Pest Megyei Hírlap, 1993. június (37. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-17 / 139. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP SZUKEBB HAZANK 1993. JUNIUS 17.. CSÜTÖRTÖK i Lemondott a mandátumáról? A területi választási bizottságnak kell döntenie a szigethal­mi választási bizottság állásfoglalásáról — nyilatkozta la­punknak dr. Luczai Zsuzsa, Pest Megye Köztársasági Meg­bízotti Hivatala törvényességi ellenőrzési osztályának veze­tője a Szigethalmon történtekről. Mint tegnap lapunkban meg­írtuk, a helyi választási bizott­ság a mandátumról való le­mondásának tekintette azt a levelet, amelyben a köztársa­sági megbízottat arról tájé­koztatta nyolc képviselő, hogy fenntartják a működő­képtelenséget, mert nem haj­landók a polgármesterrel együtt dolgozni. Az osztályvezetőtől meg­tudtuk. hogy mivel itt nem önkormányzati testületi dön­tésről van szó, hanem a vá­lasztási bizottság állásfoglalá­sáról, a köztársasági megbí­zotti hivatal nem illetékes a törvényességi felülvizsgálat­ban. A hivatalnak most annyi a szerepköre, hogy bizonyos előkészítő és adminisztrációs feladatot lát el a választási törvénynek megfelelően. Most szervezik a megye különböző településein élő te­rületi választási bizottsági ta­gok összehívását. A köztársa­sági megbízotti hivatal meg­felelő körülményeket fog te­remteni számukra, hogy ala­posan megismerkedhessenek a Szigethalmon történtekkel, és legjobb tudásuk szerint meghozzák döntésüket. Lu­czai Zsuzsa elmondta, hogy a területi választási bizottság döntése ellen az érintettek jogorvoslattal élhetnek a Pest Megyei Bíróságnál. H. Cs< Áfaellenőrzések a megyében Az év első öt hónapjában 3468 áfaellenőrzést végzett az APEH Pest Megyei Igazgatósága, jó­val többet, mint az elmúlt év hasonló időszaká­ban. A megnövekedett ellenőrzési számot nem­csak a január 1-jével bevezetett havi bevallási kötelezettség indokolta, hanem a nagymérték­ben megnövekedett, sokszor jogszerűtlen és va­lótlan visszaigénylések száma. A május 31-i adatok szerint az igazgatóság revizorai közel 700 millió forint áfa-vissza­igénylést minősítettek' jogszerűtlennek — mondta Kovács József ellenőrzési igazgatóhe­lyettes. Nagyon sokszor az is előfordul, hogy az adóalanyok tisztában vannak azzal, hogy nem jogosultak a visszatérítésre, mégis benyújt­ják az igényt. Többször előfordult az is, hogy az ellenőrök a csalás alapos gyanúját észlelték, és ezért az illetékes hatóságoknál feljelentést tet­tek. Kovács József felhívta a figyelmet a havi be­vallás elmulasztásának bírságot eredményező következményére. Az elmúlt hónapban Pest me­gyében tízezren nem nyújtották be a bevallást. (halász) Aratás előtti körkép Felkészült a szövetkezetek többsége (Folytatás az 1. oldalról.) —A népeket hogyan készí­tették fel, milyen a cserealkat- rész-ellátás? — Öt kombájn vár bevetés­re, az erő- és kiegészítő gépek javítása, ellenőrzése még a ta­vasszal megtörtént. Cserealkat­részekkel bőven el vagyunk lát­va, ezen a téren sem érhet meg- lepetés. A Gyál Holding 800 hektár­ról takarít be őszi búzát és ro­zsot. Lévén, hogy a géppark ka­pacitása ennél jóval nagyobb, a magántulajdonban fekvő föl­dek betakarítását is vállalják, hektáronként 3500 forintért. A Dömsödi Dunatáj Szövetke­zettől Mohácsi József, a mező- gazdasági alaptevékenységek irányítója tájékoztatott bennün­ket. Mint megtudtuk, Dömsö- dön már szerdán megkezdő­dött a betakarítás, 