Pest Megyei Hírlap, 1993. július (37. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-17 / 165. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1993. JULIUS 17., SZOMBAT Példaértékű indulás Ráckevén Pókhálós bagolyvárból galéria A művészetpártoló, vállalkozó házaspár Európai tájképek Raffaellótól Pissaróig Detrich László, Ráckeve szülötte úgy érezte, tennie kellene valamit a városáért. Létrehozni valami maradandót, amit megőrizhet a szeszélyesen változó idő. A sikeres kereskedő' és élelmiszer-szakember társával együtt vezet már éttermet, kis ABC-t, olasz fagvlaltozót, büfét, jobb kocsit sem akar venni, hiszen vadonatúj BMW-jén kalauzolta a nagy társaságot Ráckevén. A helyi önkormányzat már második fordulóban hirdette meg hasznosításra a meglehetősen rossz állapotban lévő, mű- emlékjellegű épületet, a gyönyörű fekvésű város szívében, amikor Detrich és Társa arra gondolt, hogy tekintettel Ráckeve képzőművészeti múltjára, valamint megnövekedett idegen- forgalmára, képzőművészeti galériát kellene létrehozni az elhanyagolt termekben. Saját költségén felújította a „pókhálós bagolyvárat" — ahol egyébként ún. ifjúsági rockklub működött mind ez ideig, (Arról persze jobb nem beszélni, hogy valójában mire is használták az elhagyatott pincét a jobbra érdemes fiatalok.) Ráckevén él néhány képzőművész: Bráda Tibort, a Képzőművészeti Főiskola tanárát családi szálak kötik ide, Patai László is igen aktív még, Lo- sonczi Miklós művészettörténészről nem is beszélve, aki hosszú ideig itt tanított és isko- laigazgatóskodott. így hát a Detrich és Társa Kft. nem egészen magára hagyatottan kezdett az önzetlen vállalkozásba. A szakemberek segítségével választotta ki azt a több mint száz művészt, akiknek a meghívót szét- küldte, s akiket vacsorával egybekötött baráti megbeszélésre hívott össze, a felújított épület átadása után. Mindenki csak az elragadtatás hangján tudott szólni a tegnapi összejövetelen. Sokan persze nem tudtak eljönni a nyári szezon miatt, de azok is — mint Xantus Gyula, Meloc- co Miklós, Orosz János vagy Szász Endre — levélben üdvözölték a gondolatot, és részt kívánnak venni a megvalósításban. A Kossuth Lajos utca 49-ben két szinten összesen százötven négyzetméter alapterület várja a művészek munkáit. A műveket legkésőbb augusztus 10-ig szeretnék összegyűjteni. Mindenkit egy képpel és fotóval egybekapcsolt életrajz mutat majd be, s az eladásra szánt munkákat külön helyiségben fogják értékesíteni. A részleteket már a közeli Sa- voyai-kastélyban, a terített asztalnál beszélte meg a több mint ötven festő, szobrász és grafikus, azok, akik el tudtak jönni a nem mindennapi találkozóra. Ügyeltek arra is, hogy Ráckeve testében ne legyenek idegen közeg, ezért megalakítják a helyi művészbarátok körét, hogy anyagilag is támogassák a galéria működését. A művészetbarátok támogatása azért is fontos, hogy magukénak érezzék az új létesítményt. Detrich László az önkormányzattal kötött szerződését (amely öt évre mentesíti a bérletfizetéstől) azért is tartja fontosnak, mert előnyös a városnak, az önkormányzatnak és végső soron nekik is. Ez az ember őszintén sorolja magát az utolsó helyre, hisz épülő panziójában is ingyen lát majd vendégül végzős főiskolásokat, vagy akár jeles művészeket is pár hétre; a fizetség majd egy kép lesz, amit a város kap ajándékba — és nem ő. Most, amikor minden garázsban lassan kocsma nyílik a vidéki városokban, érthető, ha a legértékesebb emberek keresik a módját annak, hogy ne csak önző módon maguknak éljenek. Ez a ráckevei indulás mindenképpen példaértékű. Szurcsik János, Gulyás Dénes, Galambos Tamás és valahány művész, aki a bőséges és finom vacsora után elmondta a véleményét, csak a legnagyobb elismerés hangján tudott szólni. Az asztalszomszédok pedig egymás között arról diskurál- tak, hogy vidéken talán még vevőre is jobban számíthat a festő, mint Pesten. A belvárosban már egymást érik a galériák, ahová a vidéki