Pest Megyei Hírlap, 1993. szeptember (37. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-02 / 204. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1993. SZEPTEMBER 2., CSÜTÖRTÖK Orosz csapatkivonás A csapatkivonás napjától kezdődően új szakasz nyílt Litvánia és Oroszország kapcsolatainak fejlesztésében, amely a jövőben a kölcsönös megértés, a jószomszédság és a kölcsönös tisztelet elveire épül — jelentette ki Algirdas Bra- zauskas litván államfő kedd este a vilniusi parlamentben, az orosz kivonulás befejezése alkalmából tartott ünnepi ceremónián. Brazauskas szavai szerint a csapatkivonás befejezése „történelmi nap Litvánia számára, amely új távlatokat nyit a köztársaság szempontjából a nemzetközi közösségbe való beilleszkedésben, a nyugat-európai integrációban”. Átszervezték a francia hadsereget Szeptember elsejétől megszűnt létezni az 1. Francia Hadsereg, amelynek feladata lett volna háborús konfliktus esetén a hadműveletek folytatása a közép-európai frontszakaszon. Feloszlatták a hadsereg alárendeltségébe tartozó 2. hadtestet is, amely Németország területén állomásozott. Francia egységek ugyan továbbra is maradnak Németország területén, de fokozatosan átkerülnek a most szerveződő „Európai hadsereg” kötelékébe, amelyben német és belga egységek is lesznek. A hadsereg feloszlatása része a francia fegyveres erők átszervezésének és részleges létszámcsökkentésének, amely a hidegháborús korszak megszűntének következménye. Ném véletlenül kínálkozik a fényképezés-technikából vett hasonlat: az emberi agy optikája is válogat a feltáruló ezer meg ezer látvány között, milyen mélységben melyik élesebb. Az élességbeállítást, az eszközöket (pénzt, nyomdát, elektronikát, hang- és látványsugárzó adókat) birtokló hatalmak befolyásolják, s eme manipulációs műveletekkel szemben egyenrangúan csak szellemáramkörben összefonódó közösségek tudnak a társaslélek fókuszában (Karácsony Sándor kifejezése) kívánatos mélységélesség-arányokat kimunkálni. Az 1993-as szárszói konferencia ilyen közösségi energiafelhalmozódás volt, s mialatt mindenkinek szeme láttára s füle hallatára képződött — hat nap alatt, mint a teremtés — sugárzási szféráján tehetetlenül szertefoszlott a pénz, a rontás, az embermorzsoló hatalmi érdek minden dezinformációs radioaktív felhője. Magyarok milliója a műhatárok szabdalta Kárpát-medencében sok mindent nem értett tisztán, de azt felfogta, hogy Szárszón a tisztesség, az emberség, minden hátsó gondolattól mentes hazaszeretet és nemzetféltés ütött tanyát, s hogy azok, akik ott összegyűltek, túlnyomórészt személyükben is, de leginkább mint közösségek, mozgalmak és szervezetek, szegények, s tisztességüknél, emberségüknél és hazaszeretetüknél csak annyival van többjük, amennyi többletet műveltségük, tudásuk és tapasztalataik jelentenek. A kárcsak 1943-ban, 1993-ban is Szárszó punctum sa- liens (lendítőpont) a magyar nemzet életében (lévén — tetszik, nem tetszik — a nemzet olyan valós szubjektum, melynek saját élete van), s egyszersmind botránykő a politikai karrierizmus több évezredes történetében. Mert a politikai karrieristának közel sem olyan gyűlöletes a másik politikai karrierista (lobogtasson bármilyen zászlót felfúvódott egoizmusa, saját mindent eltipró érdekében), mint az, aki önnön egyetlen s megismételhetetlen életét a közösség életében oldja fel, s így a politikai karrieristának önmaga számára kiszemelt zsákmányát „elorozván” a közösségnek juttatja. Ez a végső magyarázata annak, miért viseltetett olyan ellenszenvvel Szárszó iránt a cinikus-zsoldos sajtó, valamint minden hatalomaspiráns parlamenti párt, a koalíció Hamupipőkéjének, a KDNP-nek kivételével, mely pirulva rejtegeti aspirációit. Az egyiknek magasba röpítő impulzus, a másiknak botrány: ez a szöges ellentéteknek természete. Ha mi fölemelkedünk, az nekik hanyatlás, s ha ők emelkednek, akkor mi szállunk alá a poklokra. Szárszó nagy kinyilatkoztatása 1993-ban: csak két párt van maradék-Magyarorszá- gon. A nemzeti élni akarás — „megmaradás” — pártja, és a magyarok örökre eltemetésének pártja. Koalíció a kettő között annyi, mint koalíció a halálra ítélt és a hóhér között. Jeszenszky Géza interjúja Magyarellenes intézkedések és vádak Budapest szorgalmazza, hogy az Európa Tanács a szlovákiai nemzetiségi politikában tapasztalható