Pest Megyei Hírlap, 1993. június (37. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-16 / 138. szám
14 PEST MEGYEI HÍRLAP TAJOLO 1993. JUNIUS 16.. SZERDA i Pusztavacsi mozaik Itt járt a herceg unokája „Magyarország közepe” — olvasom Pusztavacson, a faluból kifelé mutató útjelző' táblán. A település szélén valóban feltűnik egy gúlatorony egy fákkal körülvett nagy rét közepén. A fasor mellett parkoló, a környék elhagyatott. A mintegy 20-25 méterre lévő' építményhez tartok az itt- ott térdig éró' fűben kitaposott ösvényen. A torony viszonylag jó állapotban van, az alatta, középen lévő' kőtömb — amelybe bele van vésve a hely pontos földrajzi meghatározása, ami egyben Magyarország földrajzi középpontja — töredezett. A régi idők emlékét idézi. Persze, ezek az idők — még egy emberöitőnyi időszakot figyelembe véve is — nem voltak olyan régen. Csak annak tűnnek a nyolcvanas évek elején rendezett Képes Újság fesztiválok. Azóta a ..lapgazda”, a Hazafias Népfront megszűnt, a fesztiválok elmaradtak. Pedig a hely, a környezet kiválóan alkalmas volna arra, hogy nyári táborozások keretében a fiatalok hazafias érzelmeit táplálják. Ehhez azonban némi pénzre, támogatókra, ötletekre volna szükség. * A hely elhanyagoltságát megemlítem Laczkó János polgármesternek, akit az irodájában kerestem föl. — Addig nem lehet előbbre lépni — szögezi le —, amíg a Természetvédelmi Felügyelőség, a terület kezelője nem engedi át a kezdeményezést az önkormányzatnak. Mert mi szívesen hasznosítanánk, jó volna például autósmozinak is... Nincs ismerőse, aki tudna segíteni ebben? Pusztavacs egyébként, mint annyi más település, az utóbbi egy-két évben — a polgármester értékelése szerint — fejlődésnek indult. Azelőtt, meséli, a lényeges dolgokat a társtelepülésen, Örkényben intézték. Igaz, Pusztavacsnak szerencséje is van, iskolája a kényszerű házasság ellenére is megmaradhatott. — A választások előtti húsz évben nem volt gyarapodás a falunkban — így a polgármester —, az utak sárosak voltak, nem volt vezetékes vizünk, se gázunk, telefon is csak néhány. Ezért aztán most hatalmas munkát kell végeznünk, hogy behozzuk lemaradásunkat. S már veszi is sorra a tennivalókat, illetve az eredményeket. A legsárosabb utcákat lefedték kaviccsal, lehetővé tették, hogy a fogorvos legalább hetente kétszer rendeljen a faluban, s már nem jár be Dabas- ra az, akinek a gyógykezeléséhez a laboratóriumot is igénybe kell venni. Most a legfontosabb megoldandó feladat Pusztavacs iható vízzel való ellátása. — Mert bizony erősen vasas, nitrátos a vizünk^— folytatja Laczkó János. — A fogorvosi rendelőben is csak negyedszene sikerült olyan minőségű vizet produkálni, ami aztán megfelelőnek bizonyult. Ha ezzel megleszünk következik a gázvezeték építése. A falutól négy kilométerre halad el a fővezeték, a környéken már mindenütt van vezetékes gáz. Mi azonban valahogy kimaradtunk... — Miért? A miértre azonban nem tud választ adni a polgármester. Azt azonban biztosra veszi, hogy a lakók nagy része ki tudná fizetni azt a több mint tízmillió forintot, amibe a terv megvalósítása kerülne. Ezt támasztja alá az is, hogy Pusztavacson az 1560 lakóból összesen ketten kapnak állandó szociális segélyt. Munkanélküli is alig-alig van, a gazdasági átalakulásnak ebben a faluban már nemcsak az árnyoldalai érezhetőek: a Poli- toys Kisszövetkezet az elmúlt hónapban mintegy száz alkalmazottat vett föl. Ezzel nemcsak a falu, hanem a környék munkanélküliit is „fölszívta”. Ezenkívül a honvédséghez, s persze a környező falvakba járnák el dolgozni a pusztavacsi- ak. — S mi a helyzet a mezőgazdaság átalakulásával? Kelen- dőek-e a földek? — Két árverés már volt, s még lesz is. — Maradtak parlagon földek? — Igen, a gyengébb minőségűek. Annak idején, a háború előtt, alatt egy jól szervezett gazdaság vette körül Pusztavacsot, a Coburg hercegeké. De negyvenöt év