Pest Megyei Hírlap, 1993. május (37. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-06 / 104. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP SZUKEBB HAZANK 1993. MÁJUS 6., CSÜTÖRTÖK Még nincs végleges döntés Elismerés a legjobbaknak Környezetvédők a repülőtérről A magyarországi légi közle­kedés és különös tekintettel a ferihegyi, kiskunlacházi re­pülőtér fejlesztése környe­zetvédelmi, természetvédel­mi és területfejlesztési szem­pontból is jelentős kérdése­ket vet fel, ezért a Környe­zetvédelmi és Területfejlesz­tési Minisztérium az üggyel kapcsolatban az alábbi tájé­koztatást adja. Kormánydöntés született arról, hogy Magyarország területén a központi állami repülőtéren túlmenően négy regionális repülőtér üzembe helyezése indokolt a hazai célirányú kül- és belföldi utasforgalom lebonyolításá­ra. A kormánydöntés megha­tározta a lehetséges telepíté­si alternatívákat, de a lakos­sági véleményektől és regio­nális környezeti hatásvizsgá­lattól tette függővé a végle­ges döntést. A vizsgálatok jelenleg folynak, és a tényfeltárást követően a KTM az érdekel­tek és érintettek teljes körű tájékoztatását, illetve szük­ség szerinti érdekegyezteté­sét fogja kezdeményezni. Első megközelítésben úgy tűnik, hogy a Magyaror­szágra irányuló célforgal­mat és a belföldi forgalmat a ferihegyi és a debreceni, szegedi, pécsi, szombathelyi térségben lévő repülőterek jelentősebb kapacitásbőví­tés nélkül képesek fogadni, a szükséges környezetvédel­mi intézkedések betartása mellett. Nincs viszont kormány- döntés arról, hogy szükség van-e Magyarországon egy Távol-kelet—Amerika relá­ciót kiszolgáló európai jelen­tőségű transzkontinentális „átszálló” repülőteret létesí­teni, mely a jelenlegi Ferihe­gyi forgalom tízszeresét je­lentené. A KHVM e forgalom le­bonyolítására a ferihegyi és kiskunlacházai repülőtér­együttest tartja alkalmas­nak, és az ezzel kapcsolatos tervezést már be is indította. A környezetvédelmi tár­ca álláspontja abban tér el a közlekedési tárca koncep­ciójától, hogy a kormány- döntést megelőzően indoko­latlannak tartja a konkrét fejlesztések beindítását, kényszerhelyzetet teremtve ezáltal. A KTM álláspontja szerint sem a főváros, sem a ráckevei Duna-ág menti térség, sem a Kiskunsági Nemzeti Park nem bírná el ezt a terhelést. Az ország szempontjából is kezelhetet­len káros következmények­kel járna a budapesti agglo­meráció további felduzzasz­tása. Több szovjet katonai re­pülőtér maradt hazánkban, melyek eleve kínálják a hasznosítás lehetőségét. Ezek között vannak olya­nok, melyek területfejleszté­si szempontból előnyösek lehetnek — például a ritkán lakott alföldi térségben Kun­madaras vagy az ország déli részén Kalocsa —, míg mások igen nagy környezeti kockázatot jelenthetnek, mint például Kiskunlacháza. A KTM szükségesnek tartja, hogy a részdöntések meghozatala és a lakosság közhangulatának indokolat­lan felbolygatása előtt teljes körű vizsgálaton nyugvó, és azon alapuló kormánydön­tés szülessen gazdasági, kör­nyezet- és természetvédel­mi, közlekedési, stratégiai megfontolások alapján a transzkontinentális repülő­tér szükségességét vagy el­vetését illetően. A telepítés ügyében pedig csak ezt kö­vetően lehet több altematí- vás helykijelölő eljárás kere­tében dönteni. Tekintettel arra, hogy e döntés országos és európai kihatású, így a lokális helyi érvek mellett az ország érde­kének kell elsődlegesen ér­vényesülni. Az utóbbi idődben egyre több szó esik arról, hogy a kiskunlacházai telepítést a munkahelyteremtés indokol­ja. A munkanélküliség az or­szág más részében is gond, Kunmadaras térségében ta­lán még súlyosabb, mint La- cházán. Míg Kiskunkachá- zán a munkanélküliség keze­lésére más módok is van­nak, az üdülőterület és ide­genforgalom fejlesztése, a ráckevei Duna-ág és a bá­nyatavak menti területen 100 ezer fő további üdülő fogadása, addig a hátrányos helyzetű alföldi térségben a repülőtérfej leszés a gazdasá­gi holtponttól való elmozdu­lást jelentheti és a ritka tele­püléshálózat miatt környe­zetterhelési