Pest Megyei Hírlap, 1993. szeptember (37. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-13 / 213. szám
XXXVII. ÉVFOLYAM, 213. SZÁM Ára: 13,50 forint 1993. SZEPTEMBER 13., HÉTFŐ Hívok ezrei a Hétkápolna búcsújában Fiatal munkásokra vár az egyház Keszthelyi Ferenc megyés püspök celebrálta az ünnepi szentmisét Erdőst Ágnes felvételei Antall József Horthy sírjánál Antali József miniszterelnök szombat délután az MDF frakcióülésére _ Hajdúszoboszlóra utazott. Útját megszakította Kenderesen, ahol lerótta kegyeletét Horthy Miklós, Magyarország voit kormányzója és családtagjai sírjánál. Bankbunügyek A bankokkal kapcsolatban Magyarországon jelenleg 42 bűnügyben folyik nyomozás, vádemelési szakaszban négy, a bíróságok előtt pedig 34 ügy van. A Legfőbb Ügyészség nyomozásfelügyeleti főosztályának tájékoztató jellegű adatai szerint, a bűnügyekkel okozott kár összege mintegy 16-18 milliárd forint. Ez az összeg a büntetőeljárások alakulásától, a nyomozások eredményétől, és főleg a bíróságok várható ítéleteiben megállapításra kerülő károktól függően változhat. A rendelkezésre álló adatok szerint a legtöbb nyomozás, ki- lenc-kilenc ügyben, Békés és Komárom—Esztergom megyében folyik. Borsod-Abaúj- Zemplén megyében körülbelül 18 ügy van a bíróság előtt. A váci Hétkápolna hagyományos Mária-napi búcsúja a megváltozott területű egyházmegye hívőközösségeinek első nagy találkozója volt. Ezrek és ezrek érkeztek erre az alkalomra a püspöki székvárosba. Az egyedülállóan szép környezetben lévő Mária- kegyhely környéke már szombaton este benépesült. Ezen a napon volt a gyertyás körmenet, az ifjúsági rózsafüzér-elmélke- dés, s a legkitartóbbak hajnalig tartó virrasztáson is részt vehettek. Tegnap 10 órakor Készt- helyi Ferenc megyés püspök celebrálta a szabadtéri ünnepi szentmisét. Miután üdvözölte a zarándokokat, megköszönve Goltyán Ernő kanonok-plébános áldozatos munkáját, örömmel jelentette be. hogy kinevezte a Hétkápolna vezetőjévé a Rómából hazatért Stella Leontin atyát. Ezután arra kérte a híveket, hogy imáikban köszönjék meg Szűz Máriának is a vér nélkül kivívott szabadság örömét, s kérjék az új papi hivatásokat. Ma — mint mondta —• friss erőre, fiatal munkásokra van a legnagyobb szüksége az egyháznak. A továbbiakban a püspök szólt a keresztény szellemű nevelés szükségességéről, a más vallású, vagy éppen ateista emberek meggyőződésének tiszteletben tartásáról, s arról az elvárásról, hogy ők is hasonlóan toleránsak legyenek. Végezetül Keszthelyi Ferenc azzal búcsúzott a hívektől, hogy a következő évtől a Hétkápolna búcsúja, reményei szerint az egyházmegyei zarándoklat rangjára emelkeMDF-frakcióülés Hajdúszoboszlón Visszaállítani az etikai normákat! A Magyar Demokrata Fórum választási stratégiájáról tanácskozott szombaton délelőtt a párt parlamenti frakciója Hajdúszoboszlón. Szabó Tamás ai- elnök vitaindítója kapcsán Zsig- mond Attila, a képviselőcsoport szóvivője csupán annyit mondott: az MDF-nek is az a törekvése, hogy minél jobb eredményeket érjen el az 1994-es választásokon. Választási stratégiájukat pedig természetesen a párt egyik legbensőbb titkaként kezelik. Az MDF mind -a 176 egyéni választókörzetben állít jelöltet, közülük nyolcvan személyéről már döntöttek. Belpolitikai, gazdasági és biztonságpolitikai kérdésekről beszélt Antall József szombaton délután. Zsigmond Attila a tanácskozás szünetében elmondta: a pártelnök a képviselők előtt megerősítette, hogy az MDF nem kíván részt venni a választást előkészítő 18 párti egyeztető megbeszélésen. A pártok között ugyanis lehet paktumokat kötni, de olyan etikai kódex létrehozásának nincs értelme, amely csak a pártokra terjed ki és más, a választásokon jelentőséggel bíró tényezőkre nem. Antall József kifejtette: egy normális időben tartandó választásokig fenn kell tartani a kormánykoalíció működőképességét. Szerencsésnek nevezte, hogy az előrehozott választásokban egyetlen párt sem érdekelt, s ez belpolitikailag megnyugtató állapot. Az MDF elnöke közölte: pártja előzetes paktumot, álkoalíciót senkivel sem köt. Bármilyen együttműködésre csak az első forduló eredményeinek ismeretében kerülhet sor. Etikai kérdésekről szólva Antall József kijelentette: lezajlottak azok a viták, amelyek megosztották a pártot. Legfontosabb célnak az etikai normák maximális