Pest Megyei Hírlap, 1993. augusztus (37. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-28 / 200. szám
1 PEST MEGYEI HÍRLAP SZÁRSZÓ 1993. AUGUSZTUS 28. SZOMBAT 7 Veszélyforrás az elszegényedés (Folytatás az 1. oldalról.) Lóránd Károly közgazdász, az NDSZ szakértője úgy gondolja, hogy arról kell döntenünk: a német gazdasághoz orientálódunk, és annak mintegy a perifériáján foglalunk helyet, vagy pedig saját formát alakítunk ki magunknak Közép-Európában. Az előadó rendkívül fontosnak tartja az egy régióban élők együttműködését, a regionális integrációt. Gidai Erzsébet, az NDSZ gazdasági tanácsadója, a privatizáció felülvizsgálatát sürgette, és azt hangsúlyozta, hogy elsősorban a magyar vállalkozókat kell előnyben részesíteni. Az elszegényedés megállításának kulcsát is a privatizációban látja, oly módon, hogy az onnan származó bevételt teljes egészében a munkahelyteremtésre kell fordítani. A délutánra meghirdetett program némileg módosult, miután az „érdekképviselet” témakörhöz jelzett előadók egy része —lköztük Nagy Sándor, az MSZOSZ elnöke és Széles Gábor, a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke — távol maradt a tanácskozástól. Ily módon beszédeikben igen szerteágazó témákat érintettek a felszólalók. Kolozsvárról Újvári Ferenc arra kérte az egybegyűlteket, ne nemzetiségi, kisebbségi jogokat igényeljenek a határon túli magyarságnak, hanem azon jogi státus visszaállítását, amelyet 1100 éven át élveztek. Kijelentette: bosszúból született nagyhatalmi határok nem jelenthetnek jogcímet arra, hogy a saját szülőföldjén élőket nemzeti kisebbséggé degradálják. Balogh Gábor független országgyűlési képviselő a katolikus társadalmi tanításban a nemzetről szóló nézeteket elemezte. Rámutatott, hogy a katolikus megnyilatkozások kezdettől fogva használják a nemzet fogalmát, s annak negatív és pozitív megnyilvánulásairól is véleményt mondanak. Az egyház szerint a népeket nem szabad akadályozni abban, hogy saját kultúrájuk, értékeik szerint éljenek, de fel kell lépni a szertelen nacionalizmus ellen. Fónay Jenó', a Pofosz elnöke, a Magyarok Világszövetségének alelnöke felháborodással nyilatkozott Horn Gyula szocialista pártelnök rádióban tett kijelentéséről, mely szerint ha a szocialisták kormányra kerülnek, a jelenlegi kabinetnek az elmúlt négy évről felelnie kell. Fónay hangoztatta: e tanácskozásnak kötelessége felszólítania Hornt és társait, hogy ők feleljenek a múltért. A szónok erőteljesen bírálta az Alkotmánybíróság ténykedését is. Olyan világos alkotmány megalkotását sürgette, amelyhez nem kell bírósági értelmezés. Végezetül újfent hangúlyozta: ez a nemzet nem tud addig megbékélni és továbblépni, míg a múltját nem tisztázta. A korábbi bejelentett 900 ezer kommunista érdekében is követeljük ezt — fűzte hozzá. i Miklós Árpád országgyűlési képviselő, aki MDF-szí- nekben került a Parlamentbe, s részt vett a Magyar Igazság Párt alapításában, azt fejtegette: most súlyosabb a magyarság helyzete, mint a ’43-as szárszói találkozó idején. A kiutat abban jelölte meg, hogy a mindenkori kormány határozott nemzetpolitikát folytasson. Szombaton a kultúra, a tudomány és tájékoztatás témakörében fejtik ki véleményüket a szárszói tábor tagjai. Csoóri Sándor a koalíciós felhívásról A jelenlévőknek jogos óhaja, hogy elmondják, milyen igényük van, azt kívánják, hogy az elkövetkezendő választásokra az itt jelenlévő nemzeti erők egymással összhangba kerülve, együtt készüljenek fel — mondta az MTI munkatársának a koalíciós felhívásra vonatkozó érdeklődésére Csoóri Sándor, a Magyarok Világszövetségének elnöke. Arra akérdésre, hogy belefér-e Szárszó szellemiségébe a pártok választást előkészítő szerveződése, kijelentette: azt gondolja, hogy itt nem pártok fognak megegyezni, csak személyiségek, akik majd Szárszó után lefordítják a maguk nyelvére a