Pest Megyei Hírlap, 1993. július (37. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-24 / 171. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. JÚLIUS 24., SZOMBAT 13 Lottónyereményt szociális célokra 3É£ a július 17-i szám- ) fSSs í ban olvasom a kö- (WlT vet'<cz<’ cikket: „Lesz-e a megyében műveseállomás? A Szent Rókus vállalja az áldozatot”. A cikkből kitűnik, hogy a társadalombiztosítás vonakodik a költség megelőlegezésétől. Valószínű a pénzhiány miatt. Ugyanakkor hallja, olvassa az ember, hogy a lottón ha legközelebb lesz ötta- lálatos, 128 millió forintot lehet nyerni. Hogy egyeztethető össze az, ha előtérbe helyezzük egy ismeretlen magánszemély óriási összegű nyereségét, a műveseállomás létesítésére szükséges összeggel? Emberek tucatjait megmentő műszerek beszerzéséről lévén szó. Egy ízben már írtam, hogy a szerencsejátékoknál a nyeremény összegét maximum 10 millió forintban kellene megállapítani, a különbözeti ösz- szeget pedig szociális célokra kellene fordítani. Persze a nagy jövedelmű embereknek ez talán nem szúr szemet, de a szegényebb sorsú embereknek, kisnyugdíjasoknak igen. Szívből gratulálok lapjuk ~T Vasárnap, kora- \/ délutáni órán XV* kopogtatok a ze- telakai rendőrparancsnok ajtaján. Már semmi nyoma a nyolcvankilences decemberi fegyverégetésnek: az épület frissen vakolva, halvány rózsaszínre meszelve, az udvaron gondozott veteményeskert. Arra számítok, hogy a főtörzsőrmester morózus lesz, elutasító. Kellemesen csalódom. Magyarul kérdezem, magyarul válaszol, anyanyelvi szinten beszéli a nyelvünket. Maros menti magyar—román vegyes községből származik, gyermekkorában egyszerre tanulta a két nyelvet. Fiatal milicistaként tizenkét esztendeig szolgált Farkaslakán, sokszor elbeszélgetett Tamási Áron testvérével, Gáspárral. „Magyarul beszélgettünk, mert Gáspár bátyám másként nem tudott.” Vasalt egyenruha, nyakkendő, csillogó ezüstcímerrel díszített tányérsapka. Ni- colae Hesfelean magas, egyenes tartási!, ötven s hatvan esztendő közötti férfi. Hetedik esztendeje a zetela- kai milícia parancsnoka. — Főtörzsőrmester úr! Ön úgy véli, hogy azon a december 22-én megölték a beosztottját? — Megölték, igen. Be van bizonyítva, hogy meg lett ölve. szerkesztőségének a magas kitüntetéshez. Zanathy Endre Cegléd Szembeszállt Hitlerrel Hosszú időbe került, amíg Generalfeldmarschal Rommel életét és halálát feldolgoztam. Katonaember létemre, érdekel és foglalkozom hadtörténetekkel és fontosnak találtam Rommel Generalfeldmarschal életét ahhoz, hogy feldolgozzam. Rommel látta, hogy felesleges Németországot és a német népet a pusztulásba vinni, és erre már 1943 őszén figyelmeztette Hitlert: írja alá a kapitulációt. Hitler ordított, fenyegette Rommelt. Rom- melnek jók voltak a kapcsolatai a német hadsereg vezetőivel és 1943 telén katonai pucs- csot kezdett szervezni Hitler ellen. Tábornokok, katonák áltak Rommel mellé, és maga Staufenberg repülős százados vállalta, hogy Hitlert robbanószerrel megöli. 1944. július 10. reggel 9 óra volt a kitűzött időpont. Hitler meghívta Staufenber századost a katonai főhadiszállásra, arra a helyre, amit száz SS-katona védett, s ami alaposan ki volt építve. Egy katonai erőd volt, ahonnan a frontvonalakat irányították. Rommel és vezérkari tisztjei fel voltak készülve a hatalom átvételére. Maga az amerikai katonai titkosszolgálat, Montgomery tábornok az angoloknál várták e nagy napot. Staufenber százados pontosan 1944. június 14-én reggel 9 órakor egy adott pillanatban elhelyezte a robbanószert Hitler lábánál a nagy tárgyalóteremben, ami tíz perc után fel is robbant. Hitlert azonban Jodl vezérezredes áthívta a térképasztal másik oldalára, így megmenekült. Staufenberg távozott a színhelyről. Beült a gépbe, és repült Berlin felé. Hitler kereste Staufenberg századost, de közölték, három perce elrepült. A Führer kiadta a parancsot, elfogni, fejbe lőni. 10 óra 50 perckor a repülőgép ereszkedett lefelé, de a leszállópályánál már ötven SS-ka- tona várta. Azonnal agyonlőtték. Ugyanaznap huszonnyolc magas rangú tisztet lőttek