Pest Megyei Hírlap, 1993. szeptember (37. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-14 / 214. szám
14 PEST MEGYEI HÍRLAP DOKUMENTUM 1993. SZEPTEMBER 14., KEDD Futó Dezső' A kecskeméti rém hiteles története Meg nem mondom, hogy még annak idején a „dicsőséges Vörös Hadsereg”, vagy valamivel később az Ideiglenes Nemzetgyűlés jelölte, illetve nevezte-e ki mind Kecskemét, mind Dél-Pest vármegye rendőrparancsnokának a rendőr ezredessé előléptetett Bánó Mihályt, a 26 éves villanyszerelő fiatalembert, az egykori Rémet. (Nem a Sáros megyéből származó tapolylucskai és kü- kemezei Bánó család tagja! — a szerk.) Az itt közölt, vele kapcsolatos szó szerinti interpellációkat 1946. február 27-én mondtam el. — Tisztelt Nemzetgyűlés! Nem hiszem, hogy volna a nemzetgyűlésnek egyetlen tagja is, aki ne hallott volna Bánó Mihály rendőr ezredesi uniformisba bújtatott kecskeméti embervadászról, a jogtalanul uniformisba öltöztetett cégéres rablóról és gonosztevőről. Szeretném hinni, hogy interpellációm elmondása után mind a belügyminiszter úr, mind pedig az igazságügyi miniszter úr tovább folytatják és befejezik a már megkezdett vizsgálatokat, demokratikus rendőrségünk kötelékéből eltávolítják a gonosztevőket, és példásan megbüntetik azokat, akik ma még szabadlábon vannak. (Felkiáltások a kisgazda- pártban: hallatlan!) T. Nemzetgyűlés! És most lássuk, ki volt Bánó Mihály, kik voltak bűntársai, hogy tudja meg a Nemzetgyűlés és az egész ország közvéleménye, mit követett el Kecskemét és Dél- Pest megye rendőrkapitányságának vezetésével megbízott rendőrtisztviselő, aki olyan válogatott kínzásokat alkalmazott a már letartóztatott embereken, melyek olyan nívót értek el, mint a Szálasi-rezsim legválogatot- tabb kínzásainak módszerei. T. Nemzetgyűlés! Talán mentőkörülménynek tudnám be, ha Bánó Mihály végigjárta volna a deportáltak kálváriás útját. Mentőkörülménynek tudnám be, ha a fehérterror annak idején megkínozta volna Bánót, és most a bosszú dolgozott volna benne. De nincs számára mentőkörülmény, mert Bánó pusztán szadista hajlamát elégítette ki embertársainak megkínzásával. És most elmondom, hogy tárgyalt Bánó ezredes és pribékjeinek hada a kapitányságra beszállított vizsgálati fogságba lévő emberekkel. (Halljuk! Halljuk!) Amikor Bánó Mihály elé vezettek egy embert, első dolga volt, hogy arcul ütötte, ököllel vagy pisztolyaggyal verte és utána hasba rúgta. Nem minden rúgástól kaptak hasfalrepedést, vesevérzést vagy -szakadást. Ez volt a rendőr ezredes úr bevezetője. (Mozgás a kisgazdapártban). Utána levetkőztették a foglyot. Díványra, vagy székhez kötötték és gumibottal verték lábát, csípőjét vagy karját. Legalább tíz percig. (Egy hang a kisgazdapártból: csendőrmódszer!) A kínzásokban leghűségesebb segítőtársa az ezredes úrnak egy Dózler nevű, mai tudomásom szerint Pestre helyezett, legalább ugyancsak rendőr ezredes rangban lévő rendőrtiszt volt. (Egy hang a kisgazda- pártból: talán már tábornok?) Csak a második menet után kérdezték meg a megverteket, hogy milyen bűnt kívánnak magukra vállalni. Ha nem elégedtek meg a „beismeréssel”, akkor kezüket összekötözték vagy bilincsbe rakták, földre tepertők őket, és derekuk fölé széket helyeztek, melyen helyet foglalt az ezredes úr, és egy vastagabb bottal kezdte verni az áldozat fejét. A