Pest Megyei Hírlap, 1993. augusztus (37. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-31 / 202. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP SZŰKEBB HAZÁNK 1993. AUGUSZTUS 31., KEDD 5 Helyreállítási munkák a Grassalkovich-kastélyban Ki látja a templomot rossz színben? A legtöbb látogató megrendül A tervek szerint 1996-ra teljes pompájában tündököl majd a gödöllői Grassalkovich-kastély. A XVIII. század közepén épült, Magyarország állami, politikai életében mind a II. világháborúig nagy szerepet játszott kastély nem szenvedett kárt a háború idején, ám annál többet az azt követő évtizedek során. Kifosztották — emlékező gödöllőiek mondják, hogy még a villanyvezetékeket is kiszaggatták a falból —, szovjet és magyar laktanya, szociális otthon működött benne a közelmúltig, s még ma is helyet kap itt konyha, mosoda, valamint tizenöt lakás. A helyreállítási munkák viszont megkezdődtek, nagy az érdeklődés a kastély iránt. Hétvégéken felkészült idegenvezetőkkel érdeklődők számára is megtekinthető. Mindig szép számmal ösz- szegyűlnek a látogatni szándékozók, hiszen hogyne lépnének be szívesen oda, ahol hajdan Mária Terézia vendégeskedett, Kossuth és Görgey tanácskozott, a császári és királyi, majd a kormányzói család élt. Mit láthatnak jelenleg a kastélyban? A díszterembe, az Erzsébet királyné lakosztályába, Mária Terézia vörösmárvány szobájába, a márvány istállóba kalauzolják el őket. A nyolc, egymást váltó idegenvezető közül Kiss Éva — a gödöllői Török Ignác Gimnázium tanára — egyik csoportjához csatlakoztam. Az első emeleten, ahol szemlélődésünket megkezdtük, minden helyiség üres. Láthatjuk a falakat vallató restaurátorok munkájának nyomát: a vakolatot lehánt- va falfestményeket, vagy csak egyszerűen a felszíninél régebbi festést keresnek és találnak. A díszterem mennyezetén már friss aranyozástól ragyognak a stukkók. Beletekinthetünk egy- egy velencei tükörbe. A díszkályhákat lebontották: restaurálják őket. A királynői-ki- rálynéi hálószobában Kiss Éva megmutatja, hol állt Mária Terézia, majd hol Erzsébet királyné ágya. Utóbbi felett Szent István koronáját ábrázoló dombormű díszük. Elhaladunk a királyi gyermekek, a legendás Ferenczi Ida lakosztályai mellett. Bárhol is jáunk, nem árt, ha a lábunk alá is figyelünk, mert persze a helyreállítók a padozatot is bontják, kutatják. Kiss Éva felhívja a figyelmünket a régebbi korokban befalazott ajtókra, ablakokra, a róluk árulkodó ívekre, elmondja történetüket. A lovarda s a színházterem: eredetileg kétszer olyan magas volt, mint a későbbi átalakítások után. A tágas istállókban a lovak vörösmárványból készült vályúi láthatók. Persze soksok történet hangzik el itt is, mint később a Schimmel- kertben, ahol valamikor Gíassalkovich Schimmel nevű kedvenc lovának szobra állt, s amely Erzsébet királyné külön kertje volt. Mikor visszaérkezünk a kastély elé, úgy érezzük, mintha valóban sétát tettünk volna a múltban. — Miket tart fontosnak a látogatás során elmondani? — kérdem meg később Kiss Évától. — Az a csoport összetételétől függ. Igyekszem a nagy, nevezetes korszakokat kiemelni. Elmondom, hogy az építtető Grassalkovich Antalt nem követték méltó utódok, a család száz év alatt tönkrement. 