Pest Megyei Hírlap, 1993. június (37. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-16 / 138. szám
J PEST MEGYE1 HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. JÚNIUS 16., SZERDA 13 Tesszük a dolgunkat „Tűnődés a váci Konstantin téren” címmel június 9-i NSégJ/ számukban olvasói levél jelent meg. Mivel az írás félretájékoztatja az olvasót, engedjék meg, hogy néhány megjegyzést tegyek. 1. Önkormányzatunk képviselő-testületé még 1990- ben névadományozási albizottságot hozott létre (tagjai: a megyéspüspök titkára, a Városvédő Egyesület elnöke, a múzeum igazgatója, a Múzeum Egyesület titkára, a levéltár igazgatója, nyelvész tanár), amelynek elnöke én lettem. Úgy érzem, példaértékű módon megváltoztattuk, illetve visszaállítottuk a város 59 közterületének elnevezését. A kommunista diktatúra egyetlen dehonesztáló elnevezését sem hagytuk meg. 2. A Székesegyház teret nem 1945-ben, hanem 1951-ben nevezték el hivatalosan Konstantin térnek, arról a dr. Schuszter Konstantin váci püspökről, akit 1896-ban Vác díszpolgárává választottak, s akiről 1896—1951 között a város főterét, a jelenlegi Március 15. teret hívták. Tehát nem a párt adta, mint P. Gy. olvasójuk írta. 3. A névadományozási albizottság foglalkozott a két tér elnevezésével. Mivel a Március 15. teret nem kívántuk megváltoztatni, s az adakozó püspök nevét sem kívántuk törölni, így e közel fél évszázados elnevezéseket meghagytuk. 4. A kommunistáktól ne várjunk logikát. Elvették a Migazzi püspök tiszteletét jelképező tér nevét, de meghagyták a Báthori és Konstantin elnevezéseket. Lehet, hogy nemcsak logikájuk, de várostörténeti ismeretük is — P. Gy.-hez hasonlóan — hiányos volt, mert a Báthori Miklós váci püspökről elnevezett utcát az erdélyi fejedelem hírnevének, míg a Konstantin teret a római császárnak tulajdonították. 5. Pétery József mártír püspök hejcei emléktábláját én kezdeményeztem, csakúgy, mint az idén ősszel a váci Püspöki Palota falára helyezendő márvány emléket. 6. A Szent István-szobor „félreállításával” kapcsolatban a város főépítésze fog tájékoztatást adni, szakmai okból nem került vissza eredeti helyére. A sérült szobrot a Városszépítő Egyesület hozatta helyre. 7. A város nehéz anyagi helyzete ellenére az idén a Konstantin téri barokk szobrok felújítását tervezi. Nem tűnődünk, nem próká- torkodunk, de teszünk városunk érdekében. Moys Csaba Vác alpolgármestere, a névadományozási bizottság elnöke Elfogták a betörőt Szeretném örömünket megosztani az olvasókkal. Herná- don az idősek otthona három éve működik — sok egyedül élő beteges ember örömére. A 24 férőhelyes otthonba buszszal szállítanak be és haza minket. Szép környezetben, sok magas fa árnyékában töltjük napjainkat. A gondos kiszolgálás, étkeztetés a személyzet dicséretére válik. Két éve reggelre feltörve találtuk otthonunkat. Elvitték a színes tv-t és videót, ami szórakozásunkat biztosította. A hosszú keresés eredménynyel zárult. Megtalálták a tettest, aki beismerte, hogy a többi lopásaival együtt tőlünk is tulajdonított el tárgyakat. Visszakaptuk mindkettőt. Köszönet érte Gelle Ferenc Örkényi rendőrparancsnoknak és munkatársainak, és külön köszönjük Tiszai Zoltánnak, Hemád község körzeti megbízottjának. Végre újra nézhetjük a tv-t és a községben levő lakodalmakat és más összejöveteleket, amit videóra felvesznek és nekünk megnézésre átadnak. így volna jó minden betörőt elfogni és lakat