Pest Megyei Hírlap, 1993. június (37. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-17 / 139. szám
XXXVII. ÉVFOLYAM, 139. SZÁM Ára: 13,50 forint 1993. JUNIÜS 17., CSÜTÖRTÖK A kormány felhívása A kormány az 1994. évi országgyűlési választások előkészítésével kapcsolatos egyes feladatokról szóló (1042/1993/VI. 15.) határozatában felhívja a kiilügy-, a belügy- és a pénzügyminisztert, hogy készítsenek munka- programot a külföldön élő és tartózkodó magyar állampolgárok szavazásának megszervezéséhez. A minisztereknek fel kell mérniük a végrehajtással kapcsolatos költségeket, és erről szeptember 30-áig jelentést kell tenniük a kormánynak. A határozat a Magyar Közlöny 77. számában jelent meg. Bankárok Budapesten A Nemzetközi Valutaalap szakértői a jövő héten érkeznek Budapestre. Várhatóan mintegy 10 napig tartózkodnak Magyarországon. Útjuk célja, hogy véglegesítsék a már korábban körvonalazott másfél éves programot hazánk és az IMF között. Ma- gyaroszági tárgyalásaik során felkeresik a Pénzügyminisztériumot, mivel a megbeszélések fő témája ezúttal is a költségvetés, az államháztartás helyzete lesz. Tisztelgés a hősök előtt A független Magyarország második évfordulóján Boross Péter, Antall József és Für Lajos tisztelegnek Nagy Imre sírjánál A független Magyarország napja alkalmából álla- A megemlékezésen részt vettek és a mártí- mi ünnepséget tartottak tegnap a rákoskeresztúri rok sírjainál koszorút helyeztek el Göncz Árköztemető 300-as, 301-es és 298-as parcellájá- pád köztársasági elnök, Antall József minisz- ban. Az egybegyűltek az 1956-os forradalom és terelnök, Szabad György, az Országgyűlés el- szabadságharc vértanúira és a szovjet csapatok nöke, valamint a politikai pártok és társadal- kivonulásának évfordulójára emlékeztek. mi szervezetek képviselői. Párizstól Bukarestig Ha valaki az utóbbi napokban figyelmesen hallgatta-néz- te az országgyűlési közvetítéseket, feltűnhetett, hogy a pótköltségvetés vitájában egyes ellenzéki képviselőik, főleg SZDSZ-esek, milyen kirohanásokat intéztek a Hungária Tv Alapítvány kétmilliárd forintos támogatása ellen. Volt, aki például kedden még bizonyos demagógiától sem riadt vissza, párhuzamba állítván a támogatást a tervezett áfamódosítás lehetséges bevételeivel. Akinek kis hazánkban módja van készülékén a Duna Tv programját venni, mind gyakrabban kapcsol át, mert tiszta hangú, nem csak nyelvében magyar, és egyre gazdagodó hírműsorai is tárgyilagosak. Ne vegye azonban senki rossznéven: a műholdas magyar adás mégsem a Duna—Tisza táján, hanem elsősorban határainkon kívül felbecsülhetetlen jelentőségű. A tőlünk távol élű magyarok millióihoz juttatja el a magyar szót, a magyar történelmet, az irodalmat: semmi mással nem helyettesíthető szál, kapocs az anyaország és az ottani magyarság között. Mentes a „hazai”,Hankiss által „beszervezett”sok silányságtól és a bárgyú reklámoktól is. Ez utóbbiból következően (is) a Duna Tv-nek lapos a bukszája, így nem nélkülözheti a költségvetési támogatást, mondjuk ki őszintén: mindannyiunk forintjait. Közszolgálati televízió. Aki ellene szól, a határainkon kívül élő magyarokat kívánja akarva-akaratla- nul megfosztani a magyar televíziótól. Ezt persze az ellene ágálok így nem mondják ki soha, mert ez népszerűtlen lenne, és feltehetően jó néhány ezer voksot elvinne a közelgő választásokon. Ezerféle más indokot hangoztatnak ezért az SZDSZ-es honatyák, hátha sikerül kibuktatni a törvényjavaslatból azt a kétmilliárdot. Mellesleg