alatt szétrabolták a községet, most tápászko- dunk föl. * Eszményi volt a falu Regőcz János nyugdíjas plébánosesperes szerint is, akihez azért tértem be, hogy Pusztavacs történetéről, s a falu hitéletéről érdeklődjem. Az idős pap szívesen fogad. — Egy adófizető volt a háború előtt a faluban, a herceg — meséli. — Vacsot a herceg uradalmának cselédsége lakta tizenhárom majorban. Minden majornak volt majorgazdája, kettő-háromnak intézője is. Általában jó dolga volt a cselédségnek, nem terhelték túl őket, a nagy munkák idejére napszámosokat is fogadtak. Aki megbecsülte magát, az fele kom- mencióért még öreg korában is ittmaradhatott. — Hány éves kortól számították az öregséget? — Hetventől. Háromhavonta kaptak pénzbeli juttatást — folytatja a plébános a cselédség sorának taglalását —, de volt illetményföldjük, ahol tarthattak sertést, tehenet. A tejet, amit nem ittak meg, a herceg Pestre szállíttatta. Ebből is volt némi jövedelmük az ittenieknek. Aztán megszűnt az uradalom... Valóban olyan jó dolguk volt annak idején a cselédeknek? A népi írók művei — elsősorban persze a klasszikus Puszták népe — azonban másról tanúskodnak. Meg is említem kételyemet a plébánosnak. Elgondolkozva néz rám. — Nem volt olyan rossz soruk, higgye el. Persze az is igaz — teszi hozzá —, hogy ez a herceg szerette az uradalmát, a cselédeit. Az lehet, hogy jobban, mint mások, máshol. Aztán jött 1945, jött a földosztás. Öt-hat holdat kapott mindenki, volt aki hetet is, a nagyobb családosok. Az emberek a maguk urai lettek. Mivel a háborúban a lovakat elvitték, sokan a tehenekkel szántottak. — Mikor alakult meg a tsz? — ’59-ben. S mesélte tovább a falu történetét, amely akkor még persze szorosan összefüggött a föld, vagyis a tsz sorsával. S amely persze nemigen tért el a máshol tapasztaltaktól. S amelyet a plébános szájából nem írhatok meg. A pusztavacsi utamat követő reggel ugyanis a szerkesztőségben egy rövidke levél várt: „Kérem, hogy beszélgetésünkből szíveskedjék kihagyni, ami a Mezőgazdasági Termelőszövet- kezetre vonatkozik, úgyszintén kérem kihagyni, ami az elmúlt időkben a tanárokra vonatkozólag a gyermekek templomba járásával összefüggött. Tisztelettel: Dr. Regőczy János c. esperes, ny. plébános." Először meglepett a levél, hiszen beszélgetésünkkor a bizalmatlanság legkisebb jelét se fedeztem föl a plébánoson. Vajon kik figyelmeztették: jó lesz vigyáznia, hogy mit mond. Milyen kellemetlen emlékei juthattak eszébe, milyen félelem foghatta el, hogy jobb• • • nak látta másnap hajnalban útra kelni a levéllel? Igazából mégsem csodálkozom a történteken. Nem csodálkozom, mert tudom, tapasztalom, hogy az országban miként munkál a félelem. Különösen a fővárostól távolabb. Az elmúlt évtizedek — de talán írhatnék évszázadokat is — félelmei nem törlődnek ki az emberekből, különösen az idősekből, egy-két év alatt. * A ,jó herceg” emléke nemcsak a plébánosban él, hanem az uradalomban szolgáló idősekben is. Ezt tapasztalom, amikor Bor Istvánt kerestem föl a még meglévő néhány cselédház egyikében. Miután előadom jövetelem célját — a régi idők után érdeklődöm — az első mondata ez: — Bár itt volna még a herceg... Bor István lovászmester volt annak idején, havi 120 pengő fizetésért, és egyéb javadalmakért. Megerősítette, hogy itt ugyan jól ment a cselédség sorsa, a rendesek mindig maradhattak. Ősszel, amikor a „szólítás” ideje volt, mindenki nyugodt lehetett, aki szeretett dolgozni. De aki nem, avval se volt sok baja a majorságok népének, a csendőrök rendet tartottak. Borék aztán a földosztáskor kaptak hat holdat, de a sok beszolgáltatás miatt végül leadták a földet. Ő is, a felesége is az erdészethez mentek el dolgozni. — Nagyobb hercegeknek főztem én akkor, mint amilyen Coburg herceg volt — veszi át a szót a felesége. Hogy félre ne értsem szavait, azonnal megmagyarázza: — Jártak ám ide vadászni olyan