alá csukni, talán akkor az országnak is jobb volna. Ezt kívánjuk mi, az idősek. Rakita Jánosné Hemád Kölcsönös garanciák? Megdöbbenve láttam az „Esti Egyenleg” című hírműsor június 7-i adásában, hogy Horn Gyula, az MSZP elnöke elégedetten nyilatkozik Paskai László bíboros, esztergomi érsekkel egyeztető tárgyalásaikról! Úgymond: „kölcsönös garanciákban állapodtak meg...” Azaz, Horn úr ígéretet tett arra, hogy ha pártja a közeljövőben „kormányzati felelősséget vállal” (?), nem fogja kezdeményezni az egyház(ak) működését érintő törvények módosítását. Ellenben a bíboros úr megígérte, hogy egyháza nem kér vissza iskolát olyan településen, ahol csak egy ilyen tanintézet működik. (Azaz: „önmérsék- li méltóságát”!) Horn úr ezenkívül „tanácsolta” az egyházi vezetőnek, hogy ne törekedjenek a nyilvánosságban való „túlzott részvételre”, mert az nem kívánatos. Horn úr szerint legalábbis!? Hát már itt tartunk? Ilyen kézzelfogható a balratolódás, a visszarendeződés veszélye, hogy a legnagyobb magyar történelmi egyház vezetője, az ateista-marxista főideológussal, a szocialistává szelídült kommunista vezérrel „elő-paktum”-osdit játszik? (Még jó, hogy Thürmer „úr”-ral nem egyeztetett!?) Nota bene: a május 19-i gödi Magyar Út — Munkástanács közös fórumon elhangzott, felelős szakszervezeti vezetőtől, hogy a Munkástanácsok Szövetsége deklaráltan vállalta, vállalja a keresztény alapértékeket, s például emblémájukban is a T betű, egy stilizált kereszt! Ennek ellenére országos vezéíői csak nagyon nehezen -— egy alkalommal — jutottak be Paskai bíboros úrhoz — amíg Nagy Sándor legalább ötször járt nála! Jómagam gyakorló hívő, katolikus keresztény vagyok, és ezek a nyugtalanító jelek nagyon emlékeztetnek a pártállami évek gyakorlatára! A kommunisták ígérete nem szentírás, még csak nem is „úri becsületszó...” Brezovich Károly Vác HISTÓRIA Béla király jegyzője (Anonymus) A magyarok cselekedeteiről XII. (Gesta Hungarorum) A görögök és bolgárok serege Eközben Salán vezér, mikor megismerte a magyarok hatalmát és tetteit, megijedt, hogy egyszer csak haragra gyulladva őt űzik ki országából. Tehát tanácsot tartván övéivel, követeit a görögök császárához meg a bolgárok vezéréhez küldötte, hogy adjanak neki segítséget az Árpád magyar vezér ellen való küzdelemre. A görög császár és a bolgár vezér nagy hadsereget küldött Salán vezérnek. Mikor ezek megérkeztek, azon a helyen,, amelyet Titelnek mondanak, nagy öröm támadt a vezér udvarában. Másnap pedig Salán vezér és nemesei tanácsot tartván, követeket küldöttek Árpád vezérhez azzal a felszólítással, hogy a földjüket hagyja el, s induljon haza szülőföldjére. Mikor ezek megérkeztek Árpád vezérhez, és előadták neki Salán vezér üzenetét, Árpád vezér meg nemesei felbosz- szankodva, ugyanazon követek útján ezt üzenték vissza Salán vezérnek: „A földet, amely a Duna és a Tisza között terül el, azonkívül a Duna vizét, amely Regensburg felől Görögországban folyik, a magunk pénzén szereztük meg akkor, amikor új emberekként megjelentünk itt, s azok ára fejében küldöttük a tizenkét fehér lovat meg a szóban volt többi mást. O maga az, aki földje jóságát dicsérve, egy nyaláb füvet küldött Alpár homokjáról és egy korsót a Duna vizéből. Megparancsoljuk tehát uratoknak, Salán vezérnek, hogy hagyja el a mi földünket, s amilyen gyorsan csak szaladni tud, hordja el magát a bolgárok földjére, ahonnan ősapja ide telepedett a