visszaállítását jelölte meg. Gazdasági kérdéseket érintve a miniszterelnök elodázha- tatlannak ítélte, hogy a magyar társadalom megismerje azt az örökségét, amit ránk hagytak eleink, mert szerinte az állampolgárok azt nem ismerik. Mint ahogy azt is tudni kell. —hogy 1988—89 volt a gazdasági mélypont éve, ami döntő befolyással bírt a politikai átalakulásra. Antall József végezetül szólt a tulajdonváltásról, amelyet szerinte minden párt akart, de csak az MDF mert kimondani. Antall József a frakció előtt is megismételte jól ismert álláspontját, miszerint az ország biztonsága érdekében egyedüli megoldásnak a NATO-hoz való csatlakozást látja, „egy megújult, egy modernizált, egy kiterjedt NATO-hoz”. A tájékoztatót követően a pártelnök-miniszterelnök a képviselők kérdéseire válaszolt. (Folytatás a 3. oldalon) Tanácskozott a karitászcsoport Í A váci Szent Anna-ka- ^ ritászcsoport hét végi összejövetelén a szo- —7 ciúilis segítőmunka eredményesebbé tételének lehetőségeiről beszélgettek a tagok. A vendég, Hollik István egyházmegyei karitászigazga- tó. többek között felvetette egy olyan alapfokú tanfolyamnak az ötletét, amelyen a karitatív munkában részt vevők szert tehetnének pszichológiai, illetve szervezői ismeretekre is. A továbbiakban szó esett a segítségre szorulók listájának összeállításáról, egy segélyközpont létrehozásának lehetőségeiről, az országos szenvedélybeteg-segítő hálózathoz való csatlakozásról, illetve külföldi kapcsolatok kereséséről. Végezetül Hollik István megemlítette a Baráti Levél című kiadvány megjelentetésével kapcsolatos gondokat, s kérte a Szent Anna-csoport tagjait, hogy segítsenek a folyóirat összeállításában. (r. z.) Ezek a magyarok! Magyarországon a közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy az emberek többsége helyesli az egyházi ingatlanok visszaadását, de nem a kórházakét és az iskolákét — írta a minap a The Guardian. Nincs okunk kételkedni a brit tudósító jóhiszeműségében, amikor papírra vetette e sorokat. Nyilván otthoni tapasztalataiból indult ki, ahol a közvélemény-kutatásoknak azért némi hitelük még van; felcsapta hát a jó magyar kutakodók felméréseit, nagyra meresztette ugyan a szemeit, de ha az áll bennük, ami áll, hát kimásolta szépen e következtetéseket. A magyarok tehát nem helyeslik az iskolák, kórházak visszaadását egyházi tulajdonba. Legalábbis a többségük. Más szóval, ragaszkodnak ahhoz, ami eddig — jó negyven évig — volt, szocialista iskoláikhoz, állami kórházaikhoz. A brit tudósító a továbbiakban megvakarhatta a fejét, mert felrémlett: a puhább diktatúra éveiben mintha könyvtárnyi cikket olvasott volna maga is az oktatás és főleg a nevelés csődjéről, olyasfélékről, hogy a nyolcadikat elvégzett tanulók aránytalanul magas százaléka nem tud rendesen írni, olvasni, számolni, azonkívül pedig az áldatlan kórházi állapotokról, az orvosok, nővérek arcpirítóan alacsony fizetéséről, s még tovább a borravalóról, azaz választékosabban szólva a paraszolvenciáról... De hát ha a magyaroknak mindez — mint most kiderül — jó volt, ma pedig különösképpen ragaszkodnak mindehhez, hát legyen, a tudósítótól várta lapja az írást, azt tehát küldeni kell, és végső soron a közvélemény-kutatásokban itt van feketén-fehéren a valóság... A cikket tehát mindenáron faxolni kellett, mert lám, ez a sohasem hallott Dabas-Sári nevű település e kis országra irányította a figyelmet... Csak el ne higgyék a derék britek, hogy a negyven év iskoláit és kórházait a jó magyarok úgy ahogy van, konzerválni kívánnák. Deregán Gábor Az 1943-ban végzett ludovikások szombaton a főváros után Szentendrén folytatták emlékünnepségüket. Képünkön Radnai Tibornak ad ja át a díszoklevelet Szabó János mérnök vezérőrnagy, a Kossuth Főiskola parancsnoka (Tudósításunk a 3. oldalon) Kunczét javasolják az SZDSZ lista élére Az SZDSZ ügyvivő testületé javasolja az SZDSZ országos tegnap délelőtti ülésén arról pártlistájának első helyére. A döntött, hogy az országos ta- listavezető egyúttal a párt mi- nács számára Kuncze Gábort niszterelnök-jelöltje is. U HIRDESSEN A HÍRLAPBAN KÉNYELMESEN ES GYORSAN! Már valamennyi postahivatalban kapható a hirdetési levelezőlapunk. Töltse ki és adja fel! HÍRLAP A beérkezéstől számított két napon belül az Ön hirdetése megjelenik. PEST 'MEGYEI! PEST MEGYEI. HÍRLAP