pénzes ember biztosan nem megy be képet vásárolni. Közéjük, a falujukba kell hozni a művészetet, már csak azért is, hogy a giccset kiszorítsák az életükből. így jól jár a művész, és a vásárló is. A vállalkozó pedig, aki a saját bevallása szerint nem ért a képzőművészethez — s ez a bejelentés váltotta ki a legnagyobb sikert —, nem magáért teszi. Úgy számol: ha az elkövetkező öt év összesen öt képet hoz neki, már megérte. Az pedig csak ráadás és véletlen szerencse,, hogy a galéria tőszomszédja Ráckevén a Postabank gyönyörű palotája. Ónodv Éva Újra láthatóak Raffaello, Brueghel, Corot, Courbet, Daubigny, Monet, Pissaro, Markó Károly, Telepy Károly, Munkácsy Mihály, Mészöly Géza és Szinyei Merse Pál tájképei a Szépművészeti Múzeumban. A remekművek Japánban „vendégszerepeitek” az elmúlt hónapokAz első londoni bemutató 25. évfordulójára, szeptemberre felújítják a Hair című musicalt a West Enden. Az alcíme szerint „amerikai törzsi szerelmi rockmusical” negyed századdal ezelőtti úttörő bemutatóját az tette lehetővé, hogy a brit parlament visszavonta a lordkancellár akkor már 131. éve tartó színházi cenzúrajogát. A mostani felújításhoz azonban fésülik és megszelídítik a kábítószer és a testi szerelem, a társadalmon kívüliség és a béke egykori Hair-beli himnuszait. Nem a cenzortól tartanak, haTizenöt országból több mint százhúsz gitárművész részvételével rendezik meg a XI. esztergomi nemzetközi gitárfesztivált augusztus 6. és 18. között. A háromfordulós versenyen az európai gitárosok mellett több tengeren túli versenyző is szerepel. A művésztalálkozót első ízben szervezi az 1992-ben életre hívott Szendrey-Karper László Nemzetközi Gitárfesztivál Alapítvány, amely méltóképpen kívánja folytatni névadója tevékenységét. Húsz eszban. Az Európai tájképek Raffaellótól Pissaróig című kiállítást a szigetország fővárosán kívül további négy településen mutatták be. A képek hazaérkezését követően a múzeum XIX. századi francia gyűjteményének teljes anyagát lehet ismét megtekinteni. nem a konzervatív kilencvenes évektől. Az AIDS-re tekintettel enyhítették a darab ma finoman elavultnak tartott szabadszerelmi üzenetét. A „szodómiát” például átkeresztelték „Holy orgy”-ra (szent orgia). A heroin és a kokain ugyancsak eltűnt az új változatból, és átalakultak szalonképesebb szavakká még azok a szlengkifejezések is, amelyek csupán utaltak e kemény drogokra 25 évvel ezelőtt. — Amikor megírtuk a darabot, még elég naivak voltunk kábítószerügyben. tendeje annak, hogy Szendrey-Karper László útjára indította — az azóta már jelentős nemzetközi ranggal bíró — fesztivált. Az eltelt két évtized alatt kiemelkedő esemény- nyé vált az esztergomi találkozó, s ennek köszönhetően évről évre visszatérő vendégekkel dicsekedhet. A fesztiválnak emellett egyenrangú feladata a fiatal tehetségek felfedezése is. A gitárművészek versenyén túl mesterkurzust és szemináriumot is tartanak. i \ Az egykori romos épület Felújítják a Hairt Nemzetközi gitárfesztivál Egy zenész halálára Ma temetik Százhalombattán Kun Pétert, az Edda együttes gitárosát. „Bárcsak tudnám még egyszer visszahívni, / régi társam hiányzol, hiányzol nekem..." Ez volt a felirata az öt fehér szegfűből kötött koszorú selyemszalagjának, amely a Velencei-tótól nem messze, az út mentén szomorkodott, aranybetűivel világgá kiáltva, hogy itt valami borzasztó dolog történt. Persze nem csak ez az öt tiszta virág — mely bizonyára az együttes tagjait jelképezte — jelezte a tragédiát. A színes virágtenger mélyéről, akárha igazgyöngyöt rejtő kagylók lennének, féltve őrzött relikviák sejlettek elő: fényképek, Edda-kendők, dedikált plakátok. Csak állunk szótlanul, és nekem nincs szívem a relikviakagylók közé ejteni a pólót, amire tegnap még ő is ráírta a nevét... Fogvacogva szorítom magamhoz a húgomnak szánt ajándékot, és nagyon fázom ebben az orvul támadt júliusi télben. Talán soha nem éreztem ennyire egyedül magam, pedig barátom itt