különlegesebb kínzások közé tartozott egy villanyárammal telített bádogkorona, melyet fejére raktak a letartóztatottnak. Ilyen vallatási módszerek után igazán nem lehet csodálkozni, ha a kihallgatot- tak 80%-a dobhártyarepedést, oldalbordatöréseket, sérvet, veseszakadást stb. kapott. (Zaj a kisgazdapártban.) T. Nemzetgyűlés! Tudomásom van arról, hogy Bánó Mihály és pribékjei több embert halálra kínoztak, és a fogságban lévő százak és százak ma is hordják testükön a Bánó-féle vallatási módszerek nyomait. Sokan nyomorékokká váltak, mások testi fogyatékosságot szenvedtek. Nem lenne teljes a beszámolóm, ha nem szólnék a különleges vallatási módszerekről, melyek közé elsősorban az úgynevezett salleres vallatás tartozott. A sallert autógumi-ragasztásnál használják, amelyet ha meggyújtanak, több száz fokos hőt fejleszt. Ilyen sallert kötött az emberek talpára, lábszárukra (én ilyen sebet láttam, mikor a gyűjtőben ültem. F. D. megjegyzése), karjára, combjára Bánó, és csontig égette az emberhúst. Közben az ezredes úr az őrültek megbomlott kacagásával kacagott az állati üvöltésbe kitört előzetes börtönösökön. Az emberbőr és emberhús szagát szerethette Bánó úr, mert a foglyok meztelen hátára, bőrére petróleumba mártott vattacsomókat — természetesen meggyújtva — dobott. Ilyen vallatási módszerek után a kihallga- tottak (vagy már rabok) elájultak. De ezeket fellocsolták. A kecskeméti rém nem egy esetben behozatta az apa tanítóképzős csinos lányát (vagy a fogoly fiatal feleségét), és ott az apa vagy a fiatal férj szeme láttára megerőszakolta. így vállaltatta a rabokkal az előre elkészített jegyzőkönyv aláírását. (Folytonos zaj a kisgazdapártban.) Egy közbűn- tényes, előzetes letartóztatásban levő fiatalabb nővel viszonyt kezdett, akitől (már az ügyészségen) gyermeke is született. (Élénk helyeslés a Ház minden oldalán. Folytonos nagy zaj a kisgazda és szociáldemokrata padsorokban. Az elnök állandóan csenget.) T. Nemzetgyűlés! Ezeket a kínzásokat a már említetteken kívül Kardos Alpár József, Tóth Imre, Gyenes ?, Magyar Miklós, Kis Sándor, Kis Dezső, Kovács Gábor, Bicó Béla, Faragó ?, Balog ?, Geiteink ?, Horváth ?, Rózner ?, Frank?, Fisch ?, Groszmann ?, Gutmann ?, Hofmann ?, Mosko- vics ?, Gold ?, Steppel ?, Iványi ?, Scherr ? és Bodor ? nyomozók és rendőrök, fogházőrök, altisztek végezték, hogy csak a legjelesebbeket említsem a kecskeméti haramia-rendőrség társaságnak. * Külön kell szólnom a két női politikai nyomozóról. Név szerint Takaró Juliannáról és Rósenberg Ibolyáról, akik külön specializálták magukat a férfi foglyok megkínzására. A férfiak egy bizonyos részére spárgát kötöttek, jó szorosan akasztották a férfiak nyakába, és utána legérzékenyebb részüket nádpálcával kezdték verni, de igen sok esetben tűvel is szurkálták. (Folytonos zaj a Ház minden oldalán.) A felsorolt személyek az ezredes úr vallatási módszerein kívül két nagy tűt vertek a vizsgálati foglyok körme alá, gyufával, gyertyával égették az előzetes foglyok lábszárát, bikacsökkel, pisztolyaggyal verték a fejüket. Arról bővebben szólnom nem kell, hogy sok esetben bevitték a rendőrségre a hozzátartozókat, akiket ugyancsak összevertek, és a magukat rendőröknek nevező fenevadak kifosztották a behozottak lakását. (Itt-ott vannak némi kilengések. .. Egy hang a kisgazdapártból — így jellemzik a rendőrséget.) Nagy zaj! Tudomásom van arról is, hogy a kecskeméti intemá- lótáborban embereket falaztak be. Csak egyetlen esetre célzok, Kovács Gyula esetére, amiben tudomásom szerint vizsgálat is indult, mivel a belügyminiszter úr táviratot kapott. T. Ház! Nem hiszem, hogy pártállásra való tekintet nélkül akadna egy képviselőtársam is, aki el ne borzadt volna, amikor interpellációmat hallgatta az emberi kegyetlenségnek ilyen nagy halmazatától. (Úgy van, úgy van hangzik a kisgazdapárt soraiból.) (— Egy’hang, a kisgazda- párt soraiban: Volt, aki mosolygott ezen. Óriási zaj.) Joggal kérdezheti úgy a t. kormány, mint a nemzet- gyűlés, honnan szedtem adataimat, és megfelel- nek-e a valóságnak. (Halljuk, halljuk — a kisgazda- pártból.) Válaszom egyszerű és könnyű. Nemcsak a szóbeszéd tárgya az egész Kecskeméten és környékén, hanem állításaim mellett szólnak bizonyosan azok a hivatalos jegyzőkönyvek is, amelyeket maga a belügyminisztériumból kiküldött vizsgálóbizottság vett már fel. Meg vagyok győződve róla, hogy a belügyminiszter úrnak nincs tudomása mindezekről a dolgokról, vagy he van is, nem így van. Erről azonban kizárólagosat! csak egyetlenegy ember tehet, éspedig a rendészeti osztály főnöke, dr. Szebe- nyi Endre, akiről meg kell mondanom, hogy véleményem szerint nemcsak az volt, hanem a jelenlegi belügyminiszter úrnak is rossz szelleme, Leója, de magának az egész rendészeti osztálynak is. Meggyőződésem, hogy a miniszter úr nem így ismeri ezeket a dolgokat, a kecskeméti helyzetet, mert ha így ismerné, már régen intézkedett volna és lecsukatta volna ezeket a gengsztereket. A miniszter úr az osztályfőnök úr referádáiból ismerheti az ügyeket. — ” Megjegyzéseim... Akkor is és" ma is az interpellációkra az illetékes miniszter válaszolt. A fenti interpellációra 1946. május 2-án a belügyminiszter válaszát (Nagy Imre) írásban adta meg. Mondanom sem kell, hogy ez a válasz sem elégített ki és viszontválasz- szal éltem. De ugyanakkor azt is tudtam, hogy a miniszter válaszát csak aláírta, mert ezeket egy bizonyos Aczél nevű osztályvezető, illetve dr. Szebenyi Endre osztályvezető fogalmazta és íratta alá a miniszterrel. Én abban a szerencsés vagy szerencsétlen helyzetbe kerültem rövid képviselőségem alatt, hogy három belügy- és dr. Riesz István igazságügy-miniszterrel volt dolgom. A belügyminiszterek: Erdei Ferenc, akinek belügyi tevékenységével nem is óhajtok foglalkozni, mert az olyan volt, hogy jót nem tudnék róla írni, majd Nagy Imre, aki kinevezése után rövidesen beteg lett és Rajk László. A két belügyminisztert és az igazságügy-minisztert, akik párttagok is voltak, részint felakasztott, illetve agyonverette a magyar kommunista párt. Amikor bejegyeztem interpellációmat, már halott volt Bánó rendőr ezredes. Úgy halt meg, hogy azon az úton, ahol esténként lopott motorbiciklijével száguldozott, drótkötelet feszítettek ki, és a 100 km-es sebességgel száguldó Bánó fejét a drótkötél lefejezte. — Mondanom sem kell, hogy a már elhangzott interpelláció után is a budapesti politikai rendőrség (Péter Gábor) két nyomozó tisztet küldött le koszorúval a temetésére. — Eszébe sem jutott a belügyminisztériumnak, hogy a Bánó Mihály háromszobás lakásán található elrablóit holmikat jogos tulajdonosaikhoz visz- szajuttassa.
