Pest Megyei Hírlap, 1993. május (37. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-29 / 124. szám
Fekete Gyula A sajtoerdo csendes forradalma Mese — korhatár nélkül Világhódító diadalútjuk során a humanizmus, a demokrácia eszméi elérték a farkasok társadalmát. Annak idején pedig megmarták a farkasok is azokat a társaikat, akik szabadságról papoltak meg egyenlőségről. — Agyrém — mondták a falka bölcsei —, a sajtóerdőben ilyesmi nem lehetséges. Itt mindenki harcol mindenki ellen, aki bírja, marja. Az elpu- hult, elkényelmesedett ember szórakozhat efféle eszmékkel, nem szokás ezeket komolyan venni. Megjátssza az egyenlőséget, noha tudja, hogy az egyenlőség hazugság. Évszázadok óta a szabadságért ontják egymás vérét, minél nagyobb adagot szereznek belőle, annál biztosabban pusztulnak bele a szabadságukba. A demokrácia is ugyanilyen gyarló emberi találmány, évezredek óta kísérleteznek vele, semmi jele, hogy sikerült, többet panaszkodnak, mint ezelőtt bármikor. — Tudjátok meg, vitézlő harcostársaink — mondták a sajtófalka vénei —, mióta az ember lejött a fáról ... azóta pedig több tél elmúlt, mint ahány szál rajtunk a szőr ... mióta a fáról lejött, egyebet sem tesz, mint azzal kínlódik, hogyan szabadulhatna az erdő törvényeitől. Eleinte még nagy hittel hitték, hogy szabadulhatnak, de akárhányszor próbálták, sosem sikerült. — Ma már hinni sem hiszik, de úgy tesznek, úgy viselkednek, úgy élnek, mintha az erdei törvényből szabadulhatnának. Szembe ők már rég nem támadnak, csak hátulról, nem harci ordításokkal rohanják le ellenfeleiket, hanem nyájasan mosolyogva. Valamikor még ők is leigázásnak mondták, ha rabláncra fűzték a legyőzötteket, ma ezt felszabadításnak nevezik. Valamikor a területet rabolták el a gyengébbektől, most a lelkűket rabolják el. Valamikor korbáccsal szereztek alattvalókat, akiken élősködhetnek, most kalács van a horgon. Az egész emberi világ rászokott a színlelésre, a hazudozásra ... nos, hát ebben az egyben sikerült nekik szabadulniuk az erdő törvényétől. Azzal, hogy hazugságban élnek. Azzal sikerült. — Mert a sajtóerdőben ám sarkalatos törvény az őszinteség, az erősebb legyőzi a gyengét, és ezt nem titkolja el, nem hazudja el, nem szé- pítgeti. — Farkasok! Bajtársak! Harcostársak! — üvöltötték a sajtófalka vénei. Űzzétek ki a sajtófalkából azokat, akik humanizmust, demokráciát s egyéb züllesztő eszméket merészelnek sorainkban terjeszteni! A sajtóerdőbe nem fognak begyűrűzni a rothasztó eszmék ... a sajtóerdő törvénye örök! Ez történt, nem is olyan sok évvel ezelőtt. Tény, hogy a sajtóerdőben akkor a demokrácia, a szabadság eszméje nem aratott sikert, nem hódította meg a farkasok társadalmát. Kihaltak azóta azok a vének és nem igazolta őket az idő, mert a sajtóerdőbe begyűrűzött bizony a humanizmus, a demokrácia, a sajtószabadság. A sajtófalka mai vénei idejekorán felismerték, hogy létezik az erdő törvényénél is valamilyen erősebb hatalom, akkor pedig jobb előbb, mint később behódolni az erősebbnek. Jobb, ha ők viszik győzelemre az új eszméket, mintha az új eszmék őket győzik le. így történt, hogy a farkasok a sajtóerdei forradalom élére álltak, s ők maguk kezdték hirdetni a sajtószabadságot, az állatok közötti egyenlőséget, testvériséget, és bizony a forradalom lázában ösz- szebarátkoztak, összeölelkeztek