Pest Megyei Hírlap, 1993. június (37. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-17 / 139. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1993. JUNIUS 17., CSÜTÖRTÖK Kubai partokon Búcsú az orosz csizmáktól Kedden, a „Szovjet Internaci­onalista Katona” Havanna kö­zelében lévő emlékművénél katonai tiszteletadással hiva­talosan elbúcsúztatták a Ku­bában állomásozó orosz csa­patkontingens utolsó, mint­egy félezres létszámú sere­gét, amely a napokban tér haza a szigetországból. A gépesített lövészdandárt több mint 30 éve, az emléke­zetes szovjet—kubai—ameri­kai rakétaválság után küldték Kubába, annak nyomán, hogy Kennedy akkori ameri­kai elnök követelésére Hrus­csov szovjet vezető eltávolí­totta a Castro-rendszer „vé­delmére” idetelepített, s egye­sült államokbeli célpontok el­len irányuló taktikai atomra­kétákat. Az egység kivonásá­ról még Gorbacsov szovjet el­nök idején, 1991-ben szüle­tett döntés, amelyet az állan­dó amerikai fenyegetettségre hivatkozó havannai kormány sértődötten fogadott, barát­ságtalan és egyoldalú lépés­nek minősítve azt. A Szovjet­unió széthullása után azon­ban kubai részről is belátták, hogy immár hiába várnak biz­tonsági garanciákat a korábbi első számú szövetségestől, s tavaly szeptemberben az orosz és kubai kormány kép­viselői aláírták a végleges ki­vonásról szóló megállapodást. Kormányátalakítási találgatások Működésképtelen többség A Romania Libera című lap egy meg nem nevezett forrás által az Arpress ellenzéki hír- ügynökségnek adott interjút közöl, amely szerint legké­sőbb novemberben vagy de­cemberben előrehozott vá­lasztásokat tartanának — ab­ban a reményben, hogy több középpárt juthatna be így a parlamentbe, köztük a leg­utóbbi választásokon kire­kedt, a Demokratikus Kon­vención kívül álló liberális csoport. Mivel ilyen választások előkészítésére a jelenlegi kormány nem alkalmas, lebo­nyolítására ősszel koalíciós kormány alakulna. A forrás szerint Iliescu elnököt ag­gasztja, hogy a jelentlegi par­lamenti többség nem műkö­dik. A szélsőséges Nagy-Ro- mánia Párt elnöke, Corneliu Vadim Tudor által az állam­főnek küldött antiszemita nyílt levél nyilvánvalóvá te­szi, hogy a kormánytöbbség nem támaszkodhat egy olyan pártra, amelynek ilyen vezetője van, és Nyugaton el­lenzik a kommunista forrású Szocialista Munkapárttal való összefogást is. A KDNP követelné a bel­ügyi és külügyi tárcát, a kor­mánypárt egyes megyei szer­vezetei viszont kiválással fe­nyegetőznének arra az eset­re, ha mai ellenzéki szemé­lyiségek kerülnének a kor­mányba. Nastase kijelentet­te: szeptember előtt kor­mányátalakításra semmikép­pen sem kerülne sor — így tudja a lap. A Meridian című lap szerint a kormánypárt­nak előbb meg kellene szaba­dulnia keményvonalas szár­nyától, aztán tárgyalásokat kezdhetne az ellenzékkel egy koalíciós kormány létre­hozásáról. Megszólították a népet. Új keletű, gyermekded ige ficánkol a politi­ka új lovagjainak ege alatt. Hete, két hete asztalomon egy röpirat: Jövőre szavazz egy jobb jövőre! — szólítja meg a nép sok­milliomodik állampolgárát a Fi­desz. A választások még odébb vannak — az MDF-válság a röp­lap megfogalmazásakor még is­meretlen —, ám a Debrecenben ez év tavaszán V. kongresszusát tartó fiatal demokraták megcsava- rintják a léggömböt, miután feszesebbre fújták, mielőtt ös- szelottyadt volna. Gyönyörködhetnek immár benne, lufiz­hatnak újra, mint annak idején május elsején. Váltig állították: ők ugyan nem kezdik el idő előtt a vá­lasztási kampányt, hiszen most az ország sorsa előbbre va­ló. Hallhattunk viszont tőlük olyasmiről is, hogy a kor­mánypártok, kiváltképp az MDF már az ősszel megkezdi „áldatlan” kampánytevékenységét, nem törődvén a kor­mányzás gondjaival. Ezzel szemben az MDF vezette kor­mány — a párt belső válsága ellenére — mindmáig kormá­nyoz s nem kampányol! A Fideszben sokáig dúlt a vita: KISZ-korúság vagy sem? Azaz: ha „kiöregednek” az alapítók, kik időközben honatyák lettek a „megszólított” nép akaratából, fölemelik-e a korhatárt vagy sem. Érdekes módon, kongresz- szusuk után kiadott röplapjukon tudatják velünk, a néppel: „Bizonyára