agyon, és Rommel villáját már száz SS-katona vette körül. Rommel másnap halt meg, ciánkálit vett be, nem hagyta, hogy Hitler végezzen vele. 57 éves volt. Fia ma Stuttgart főpolgármestere. Pohl Ferenc Budapest Igazságosabb elosztást! § Nem értek egyet Ti- szay Géza július 20-ai véleményével. Szerintem olyan témához nyúlt, amiről halvány fogalma sincs. Tiszay úr a nyugdíjasokat nyugtalanítja, mondván: „a nyugdíjkeretet a pártállam állapította meg”. Ez azonban csak a tények egyik része. A meglévő nyugdíjkeretet ugyanis a jelenlegi képviselő urak nem osztják el jól. Mint ismeretes, az elosztás a nyugdíjemelésnél százalékos. Például: egy 18 ezer forintos nyugdíj tízszázalékos emelésnél ezernyolcszáz forinttal lesz több. Egy szerény, mondjuk hatezer forintos nyugdíj pedig 600 forinttal. Tehát aki nyomorban él, az továbbra is úgy fog, aki viszont viszonylag jobb helyzetben van, az még kedvezőbb körülmények közé kerül. Kétszeri, vagy háromszori emelésnél már az emelés összege annyi, mint egy szegény nyugdíjas teljes nyugdíja. DOKUMENTUM — Ön látta, hogy rálőttek? — Nem láttam, mert nem láthattam. A lakásomon voltam, a földszintem a kollegám pedig az emeleten lakott. — Fenyegette valaki önt? — Senki. Engem megvédett a közönség. — Hogyan létezik, hogy Önt megvédték, a beosztottját pedig megölték? — Ezt a kérdést a bíróságon is feltették. Azt mondtam: én az emberekkel, a fiatalokkal úgy bántam, ahogyan most bánok. Szépen beszélek velük, elmagyarázom, hogy értsék meg mi a rend és a fegyelem. — Gabi Danaila másképp viselkedett? — Nem... Szerették. Keveset is volt még itt. — Akkor miért ölték meg? — Látták az emberek Udvarhelyen, hogy mi történt ott. Felgyújtották a rendőrséget, felfordították a gépkocsikat, agyonütöttek egy embert... — Egy szekust... — Igen... szóval Udvarhelyről, ahol dolgoznak, jöttek haza az emberek, fel voltak gyúlva... És hát a szobában, ahol meghalt a kollegám, hárman voltak. Ez a három fiú. Más nem volt ott, tanú nem volt. — A bíróságon ők ártatlannak vallották magukat. Ha nem volt tanú, nem volt bizonyíték, hogyan ítélhették el őket? — A bizonyíték az, hogy a rendőr meg volt lőve. Kérdem a bukaresti tárgyalásról, ahová őt is beidézték, és ahol a bíró őrá is rászólt, mint Sebestyén Istvánra. Ingatja a fejét, ezt a kérdést elhárítja. — Parancsnok úr! Három csöndes, szelíd fiúról van szó. El tudja képzelni őket, hogy öltek? — Nem, nem. Csendes fiúk voltak, nem volt velük semmi gondom soha. — Ha nem ők öltek, akkor 19-20 esztendőre ártatlanul vannak lecsukva. — Akkor ki volt a tetes? — a főtörzsőrmester megigazítja a fején a tányérsapkát. — Mivel ők voltak az udvaron, ők voltak a lakásban, többet tudnak, mint én. Mindent el kellett mondani- ok, amikor le voltak tartóztatva. — Legalább t négyszáz ember volt az utcán és az udvaron... — Nézze, a törvényszéki végzés az törvényszéki végzés. A dossziékból ki lehet szedni minden adatot, amire szükség van. — Tudja-e, hogy a húsz esztendő élve eltemetést jelent? — A törvények szerint, miután lejárt egy bizonyos idő a büntetésből, szabadlábra helyezhetik az elítéltet. — Lehetségesnek tartja, hogy amnesztiát kapnak ezek a fiúk? — Lehet. Csakhogy én kicsi vagyok ahhoz, hogy nagy dolgokat mondjak. — A forradalom alatt, a decemberi napokban volt-e magyar—román ellentét a faluban? . — Nem! Ez nem áll fenn! Akkor sem állt fenn, most sem áll fenn. — Üldöztek el a faluból románokat? — Senkit. — A milicista halála sem okozhatta, hogy román volt? — Az biztosan nem okozta. A filmfelvétel után a parancsnok behív a lakásába. Üveget tesz a viaszos vászonnal letakart asztalra, tölt, koccintunk. Édes pálinka, már-már likőr ízű, a románok szeretik az ilyet. A románok és a magyarok kijönnek egymással, magyarázza a főtörzsőrmester. Itt Zetelakán sosem élt több nyolc-tíz románnál. Az emberek az embert nézik egymásban. Csak akkor nézik a románt vagy a magyart, ha mások felpiszkálják őket. . — Aznap este — mondja —, december huszonkettedikén bekopogtattak hozzám. Illyés István nyitott be hozzám egy másik fiúval. BejötAz