történteket. Ami elhangzott csak óhaj, nem pedig kijelentő mondat. Hangsúlyozta továbbá: „ha kijelentés lett volna, akkor én azt mondanám, hogy ez tévedés, ez nem Szárszó dolga”. Az óhaj itt is megfogalmazódhat ■— folytatta, hiszen az egész országban készülnek valamire, a liberális pártok is megegyeznek, miért ne születhetne meg az emberekben egy kívánság arra vonatkozóan, hogy itt is történjék valami. Lelki egyezség történjék, de a politikai egyezség nem Szárszóra való. Anyaország anyák nélkül? Ot perc Amon Antallal, az ausztráliai rádió munkatársával Már a meghívóval érkező programtervezetből látszott — kezdte válaszát Ámon Antal úr, a melboume-i rádió magyar szerkesztője —■, hogy ez a nemzet akkor, amikor a megmaradásról tárgyalni gyűlt össze Szárszón, természetesnek veszi, hogy a nők, a meg- és fennmaradásunkat biztosító anyák nem jutnak szóhoz. Az anya hiányzik innen, az anyaság szentsége, a család messze sugárzó melege is ennek következtében — persze áttételesen értelmezve. Nos, ettől én eléggé elszomorodtam Melbour- ne-ban. Megérkezve Szárszóra kezdeti szorongásom oldódott, örömmel tapasztaltam, hogy bizony vannak itt nők is, anyák, sőt: nagyon sokan családostul jöttek el. És ez nem kis dolog. Megtudtam Amon Antaltól, hogy családközpontú felfogása nem öncélú, ő ebben — mármint a továbbélésünket biztosító család anyagi és erkölcsi szükségleteinek a biztosításában és tisztázásában — látja a jövőnk zálogát. Van ennek a rendezvénynek egy másik tanulsága is — hangsúlyozta Amon Antal —, nevezetesen az, hogy az élménnyé vált tapasztalat, a fiatal generáció (bár gyér számú) ittléte következtében élni fog, éltetni fog, továbbgondolkodásra késztet. Hogy milyen eredménnyel, az a találkozó eredményességétől függ— Visszatérve eredendő aggályaimhoz — folytatta — a férficentrikusság, a nők és anyák ittléte ellenére, a hozzászólók között fennáll. Szinte sértő a pulpitusról való „lebeszélés”, a lekezelő gesztus. Amíg nem állítják helyre az anya iránti magasfokú tiszteletet egy társadalomban, addig nem beszélhetünk népszaporulatról! Különösen az anyaország igen-igen melengető, meleget sugárzó, minket, a diaszpórában élőket időnként könnyekre fakasztó anyaországnak az értelmezésében. A magyarság sorsa, a legkisebb társadalomnak, a családnak a kezében van. Kifejtette abbéli véleményét is, miszerint a mai szárszói találkozó egyik hiányosságának róható fel a konferencia-jelleg. Vitafórummá kellene alakulnia, mondotta, legalább az elkövetkező napokban, s legfőképpen szóhoz juttatni az embereket, s nem csupán a férfiakat. A „nemzeti kibeszélésre” az anyáknak is, a húgainknak is szüksége van, meg kell adni nekik ezt a lehetőséget. Anyaország nincs és nem is lehet anya nélkül. (bágyoni) Andrásfalvy Bertalan Gyógymódot vártam és várok Andrásfalvy Bertalan diákkorától ismeri a szárszói gondolatot: a Püski házaspár gyakori vendégeként kapta meg és olvasta el többek között a ’43-as konferenciáról szóló kötetet. Kíváncsisággal jöttem a konferenciára — mondja az eddig eltelt öt nap tapasztalatairól. — Kicsit szomorúan állapíton meg, hogy nem szellemi, inkább politikai vita folyik itt. Szárszón annak idején a legkülönbözőbb irányzatok képviselői, a maguk pártállása szerint mondták el véleményüket a magyarság fennmaradásáról, második világháború utáni jövőjéről, mégsem vált a konferencia kortesfórummá. Szárszó legnagyobb értékét és értelmét éppen ebben látom. — Miből tapasztalta, hogy a felszólalók kortesfórumként használták a konferenciát? — Nagyon sokan nagyon jó megállapításokat tettek a kormány mulasztásairól és bűneiről — én ezzel egyetértek, és láthatólag a hallgatóság is, hiszen megtapsolták őket. Sokan erre is játszanak. De szükségünk arra lett volna, hogy a lehetséges megoldásokról vitatkozzunk: hogy például az imént felszólaló ne csak szélsőségesen