt. A két csapat nem tartozott azonos súlycsoportba, a szó eredeti értelmében sem, és átvitt értelmében sem, ami a tudást illeti. Már a félidő (akkor még két félidős volt a vízipóló!) a veresiek kétszámjegyű vezetésével zárult. A félidőben azután a trambulinon ülő sportvezetők mérsékletre intették a helybelieket, sőt beépítettek a taktitájukba egy úgynevezett becsületgólt is, de a potyagól is úgy született, hogy a VSC kapusa sodorta a hálóba a labdát. így 15-1 lett a végeredmény, de senki sem volt elégedetlen! A közönség lelkesen hurrázott, tapsolta a mesteri trükköket és gólokat (jó vízipóló- és úszócsapatunk volt). Mert, mondani kell, minden cserkész ott szorongott, fürdés helyett a lelátón — akarom írni a trambulinon! Barátkoztunk, s kapcsolatok is kötődtek. Az egyik arab cserkésszel a háború kitöréséig leveleztünk. Banktisztviselő volt az Algír állambeli Constantine-ban, az egykori Karthágóban. Sic transit gloria mundi — így változik e világ dicsősége. A hatvan évvel későbbi találkozón már senki sem vágyott a veresi tó megváltozott vizébe... Fazekas Mátyás Veresegyház Emlékek a kormányzóról hazahozataláról és az anyaföldbe való másodtemetéséHISTÓRIA Gróf Hofmannsegg utazása Magyarországon 1793—1794-ben Cseresznye vagy . nincs olyan mint nálunk, vagy ha van is, nem olyan jó, de nem is lehet kapni, szilvafákat lehet látni némely helyen, úgy a szőlőkben nehány dió- és barackfát. A vaj itt igen ritka, s mivel az itteni sajt szintén semmit nem ér, szinte el sem képzelhető, hogy mit csinálnak a sok tejjel, mert néha egyetlen faluban száznál is több tehén van. Tehát a lakosok magok isszák a tejet vagy megaludni hagyják. A víz úgyis rossz, illetőleg édes, és mégis temérdeket kell inni belőle ebben a kiáll- hatátlan melegben; azért inkább vizes bort isznak, ami úgy ízlik, mintha rossz ecet lenne. Mindebből könnyen ki- veheted, minő határtalan előnye van a mi hazánknak. Baranyavár, 20-án. Még mindig ezen a vidéken járok. Tegnapelőtt nehány rovar miatt ismét Nagy-Harsányban voltam és csak tegnap este jöttem vissza, de azon meglepetésben részesültem, hogy rovarszekrényem egészen tele volt apró hangyával, melyeknek az én gyűjteményem igen tetszhetett; szerencsére még nem sokat pusztíthattak el. De ezen látogatás nekem mégis sok gondot okoz és fáradságot, és pár nappal emiatt tovább kell itt maradnom. Azt tanácsolták itt nekem, hogy a parafa dugaszok alá hamut, s erre összetört paprikát tegyek, mivel e két szert a hangyák ki nem állhatják. Eme török borsot, mit itten paprikának neveznek, legközelebb kóstoltam meg először, és pedig a káposzta tölteléke volt vele fűszerezve. Borzasztóan csíp, de nem sokáig, és a gyomrot igen melegíti. Úgy hiszem, hogy az ilynemű csípős holmik az ily rest vidéken igen hasznosak, mert ellenáll a hideglelésnek és a tespedésnek. mert az itteni rossz víz előbb- utóbb megárt; csak ma lettünk oly okosak, hogy a szomszéd kútjáról hozattunk vizet, amely egészen jól ízlik. A nap és levegő mennyire megégetett és megbamított, nem is hinnéd el. A kezeim egészen rézszínűek. — Az augusztust Erdélyben töltöm, két hónap tudom, hogy jól fog elmúlni. Remélem, kedves nővér, hogy Bécsben vagy Budán már van tőled számomra levél, de bankáromnak még nem írhattam eddig semmi bizonyosat, hogy hova küldje utánam. Kedves jó testvér! Hogy hol és minő helyzetben vagyok én most, azt te egész életedben ki nem találnád. Többször játszottam életemben komédiát, de a mostani egy dráma, mert így szokták nevezni azon eseményeket, melyek kezdete tragikus, a vége pedig szerencsés. Tehát halljad: én embereimmel és holmijaimmal együtt egy