kedvezőtlen fejleményeket tartsa számon, és reagáljon szankciókkal. „A szolvák kormány eddigi lépései ellentétben állnak a Szlovákia Európa Tanácsú felvételéről szóló 6864-es számú dokumentummal, s bizonyítják: a felvétel kapcsán felmerült aggályaink a szlovák nemzetiségi politika vonatkozásában jogosak voltak. Magyarország — mint az Európa Tanács tagja, Szlovákia szomszédja, valamint a Szlovákiában élő, a lakosság 12 százalékát kitevő magyar anyanemzete — erkölcsi és politikai kötelességének tartja, hogy következetesen kiálljon az Európa Tanács által megfogalmazott követelmények betartásáért. Ezért fontosnak tartjuk — s készek is vagyunk ebben messzemenően közreműködni —, hogy az Európa Tanács ellenőrző- és szankciós mechanizmusa a lehető leghamarabb létrejöjjön és sikeres alkalmazást is nyeljen” — közölte Jeszenszky Géza magyar külügyminiszter a ífeiburgi Badische Zeitung tegnapi számában megjelent interjújában. A külügyminiszter kijelentette: Magyarország magatartását az új Jugoszláviával (Szerbiával és Montenegróval) szemben a válság kitörése óta az az akarat határozta meg, hogy a kapcsolatok kiegyensúlyozott és józan alapra helyeződjenek, miközben a magyar politika összhangban áll a nemzetközi szervezetek határozataival. A Vajdaságban élő magyarság a Budapest—Belgrád viszony különleges és meghatározó eleme, ám „világos és kiszámítható magatartásunk ellenére szerb részről újra meg újra, s egyre erősebb mértékben jelentkeznek magyarellenes intézkedések és vádak”. Jeszenszky a magyar kormány nevében szorgalmazta, hogy a vajdasági magyarok szervezete által, az egykori Carrington- terv alapján kidolgozott autonómiatervekről mihamarabb kezdődjenek tárgyalások. A külügyminiszter megerősítette, hogy az EK-hoz vafó csatlakozás és a NATO-tagság változatlanul a magyar külpolitika prioritásai közé tartozik. Ám Budapest azzal is tisztában van, hogy a felvételre még nem érett meg az idő, elsősorban azért, mert az említett szervezetek ez idő tájt nem mutatnak fogadókészséget. Jeszenszky Géza kifejtette, hogy a NATO-tagság szorgalmazásával Magyarország az oroszországi demokratikus erők helyzetét is erősíteni kívánja. „Magyarország és Oroszország között nagyon jók a kapcsolatok, ezeket NATO- tagságunk esetén is meg akarjuk tartani, mi több, elmélyíteni” — mondta. A nagyvilág hírei-k Lech Walesa lengyel államfő és Hanna Suchocka miniszterelnök tegnap megkoszorúzta az ismeretlen katona sírját Varsóban, a második világháború kitörésének 54. évfordulója alkalmából. + Borisz Jelcin tegnap felfüggesztette tisztségéből Alekszandr Ruckoj alelnö- köt és Vlagyimir Sumej- kót, a kormány első helyettesét. Jé Nagy-Britannia a mostani zászlóaljnyi erőről, mintegy 2000 főről dandámyi erőre, 7-8000 főré növeli katonai jelenlétét Boszniában, ha a harcoló felek hitelesen megállapodnak a fegyver-nyugvásban, és az ENSZ felhatalmazást ad — ez tudódott ki a brit védelmi minisztériumból. VÉLEMÉNY Fókusz és mélységélesség Szárszó után M indamellett ez a szárszói Pusztaszer korántsem volt homogén képlet. Egységesnek csak a megmaradásra való eltökéltségben tűnt fel a szemlélő előtt: a magyar élni akarásban. Kovászként ott dolgozott, az évtizedek történései fölé magasodva, a korszakokon átlépő pátriárka-emberpár: Püski Sándor („bácsi”) és Ilus („néni”), túl a nyolcvanon erősugárzóbban, mozgékonyabban, mint a húszévesek; mint eleven legenda, alászállva a percek dimenziójába. Megjelentek az 1943-as ősz szárszóink, köztük azok, kik fél évszázad múlásáról nem vévén tudomást, makacsul ifjúkori szerelmükkel akartak találkozni, s azok, kik a Püs- ki-fajtából valók (az idők változását örökifjan követő, javíthatatlan cselekvők). Külön bandérium alatt gyülekezett az aprópénz-politikus középnemzedék, amely Szárszón máris nemzeti választási koalíciót akart létrehozni. Ám még számosabban ott volt az a középnemzedék is, mely a számára legenda 1943-as és a számára valóság 1993-as Szárszót egyaránt szellemi műhelynek és egy egész eljövendő évszázad sugárzó erőkoncentrátumának akarta látni. Jelen voltak a polihisztorok és a nemzetrealitást fölismerő, csontke- mériy szakemberek, jelen a Peturok és a Bánkok, politikai kristálypont-személyiségek és írók, papok, kiknek gondolkodása nem a politika hullámhossztartományába esik. Ezer ember alkotott egy