bírálja a privatizációt, de mondja meg azt is, mit kellett volna helyette csinálni, és hogyan. És főként azt: ő mit tett az érdekeinknek megfelelő privatizációért. — Adódhat ez a gond a meghívott előadók személyéből? — Nem az előadók tudásáról van szó, hanem arról, mire használták fel a konferenciát. És arról sem beszélt senki, milyen körülmények akadályozták a szárszói gondolatok alapján meghatározott kormányzati célkitűzések megvalósítását! — Hallhatnánk néhányat ezek közül? — Az egyik legfontosabb: tapasztalhatóan nem az egész társadalom kívánta a változásokat. Mert akkor az újat akarókra szavazott volna az önkormányzati, az iskolai, az iskolaszéki választásokon, a rektori és dékáni konferenciákon. A régi emberekkel nem lehet a gyakorlati változtatásokat keresztülvinni... Ezért az embereknek a kormányzattól követelt reformokat először saját magukon kellene végrehajtani — és utána bírálni másokat. — Az elmúlt negyven év nem erre készített fel bennünket! — Ez igaz. Ezért mint a zsidóknak az egyiptomi fogság után, nekünk is negyven évig kell vándorolnunk, míg elérjük az ígéret földjét: míg elfelejtjük a húsos fazekakat, az összefonódásokat, s azt, hogy mindenki saját maga alá, saját érdeke szerint kaparja össze a halmot, és nem tud közösségben1, nemzeti problémákban gondolkodni. — A fiatalok talán nem ilyenek — de közülük kevesen jöttek el. — Az ifjúság nem szóból tanul, hanem utánoz. Nem csodálkozom, hogy nem érez felelősséget a nemzet, a nemzet gondjai iránt. — Nem várt tehát csodát a konferenciától? Hogy tagjai közös gondolkodásra szövetkeznek majd? — Nem szeretném az eddigi tapasztalataimat előrevetíteni! Bizakodó vagyok! (veszelszky) Szabó Sándor A családot kell megerősíteni Szabó Sándor miskolci református lelkészt a tanácskozáson szerzett tapasztalatairól kérdeztem. — Örömmel tölt el, hogy a tanácskozáson kiemelt hangsúly helyeződik a két legégetőbb sorskérdésünkre, a népességfogyásra és a határainkon túl élő magyarok olvadására. Ezekről a kérdésekről eddig sajnos nem tudhattunk eleget, ugyanis ma Magyarországon a sajtó, a politikusk keveset beszélnek ezekről. Pedig ezek a kérdések alapvetően határozzák meg a létünket. Ha nincs szaporodás, nincs jövő, nincs kinek építeni az országot. Ha nem vállaljuk föl a magyar kisebbségek problémáit, olyan, mintha lemondtunk volna róluk. — Megítélése szerint mit lehet tenni ebben a helyzetben? — A keresztény etika alkalmazására van szükség. — Részletesebben? — Elsősorban a családot kell megerősíteni, a társadalom alapjává kell tenni. Hangsúlyozni kell a házasság tisztaságának fontosságát, a gyermekvállalás örömét. — Sokak szerint azonban ehhez az anyagi feltételeket is biztosítani kell. — Ez valóban nagyon fontos, azonban nem minden. Régebben rosszabb körülmények között több gyermeket vállaltak a szülők. Szemléletváltásra is szükség van. — Az egyháznak milyen szerepe lehet az új szemlélet kialakításában? — Rendkívül fontos a lelkészek példamutatása. Az esküvői előkészítés, a lelkigondozás. Rendkívül nagy a szerepe az új iskoláknak is. Ez stratégiai kérdés, hiszen ezáltal lehet a fiatalokat egészséges élet- szemléletre nevelni. — Szóba került a másik létkérdésünk, a magyar kisebbségek problémája is...-—Nemrégiben Miskolcon visszavárnák valakinek a leszakadt végtagját. Ugyanezt kellene nagyon nagy szakértelemmel elvégezni az elszakított magyarsággal kapcsolatban. Ezen természetesen nem határmódosítást értek, hanem a nemzeti, nyelvi kötődés erősítését. Örülök annak, hogy Erdélyből sokan érkeztek, hiányolom viszont Duray Miklóst. — Milyen összbenyomást szerzett a tanácskozásról? — Jó itt egymás szemébe nézni, barátkozni, s megerősödni nemzettudatunkban, és a feladatok vállalásában. A mi jelmondatunk a debreceni református gimnázium homlokzatán olvasható buzdítás: Orando et laborando. H. P.
