Pest Megyei Hírlap, 1993. július (37. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-23 / 170. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1993. JULIUS 23.. PENTEK Kisebbségből partnerség Úgy vélem, eljött az ideje annak, hogy a román demokratikus ellenzék, jelesen a Demokratikus Konvenció felülvizsgálja eddigi nemzetiségi politikáját, a kisebbségekkel kapcsolatos, jobbára taktikai jellegű magatartását — jelentette ki a bálványosfürdői (az erdélyi Kovászna megyében megrendezett) nyári ifjúsági tábor és szabadegyetemen szerdán megtartott előadásában Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke. Tőkés szerint ugyanany- nyira időszerű, hogy mind a Konvenció, mind pedig a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vizsgálják felül eddigi kapcsolatukat és a pillanatnyi politikai érdekek, például közös választási megfontolások szintjét meghaladva, a demokratikus elveket kisebbségi vonatkozásban is következetesen érvényesítve, az egyenjogúság szellemében új alapokra helyezzék politikai szövetségüket. Mindezek megvalósítására a magyar püspök megújította egy román—magyar ellenzéki kerékasztalra vonatkozó javaslatát. Tőkés László hangsúlyozta: a mindenkori román államhatalom szemében mi mindig csupán egy „kisebbség” voltunk. A román demokratikus ellenzéknek viszont teljes értékű partnereivé szeretnénk válni. A Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt részéről Valentin Gabrielescu szenátor, a párt alelnöke és főtitkára annak a véleményének adott hangot, hogy a kommunista rendszer átalakult formában való továbbélését jelentő mai hatalom elleni közös küzdelem a mindent megelőző közös érdek, ennek kell alárendelni minden mást. Az európai integrálódás ugyanakkor nem lehetséges a kisebbségi jogok biztosítása nélkül — mondotta. Az ellenzék győzelme esetén — fejtette ki —, semmi akadálya nem lenne annak, hogy teljesítsék a magyarság olyan specifikus követeléseit, mint az önálló magyar egyetem, a nemzetiségi minisztérium magyar miniszterrel és az egész országra szóló területi autonómiák keretében az autonómia. Most, hogy nyár van, még virágzóbbak a nők. Merész, áttetsző ruháikban, formáik sejtelmes-delejes sziluettjével kitárulkozóbbak, sokat ígérőek. ígéretek, amelyeket nem kell, s tán nem is szabad mindig beváltani. Szent gyönyörködtető, színesen kavargó lehetőségek, a bármi lehet esélyei. Húgok, anyák, szeretők, feleségek, egyszerre konkrét és absztrakt nők, a világ kovászai. Dolgunk után loholva, villamoson, metrón, buszon találkozván velük megtapasztalhatjuk: látvánnyá fölizzó lényük üdévé teszi a reggelt, lendületessé a délelőttöt. Gusztálkodásunk pillanataiban egyöntetű helyeslésünkről biztosítjuk a Teremtőt, egészen a visszavonásig — azért, hogy a Nőt föltalálta. E huncut kis nézelődések energiatelepek, a férfizsigerekig hatva táplálják az érzést: jó lenni. Függetlenül ádáz egzisztenciaharcoktól, magánéleti válságoktól, politikai kurzusoktól. Hajszoltságunk fényűzése, ha ideig-óráig ráocsúdhatunk a larpurlar-létezésre, percekre megörvendhetünk: jó élni magáért az életért. Bár nincs ennél több, távlatnak ez mégis kevés. Merthogy, a siralomvölgyi tapasztalatok szerint — az elleninformáció rendre késik odaátról —, mindenkinek csak egy élete van, és nem mindegy, hogy azt hogyan csinálja végig, miként engedik eltölteni a körülmények, hogy az életet nem züllesztik puszta vegetációvá, silány máról holnapra való tengéssé. Mint ahogy az sem mindegy, hogy ez az élet otthonossá lakható hazában, vagy ember-idegen, rideg államalakulat keretei közt történik meg, amelyben a hatalomért acsarkodók úgy vívnak életre-halálra a fejünk fölött, hogy közben a mi vérünk folyik el. Ahogy múlik fölöttem az idő, egyre mélyebb megrendüléssel érzem át a Hérakleitosz megfogalmazta HEN PAN- TA EINAI, a MINDEN EGY elvének igazságát. A minden egész eltörött, minden részekben lobban is csak látszat. Az élet különbözőnek tetsző s mutatkozó dolgai végül is ugyanannak az Egynek más-más megjelenési formái; ugyanarra a létláncra vagyunk felfűzve, például én, a kutyám, a katicabogár, vagy a diófa, amelynek törzsét mostanában gyakran megsimogatom. Beszélek is hozzá olykor, kívülről nézve tán őrültnek tűnhetek, nem érdekel, én már belül vagyok, szeretnék a nedveivel keveredve gyökerétől a lombjáig cirkulálni