Pest Megyei Hírlap, 1993. június (37. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-30 / 150. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. JÚNIUS 30., SZERDA \ 3 Szolgálják a nemzetet! Őszinte szívvel gra- y jRö tulálok a Petőfi Sán- dór Sajtószabadságdíjhoz! Szerény véleményem lapjukról, lapunkról a régi: nagyszerű, bátor. Csak így tovább! Boldog vagyok, hogy most ebben a nehéz, szinte kilátástalan helyzetben is, valóban, e kis, sajnos sokszor eltiport nemzetet szolgálják. Tegyék ezt még sokáig! Le kell győzni e gyilkos cinizmust, pökhendisé- get, magyartalanságot, ami lassan eláraszt bennünket! Pap Gyula Cegléd Hol a törésvonal? § Gyakran elhangzó kérdés: Miért kell félni a szélsőbaloldali elemektől? A régi kommunista világot úgysem akarja visszahozni senki. Való igaz! Thürmerék — sarlót, kalapácsot keblükre ölelő — munkáspártivá szalonképesedéit csapatán kívül senki nem akarja a régi, levitézlett bolsevizmust. De hiszen minek is akarnák? A régi pártelit krémjei most, a rendszerváltozás után is páholyban ülnek. Ott vannak a káefték élén, a legzsírosabb menedzserállásokban. Nem akarok a demagógia hibájába esni! Aki párthívőként, de becsületesen élte végig az elmúlt időszakot, azzal semmi bajom. A hitéért ne bűnhődjön senki. De akik ebből a hitből zsíros állásokat szereztek, akik visszaéltek az emberek bizalmával, hirdették a marxizmus egyedül üdvözítő voltát, holott már maguk sem hittek benne, azok most ne lehessenek kulcsemberek! Erre jön a másik nagy szlogen: ha ez a rendszer is csak úgy képes berendezkedni, hogy félreállít mindenkit, aki az előzőben élt és működött, akkor mennyivel becsületesebb? Pontosítsunk! Akkor ártatlanokat kínoztak meg, most pedig bűnösöket kellene félretenni. Nem hiszem, hogy az Antall-kormány három éve alatt egy becsületes embert is börtönbe csuktak vagy megaláztak volna. Néha még a bűnöst is futni hagyták... Aki megpróbálja összemosni a múlt rendszerben itt élő és kötelességüket tisztességesen teljesítő embereket a hatalmuktól megrészegül- tekkel, annak nem az a célja, hogy az előbbiek bűnösségét, hanem hogy az utóbbiak ártatlanságát igazolja. Az akarja ugyan a rendszerváltozást, piacgazdaságot — hiszen bolond lenne, ha nem akarná: haszna származik belőle —, de ugyanolyan erkölcsi színvonalon, mint amilyet megszokott az elmúlt negyven év alatt. Márpedig erkölcsi megújulás nélkül — legyen bár a Halászbástya is bérbe adva — semmire nem jut ez a nemzet. Összegezve: A törésvonal tehát nem a múltat és a rendszerváltozást akarók, hanem a morális megújulás hívei, valamint a saját pecsenyét sütögetők között húzódik. Földes György Nagykőrös Alaptalan keménység * Lehet, hogy semmi- 1 ségnek tűnik, mert \ „csak” harmincnégy forinttal károsítottak meg, de egy nyolcvanéves egyedülálló kisnyugdíjasnak ez is érzékeny veszteség. A jogtalanság érzése pedig fájdalmas. Június 24-én egy kedves barátnőmtől levelet kaptam, az illető hölgy egy korombeli szerzetes nővér, korrekt egyéniség, aki még életében nem csalt! Ezt azért kell hangsúlyoznom, mert a Budapesten feladott levelét a Váci postahivatalban meg- portózták, mondván, hogy „használt bélyegek vannak a borítékra felragasztva”. Nagyon szeretném, ha a panaszom nyilvánosságot kapna, ez talán „elrettentené” a kisnyugdíjasok gátlástalan vámszedőit. Én is azt vallom, hogy szigorodjanak az ellenőrzések, ne engedjék a bliccelést, ám még fontosabb volna a nagy- vállalkozók adózási fegyelmére ügyelni. Ehelyett túlzott keménységgel sújtják a kisembereket, ráadásul számtalanszor alaptalanul. Amint példám is tanúsítja! Gyurkovics Eleonóra Vác Köszönet a segítségért Férjem, Szomjú Gábor hosz- szú, súlyos betegség után június 1-jén elhunyt. Nyilvánosan is szeretném megköszönni Gregus Péter háziorvosunk odaadó, áldozatos munkáját, aki mindent megtett azért, hogy elviselhetővé tegye férjem utolsó éveit. Köszönetét szeretnék mondani a Jávorszki Ödön kórház 1-es belosztály orvosainak. nővéreinek és mindazoknak, akik segíteni próbáltak bármivel is, és enyhítették szenvedését. Külön köszönet Benedek Csaba főorvosnak, aki évekig kezelte, Liebhast József belgyógyász orvosnak, aki mindent megtett, amit