Pest Megyei Hírlap, 1993. július (37. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-20 / 167. szám
XXXVII. ÉVFOLYAM, 167. SZÁM Ára 13,50 forint 1993. JULIUS 20., KEDD EDU-tanácskozás Budapesten Az európai kereszténydemokrata, konzervatív és néppártokat tömörítő Európai Demokrata Unió (EDU) Antall József kormányfőnek, az MDF elnökének meghívására szeptember 1—2—3-án Budapesten tartja éves pártvezetői konferenciáját —jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Csáti György, a konferencia szervezőbizottságának magyarországi elnöke. Csóti György hangsúlyozta: Az EDU 15 esztendős történelmében nem volt még arra példa, hogy olyan sok magasrangú politikus vegyen részt a tanácskozáson, mint ahányan igent mondtak a mostani meghívásra. Eljön például Helmut Kohl német kancellár is, aki hosszú évek óta nem tisztelt meg EDU-rendezvényt a jelenlétével. Ennek — Csóti György értékelése szerint — jelzésértéke van a magyar kormánykoalíció szempontjából. (Folytatás a 3. oldalon) Rákóczi-ünnep Akárcsak 290 évvel ezelőtt, az idén is közös zászló alatt gyűjtötte össze a kárpátaljai magyarokat és ruszinokat II. Rákóczi Ferenc. Vasárnap Ti- szaújlakon az öt évvel ezelőtt visszaállított Turul-emlékműnél közösen emlékeztek meg a Rákóczi-szabadságharc első győztes ütközetének évfordulójáról. Eljöttek hozzájuk megosztani az ünnepség örömét szatmárnémeti szomszédaik is. A megújulás ünnepe Domonyban Ne félj, mert megváltottalak! Vasárnap ünnepi istentiszteletet tartottak Domonyban. Kétéves munka eredményeként elkészültek az evangélikus templom felújításával, helyére került az újraönött harang. Ugyanezen a napon esküdött a gyülekezet szolgálatára a megválasztott gondnok, a felügyelő' és a presbitérium. Az ünnepségen Harmati Béla, a Déli Egyházkerület püspöke végezte a szószéki szolgálatot, az új tisztségviselőiket Detre János esperes iktatta be a domonyi lelkész, Baranyai Tamás, egyházmegyei főjegyző' közreműködésével. Domony községe, gyülekezete büszkén jelentheti ki, hogy „íme ez a szép, felújított templom a mienk”. Önálló kezdeményezésre, javarészt saját anyagi forrásból vállalkozott a gyülekezet és lelkésze a templom renoválásának, restaurálásának feladatára. A domonyi gyülekezet meghallotta Ézsaiás próféta üzenetét: „Ne félj. mert megváltottalak, neveden hívtalak tégedet!” Meghallotta és személy szerint vállalta a reá szabott feladatot. Az egykori, Temesváron öntött harangot Gombos Lajos őrbottyáni harangöntő mester újraöntötte és most a másik, kisebbel együtt hívja istentiszteletre a gyülekezet apraját-nagyját. Az élőket imádságra, az Úrban való örvendezésre vagy a holtaktól való búcsúzásra emlékezteti. Detre János esperes, Harmati más lelkipásztor oltári szolga A, harangzúgást hallva — figyelmeztetett Harmati Béla püspök — mindig arra kell gondolnunk, hogy nekünk, s nem értünk szól. Úgy gondoljunk rá, mint ami valahonnan, valakinek, valamit üzen. Gondoljunk az Igére, „neveden Béla püspök és Baranyai Ta- lata Balázs Gusztáv felvétele hívtalak téged” — mindig nekünk szól a harang, személy szerint minket hív. Ne késlekedjünk soha a hívó harangszóra elmenni, vállalni a reánk rótt feladatokat. (Folytatás a 4. oldalon) Szeptemberben premier Vállalkozók sora Szó'dön Üzletsor épül Szó'dön a leendő tulajdonosok pénzéből. A helyi önkormányzat biztosította a területet, és az elfogadott tervek alapján megkezdődött a kis boltok építése. A remények szerint szeptemberben nyitnak az üzletek, melyek emelik a szolgáltatások színvonalát, a település lakóinak örömére Vimola Károly felvétele B udapest-B ukarest Közös bank A magyar és román kormány kezdeményezni fogja az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banknál (EBRD), hogy a két ország az Európa Bankkal közösen vegyes bankot állítson fel a jövőben. A pénzintézet célja az lesz, hogy hazánk és Románia közötti kereskedelem finanszírozását segítse. A két ország által és az Európa Bank által alapítandó nemzetközi kereskedelemfejlesztési pénzintézet alaptőkéjéből várhatóan az EBRD az 50 százalékot állná, az alaptőke másik részét fele-fele részben a két