benne. Mert érzem, összetartozunk, az életáram sodrában közösen evickélünk, rövidebb-hosz- szabb ideig, kire mennyi méretik. A különbség tán annyi, Európa ma veszélyesebb Az amerikai kormányzat nem fordított kellő figyelmet Kelet-Kö- zép-Európa kérdéseire, ám — a decemberi NATO-csúcstalálkozó- ra felkészülőben — a politikát felülvizsgálják és új, a térség biztonságát szolgáló kezdeményezéseken dolgoznak. Erről nyilatkozott a Fehér Ház egy vezető munkatársa az MTI-nek, hangoztatva: a térség országainak politikai és gazdasági együttműködése, a határviták lezárása nélkülözhetetlen lehet ahhoz, hogy ezeket az államokat befogadja a NATO és a EK. Az illetékes, aki nevének mellőzését kérte, rámutatott: Washington igen jelentősnek tartja a visegrádi együttműködést. Az természetesen nem pótolhatja, de nagymértékben elősegítheti a nyugati szervezetekbe való beilleszkedést: az új demokráciák annál vonzóbbak lesznek a nyugati intézmények számára, minél fejlettebb békés együttműködésük. A NATO, az EK talán azt is igényelheti majd a jelentkezőktől, hogy ne legyenek megoldatlan határproblémáik, amelyek bonyolítanák a szervezetek munkáját — mondotta. Az amerikai hivatalos vélemény szerint egyébként a határok átjárhatósága, illetve az európai integráció hozhat csak teljes megoldást a kisebbségi problémákra, amint azt Dél-Tirol, az osztrák—olasz viszony kitűnően példázza. — Európa ma, a helyi háborúk, az etnikai feszültségek közepette sokkal veszélyesebb hely, mint a hidegháború idején volt; s a decemberi NATO-csűcsra való felkészülés alkalmat ad arra, hogy megvizsgálják: müyen politikai, gazdasági és katonai eszközökkel tudja a Nyugat idejében feltárni és megelőzni az etnikai és egyéb konfliktusokat. Várhatóan még a következő amerikai kormánynak is feladata lesz, hogy finomítsa a módszereket, amelyekkel elejét veszik az etnikai viszályoknak — hangoztatta a nyilatkozó. A bosnyákoknak drága az idő / Általános horvát mozgósítás Belgrádba érkezett szerda este Willy Claes belga külügyminiszter, az Európai Közösség miniszteri tanácsának soros elnöke. Ezt megelőzően Szarajevóban járt, ahol Alija Izetbegovic boszniai államfővel tárgyalt. Mint a belga diplomácia vezetője a sajtó képviselőinek elmondta ő az Európai Közösség részéről azt a „baráti tanácsot” tolmácsolta Izetbegovicnak, hogy mind humanitárius, mind katonai szempontból az idő a bosnyákok érdekei ellen dolgozik. Maga az államfő csak annyit közölt az őt faggató újságírókkal: ha lesz némi remény a megoldásra, akkor boszniai részről mindent megtesznek a tárgyalásokon való részvétel érdekében, ám a jelenlegi helyzetben nem lehet elhagynia az országot. — Általános mozgósítást rendeltek el a horvátok Észak-Bosz- niában — adták hírül tegnap a zágrábi újságok. A rendelkezés szerint valamennyi 18 és 60 év közötti fegyverképes férfinak azonnal jelentkeznie kell a katonaságnál. A mozgósítás azokra a boszniai horvátokra is vonatkozik, akik jelenleg nem tartózkodnak Boszniában. A parancs megszegőit megbüntetik és összes vagyonukat elkobozzák. VÉLEMÉNY Életünk távlatai A nagyvilág hírei * Határidő nélkül felfüggesztették Lengyelország és a hitelező magánbankok, vagyis az úgynevezett Londoni Klub tárgyalásait 12,1 milliárd dollárnyi lengyel kereskedelmi banki adósságról. Jé Mijadzava Kiicsi japán kormányfő tegnap bejelentette lemondását, amit azzal indokolt, hogy a kormánypárt elvesztette többségét az alsóházi választásokon. ¥ A hivatalos kínai hírügynökség jelzést adott arról, hogy Li Peng kínai kormányfő betegsége ellenére még betölti posztját, gyakorolja kormányfői tevékenységét. * A szlovák és a magyar hadsereg fegyverkezési tervei nem nyugtalanítják a Cseh Köztársaságot. Erről tanúskodik a hadsereg vezérkari főnökének és a külügyminisztérium szóvivőjének egybehangzó szerdai nyilatkozata. * A londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) július 28-áig, vagyis egy héttel meghosszabbította a Jacques Attali megüresedett posztjára való nevezések határidejét. hogy nekem tudatosan szembe kell néznem az elmúlással, szellemileg meg kell emésztenem azt a képtelenséget, hogy nem leszek. Bár ki tudja, ez az embernek vindikált tudás, meglehet, elenyésző az őspáfrányéhoz képest. Én már azon sem csodálkoznék. Ugyanezt az összetartozás-élményt élem át, ha macskáim mágikus körében