mi ősapánknak, Attila királynak a halála után. Ha pedig ezt meg nem teszi, tudja meg, hogy mi ellene rögtön hadat indítunk.” A követek ennek hallatára, miután megkapták az engedelmet, szomorú arccal Salán vezérhez siettek. Árpád vezér és nemesei pedig az egész hadsereggel elindultak a Zagyva folyótól, és a Tetétlen-hegy mellett ütöttek tábort egészen a Tiszáig. Azután a Tisza partján továbbvonulva, Alpár homokjára érkeztek. Salán vezér elindulása Árpád vezér ellen Salán vezér a görögök és bolgárok segédcsapataival együtt elindult Titelről, és övéi biztatására is dühösen Árpád vezér ellen lovagolt. S mialatt a két sereg egymás közelében éjszakázott, egyik sem mert aludni éjjel, hanem felnyergelt lovukat kézen tartva virrasztónak. Reggel pedig, még hajnal előtt, mind a két fél készült a csatára. Árpád vezér, akinek a mindenség Istene volt a segítője, felövezte fegyvereit, felállította a csatarendet, aztán könnyhullatva imádkozott Istenhez, majd imigyen tüzelte vitézeit: „Szittyák, kik a bolgárok dölyféből Hung várától a hungárus nevet kaptátok, a görögöktől való félelem miatt ne feledkezzetek meg kardotokról és el ne veszítsétek jó hírneveteket. Hanem serényen és vitézül harcoljatok a görögök és bolgárok ellen, akik a mi asz- szonyainkhoz hasonlítanak, és úgy féljünk a görögök sokaságától, mint az asszonyokétól.” Ennek hallatára vitézei nagyon felbuzdultak. Tas fia Lél megfújta a kürtjét, Bogát fia Bulcsú meg felemelte a zászlaját. s az első hadsorban indultak ütközetbe a görögök ellen. Erre harcba elegyedett a két ellenséges csatarend, és kezdtek hevesen vívni egymással. S amikor Árpád vezérnek egész serege viadalra kelt a görögök ellen, igen sokan elestek a görögök és bolgárok közül. A fent említett Salán vezér pedig, amint látta, hogy övéi alulmaradnak a küzdelemben, futásnak eredt, s hogy életét megmentse, Bolgárfejérvárba sietett. A görögök meg bolgárok, a magyaroktól való rettegésükben eszüket vesztve, elfelejtették, hogy melyik úton jöttek, s midőn életüket mentve futásnak eredtek, a Tiszát kicsiny folyónak vélve, át akartak úszni rajta. De mivel ekkora félelem és rémület szállotta meg őket, a magyaroktól való rettegésükben majdnem mindnyájan a Tisza vizébe vesztek, s alig maradtak néhányan. hogy császárjuknak balsorsukról hírt mondjanak. Ezért azt a helyet, ahol a görögök vesztüket lelték, attól a naptól kezdve mostanig görögök révének hívják. Árpád vezér győzedelme A diadal után Árpád vezér meg vitézei innen továbbvonulva addig a mocsárig mentek, melyet Körtvélytónak mondanak, s ott maradtak a Gyümölcsény-erdő mellett harmincnégy napig. Azon a helyen a vezér és nemesei elrendezték az országnak mindert szokástörvényét meg valameny- nyi jogát is, hogy miképpen szolgáljanak a vezérnek meg főembereinek, vagy miképpen tegyenek igazságot bárminő elkövetett vétekért. Egyszersmind ott a vezér vele jött nemeseinek különböző helységeket adományozott összes lakosságukkal együtt. Azt a helyet, ahol mindezt elrendezték, a magyarok a maguk nyelvén Szerinek nevezték el azért, mert ott ejtették meg a szerét az ország egész dolgának. Majd a vezér azt a helyet Ond- nak, Ete apjának adta a Tiszától a Botva-mocsárig és a Kört- vélytótól Alpár homokjáig. Utóbb pedig bizonyos idő elteltével Ond fia Ete sok szlovént gyűjtött össze, s Alpár vára meg a Bőd-rév között igen erős földvárat építtetett, melyet a szlovének a maguk nyelvén