már a Kádár-rendszer is felismerte a 70-es években, hogy mit jelent a magyar szó a magyar kisebbségeknek, amikor felépítette a solti nagyadót. Hogy eljusson a Kossuth hangja Párizstól Bukarestig! Igaz, a szándék csak félig sikerült, ez azonban nem a parlamenti honatyák, hanem némely, a fizikával meglehetősen hadilábon álló szovjet mérnökök számlájára írható. Deregán Gábor Idősek nemzetközi fesztiválja Nyitógála Galgahévízen csoportok és szólisták. Szerencsére számos, határainkon túli magyar klub is el tudta fogadni a meghívást, így erdélyi. kárpátaljai, vajdasági és szlovéniai magyarok is gazdagítani fogják az ötnapos eseménysorozat programját. Krizsán Sándor, a fesztiválbizottság vezetője örömét fejezte ki a rendkívül nagy érdeklődés iránt, hiszen a gálaműsorokban fellépők száma meghaladja az 1500 főt, a produkciók változatossága pedig ga- fantálja a jó szórakozást. A kánkánbemutatótól az operaáriákig, a néptánctól a furulyakoncertig minden lesz, ami az értékes időtöltést szolgálja. (A részletes programot a jövő héten, lapunk Szolgáltatás oldalán közöljük.) (Folytatás a 6. oldalon) Aratás előtti körkép Felkészült a szövetkezetek többsége Idén harmadik alkalommal rendezik meg az idősek nemzetközi fesztiválját június 25-e és 29-e között. A Nyugdíjas Klubok és Idősek „Életet az éveknek" Országos Szövetségének elnöke. a fesztivál igazgatója, Knoll István a tegnapi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a fesztiválra tizenkét országból érkeznek vendégek, fellépő A korán beköszöntött nyár előbbre hozta a kalászosok betakarítását, az idén — sok helyen — Péter-Pál nap előtt vonulnak ki a kombájnok a földekre. Az idei nyár más szempontokból is különbözik az előbbiektől, nevezetesen más tulajdonosi viszonyok lépik életbe, a szövetkezeti átalakulás nyomán a betakarítás módja, menete sokat változik. Miként készültek fel a zövetkezetek az új kihívásokra? — ezt próbáltuk feltérképezni néhány Pest megyei szövetkezettől kapott hír alapján. Gyál, Holding Szövetkezet, dr. Székely Tibor alelnöki — Kedden összehívtuk valamennyi érdekeltet, köztük a mezőgazdasági gépeket üzemeltető társaság vezetőit, a holding mezőgazdasági tevékenységét felügyelő munkatársakat és a tűzvédelmi megbízottunkat. Közösen megbeszéltük a tennivalókat, elkészült az aratás menetrendje. Pontosítottuk a gabona elhelyezését, a szalma tárolását, valamint az értékesítés módját. Előbbi tapasztalatokon okulva nagy hangsúlyt helyezünk az aratásnál dolgozók tűzés balesetvédelmi kiképzésére. Az aszályos nyár ezt különösen indokolja, szeretnénk a tűzesetek lehetőségét kizárni. (Folytatás a 6. oldalon.) Budapestre érkezett Richard von Weizsäcker, a Németországi Szövetségi Köztársaság elnöke, hogy részt vegyen a Collegium Budapest Intézetének ünnepi ülésén. A német államfőt a budai várban lévő, patinás épület bejáratánál Göncz Árpád köztársasági elnök üdvözölte, majd a két államfő rövid beszélgetést folytatott azzal a tizennégy külföldi ösztöndíjassal, akik már 1992 ősze óta élvezik az intézmény vendégszeretetét. A beszélgetés után kezdődött meg a nemzetközi támogatással életre hívott tudományos intézet első évét záró ünnepi ülés. Erre meghívást kaptak a támogató országok és alapítványok, valamint a magyar tudományos élet jeles képviselői. Az ünnepi ülés szónoka Antall József miniszterelnök volt, az eseményen részt vett a német és a magyar államfő. (A miniszterelnök beszédét a 6. oldalon közöljük.) Vimola Károly felvétele