ülök, noha semmit sem tesznek csak szunyókálnak. És mégis, a hátukkal üzennek, megüzenik a Dzsungel könyve-beli jelmondatot: egy vérből valók vagyunk. De Lupi, a kutyám sem úgy kutya már, mint azt valaha hittem volt, boldogult úrfikoromban: hűséges házőrző és kész, léte kimerül abban, hogy alázatosan eltűri rigolyáimat. Nem, lélek ő, aki belekapcsolódik az enyémbe, eggyé lesz vele, Assisi Szent Ferenc igazságának dicsőségére. Láttam Lupit betegen, segélykérő, riadt, kitágult szemébe belenéztem és tudom, pillantásomba megkapaszkodott, érezte, osztozom kínjaiban, és nem tévedett. Átéltem az övét. Mint ahogy ő is számtalanszor látott engem elesettnek, a mélységből kiáltónak, és akkor odajött hozzám, leült velem szemben s csak nézett, s ahogy nézett sugárzott belőle az együttérzés, a szolidaritás, a biztatás, hogy nem vagyok egyedül; az egymásrautaltság magától értetődő boldog tudása áradt belőle, az, hogy egymáshoz menekülhetünk, valami felfoghatatlan és megnevezhetetlen hatalom elől. Most értem meg azt az ésszel mérhető pontokon is túli kapcsolatot, ami néhai, jóemlékezetű, kemény katonaember nagybátyámat egy kedves kis teknőchöz kötötte. Mó- zsi, mert ez volt neve a jószágnak, csak neki engedelmeskedett, kutyaként hallgatott a nevére, s valóban hű ebként követte nagybátyámat. A maga fura jelbeszédével még az ágyra is felkéredzkedett, éjszakánként együtt aludtak. A teknőc a nagybátyám szíve fölött szunnyadt el. A szíve fölött, amely aztán egyszer megállt. De Mózsi nem akart lemenni onnan, úgy kellett leszedni, tehát nem a testmeleg miatt tanyázott oly sokszor ott annak előtte, valami többért, de ez most már az ő titkuk marad, bár, mint mondtam, kezdem sejteni a lényeget. És akkor már csak egy lépés annak a bölcsességnek a belátása, amely azokat az embereket vezérli, akik a lélekvándorlásban, a reinkarnációban hisznek; mennyi előrelátás, jövő iránti tapasztalat működik azokon a tájakon. Például halinacsizmában járnak, nehogy véletlenül eltiporjanak bármily kis élőlényt, mert lehet, életük éppen abban a parányi lényben testesül majd újjá. Vagyis a lét távlatait óvják, ami a jelen élet tiszteletét jelenti. Belém sajdul: mi, emberek mikor érzünk ekkora féltést, tiszteletet a másik élete iránt? Mert ki vagyunk szolgáltatva egymásnak. És lélekölő, reménygyilkos gyakorlattá lett az ezzel való visszaélés, miként az arány és az értéktévesztés is! A másik ember tapintatát gyengeségnek, mértéktartását gyávaságnak, szolgálatkészségét alázatnak, őszinteségét képmutatásnak tekintjük az esetek nagy többségében, ezáltal rákényszerítjük egymást a gyanakvó készenlétre; gesztusaink hovatovább a vadnyugati tehenészlegények lövésre kész mozdulataira emlékeztetnek. És a törzsfejlődésben hiába előkelőbb a stációnk, a mindennapi megértés, a szolidaritást tekintve mikor növünk fel végre az állatok színvonalához? Megyek az utcán, szemben egy nemzedékemben apa közeledik kézenfogva a kislányával. A négy-öt év körüli lányka habos ruhácskában két oldalt tömött varkocsba font, szikrázó szőke hajjal tipeg az édesapja mellett. Hatalmas, bizakvó, kék szemekkel néz a világba, ezekben a szemekben öntudatlan várakozás ül, ártatlan és jogos várakozás az ígéret földje iránt, ami a jövő. Ami az ő jussa, ha el nem múlatja a jelen. És összefacsarodik a szívem. Ezerszer megcsalatott, beugratott, kijátszott nemzedék fiának, és beleremegek, ha arra gondolok, vele is végigcsinálhatja ugyanazt a történelem, amit öcséinkkel, húgainkkal, mert nem váltatott be az ígéret. Lehet-e, szabad-e, elviselhető-e, hogy így történjen? Nem! Elég volt. Haza csak ott van, ahol távlatok vannak, befogható célok, amelyekre érdemes, értelmes rááldozni éveket, ahol az anyagi-erkölcsi befektetés, a munka megtérül, úgy, hogy gyümölcsét még élvezhesse az is, aki megdolgozott érte. Meddig terhelhető a reménytelenség útravaló poggyászként nemzedékről nemzedékre? Meddig hirdethető ott távrepülés, ahol a szárnyakat már a születés pillanatában levágják? A kilátástalanságot nem szabad stabilizálni, sem törvényerőre emelni. Nem szabad a történelem felkínálta sanszok helyett, a történelem által konzervált tévedéseket újra feltálalni. Megy az a kislány, szemében ártatlan és jogos várakozás ül az ígéret földje iránt, ami a jövő. Ami az ő jussa, ha el nem múlatja a jelen. Döbrentei Kornél