áll mellettem. a kezemet szorítja, és talán ugyanarra gondol most, mint én, vagy mellettünk még sokan mások, akiket most nem a „csápolás”, a tele torokból harsogó dallamok kötnek össze, hanem a megdöbbenés csöndje; valami furcsa, méty némaság. Aki eljött erre, megállt pár percre. Emlékezni valakire, aki része volt életének, és aki itt lelte halálát... Nem fog többé gitározni az Eddában Kunos, azaz Kun Péter. Szaladt a halál elé, mint egy ostoba, durcás kisgyerek. Mondják, hogy az újságok mindenfélét írtak a végzetes száguldozás előzményeiről. Beszélnek is sokfélét az emberek, ahogy az már ilyenkor szokás. De én nem akarom, nem akarom, NEM AKAROM hallgatni őket. Fülem most egyedül csak az ő zenéjüket érti, minden más a világon kívül reked. Lehunyt szemmel is újra látom a tábort, amelyre tavaly óta készülődtem sok más társammal együtt. A nap éppúgy ragyogott, mint máskor, ha bearanyozni igyekezett a koncert előtti hangulatot. De valahol már alattomos kis felhők gyülekeztek és feltámadt a szél is. Nyugtalanok voltunk, de neve még nem volt ennek az érzésnek. A hír mindenkit megdöbbentett. Talán el sem hittük. Vagy inkább nem akartuk elhinni. Bizakodtunk még egy napig. Hátha túlélte a motorbalesetet... Hátha a remény, hátha az még segíthet valamit. És este, amikor megláttuk Pataky Attila zenekarvezető furcsán félbetört mozdulatait, amivel elénk állt, egy emberként értettük meg a fájdalmas valóságot. Könnyes szeme már sokkal előbb elárulta az igazságot, mint szavai, amiket azért keresett, hogy elmondja, hogy kimondja, amit idegeink rezdüléséből már tudtunk valameny- nyien: „Egy emberrel kevesebben lettünk." A könnyek fátyolán át néztünk egymásra, és megpróbáltunk úrrá lenni fájdalmunkon. És sikerült. Nehezen, de mégis. Az „Eddások bolygóján” egyszerre csendült fel a Miatyánk Kunosért. Igen. Erre is képesek vagyunk mi, Eddások. Nem a sokak által elítélt külsőségek számítanak. A szakadt farmer, a fémszegecsekkel kivert dzseki, a fekete-sárga lázadás, meg a gyertyafény. Nem ez a lényeg. Hanem az összetartás. A lélek. Egy-két embertől már én is megkaptam a magamét. Micsoda ízlésficam, hiszen az Edda „sátánista” zenéket játszik. Olyan ez, mintha egy zenei analfabéta azt állítaná Bartókról, hogy dallamai kakofón zagy- vaságok. Léleksüket emberek ők, akik nem ismerik, mert nem is akarják ismerni a zene hatalmát. Akik nem értik, hogy van akit Bartók tesz boldoggá, van akit az Edda, és olyan is van. akit mindkettő. Mit is mondhatnék én a vádaskodók- nak? Csupán annyit, hogy hallgassák meg a Fohász-1, vagy azt, hogy „Kereszthez ér az első fény / feloldozást ad és megtérést...” Nem, téríteni sem akarnak. Csak emberségre és szeretetre tanítani, utat mutatni, ünnepet érezni. Ez szinte minden. Köztük boldog lehet az ember. És nem egy álomvilágban élve... A koncertek után még sokáig bennünk élnek a szavak, amiket daluk közvetót, és ami összekapcsol közönséget és zenészt, ami átjárja bensőnket, mint egy korty forró tea a hosszú, hideg útról érkezőt. De az Edda nem csak a színpadon él. Nem megközelíthetetlenek. A koncertláz múltával látni csak igazán emberi arcukat. És most hogyan tovább? Ezen az emberi arcon most még csak a fájdalom látszik, és a könnyek nyoma. De bennünk megvan a csakazértis. Ők tanítottak meg rá, hogy ha elesünk, legyen erőnk fel is állni. Hát gyerünk. Nyújtsuk a kezünket, segítsünk nekik. Most rajtunk a sor, tanítványokon. Mutassuk meg, hogy fel tudunk állni. Mi egy nagy család vagyunk, és ennek a családnak élnie kell! Kunos is ezt mondaná. Kunos is ezt mondja. Mert Kunos velünk maradt, a lelkűnkben él tovább, hisz csak az hal meg, akit elfelejtenek. Egy nemzedék őrzi az emlékét annak a kedves arcú, 25 éves fiúnak, aki egy szál gitárral varázsolta át magát a halhatatlanságba. Zenéje most talán már egy másféle, fényes-furcsa világban szól. De itt a földön „minden hajnal övé maradt..." Richter Ingrid középiskolai tanuló (Gödöllő)