216 hektár­ról aratják a repcét. Ezt követő­en kerül sor a gabonára — őszi búza — összesen 800 hektáron. A Dunatáj nyolc kombájnt üzemeltet ebben a szezonban, melyek igényesen lettek felké­szítve a nyári munkákra. Mohá­csi József úgy nyilatkozott, elégséges pótalkatrész áll ren­delkezésükre, a meghibásodá­sok elháríthatok. Bérmunkát úgyszintén vállalnak, a beérke­ző igények sorrendisége alap­ján. * Az Örkényi Béke Szövetkezet­ről csak másodkézből kapott hí­reink vannak. Ezek szerint a Béke sem az ősszel, sem tavasz- szal nem vetett. Következés­képp nincs gondja a betakarí­tással. Ezért viszont nem a szö­vetkezet a ludas. A földrende­ző bizottság és az érdekeltek — tagság és részarány-tulajdo­nosok — még mindig nem ju­tottak dűlőre, s így a földterüle­tek kijelölése mindmáig várat magára. * A ráckevei Aranykalász Tsz- ből kivált Agrokeve Kft. pénte­ken kezdi a kalászosok betaka­rítását, 189 hektárról árpát és 950 hektár búzát. A kft.-nek négy darab E—516-os kom­bájnja van, de ezek közül csak három áll pénteken munkába, a negyedik főjavítása megké­sett. Knopik István műszaki fő­mérnök nem túl optimista az al­katrészellátást illetően. — A volt NDK-s kombáj­nok alkatrészbeszerzése min­dig is gond volt. Régen egy év­vel előbb nekikezdtünk az al­katrészek beszerzéséhez. Az ősz­szel nem volt rá pénz, s tavasz- szal is csak a legszükségeseb­bekre tudtuk összeszedni a rá- valót. A tartalék alkatrész ke­vés, ha egy gépnél több fog meghibásodni, már gondjaink vannak. A terület meglehető­sen nagy a gépparkhoz viszo­nyítva. Egy E—516-os — jó felkészítés esetén — szezonon­ként 200 hektár betakarítására garantált. Ezzel szemben most, optimális esetben, tehát négy géppel számolva, 250-300 hek­tár jut egy kombájnra. Nehéz betakarításnak nézünk elébe. Matula Gy. Oszkár Idősek nemzetközi fesztiválja Nyitógála Galgahévízen (Folytatás az I. oldalról) A fesztiválon kizárólag ama­tőr együttesek, szólisták mutat­ják be tudásukat. A folklór jel­legű programok során az ér­deklődők megismerkedhetnek távoli országok nemzeti kultú­rájával. Különösen nagy öröm — mondotta Knoll István —, hogy több együttesben fiata­lok is vannak, és nem ritka há­rom generációnak egy előadás­ban való szereplése. Az Életet az éveknek orszá­gos szövetség 102 megyei klubjának számos csoportja is jelen lesz az eseményeken, amelynek nyitó gálaműsorára június 25-én, pénteken Galga­hévízen kerül sor, de Túrán és Bagón is lesznek programok. Az ezt követő napokban He­ves és Mezőtúr szolgál a feszti­vál helyszínéül, végül június 29-én Budapesten, a Kongresz- szusi Központban kerül sor az ünnepi záró gálaműsorra. En­nek fővédnöke Göncz Árpád. A záróeseményre hivatalo­sak lesznek az egyházak képvi­selői és a külföldi országok nagykövetei is. A gála napján amatőr alkotók műveiből kiállí­tást, valamint az így élnek az idősek című rajzverseny díjnyer­tes munkáit tekinthetik meg. Végezetül az országos klub­szövetség elnöke elmondta, hogy a nemzetek kultúrájának terjesztésén és az önfeledt szóra­kozáson túl nagy jelentősége van az ilyen találkozóknak, mi­vel erősítik a népek közötti ba­rátságot és a fiatalok számára is egyértelművé teszik a régi mon­dás igazságát, amely szerint öreg ember nem vénember. Sz. L. Ruhapénzt kapnak a köztisztviselők Válságban az önkéntes tűzoltóság Nagykátán A polgármesteri hivatal dolgo­zóinak javadalmazásával és a városi tűzoltóság helyzetével foglalkozott