emberileg tehetett. Köszönet és tisztelet mindazoknak, akik szívvel és együttérzéssel kísérték utolsó útjára férjemet. Özv. Szomjú Gáborné Vác Palotás úr rekordja Megkérdeztek egy társai közül messze kimagasló tizen- egynéhány éves kisfiút, hogy mi szeretne lenni, ha megnő. A válasz igen rövid és frappáns volt: gazdag. Megvallom, egy kicsit elgondolkoztam ezen az óhajon. Nem azért, mintha nem mérném fel az anyagiak fontosságát az emberi életben. Amikor fiatalkoromban azt hallottam, hogy a pénz nem boldogít, mindig hozzátettem: de a pénztelenség sem. De hogy akit a sors tehetséggel és szellemi gazdagsággal áldott meg, és alkothat — mint felnőtt — valami értékeset, csupán egyetlen célt lásson maga előtt, a mindenáron való gazdagságot, az egy kicsit elszomorító. Azt hiszem, ehhez nincs mit hozzátenni, elanyagiaso- dott és egyben eldurvult társadalmunkban minden egyéb érték jelentéktelenné zsugorodott az anyagi jólét óhaján kívül. Palotás képviselő úr a rendelkezésére álló időt bőven túlteljesítve újra reflektor- fénybe került. Mivel azonban egyetlen konkrét tényt sem hozott fel, mint ezt az országgyűlés alelnöke helyesen jegyezte meg, csak fáradhatatlanul sorolta a pótköltségvetést benyújtó miniszter sokirányú alkalmatlanságát az általa betöltött pozícióra, ezzel kiérdemelte magának a rekordok könyvébe kerülés lehetőségét, mert ennyi idő alatt ilyen mennyiségű tehetetlenségi mutatót minden konkrétum nélkül felsorolni nagyobb teljesítmény, mint például egy óriási habostortát készíteni. Tiszay Géza HISTÓRIA Magyar volt az első hősi halott (1914. június 29.) Szomorú időszerűséget ad ennek az írásnak, hogy a Balkánon ismét dúl a háború. Hogy hányadik az emer megjelenése óta, azt csak az Úr tudja, úgyszintén az áldozatok számát is. Az első világháborút kirobbantók lelkét terheli, hogy hozzávetőleg tízmillió ember halt meg előbb, mint békében kellett volna meghalnia. A tömegmészárlás első halottja magyar fiatalember volt, az abádszalóki Kovács Pál. Falujáról annyit, hogy ma virágzó nagyközség a Tisza- tó partján. Az alább elmondan- dókat dr. Dömötör Ákos, dr. Antal Károly, Csicze József monográfiájából tudjuk. A művet a szolnoki Damjanich János Múzeum adta ki 1961-ben. 1914-ben kitört az első világháború. Abádszalók fiai a 68. közös gyalogezredben, a 13. közös huszárezredben, a 29. honvéd gyalogezredben és az 1. honvéd huszárezredben szolgáltak, és jóformán a háború minden frontjára eljutottak. A szóhagyományok szerint a világháború első halottja abádszalóki ember volt: Kovács Pálnak hívták. A 68. gyalogezred Zimonyban volt, amikor a trónörököst meggyilkolták. Az első ladikkal mentek át a Száván, és hárman haltak meg, amikor kiszálltak a ladikból. Kovács Pál apja dohánykertész, kukás volt Szapáry grófnál, a réti tanyán, majd bejöttek lakni a faluba. Lovász- hátról vonult be Kovács Pál, mert Lovászháton laktak akkor szülei. Szokoly Endre kutatásai szerint az első világháború első veszteséglistáján három halott és négy sebesült szerepelt. A 68. gyalogezred katonái 1914. június 28-án indultak el a zimonyi kaszárnyából Burmára, a Száva partjára. Ott feküdtek egész nap az előre elkészített lövészárokban. A napnyugta még békés volt, azonban hajnali fél egykor óriási robbanás hallatszott: felrobbant a két országot összekötő híd, és nyomban megkezdődött az ellenségeskedés. A Kalimegdánról szerb lövészek heves puskatűz alá vették a Száva bal partját, ahol a 68-asok III. zlj.-ából all. század 2. szakasza tartott őrséget. Reggel felé — már június 29-én — fogytán volt a muníció. Az. őrs parancsnoka Kovács Pál és Bíró Gábor közlegényeket a közeli fináncőrház- hoz küldte, hogy hozzanak egy láda töltényt az árokba. A két katona golyózáporban futva hozta el a nehéz láda töltényt. Bíró Gábor beugrott az árokba, hogy majd beemeli, a másik katona pedig abban a pillanatban végigzuhant a láda mellett. Kovács Pál közlegényt, aki 1892-ben született Abádszalókon, pontosan a homloka közepén érte, és azonnal megölte a golyó. Erre Bíró Gábor kiugrott az árokból, behajította a ládát, közben azonban egy golyó átfúrta a tüdejét, és egy óra múlva meghalt. Kétségtelen tehát, hogy az első világháborús halott Kovács Pál volt, mert sem nálunk, sem a szerbeknél nem volt más halott azon a reggelen. Az első világháborúban elesett abádszalóki hősök emlékének a község lakossága emlékszobrot emelt, mely a zászlóra vigyázó honvédet ábrázol. A honvéd arca Kovács Pál fényképe alapján készült: rokonaihoz is hasonlítanak a szobor arcvonásai. A szobor Kemény Simon szobrászművész alkotása. 