boltozott földszinti szobában ülök, mely kívülről el van rostélyozva. Ajtóm előtt két huszár jár fel és alá, pengetve kardjaikat, sarkantyúikat és fegyveröket. Mint gyanúst feltartóztattak, elfogtak, fogságba tettek; ki sem mehetek a szobából, és ennek senki sem oka más, mint bécsi bankárom, aki biztosított, hogy semmiféle útlevélre nem lesz szükségem. Legalább én gondolkoztam volna jobban, a követünkhöz kellett volna mennem, de ahoz beteg voltam és rosszkedvű. Ez a levél valószínűleg egy könyvvé fogja kinőni magát, mert az lesz az egyetlen időtöltésem, ha neked írhatok, legalább időm lesz hozzá elég. Halljad tehát a dolog egész menetét. E hó 21-én reggel a zivatar után nemcsak hűvös lett, hanem valóban hideg. Nekem még egy napra való dolgom volt rovaijaimmal. Délelőtt a baranyavári jegyző úr jött hozzám. Minden faluban van egy ilyen egyén, akit én nálunk senkivel nem tudok összehasonlítani; ez egy fél-jogtudós, és hozzá mindjárt egy fél, ha nem egész paraszt, feladata felügyelni a falusi policiára, amelyben ő különben alárendeltje az alispánnak, amely előttünk megint ismeretlen hivatal, mert a falusi bíró még ezenkívül van. Tehát ez a nótárius hozzám jött és kérdezősködött útlevelem felől. (Megjegyzendő, hogy akkor, midőn én már nyolcadik napja voltam e vidéken, és már hat hete az országban anélkül, hogy valaki kérdezősködött volna eddig felőle.) Én megmutattam azt, amit dr. Walló- tól kaptam, de ez neki nem volt elég jó, valamint a határátmeneti jegyem se, hanem a bécsi udvari kancelláriától kellett volna mutatnom, ez pedig nekem nem volt. Ő tehát a két elsőt magával vitte, hogy elöljárójának megmutassa. Mivel már egy hasonló esetem máskor is volt s az jól ütött ki, most nem sokat törődtem a dologgal és megrendeltem a postalovakat Temesvárig. Este ismét eljött a nótárius és azt mondta, hogy a szolgabíró úr nincs idehaza, hanem a megyegyűlésen Pécsett, de holnap hazaérkezik Villányba, addig tehát várjak türelemmel. A szolgabíró egy bizonyos hivatalnok, a megye pedig körülbelül olyan, mint nálunk a kerület, gyűlése pedig mintegy kerületi gyűlés, amelynek elnöke az alispán, aki tehát olyanféle hivatalnok, mint nálunk a kerüíeti főnök. A postautazást e szerint abbahagytam, és mivel hűvös volt, vadászni mentem. Mattusch két tarka gémet lőtt, két, előttem ismeretlen ragadozó madarat és négy vadkacsát, mindezt röptűkben. Este tudósított a jegyző, hogy a szolgabíró úr még nem érkezett haza Villányba, holnap délre azonban bizonyosra várják, tehát ismét csak türelem. Az enyém azonban már kifogyott, lovakat ről. Katonai emlékeim vannak személyével kapcsolatban. Még gyermekkoromban, — 1921-től 1928-ig — Foton laktunk. Esténként kijártam a tehénpásztor elé, hogy trombitáján tanuljak meg trombitálni. Tizenhat évesen önként bevonultam katonának, Budapestre, a Bercsényi Miklós első honvédtüzérséghez. Újonckiképzés után hasznát vettem annak, hogy megtanultam trombitálni. Hegyi ágyús ütegnél voltam. Mint ütegírnok és üteg-trombitás, nyertem beosztást. 2 év után az osztály-törzshöz helyeztek át osztálytrombitásnak és foga- tos altiszthelyettesnek. Itt töltöttem 3 évet. Az utolsó 2 évet, mint ezredtrombitás szolgáltam. Osztály- és ezredtrombitás- ként, 14 alkalommal voltam várőrségben... Itt jönnek az emlékeim az elhunyt kormányzó urunkkal kapcsolatban.. Ha ő az őrség előtt ment, a kint lévő díszőmek háromszor kellett kiáltania azt a szót, hogy fegyverbe. Mikor a 14 fős őrség felsorakozott és karabéllyal tisztelgett, a trombitásnak háromszor kellett a díszjelet elfújnia. A 14 díszőrségi szolgálatom alatt csak négyszer kellett az őrségnek fegyverbe