nemzetmolekulát, egy DNS-spirált, mely — Isten minket úgy segéljen — fel fogja építeni szakasztott ugyanolyan másait, s a már-már halálba dermedő test vagy most kel új életre, vagy soha. S ez az államtest bízvást magáévá teszi majd a demokratikus politika parlamentáris technológiáját, de nem lesz pártállam. Sem egy- párti, sem hatpárti pártállam. S mint organizmusépítő anyagot, tisztelni fogja a polgárok szabad, felelős és önkéntes, emberméltóságú szerveződéseit. S zárszón feltárult a mai magyar valóság a maga teljes és mély komorságában. Feltárult az immár megszámlálhatatlanul sokadszor becsapottság háborgó méltatlankodása. Feltárult a lejtő, melyen lefelé rohanunk, ha ugyan meg nem állunk, akár fájdalmas ütközéssel, akár csikorogva is. Az 1943-as Szárszó már évtizedes alapos feltárómunkára, szociográfiák sorára támaszkodott; az 1993-as Szárszó a leplezetlen feltárás elindítója. S mégis, máris, ott helyben épült a paradigmaváltás történelmi állomásává: változott az optika, s ezzel változott a cél. Mindenekelőtt való a nemzet élete, s csak ezt követi ennek az életnek lehetséges berendezése. Nem kétséges, hogy a nemzeti létformák közül mást választani, mint a demokráciát, életveszélyes, de csak élő nemzet valósága lehet a demokrácia, nem lepedő, melybe egy halottat csavarunk. Mint restaurált műalkotás a rákent mész és vakolat alól, úgy bontakozott ki a vezetés természetes lényege: a vezetés csak akkor az, ha kommunikációs kapcsolat van közte és a vezetettek között. Eb ura fakó: nem vezető az, aki néma s ki a vezényszót seregének esküdt ellenségeire bízza. Az ilyennek emlékét legjobb esetben olyan siratok őrzik majd, mint az, hogy „be kár volt, be kár volt Ocskay Lászlónak...” Ma is érvényes Széchenyi megállapítása: a kiművelt emberfő sokasága a nemzet igazi hatalma —, de ehhez a hatalomhoz az információ birtoklása és ellenőrzése is, haladéktalanul, megkívántatik. Zrínyi-parafrázisként: „Sajtó, sajtó, sajtó kívántatik és jó vitézi önelszánás.” A kit vipera mart, önnön húsából vágja ki a mérgezett szövetet, s az fáj. Hát fájjon: Szárszó után Lakitelek kétségtelenül devalválódott egy cseppet. Lakitelek lépése bátortalanabb volt, mint most Szárszóé: csak a politika technikai szintjén irányzott elő rezsimváltást (bánjunk óvatosabban a „rendszer” fogalommal), ezért torkollott zsákutcába — paktumba a nemzeti lét tagadóival és leendő megsemmisítőivei. Goethe a Faustban már megírta volt: aki az ördöggel szerződik, azt elviszi. Szárszó most megkísérli eltorlaszolni az utat, amelyen Lakitelek más csillagzatról befogott Faustja önmagával együtt a nemzet egészét a kárhozatba meneteltetné (s azt sem a Rákóczi-induló dallamára, hanem tengerentúli fülsértő drogos ricsajban); ezt az utat elállni s a menetet az életbe vivő útra átterelni. A „Nemzeti Kerékasztal” azt jelenti, hogy a nemzet sokszínű és változatos, hogy benne törekvések keresztezik egymást, s amikor asztal köré ül, az az asztal csak kerek lehet: nincs asztalfő és ültetési hierarchia. Lehet, hogy ez az asztal egyszer, utódaink kezében, magasba emelkedő pajzzsá válik. Az az idő, minden bizonnyal, még messze van. Addig élni kell, addig túl kell élni a hétfejű sárkány hét torkából lövellő emésztő lángokat. Addig újjá kell teremteni a nemzeti létet magát. M ost még ott tartunk, hogy 1992-ben az évszázad legkevesebb magyar gyermeke született: 121 ezer. Most még ott tartunk, hogy meg kell védjük a magyar földet a magyar földművelő számára, mert miniszteri szinten akarják kirántani a lába alól. Most még ott tartunk, hogy a tömegkommunikáció és a sajtó meghatározó részesedése a nemzet gyűlölködő ellenségeinek kezén van. Most még ott tartunk, hogy életünkre törő ellenséges kémek magyar nevű védőügyvédnek örvendhetnek a magyar parlamentben. Most még ott tartunk, hogy puszta létért küzd, magára hagyatva, Csallóköz, Bácska és Székelyföld. Most még ott tartunk, hogy pusztulnak a határok közt megmaradt magyar erdők és kiszáradóban az Alföld. Most még ott tartunk, hogy Magyarországon van 800 ezer forintos havi fizetés és 8 ezer forintos nyugdíj, miközben a pénzegység a száz forint. Most még karikára borult az ég. De erős a bizodalmunk, hogy felhőoszlató Szárszó utat nyit a napsugarak előtt, „s holnap minden a miénk lesz, ha akarunk, ha merünk.” A, / (Sándor András)