1924-ben leplezték le. Amikor a monográfia megjelent, a Szolnok Megyei Néplapnál szolgáltam. Sajnos hiába kerestem rokonságát. Igaz, hogyan is találhattam volna rájuk esztendőkkel a második világégés után... Borváró Zoltán Cipészkolhozok a vörös Pest megyében Tudvalevő: a Rákosi- és a Kádár-rendszerek erőszakos termelőszövetkezeti — orosz mintájú kolhozosítási — „mozgalmának” sötét árnyképét már az első magyar kommunista diktatúra hónapjaiban, 1919 tavaszán és nyarán is megfigyelhetjük. Lenin orosz bolsevikjainak példája nyomán Kun Béla diktatórikus önkényuralma sem valósította meg az olyannyira régóta áhított, demokratikus földreformot, hanem egy az egyben „szocializálta” a nagybirtokokat. Kellet az ingyen munkaerő és az ingyen termény a vörös erőszakapparátus, a proletárdiktatúra hadseregének... Az emberiség közel két évezredes keresztény civilizációjának humanista alapelveivel, az erkölccsel, a szabadsággal és a joggal gyakorlatilag mindenben összeférhetetlen vörös diktatúra — vagyis a balos fasizmus — abnormális falanszterrendszerének egynémely megszállottjai nemcsak arról értekeztek, hogy „Miként kel! kommunivel, hogy már Pest—Pilis— Solt vármegyében is megkezdték a cipésztéeszek megszervezését: „Egy községben a szövetkezetbe tömörült kisiparosok egy műhelyben dolgozhatnak, s a termelőszövetkezetek állandóan annyi készletet kapnak, hogy a proletárok igényeit maximális áron el tudják látni.” Ilyen kolhoz- suszterájokat összesen 15 helységben szerveztek a megye területén, melyekbe 755 cipészt kényszerítettek be. Például a ráckevei járás területén ekkor már működött (?) a dömsödi kolhozsuszteráj, s újak szervezésére készültek Szigetszentmiklóson, Tökölön és Szigetszentmártonban is. Augusztus elsején aztán a vörös diktatúrával együtt estek szét a működésképtelen kolhozsuszterájok is, a kis vagyonkájukat, emberi méltóságérzetüket, személyes szabadságukat, műhelyüket és szerszámaikat visszanyerő „Csoszogj bácsikkal” egyetemben... dr. Fenyvesi László zálni a nőket?” (mely 1948-at követően részben sikerült is nekik), hanem például a susztereket is külön kolhozokba igyekeztek beterelgetni. Tanulságos ebből a szempontból a proletárdiktatúra központi szócsövének — az akkori „Népszabadságnak” — április 19-ei száma, mely boldogan tudatta híveiBronyevszkij Pest megyében A Magyarországon járt külföldi utazók visszaemlékezései — kevés kivételtől eltekintve — tele vannak badarságokkal. jobbik eset, ha az író csak tévedett, sokszor azonban ellenséges érzület vezette a szerző tollát, átörökítve és elmélyítve az előítéleteket. Vlagyimir Bugdanovics Bronyevszkij orosz tengerésztiszt 1810-ben járt az országban. Bronyevszkij nem volt ellenséges a magyarokkal szemben, megpróbálta megérteni a magyar történelmet, és visszaemlékezésében tárgyilagosan össze is foglalta a legfontosabb eseményeket, melyeket c szavakkal fejezett be: „Ámde, e sok baj közepette is azt hiszem, olvasóm, hogy a dicső történelemmel rendelkező, egykor szabad és büszke nép idővel rá fog lépni a boldogulás útjára, és ismét vissza fogja nyerni ősei nagyságát. ” Útleírása ugyanakkor tele van tévedésekkel. 1810 júniusában indult útnak Pestről. A város határát elhagyva „körös-körül futóhomok és beláthatatlan síkság, melyet Kecskemétnek neveznek”. A Grassalkovichok gödöllői uradalmáról megállapítja, hogy a herceg parasztjai „úgy élnek, mint a madarak: semmijük sincs”. Az uradalom falvaiban szerinte más és más anyanyelvű emberek laknak, ennek az a magyarázata. hogy a .Jöldesurak csoportosan veszik a parasztokat”. De — szerinte — az azonos nyelvűek sem értik egymást, a magyar közötti eltérés oly nagy, „hogy egyik falu magyarja sem érti meg a másik falu magyarját”. A megyei emberek pedig „német nyelven beszélnek, de magyar nyelven írnak”. Pogány György