1850-től görög, majd belga bankárok voltak a kastély tulajdonosai, amíg a magyar pénzügyminisztérium meg nem vásárolta. Koronázási ajándékként kapta meg Ferenc József, de a tulajdonos továbbra is a magyar állam maradt, mint Horthy Miklós idejében is. A kormányzó államfőként használta, de nem birtokolta a kastélyt. — A mostani feltárás eredményein kívül honnét tudható, hogy milyen volt hajdan a kastély? — 1867 után Ferdinánd Kirschner udvari építész pontos rajzot készített a kastélyról, minden helyiségnek megjelölve rajta a funkcióját. Ez megmaradt a főudvarmester irattárában. Leírásokból tudjuk, hogy az eredeti falszín, a „Grassalkovich-szín” rózsaszínes mályva volt. — Hogyan viszonyulnak a vendégek a látottakhoz? — Általában megrendülnek a látványon. Azon, hogy ilyen állapotban van a kastély — bár én mindig mondom, hogy ez az állapot a feltárási munkáknak is következménye. Nem bíznak abban, hogy ezt egyhamar helyre lehet állítani. A hatalmas helyreállítási költségeket emlegetik és kétségüknek adnak hangot, hogy az állami költségvetés bírni fogja. A külföldi látogatók között akadnak, akik úgy könyvelik el, hogy a magyar nép közömbös az értékeivel szemben. Mint egy előretolt helyőrség, jut eszembe a kastély helyreállítási gondnokságáról. A kastély mögött található, s még egy kicsit távolabb restaurátorműhelyek. Bakonyiné Schubert Éva helyreállítási gondnokhelyettes szobájában az asztalon rajzok. Természetesen a kastélyról. — Milyen lesz majd, mi kap benne helyet? — 1986-tól indult el itt valami. Akkoriban építész és városrendezőként dolgoztam a gödöllői tanácsnál. 1986—90-ig 170 millió forintot kaptunk állagmegóvásra. A lovarda teteje leszakadt — az oroszok, akiknek a laktanyája azon a tájékon volt, beleegyeztek, hogy ott kezdődjön a helyreállítás. A kupolán akkor kezdtünk dolgozni, mikor a szociális otthon még alatta volt. ’91-ben, ’92-ben további 100-100 milliót kaptunk. A kormányzat tavaly nyáron 1 milliárdot, pontosabban, „maximum I milliárdot” szavazott meg a kastély javára 1996-ig bezáróan. Ez az épület kincstári vagyon a jelen pillanatban is. Nem lehet eladni, esetleg csak bérelni. — Mi lesz a tervek szerint a kastélyból? — A főépület múzeumként működne. 1867—70 között fotók is készültek a belső terekről. Szeretnénk hasonlóan berendezni a szobákat, mint akkor voltak. Most is azt kutatjuk: melyik múzeum raktárába, pincéjébe kerültek innét berendezési tárgyak. Jelentkeztek már családok, magángyűjtők: eladnák a náluk levő, kastélyból származó dolgokat. A főépületben kormányfogadásokat is lehetne tartani, magas rangú vendégeket elszállásolni. Hogy rendbe tegyük, a jövő év feladata. Reméljük, hogy lesz rá pénzünk. — Nem biztos, hogy lesz? — Az utóbbi időben eléggé lelassultak a munkák. Az Országos Műemlékvédelmi Hivatal nem tudja megkötni a szerződéseket a kivitelezőkkel, hiszen nem tudja fizetni őket. Jelenleg 30 millióval tartozunk különböző vállalkozóknak. Elmegyünk a restaurátorműhelyekhez. A Silvert Rt. végzi a restaurátormunkákat — mint ahogy a bazilikánál is. Most inkább ott vannak többen. Itt két embert találunk: régi, a kastélyból leszerelt ajtókkal, ablakokkal foglalkoznak. Felcsillan a szemük, mikor Bakonyiné Schubert Éva mondja nekik: úgy tűnik, hogy hamarosan pénz érkezik. Nádudvari Anna A Grassalkovich-címer a helyreállított homlokzati erkélyen Levél a Műemlékvédelmi Hivatalnak Ki látja a templomot rossz színben? címmel riportot közöltünk a fóti műemlék templom festésével kapcsolatos vitáról. Most a Fáy Vörösmarty Társaság, a Fóti Faluszépítők Egyesülete, a Fóti Gazdakör, a Fóti Hagyományőrző Csoport, a Fóti Ökumenikus Közművelődési Egyesület és a Fóti Népfőiskolái Baráti Kör Egyesület ezzel kapcsolatos véleményét közöljük. A felsorolt szervezetek a fóti lakosság képviseletében tiltakoznak az Ybl Miklós tervezte katolikus műemlék templom újra átfestése ellen. Tiltakozásuknak két oka