szempontból sem jelent számottevő prob­lémát. A munkanélküliség mel­lett azonban a KTM-nek egyéb szempontokat is komplex módon kell kezel­nie. A környezetvédelmi tár­cának kötelessége figyel­meztetni Ferihegy és Kis­kunlacháza érintett lakossá­gát arra, hogy a tervezett transzkontinentális tranzitre­pülőtér zajterhelése, az öt­tíz percenként menetrend szerint áthaladó repülőgé­pek zajhatása az évente 1-2 alkalommal megrendezett szovjet légigyakorlathoz lesz hasonlítható. A repülőtér-fejlesztés kö­vetkezményeként várható légszennyezés, az ipari és raktározási tevékenység in­tenzív növekedése, az ezzel együttjáró népességletelepe­dés közlekedési, vízellátási, környezetterhelési szem­pontból kezelhetetlen folya­matot indít be az egyébként is sűrűn lakott budapesti agglomerációs térségben. A fentieken túlmenően a tárcának kötelessége védeni a nemzetközi bioszférarezer­vátum részét képező Kiskun­sági Nemzeti Parkot is, nem a lacháziak ellenére, hanem az ő érdekükben is. Egy törvény kálváriája Kettős portré Lovasrendőr Veresegyházon Vimola Károly felvétele (Folytatás az 1. oldalról) A kerület valaha öt önálló közigazgatási területből állt. Ezeket a falvakat a háború után Budapesthez csatolták, majd el­kezdődött a kollektivizálás. Eb­ben az időben indult el a fővá­ros felé a falvakból kiüldözött, földjeiktől megfosztott emberek vándorlása, ekkor szakadtak fel először a sebek. Most, ha kedve­ző változás nem történik, másod­szor is megtörténhet ugyanez. Szauter Rudolf és dr. Bállá Gábor Tamás országgyűlési képviselők az MDF részéről, és Dragon Pál az FKGP-től múlt év novemberében önálló indítvánnyal fordultak a parla­menthez. Indítványukban meg­állapították, hogy a meglévő törvény a nagyvárosok külső te­rületein élő kárpótlásra jogosul­takat hátrányos helyzetbe hoz­za. A törvény értelmében a nagyvárosok betelepült lakosai két helyen is licitálhatnak, a külső területek őslakosai azon­ban csak helyben juthatnak földhöz. A gyakorlatban pedig az történik, hogy a nagyváros belső kerületeiben élő magas aranykorona-értékkel rendelke­ző licitálók nagy része — saj­nos többnyire spekulációs szán­dékkal — ezeken a külterülete­ken fog földet igényelni. Ugyanez vonatkozik a főváros közvetlen környezetében fekvő agglomerációs területekre is. Ennek orvoslására jött létre a fent említett törvénymódosítás. A földrendező bizottság elnö­ke elmondta, hogy terveik sze­rint a helyi földigénylők leg­alább 800 négyszögölnyi terü­lethez juthattak volna. Ez a te­rület már elegendő ahhoz, hogy egy család megtermelje saját szükségleteit. Az őslakos­ság egy része még rendelkezik gazdasági épületekkel, termelő- eszközökkel. Feke László Tűzoltóverseny Dabason A hagyományokhoz híven idén is Dabas volt a házigazdája a Pest megyei tűzoltók versenyé­nek. Tegnap délelőtt 8 órakor sorakoztak fel a résztvevők, akik csapatosan kismotorfecs­kendő szerelési versenyben, egyénileg pedig százméteres akadályfutásban mérték össze erejüket. Ezt követően még lát­ványos horoglétra bemutatót is tartottak. Megnyugtató volt látni, hogy milyen gyorsan és ügye­sen végzik a kiszabott feladato­kat, nemcsak a fiatalok, hanem a gárda idősebb tagjai is. Sági János ezredes, a Pest Megyei Tűzoltóság megbízott parancsnoka elismeréseket és jutalmakat nyújtott át Szent Fló­rián napja tiszteletére huszon­négy tűzoltónak és megjutal­mazta a verseny legeredménye­sebb résztvevőit. A csapatvereny nyertese a Leidinger István főhadnagy, a pomázi önkéntes tűzoltók pa­rancsnoka belügyminiszteri di­cséretet és jutalmat kapott Erdősi Ágnes felvételei ceglédi együttes. Második he­lyezett Dabas, harmadik a DEPÓ parancsnokság, negye­dik Vác, ötödik a szigetszent- miklósi csapat. Az akadályfutási verseny győztese Hömyék Károly őr­mester (Vác), második Veli- kovszky Zoltán törzsőrmester (Dabas), harmadik Mózes Sán­dor őrmester (Cegléd). Dicsére­tet és jutalmat kapott kiváló tel­jesítményéért a negyvenkilenc esztendős Deminger János szi- getszentmiklósi főtörzsőrmes­ter. Az ünnepségen