kedd esti ülésén Nagykáta képviselő-testülete. A megalkotott rendelet sze­rint, a köztisztviselők jogállásá­ról szóló törvény alapján a köz- tisztviselőket — beleértve" a polgármestert is — havonta ezer forint összegű természet­beni étkezési hozzájárulás ille­ti meg. Munkaruhára (felsőru­házatra) 20 ezer forint jár sze­mélyenként évente, aminek megvásárlását számlákkal kell igazolni. Varga Ferenc tűzoltó-alezre­des, városi tűzoltóparancsnok a vonzáskörzet tűzvédelmi helyzetének romlásáról ■ szá­molt be. Az üzemek csökken­tették a termelést közvetlenül nem szolgáló tűzvédelmi kiadá­sokat, elhanyagolják a legfon­tosabb tárgyi, anyagi feltételek biztosítását. Eddig jól működő tűzvédelmi szervezeteket szün­tettek meg, a tűzvédelmi elő­adókat pedig rendszerint más feladatokkal terhelik. Elhanya­golják a karbantartást, a beren­dezések korszerűsítését. Az új gazdasági társulások egyelőre sokadrangú kérdésnek tekintik a tűzvédelmet. Vonatkozik ez a mezőgazdaságra is, ahol a szövetkezeti gépek, épületek ál­lapota tovább romlott, a magán- gazdálkodók pedig sok eset­ben még az elemi szabályokat sem tartják be. Viszonylag jobb a helyzet a kereskedelem­ben: noha egy-egy üzlethelyi­ség többször is gazdát cserél, az új tulajdonos általában kiké­ri a tűzoltóság véleményét. Az önkéntes tűzoltóságok ugyancsak válságba kerültek azt követően, hogy a jelenleg érvényes törvény nem kötelezi az önkormányzatokat az önkén­tes tűzoltóság fenntartására, mi­közben a testületek valóban ön­kéntes működésének sincs még kialakult gyakorlata. Megváltozott az állami tűzol­tóság jogköre is, a tűzvédelem önkormányzati feladattá vált, hatósági, szakhatósági jogkör­rel a hivatásos tűzoltóság szék­helye szerinti jegyző rendelke­zik. Nagykátán azonban kiváló az együttműködés. Bátonyi Ist­ván jegyző minden esetben — üzembehelyezésénél, lakhatósá­gi engedély kiadásánál — kiké­ri a tűzoltók véleményét. A városi tűzoltóság parancs­noka segítséget kért egy kor­szerű, 16 millió forint áron megvásárolható gépjárműfecs­kendő megvásárlásához. Az ösz- szeg nagyobb részét megpá­lyáznák, a befizetendő 30 szá­zalékból kétmillió forintot a megyei parancsnokság valószí­nűleg kifizetne, amennyiben a térség önkormányzatai kétmil­lió nyolcszázezer forintot ön­kéntesen összeadnának. Egyéb­ként éppen ennyi az a támoga­tás is, amit a környező települé­sek az idén már befizettek a tűzoltóság javára rendes évi fel­ajánlásként. A listáról csak Ká­ka, Tápiószele, és Tápiógyör- gye hiányzik, ők egyelőre nem járultak hozzá a tűzoltóság fenntartásához. A nagykátai képviselő-testü­let úgy foglalt állást,, hogy előbb az említett három köz­ségnek kellene pótolnia lemara­dását, s akkor a lakosság szá­ma szerint a város is befizetné a maga részét a kért gépjármű­fecskendőre. Az ülés további részében szolgálati lakásokat minősítet­tek át önkormányzati bérlaká­sokká azért, hogy a benne la­kók megvásárolhassák, s igé­nyük szerint bevezethessék a földgázt. A ceglédi kórház rekonstruk­ciójával kapcsolatos kérelem­ről úgy döntöttek a képviselők, hogy a jövő évi költségvetés­nél újratárgyalják a támogatást. (tóth) Hét község összefogott Közösen terhelik a vagyont Rendelőbővítés A terv kész Szakszerűtlenül ter­vezték és építették (jS meg annak idején ^ Százhalombattán az orvosi rendelőt. Van is gond ebből éppen elég: egyes osztá­lyokon még annyi hely sincs, hogy az orvos körbejárja be­tegét. Kevésnek