emelést nem százalékosan kellett volna elosztani, hanem véleményem szerint úgy. hogy a kisebb keresetű is közel annyi emelést kapjon, mint az, akinek nemcsak kény éne telik. A meglévő pénzt kellene tehát igazságosabban elosztani. Nagy András Nagykőrös Ezeknek a rock se jó „Véletlenül” kezembe A? került a „Mai Nap” cí- wK ‘yj mű, „független” ké- pes hírlap július 19-i száma (Egy .jóakaróm” a kezembe nyomta...) Csak ne tudnám, hogy mitől nem függetlenek? A piros-fehér bulvárlap ügyeletes intrikusa, Tóth Béla Endre, kétoldalas képes riportban számolt be Nagy Feró és a Beatrice zenekar „Riadórock azaz Rockriadó 2000” című műsorának premietjéről, a lenti laktanyából. A sajátos önvallomásból kiderül: a szerző — anno, a hőskorban — rajongója volt a legendás, baboskendős rockcsapatnak. Ám az idők múltával tollno- kunk lemorzsolódott. (Vagy zenei ízlése finomult ki, vagy a politikai labirintusban tévedt el, nem tudható...) De hát — mint írja — a régi bandatagok is elhagyták Nagy Ferót?! „Mostanában többen elmaradtak Feró mellől...” avatja be a kulisszatitkokba Tóth urat egy alkalmi informátora, ő pedig siet megosztani a , jó hírt” az olvasóval! A hajdani rajongó csöndes lemondással jegyzi meg, hogy a banda, mivel profibbá, képzettebbé vált, sokat veszített a régi varázsból. Szerzőnknek szinte semmi sem tetszik Nagy Feró jelenlegi humorából, de az elhangzott számoknak sem tud örülni. Nem csodálom, hogy a Mai Napnál szentségtörés az a lírai vágyakozás, ha valaki Kun Bélával szeretne beszélni! S az is természetes, hogy 56-os dalok hallatán ellilul a szürkeállományuk. Azon viszont eltűnődöm, hogy miért dicső dolog fanyalogni a Kossuth-verbunk hallatán, és miért dicső ezt a liberális érzést le is írni?! Akaratlanul is versben kezdtem el gondolkodni, az épületes olvasmány végén, Petőfi Sándor után szabadon: „Be más volna itt az élet, ha Bródy János zenélne! Felsikolt a jobbik énem: Jaj, ha lehet, akkor mégse!” Brezovich Károly Vác tek, Illyés becsukta az ajtót. „Főtörzsőrmester úr — mondta —, mindent elintéztünk. Ha bántani akarnák magukat. Kinn a hegyen elbujtatjuk, kivisszük magukat éjszakára. Ha baj lenne. De nem lesz semmi baj, ne féljenek!” — Ez Gabi Danaila halála után történt? — Igen, későn este. Ránézek a parancsnokra: — Nyilvánosság előtt is elmondaná ezt? Nicolae Hesfelean megrázza a fejét: — Nem! Ezt csak itt mondom, baráti asztalnál. (Folytatjuk) Kosa Csaba Eötvös népoktatási törvénytervezete A fíatthyány-kormány elsődleges célja az ország függetlenségét, védelmét biztosító törvények kidolgozása volt, de nagy erővel megkezdte azoknak a rendeleteknek elkészítését is, amelyek a békés építőmunkát szolgálták. Báró Eötvös József kultuszminiszter 1848. július 24-én terjesztette az Országgyűlés c!é az elemi oktatásról szóló törvényjavaslatot. A tervezet az elemi oktatás célját így határozta meg: „...célja, hogy a gyermekek a tudomány első elemeibe avattassanak. A közállomány kötelessége felvigyázni, hogy az elemi nevelésben mindenki részesüljön. ” A rendelettervezet kimondta: „Az elemi nevelés minden közintézetben ingyen adatik.” Fiúknak 12 éves, leányoknak 10 éves korig írta elő a tankötelezettséget. A szülők döntésére bízta, hogy gyermekeiket nyilvános vagy magániskolában taníttatják, de ez utóbbiak „minden évben a nyilvános iskola elöljárói élőit fognak megvizsgáltatni”. Az oktatás nyelveként a lakosok többsége által beszéltet írta elő. Azokon a helyeken, ahol nem a magyar a többségi nyelv, a „magyar nyelv is taníttatni fog”. Kötelező tárgyakként az írás-olvasást, a számolást, a természettant, a hazai történetet és földrajzot, az éneket, a polgári jogok ismeretét és a „testgyakorlat”-oX írta elő. A hitoktatással kapcsolatos előírásai váltották ki a legnagyobb vitát, a tervezet 12. §-a ugyanis úgy rendelkezett. hogy a tanulók ezentúl „egyenesen és közvetlenül vallásuk lelkészeitől veendik.” A tervezetet augusztus 24-én a felsőház félretette azzal, hogy „a hon aggasztó körülményei sürgősebb ügyek tárgyalását indokolják.” Pogány György Savanyú szél fúj