van. Néhány részlet az Országos Műemlékvédelmi Hivatalhoz írt levelükből: „A kordokumentumok és az idősebbek emlékezete, elbeszélése szerint a templom színe mindig is sárga volt. Tudjuk, hogy az eredetei szín aranysárgább, sötétebb árnyalatú lehetett, de az első rétegben felvitt világos színt — amelyet Önök határoztak meg építési engedélyükben — a lakosság elfogadta. Éppen ezért érthetetlen számunkra, hogy megváltoztatták véleményüket. A téglabama szín a templom stílusával nem harmonizál, úgy érezzük, hogy Ybl Miklós eszmeiségét, sugárzását hazudtolja meg. A vita tárgya: az Ybl Miklós által tervezett fóti katolikus templom Hancsovszki János felvétele A másik lényeges érvünk: az újrafestés igen jelentős többletkiadással járna, ami egyáltalán nem mindegy a felújítást finanszírozók egyikének sem. Mi, adófizető polgárok, kik teherviselői vagyunk minden olyan munkának, ami a közösséget, a társadalom, az ország épülését, fejlődését szolgálja, az említett két okot figyelembe véve, kérjük az átfestési munkálatok azonnali leállítását és a hasonló, a felújítást gátló költséges, tervszerűtlen intézkedések elkerülését.” Sajátos missziót vállalt A nagykátai Tápiómente Táncegyüttes művészeti vezetőjét, Dómján Lajost a Magyar Köztársaság művelődési és közoktatási minisztere által odaítélt a „Népművelésért” díjjal tüntették ki a közelmúltban. Az idén 25 éves Tápió- mentét sokan ismerik, szeretik az országban. Aki legalább egy alkalommal látta a nagykátai, környékbeli táncosok produkcióját, az tudja, hogy az együtteshez úgy hozzátartozik Dómján Lajos, mint kenyérhez a só vagy az élesztő. A nemrég 60. születésnapját ünneplő, naponta Budapestről Nagykátára utazó koreográfus az alapítástól kezdve valódi élesztője, vagy ahogy ő mondja: magvetője annak a népi kultúrának, ami a Tápió vidékéhez kötődik. Ez a kezdetben inkább helyi jellegű falusi művelődési közösség nemzetközi hírű társulattá vált, amelyik eddig 100 ezer kilométert utazott, a világ 27 országában tette le a névjegyét. Ugyanakkor Nagykátára, a Tápió mentére 39 külföldi együttes jött el — sok esetben tartós kapcsolattá alakítva az egyszeri találkozást. A Dómján Lajos vezette együttes sajátos missziót vállalt, kristályosodási pontot jelent a Nagykáta és környéke kulturális, sőt társadalmi életében. A táncnak, a csoport létének köszönhetően Nagy- kátának Olaszországban van „testvére”. Az együttesben táncoló fiatalok már barátként mennek Svájcba, Bulgáriába vagy Törökországba. Az elmúlt 25 évben félezren ismerkedhettek meg a csodával: más népek életével, kultúrájával, nyelvével. Ebbe a csapatba ma is hazajárnak az „öregek”, sokan — négy-öt generációról van szó — a táncnak köszönhetően lábaltak ki életük nehéz pillanataiból. Nagykáta környékén ma rendkívül népszerű ez a Tápiómente által teijesztett kultúra. Tápiószecső már vetélkedik a várossal. Kóka, Tá- pióbicske, Pánd, Tápióság pedig ott van a Tápiómente nyomában. Mindez Dómján Lajos negyedszázados tevékenységéhez vezethető vissza. „Arra vagyok legbüszkébb, hogy folyamatosan tudunk működni, fejlődni” — mondta a kitüntetett koreográfus, május óta Nagykáta díszpolgára, több országos elismerés birtokosa. Aki — s ezt ő maga bizonygatja leginkább — természetesen nem egyedül érte el a sikereket. Az efféle dolgokhoz csapat kell, háttér, segítők. Az önkormányzat, művelődési központ, szponzorok, táncosok, zenészek, kitartó közönség, rajongók. A magasra nőtt fa körül — aminek magját másokkal együtt Dómján Lajos vetette el ezen a vidéken — egy egész erdő, növényzet, maga az élet... (tóth)