jutalmazták meg Miklós István, váci őrmes­tert, aki az alsó gödi templom tűzoltásánál végzett kiemelke­dő munkát. * „Fegyvert, s férfit énekelek. Fegyvert, mely nem pusztítás­ra, banem a veszni készülő va­gyon megmentésére került ki az izzó kohó alól. Férfit, aki erejét a legszentebb, a legneme­sebb eszme, a tűzoltás és tűz­rendészet szolgálatába állítot­ta.” így írt több mint nyolcvan évvel ezelőtt a krónikás: Er­dély Ernő gróf Széchenyi Ödön­ről, a hazai tűzoltóság nagyjá- ról. Követőivel, két kitüntetettel beszélgettem, akik Szent Flóri­án napja alkalmából vették át az elismerést: Pásztor József alezredessel, a ceglédi tűzoltók parancsnokával és Leidinger István főhadnaggyal, a pomázi önkéntes tűzoltók parancsnoká­val. * Pásztor József boldogan me­sélte: meglepetés volt a számá­ra, amikor értesítést kapott, hogy május 3-án feleségével együtt jelenjen meg a Parla­mentben. Az asszony nyomban fodrászhoz rohant, válogatott a ruhái között, hogy mit vegyen fel, szóval lázasan készülődött. Ilyen előzmények után jött el az ünnepi pillanat, amikor Pász­tor József átvette a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjét. Kértem, beszéljen arról, ho­gyan jutott el idáig? Mint el­mondta, eredetileg nem erre a pályára készült, pedagógus szerett volna lenni. Az első felvételi azonban nem sikerült és mivel édesapjának a rok­kantnyugdíjából éltek, nem volt (ehetősége újra próbálkoz­ni. így lett tűzoltó, de nem bánta meg a pályamódosítást. Hivatásává vált a mestersége. Tanulásra is alkalma nyílt. El­végezte a tiszti iskolát, az aka­démiát, majd 1981-től pa­rancsnok. Az első nagy élmé­nye azonban jóval korábbi, és ettől a naptól számítja elhiva­tottságát. Szörnyű vasúti sze­rencsétlenség történt 1968. de­cember 22-én a Mende és Sülysáp közötti kereszteződés­ben, ahol két vonat egymás­nak szaladt. A balesetnél negyvenhármán meghaltak, és százketten megsérültek. Az akkor még nagyon fiatal tűzol­tó résztvett a mentésben, és egész életére elkötelezte ma­gát a pályán. Ma is ennek szel­lemében dolgozik, és munka­társait arra neveli, hogy első és legfontosabb, az emberi élet. * Leidinger István főhadnagy, a pomázi önkéntesek parancsnoka belügyminiszteri dicséretben és jutalomban részesült. A fiatalem­ber édesapjától, aki 1947-től négy évtizeden keresztül volt Po- mázon tűzoltóparancsnok, örö­Pásztor József alezredes, ceglé­di tűzoltóparancsnok elnyerte a Magyar Köztársasági Ér­demrend Tisztikeresztjét költe a pálya iránti vonzalmat. Ami pedig az elméletet illeti; az Építőipari Műszaki Főiskola tűz­rendészed tanszékén szerzett üzemmérnöki tudását hasznosít­ja. Sok helyen sajnos még nem érzik át eléggé ennek a tevékeny­ségnek a fontosságát, de Pomá- zon az anyagi gondok ellenére kitűnően működik a gárda. Öten vannak hivatásosak közöttük, akik minden körülmények kö­zött tartják a frontot, de ötven- nél is nagyobb létszámú az ön­kéntes csapat. A legkülönbözőbb helyzetek­re is fel kell készülniük. Egyik emlékezetes esetük volt, amikor két méter mély kútból kellett ki­menteni egy asszonyt, aki már több mint hat órát töltött a hideg­vízben egy betongyűrűbe ka­paszkodva. A szerencsétlen nő, önkívületben már azt sem tudta felfogni, hogy menteni jöttek és küzdeni kellett vele, hogy ki tud­ják húzni. Mégis sikerült a men­tés, eredményes volt az erőfeszí­tésük. Beszélgettünk Leidinger Ist­vánnal arról is, hogy az önkénte­sek különböző munkákkal kere­sik meg részben azt a pénzt, ami a kivonulásukhoz, a felszerelé­sükhöz szükséges. Egyik vállal­kozásuk az, hogy taxis-diszpé­cser központot létesítettek, de emellett különböző kemény fizi­kai munkákat is végeznek. A parancsnok megkért, írjak arról, hogy az elismerés, amit ka­pott, nemcsak neki szól, hanem mindazoknak, akik vele együtt végzik ezt a munkát. Köszönetét érdemelnek a feleségek, akik tu­domásul veszik, hogy olykor éj­szaka jön a hívás, más esetben az ünnepi ebédet szakítják miat­ta félbe. Amikor baj van, azon­nal menni kell és segíteni. Gál Judit

Next

/
Thumbnails
Contents