állnia, a többi 10 alkalommal telefonon előre lemondták a felsorakozást, illetve fegyverbe lépést. Ez mutatja azt, hogy mint államfő, olyan szerény volt, hogy nem kívánta az őrség fegyverbe lépését. Egy alkalommal, 1932 évben Nógrád megyében volt országos hadgyakorlat. Én voltam a hadvezetőség trombitása. Itt megjelent kormányzó urunk is. Megérkezésekor és 2-3 órai ottlét után, távozásakor is nagyon közvetlen volt. Majd mindenkihez volt pár keresetlen szava. Ezen emlékek idéződtek fel bennem szombaton, a másodtemetés televíziós közvetítése alkalmával. Amikor az egyik idős tengerész elkezdett trombitálni, a meghatottságtól és visszaemlékezéstől könny szökött a szemembe. A mai fiatalok — 40 éves korig — még nem is éltek, a középkorúak — 60 éves korig — akkor még gyerekek voltak. Hogy mondhatják el ők saját véleményüket, legfeljebb csak hírből, elbeszélésből, de saját tapasztalatukból nem. A mai idős emberek akkor már voltak katonák, de még civilként is kifejthették saját véleményüket. Ezek közül nem hiszem, hogy sokan volnának, vagy vannak, akik rossz véleményt mondanának akkori elhunyt kormányzónkról. A jó Isten adjon neki és családjának örök nyugodalmat. Zanathy Endre Cegléd rendeltem, hogy ezt az urat, ahol található, felkeressem. E hó 23-a az a famózus nap, mikor fogságba kerültem. Reggel hat órakor elindultam a jegyzővel és vadászommal a saját kocsimon, anélkül, hogy valami holmit is vittem volna magammal, még csak egy hálóinget sem, mert Villány alig 3 mérföld- nyire volt. Megérkeztünk, de a szolgabíró mégsem volt otthon, hanem Pécsett, mely innét ismét 3-4 mérföldnyire van. Én azonnal újrafogattam és mentem oda. Egész nap esett az eső és oly hideg volt, akár csak novemberben. így mentem faluról falura, a bírák mindenütt friss lovakat fogattak kocsim elé, délután öt órakor végre Pécsre érkeztem. Ez egy középnagyságú város gyönyörű vidéken, a legszebbek egyikén, aminőket Magyarországon láttam; egy hegy lábánál fekszik, köröskörül a legszebb változatban szőlőhegyek és mezők, szép sziklapatakok és csermelyek. A bor tűrhető, a víz jó, a gyümölcs pedig temérdek. (Folytatjuk) A „labanc” megye rendelkezései 1710 nyarán Pest vármegy ében niég jelen volt a „kuruc” vármegye, vagyis a Rákóczihoz, hű közigazgatás, de ahogyan gyengült a fejedelem katonaságának ereje, úgy szorult vissza és adta át helyét a „labanc" megyének. Lacz- kovics Imszíó, a megye császárhoz, hű alispánja 1710. szeptember 14-én kemény hangú levélben figyelmeztette „A becsületes isaszegi, gödöllői, bagi, hévízi, hévízgyörki, aszódi, domonyi, szilágyi és vmegí”bírákat és esküdteket kötelességük teljesítésére. Laczkovics levelét az váltotta ki, hogy Mágócsy Mihály ugyan megparancsolta e falvaknak, hogy „gyalog munkás embereket és heti soros szekereket’’küldjenek Vácra különböző munkákra, ám ezt elmulasztották. Az alispán ezért meghagy ta, hogy „vévén ezen levelemet, minden halogatás nélkül, sem órát, sem napot nem mulatván, az reálok ki íratott embereket és szekereket minden fogyatkozás nélkül nagy sietséggel küldjétek be Váczra.”Ha elmulasztják parancsát végrehajtani, akkor „hitessétek magatokkal, hogy bírájotokat, némelly esküdt társaival együtt vagy fel nyársallják, vagy felakasztyák, avagy meg lövöldözik, ez lészen szófogadatJanságtoknak méltán érdemlet jutalma.” A levél külsején — mint Horváth Ijtjos forrásközléséből tudjuk — meghagyta azt is, hogy „egészséges helyekbül küldjék az embereket, (...) az dögletes helyből pediglen senki élete vesztesége által nem hogy Váczra, de még szomszéd faluba is menni élete vesztesége alatt ne merészeljék.” Pogány György