Csongrádnak, azaz fekete várnak neveztek. Árpád előnyomulása Aztán pedig Árpád vezér meg nemesei innen előnyomulva egészen Titelig mentek, s odáig meghódították a népet. Majd továbbindulva a Szalán- kemén-révhez jutottak, s a Tisza—Duna aljában lakó egész népet igájuk alá hajtották. Innen pedig a bodrogi részekre tértek, és a Vajas vize mellett ütöttek tábort. Azokon a részeken a vezér nagy földet adott lakosaival együtt Tasnak, Lél apjának, és nagybátyjának, Kölpénynek, Botond apjának. Akkor Árpád vezér meg főemberei tanácskozás után elhatározták, hogy sereget küldenek Salán vezér miatt a Dunán át Bolgárfejérvár ellen. A sereg élére kapitányokul és vezetőkul Tas fia Lélt, Bogát fia Bulcsút, Kölpény fia Botondot állították. Ezek, miután Árpád vezér elbocsátotta őket, ellovagoltak, és azon a helyen, ahol a Száva folyó a Dunába ömlik, minden ellenállás nélkül átkeltek a Dunán. Innen továbbindulva, Bolgárfejérvár városa ellen lovagoltak. Ekkor a bolgárok vezére, aki Salán vezérnek rokona volt, görög segédhaddal együtt ott termett, hogy nagy sereggel megvívjon velük. Másnap mind a két fél csatarendbe sorakozott a Duna mellett elterülő mezőn. Tas fia Lél tulajdon jelével megjegy- zett zászlaját felemelve, meg Bogát fia Bulcsú a hadi kürtöket harsogtatva, rögtön előrenyomult a küzdelemhez. A két ellenfél csapatai egymás után összecsaptak, s heves viadalra keltek. A görögök és bolgárok közül igen sokan elestek, mások pedig fogságba kerültek. Tehát Bolgárország vezére látva, hogy övéi a csatában a rö- videbbet húzzák, futásnak eredt, s hogy életét megmentse, berohant Fejérvár városába. Ekkor a diadalmas Lél, Bulcsú, valamint Botond tábort ütöttek a Duna mellett, valamivel lejjebb a síkon. Ott aztán a bolgárok meg görögök közül ejtett foglyokat mind maguk elé vezettették, majd vasra verve elküldték Árpád vezérnek Magyarországra. (Folytatjuk) A mártírok temetése Történelmi korszakváltás ritkán köthető' egy naphoz, az utókor a hosszú ideig, gyakran évekig tartó folyamatokból kiemel egy-egy napot, olyanokat, amelyekben összesúrűsödnek az események, mintegy jelképévé válnak a változásoknak. A kommunista diktatúra összeomlása Magyarországon is évekig tartott, a nemzet több felejthetetlen eseményen fejezte ki akaratát. Az egyik legfontosabb kétségtelenül 1989. június 16-a volt, amikor az 1956-os forradalom és szabadságharc öt kivégzett vezetőjétől — Nagy Imrétől, Gimes Miklóstól, Losonczy Gézától, Maiéter Páltól, Szilágyi Józseftől — és a forradalom hőseit jelképező hatodik, üres koporsótól vett búcsút a nemzet. A Hősök terén mintegy háromszázezren jelentek meg a szertartáson. Az 1989. június 2-án kibocsátott Felhívás a Magyar Nemzethez leszögezte: e napon „Mindazokra emlékezünk, akik 1956 demokratikus forradalma és nemzeti szabadságharca során életüket adták a hazáért és a szabadságért. Gyászoljuk a harcokban elesetteket, a statáriális eljárással legyilkoltakat, s a hazánkban példátlan méretű politikai megtorlás során, úgynevezett törvényes úton halálra ítélteket és kivégzetteket. Megemlékezünk valamennyi mártírról, akinek testét, Budapesten és vidéken, a temetők elhanyagolt szélein és árkaiban jeltelenül hántolták el, s rejtegették több mint három évtizeden át”. A Hősök terén megtartott búcsúztató után az áldozatokat a rákoskeresztúri temetőben helyezték végső nyugalomra, a hozzátartozók és meghívottak jelenlétében. Pogány György