nagyurak is, mint Med- gyessy Péter, Tömpe István meg mások — néz rám jelentőségteljesen a kissámlijáról. — De Kádár nem volt itt soha, ő máshova járt. No, de nem panaszkodom, megéltünk akkor is, megélünk most is. Csak az a baj, hogy a kórház elviszi a pénzt. Idén is voltam már... Szívesen beszél életéről, amely annyi más magyar paraszt próbákkal teli életéhez hasonló. Mikor búcsúzom, a férje szólal meg: — Azt mondják a faluban, nemrég itt járt a herceg unokája... * Pusztavacson a látogatónak először a számtalan üzlet, „maszek” tűnik fel. Betérek egyikükhöz. Gyebnár Andrásné hét éve kezdett a vállalkozásába. Éppen a tsz irodájában dolgozott abban az időben, amikor az egyik ismerőse elvitte egy virágkötő-tanfolyamra. Szeretett volna önálló lenni, ezért amikor lehetett, azonnal belevágott. Termelt zöldséget, virágot. „Befürdött”, abba is hagyta — fél évre. Aztán lassan elegendő tapasztalatot szerzett a vállalkozáshoz, kialakult egy szinte állandónak mondható vevőköre. — Idén nyolcezer kardvirágom van fóliában, s tizenötezer szabadban — mondja. — Járok a nagybani piacra is, ahol adok is, veszek is. Mikor mire van szükség. Az asszony még hosszasan mesél egy mai vállalkozó ügyes-bajos dolgairól. — A lényeg az, hogy nem kell azonnal a meggazdagodásra törekedni. Én is öt évig forgattam vissza a pénzt a vállalkozásomba, gyűjtöttem, fejlesztettem. Először kétszázötven négyzetméternyi földet hasznosítottam, most ezer négyzetmétert. Még most is fektetek be pénzt a bevételből, de ha minden igaz, hamarosan be tudom fejezni a házamat — mosolyodik el. — Érzékelte-e munkájában, hogy más rendszer van, mint amikor elkezdte? — Megmondom őszintén — én bizony nemigen. Illetve abban, hogy mostanában a fizetés, illetve a nyugdíjkifizetés előtt kisebb a kereslet. Hardi Péter Szűkebb hazánk kincse A Pest Megyi Hírlap és a Családi Ház című folyóirat közös rovata Pusztavacs község szélén, a forgalmi úthoz csatlakozó bekötőút mellett, egy régi templom romjai láthatók. Csak a homlokzati torony és a valamivel szélesebb templomhajó határozhatók meg az egykori épületből; az előbbinek vaskos, hasáb alakú maradványai még mintegy 12 méter magasságban állnak. Mint minden középkori templom, ez is keletéit elhelyezésű: azaz a szentély a templom keleti oldalán volt. (Ettől a középkori templomépítési szabálytól csak ritkán, esetleg az adott terepviszonyok, vagy a terület beépítettsége miatt tértek el a régi építtetők.) A pusztavacsi templom téglából épült, de tornya körülbelül 5 méteren felül kőfalazás, a sarkokon szépen kiképzett, gondosan megfaragott sarokkövekkel megerősítve. Mivel a torony nincsen bekötve a hajótestbe, csak közvetlenül eléje épült, az is lehetséges, hogy két építési korszak eredménye a templom, amelynek részletesebb alaprajzát és • építéstörténetét csak ásatás tisztázhatná. Szemrevételezés alapján XV. század eleji, gótikus építményről van szó. A község, Pusztavacs — amelyet már a XIII. században Och néven említenek — a XVI. század végén pusztult el. Nevében a „puszta” jelző is arra utal, hogy a török kori összeírásokban már elpusztult településként tartották számon. Csak a XVIII. században települt be újra. Egykori feljegyzések szerint a XIX. században még látható volt a falu két középkori házsorának nyoma. A múlt század végén Feszty Árpád festményen örökítette meg a pusztavacsi templomromot és ez (Mo- relli Gusztáv fametszetében) 1891-ben meg is jelent „Az Osztrák—Magyar Monarchia írásban és képben” című mű VII. kötetében. A templomrom azóta sokat pusztult, falait az „idő vasfoga” egyre jobban kikezdi. Ajánlatos volna ezért, ha a helybeli lakosok is szorgalmaznák feltárását az illetékes műemléki szerveknél, mielőtt még végleg eltűnne középkori múltjuk e koronatanúja. Panier Nóra Gyebnár Andrásné öt évig forgatta vissza a bevételét a vállalkozásába Hancsovszki János felvételei