nem kerülte el a figyelmét, hogy eltöröltük a korhatárt, s így már az idősebb generációkkal megerősöd­ve készülhetünk a következő választásokra.” S vajon mely Jeszenszky felszólalása az ENSZ-világtalálkozón Bénultan nézték az öldöklést Magyarország üdvözli az ENSZ-közgyűlés 1992. de­cember 18-ai nyilatkozatát a nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tarto­zó személyek jogairól — je­lentette ki Jeszenszky Géza az ENSZ emberi jogi osztálytalál­kozóján. A külügyminiszter beszédé­ben hangsúlyozta az emberi jo­gok melletti magyar elkötele­zettséget, kiemelve, hogy Ma­gyarország ezen belül nagy fontosságot tulajdonít a nem­zeti és etnikai kisebbségek jo­gainak, ezek védelmének, s e jogok tiszteletben tartása ellen­őrzésének. A délszláv tragédia kapcsán kitért a vajdasági ma­gyar kisebbséget fenyegető ve­szélyekre: Magyarország sür­getőnek tartja a nemzetközi közösség mielőbbi hatékony cselekvését. A közép-európai térség ellentmondásos helyze­tében esetleg szélesebb támo­gatást kaphat a nemzeti kizáró­lagosság és türelmetlenség. Ez gyakorta jár együtt antiszemi­tizmussal vagy a hátrányos faji és etnikai megkülönbözte­tés más formáival. Alig néhány száz kilométer­re az ENSZ-tanácskozás hely­színétől a legdurvább módon megsértik az emberi jogokat — mondotta. Magyarország kezdettől fogva sürgette a nemzetközi közösséget, hogy együttes akcióval állítsa meg az agressziós háborút. ítélje el az erőszakos területszerzést, s foglalkozzék a viszály emberi, jogi vonatkozásával. A világ bénultan és határozatlanul néz­te az eseményeket, s megkez­dődött az etnikai tisztogatás. Ez ugyan meghökkentette a vi­lágot, a nemzetek közössége mégsem válaszolt hatékonyan a nacionalizmus nevében elkö­vetett bűnökre. Magyarországot a legmély­ségesebben aggasztja a Vajda­ságban élő 400 ezres magyar közösség emberi jogi helyzeté­nek romlása. Magyarország folyamato­san kérte a kisebbség emberi jogainak és alapvető szabad­ságjogainak nemzetközi védel­mét. Most sem tehetünk mást. Ezért a leghatározottabban sür­getjük megfigyelők hatékony nemzetközi jelenlétét a szerb Vajdaságban a magyarok és más kisebbségek jogainak sza­vatolása érdekében. Eddig az itt élő etnikumok vezetőinek és tagjainak önmérséklete megőrizte a viszonylagos nyu­galmat, de a térség könnyen válhat szélsőséges szerb cso­portok közvetlen célpontjává — mondotta. Az alapvető és egyetemes emberi jogok létéről aligha le­het beszélni, ha megsértik a nemzeti, vallási, etnikai és nyelvi kisebbségek jogait. A magyar kormány üdvözli a szlovák elnöknek a hétfői ülésen elmondott beszédét. Eb­ben szólt a nemzeti kisebbsé­gek képviselőivel folytatandó párbeszédről, egyszersmind ar­ról, hogy Szlovákiában új tör­vényt terveznek a nemzeti ki­sebbségekről. Feltételezzük, olyat, amely figyelembe veszi jogos igényeiket. A példák — Dél-Tiroltól egészen a finnor­szági svéd kisebbségig — bi­zonyítják: van sikeres megol­dás. Az ENSZ igen nagy sze­repet játszhat abban, hogy megvalósuljon a kisebbségek jogainak tiszteletben tartása. A nemzeti, etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tarto­zók jogairól elfogadott nyilat­kozat biztató kezdet, amely­nek alapján mielőbb el kell in­dulni az említett — nemzetkö­zi ellenőrzést is tartalmazó — okmány kidolgozásának irá­nyában. A nagyvilág hírei * Tegnap reggel helyi idő szerint 7 órakor a közleke­dés a román vasútvonala­kon még nem állt mij’úe- nütt helyre, de a vonalak nagyrészén ismét megin­dultak a szerelvények. Szlovén parasztok szerda délelőtt zár alá vet­ték az osztrák—szlovén ha­táron tévő spielfeld-sentil- ji közúti határátkelőhe­lyet, megbénítva mind a határt átszelő autópálya, mind pedig a rendes or­szágút forgalmát. Jk „A bányászok torkig vannak a politikusok ígér­getéseivel”; „Elég! — mondják a bányászok”; „Kenyér helyett színház” — ezekkel az öles szalag­címekkel jelentek meg a tegnapi kijevi lapok, ame­lyek részletes tudósításaik­ban felvillantják a kilenc napja tartó tiltakozóhul­lám katasztrofális követ­kezményeit. Az ukrán tele­vízió tegnap reggeli hír­adójában pedig közölte: je­lenleg 1,5-2 millió