bizonyult az egy röntgenkészülék is. A gyermekgyógyászatot ere­detileg egy orvos számára ter­vezték, s most öten dolgoznak ezen a helyen. Lehetetlen körül­mények uralkodnak a fogásza­ton is, Hat óra hosszat kellene rendelniük az orvosoknak, de ezt már évek óta nem tudják be­tartani, mert a helyhiány miatt váltaniuk kell egymást. Az ott dolgozók már nagyon sokszor elmondták panaszaikat a különböző fórumokon: Talán éppen ennek eredményekép­pen kezdtek el újra foglalkozni az illetékesek a bővítés gondo­latával. Néhány évvel ezelőtt készült már ugyanis egy erre vonatkozó terv, a megvalósítás azonban elmaradt. Most az önkormányzat meg­rendelt egy beruházási prog­ramtervet, amely el is készült, teljes mértékben figyelembe véve az orvosi szempontokat. A képviselő-testület döntésén múlik, hogy tudnak-e a jövő­ben rendszeresen rendelő uroló­gust, ortopédust, alkohológust, stb. foglalkoztatni; elkülönül­het-e a beteg és egészséges gyermekrendelés; komfortosab­bá válhat-e betegnek és orvos­nak a rendelőintézet egésze. No meg, elkészülhet-e a telje­sen új fizikoterápiás részleg, amelynek megléte ma már alap­vető követelmény. Árpási Mária Ma írják alá egy közös va­gyonkezelői részvénytársa­ság alapító okiratát Aporka, Bugyi, Délegyháza, Dunavar- sány, Kiskunlacháza, Majos- háza és Taksony polgármeste­rei. A társaság a községekben jelenleg is zajló gázberuhá­zás mintegy ötszáz millió fo­rintos vagyonának gazdasá­gos működtetését oldja majd meg a jövőben. A települé­sek önkormányzatai mellett a kivitelező munkálatokat vég­ző INNOTERV Kisszövetke­zet és a MÓL Rt. szerepel az alapítók között. Az Rt. megalakításáról szó­voltak évek, amikor még a ta­valyi termésből is maradt bo­gyósgyümölcs a dunakeszi hűtőház fagyasztóterében. Idén erről nem beszétherünk — tudtuk meg a minap Bu­dai Jánostól, a részvénytársa­ság termeltetési osztályveze­tőjétől. A ribizkén kívül min­denen túladtak, s kezdik az idei felvásárlást. Feltehetőleg az idén teszik ezt utoljára, a jelenlegi tulajdonviszonyok között. Megkezdődik a priva­tizáció, s ebben újdonság, hogy a málnatermelő partne­rek kárpótlási jegy ellenében részvényeket vásárolhatnak. A részvények 20 százalékát erre a célra tartalékolták. — Mikorra várható a tel­jes átalakulás? ló döntést hosszas tárgyalások előzték meg. Természetesen a kéviselő-testületek is megvitat­ták, az alapító okirat aláírásá­hoz jóváhagyásukra is szükség volt. A vagyonkezelői részvény- társaság létrehozása jelentős lé­pés a települések életében. Egyrészt azért, mert az ország­ban az elsők között alakítanak meg ilyen jellegű társaságot az önkormányzatok, másrészt pedig így színvonalas szolgál­tatást biztosíthatnak a lakos­ságnak. A cél végülis ez volt, ezért alakul meg a társaság. J. Sz. I.-—Tulajdonképpen, mint részvénytársaság, már az Ál­lami Vagyonügynökség tu­lajdonában vagyunk. Egy­két hónapon belül verseny- tárgyalásokon dől el, hogy kik lesznek a végleges tulaj­donosok. Mint mondtam, húsz százalékot kárpótlási je­gyekre tartunk fent. Terme­lők és közösségek is jelent­keztek már, akik kárpótlási jeggyel szeretnének belépni, részvényesekké válni az új cégnél. Gondolom, ez előnyös lehet például annak is, aki a málna átadásakor nem veszi ki azonnal a pén­zét, hanem mondjuk őszig bent tartja, s ezzel gyarapo­dik a keresete. K. T. I. Részvények kárpótlási jegyért Tulajdonossá válhat a termelő'

Next

/
Thumbnails
Contents