szomszédos ország — mondta Kádár Béla, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere azon a sajtó- tájékoztatón, amelyet Misu Negritoiuval, a román kormány államminiszterével, a román Gazdasági Stratégiai és Reform Koordinációs Tanács elnökével folytatott megbeszélése után tartott. Az idők változnak... Az időit változnak, és mi is változunk (Tempora mutan- tur et nos mutamur in illis), tartja a latin mondás. Egy tévéinterjúban Pozsgay Imre a megváltozáshoz való jogot hangsúlyozta, s megvetéssel utalt azokra, akik most azt hirdetik magukról, hogy ók „már akkor”megmondták, pedig még emlékezünk, egészen mást mondtak, mindig azt, amit kellett, ami ,Jönt”elismerést váltott ki. A keresztyén kultúra legnagyszerűbb ajándéka a megváltás következtében elérhető' megigazulás. A keresztyénig egyik legnagyobb alakja az a Pál apostol, aki élete első' szakaszában Saulusként fanatikus üldözője volt az új hit követőinek. Ennél gyökeresebb változást el sem lehet képzelni. Ezért lehetséges szerintünk, hogy egy kommunistából demokrata legyen. Ha Isten is úgy akarja. De csak akkor! Mindez azért jutott eszembe, mert olvastam, hogy Windischgraetz Katalin kezdeményezésére a közelmúltban megrendezett jótékonysági bál bevételéből a Magyar Vöröskereszt mintegy 9 millió forinthoz jutott. A belépő' ára 60 000 forint volt, s a kezdeményező' szerint újgazdagjaink nem nagyon tolongtak a jegyekért. A jelek szerint azonban talán még kétszáz segítésre hajlamos lélek akadt közöttük. De itt nem annyira a 9 millió, nem is a 60 000, nem is a 200, hanem a kezdeményező', az ember a fontos. Köztudomású, hogy a Windischgraetz név nem a legkellemesebb történelmi emlékeket ébreszti bennünk. 1848-ban egy Windischgraetz nevű herceg verte le először a prágai, majd a bécsi forradalmat, s 1848 decemberében Ferenc József ó't bízta meg a magyar szabadság- harc leverésével... 5 akkor e gyűlölt név viselője a kommunizmus bukása után, élve a demokrácia adta lehetőséggel, hazajön és bekapcsolódik a gazdasági életbe (ez még lehet önös érdek is), de nem feledkezik meg közben azokról sem, akik — önhibájukon kívül — mások segítségére szorulnak (ez már érdem!). Ez a Windischgraetz nem az a Windischgraetz. Az Alfréd volt, ez meg Katalin. A Katalin tisztát jelent. Ami pedig a kilencmilliót illeti, köszönet érte. Török Bálint Egyelőre hajózható a Duna Eddig még nem ütköztek akadályba a Dunán közlekedő magyar hajók a Belgrád térségében vasárnap kezdődött blokád miatt. Az érintett területen az utolsó magyar hajó szombaton haladt át, a legközelebbi, a Harta nevű hajó pedig csak a hét végén érkezik Belgrád közelébe. A Mahart e hajó tapasztalataiból kiindulva hoz majd további intézkedéseket. A hírek szerint a blokád megkezdése óta két ukrán hajó is áthaladt a Duna belgrádi szakaszán, de nem tartóztatták fel őket. Mindössze röplapokat adtak át, melyekben Szerbia támogatását kérték. Portrévázlat Kecskés Józsefről Gyanús volt a teátrum A gödöllői képviselő-testület legutóbbi ülésén Kecskés Józsefet újabb öt évre bízta meg a helyi Petőfi Sándor Művelődési Központ igazgatásával. Balmazújvárosban született 1946-ban — közli Kecskés Józsefről a Ki kicsoda 1992-es kötete. A tanítóképző népművelés—könyvtár szakát végezte el Debrecenben, később pedig a debreceni, illetve a budapesti bölcsészkar népművelés, majd szociológia szakát. 1965-től 67-ig a debreceni Alföldi Nyomda szedő szakmunkása, 1970-től 79-ig a Balmazújvárosi Művelődési Központ népművelője, 1979-től a Gödöllői Művelődési Központ igazgatója. 1983-ban Kiváló Népművelő, 1989-ben SZOT- díjat kapott.” A gödöllőiek közül azok, akik meg-megfordulnak a művelődési központban, szinte minden alkalommal találkozhatnak Kecskés Józseffel. Kiállítás-megnyitók előtt a bejárati ajtónál áll, mintha várná az érkezőket, a színházteremben zajló programok előtt átáthalad az előcsarnokon, érdeklődéssel figyeli a versenyeket, vetélkedőket, előadásokat... Ha mindenütt ott is van, mégis háttérben marad. Néha rövid nyitóbeszédet mond valamely eseményen. Rövidet. Mintha az lenne az elve: ne ő szerepeljen, a ház működjék.