ember folytat valamilyen formá­ban munkabeszüntetést Ukrajnában. * A japán segélypoliti­kának az elkövetkezendő öt év során nagyobb hangsúlyt kell fektetnie a Kelet- és Közép-Európá- val folytatott kereskede­lemre, és növelnie kell a közvetlen beruházásokat a térségben — áll a tokiói nemzetközi kereskedelmi és ipari minisztérium éves jelentésében a segé­lyezésről. A „soros” tőzsdei zsonglőr Rekordot döntött a Wall Streeten a ma­gyar származású George Soros tavalyi be­vételével, ami elérte a 650 millió dollárt — ez derül ki egy szerdán közzétett össze­sítésből. A milliárdos amerikai-nemzetközi tőzs­dei zsonglőr, akinek piaci fellépései, de pusztán pénzpolitikai jóslatai is immár ko­moly befolyásoló tényezői a pénzpiaci fo­lyamatoknak, a Financial World című ma­gazin szerint az első helyet foglalta el 1992-ben a 100 legmagasabb jövedelmű Wall Street-i tőzsdeguru profitlistáján. So­ros a szaklap szerint ötpercenként keresett 19 ezer dollárt, elsősorban aranypiaci tény­kedésével és a font sterling elleni spekulá­ciós játékokkal. A brit valuta ki is esett az európai átváltási mechanizmusból. Soros bevételi rekordjának méreteit jellemzi, hogy a listán mögötte következő második helyezett is négyszázmilió dollárral kere­sett kevesebbet tavaly, mint ő. VÉLEMÉNY ítéleteiben is istentelen az az idősebb generáció, amely egyáltalán megszólíthatja a — Fideszt? Saját pártelitje, vezetősége, amely lassan ki­öregszik a KISZ-korból? Orbán Viktor pártelnök, akit megmentett ez az előrelátó, bölcs korhatár-kiigazítás, ír néhány sort nekem-neked-ön- nek. „Áttekintve az elmúlt három esztendőt, úgy látjuk, hogy az MDF vezette kormány eltékozolta a választók bi­zalmát, elfecsérelte a rendelkezésére álló időt.” Kemény kritika! Ám az időközben a politikai riszálás nagymesteré­vé felnövő — ez nem a reklám helye — pártelnök árnyal­tabban fogalmaz, s már nem döngöli agyagba a kommunis­tákat, így folytatja hatalomletapogató eszmefuttatását: „Az ország nehézségeiért ugyan elsősorban a szocializmus kor­mányait terheli a felelősség, de az Antall-kormány az örö­kül hagyott romokból csak újabb romokat tudott építeni.” Blaszfémia, mondanám, de istenkáromlás olyasvalakiről föltételezni az Isten káromlását, ki ítéleteiben is istentelen. Blaszfémia mégis, hiszen Isten maga a teremtés. Nem a rom. Romokból pedig nem lehet teremteni, de még építeni sem. A rom rommá romlódik. Az építés más kitétel, minő­ségi kategória! Romokat örököltünk, s ennek a kormánynak a miniszter- elnöke — beiktatása szűzbeszédében — nem ígért csodá­kat. Orbán Viktor is ott ült a Parlamentben, hallhatta, mi­ként a megcsonkított tévéadásban az egész ország. De ő, s pártja nem ígér csodákat és a mérsékelt erők összefogására törekszik. Gondolja, döglött már a nyugodt erő, kisajátíthatja ösz- szes programját, elképzelését, róla szóló megfogalmazását. Annyi „erőfeszítés” szükségeltetik csupán, hogy néhány mondatot fideszesre suvickoljon. Szegény ország urizáló kormányával szemben. Ám a szűkös anyagi lehetőségek el­lenére segítséget nyújt majd a rászoruló, többgyermekes családoknak. De nem szavazza meg az újabb, több gyerme­ket világrahozni óhajtó szülők támogatását célzó abortusz- törvényt. Ez a párt kiabál: rendőrállam, programjában pe­dig — minő képmutatás! — a polgárok nyugalmának bizto­sításáért a rendőrség megerősítését szorgalmazza! S végül: olyan Magyarországot szeretne, amelyet bármilyen világ­nézetű állampolgár magának érezhet! Csak mi, csöndes többségű magyarok rfem. Hiszen azt szeretnék, ha a nem­zet nemcsak a múltjára, de a jövőjére is büszke lehessen! Választások után pár nappal megismerkedtem egy fide- szes országgyűlési képviselővel. Örültem a találkozásnak, íme, a legfiatalabb nemzedék a parlamentben! A jövő Ma­gyarországa. Egymásra találnak végre a generációk. De ő egy falumúzeumban a cséplőgépet is megcsodálta. Mint va­lami idegen bolygóról idetelepített Isten-csodát. Megdöb­bentem. Semmit nem tud a múltunkról. S ő akar jövőt épí­teni ezzel a néppel. Amelyet — most, 1993-ban — megszó­lít. Amelyet lenéz.-A=> f (Banos János)

Next

/
Thumbnails
Contents