a bárányokkal is. Csendes forradalom volt ez, diadalmaskodott egyetlen cseppnyi véráldozat nélkül. — Szabadság! Egyenlőség! Testvériség! — üvöltötték kórusban a farkasok. — Építsük a demokráciát e három teherbíró pillérre, haladjon továbbra is a farkas-falka a demokratikus átalakulás élén, teremtsünk jogrendet, jogbiztonságot, sajtószabadságot, legyen vége az önkénynek, az erőszakoskodásnak! Hivatottságá- nak tudatában őrködjék a sajtófalka csendes forradalmunk tisztaságán! — Ezennel ünnepélyesen kinyilvánítom: a farkastörvényt hatályon kívül helyezzük! — tette hozzá a farkasok főpapja. — Végleg és visszavonhatatlanul, most és mindörökké ... Ámen. Csodálatos napok köszöntöttek a sajtóerdőre. Az állatvilág apraja-nagyja összegyűlt, bömböltek, nyi- hogtak, fütyültek, nyivákol- tak, mekegtek, makogtak, dör- mögtek, ordítottak, bégettek, nyerítettek, brekegtek, rikol- toztak — kiki a maga nyelvén üdvözölte a sajtóerdei forradalom győzelmét, a demokráciát, a sajtószabadságot. — Örök béke! Örök béke! — gágogták a vadludak, és szétvitték a hírét, messze túl az erdőn, a nádon, a berken, hogy győzedelmeskedett a sajtóerdőn a demokrácia, beköszöntött az örök béke, az aranykor, a sajtószabadság. Három nap, három éjjel tartott a vigasság az erdőn, és valóban ez idő alatt a farkasok csak konzervet ettek. A negyedik reggel egy farkas a pataknál báránnyal találkozott. Alig kortyolt bele a vízbe, felüvöltött: — Hogy merészeled felza- vami előttem a vizet, te álnok bárány! Ez a demokrácia?! Ez a sajtószabadság?! — Már megbocsáss, farkas testvér — mondta öntudattal a bárány — te állsz feljebb, tőled folyik felém a víz, már hogy zavarhatnám fel én? ... Őskori trükk ez, farkas testvér, valamikor rámfoghattál ilyesmit, de az az idő örökre elmúlt. Győzött a jogrend, a sajtószabadság és a demokrácia, nincs tovább efféle koncepciós vád. Nemde épp ti hirdettétek ki, hogy a farkastörvénynek örökre vége? — Engem te ne oktass jogrendre és demokráciára! — üvöltött a farkas. — Mukkani se mertél, amikor én már síkra szálltam a demokráciáért, a sajtószabadságért, senki sem tagadhatja, hogy a csendes forradalom kivívásában meghatározó szerepe volt a farkasoknak ... Természetesen nem fallak most fel, tudom én, mi a demokrácia. De azt ne képzeld, hogy megúszod ... beperellek a bíróságon. így is történt. A farkasszakma kiváló egyéniségei voltak a bírák, nagy tekintélyű szaktudorok s úgyszintén a demokrácia és sajtószabadság élharcosai. Hogy az elfogultság vádjával senki ne illethesse őket, összehívatták a falkagyűlést, véleményezze maga a sajtófalka a jogsérelmet, melyet a patakparton farkastársuk szenvedett el. Ezzel a véleményezéssel is mintegy hangsúlyozni igyekeztek a jogszerűség, a demokratikus szellem érvényét. — Halál a bárányra! — üvöltötték kórusban, mondhatni egyhangúlag a farkasok. A bíróság visszavonult, és meghozta a legtisztább demokráciában fogant ítéletét. A felperes farkas, miután az ítéletet ő maga személyesen hajtotta végre, jóllakottan felüvöltött: — Éljen a jogrend, éljen a demokrácia! ... Az ötödik napon, reggel két farkas találkozott a patakparton egy báránnyal, s kettesben rajta is végrehajtották az erdei Legfelsőbb Bíróság ítéletét. A hatodik reggel egy riadt kis szopós barcsival már három farkas találkozott a pataknál, s az ítéletvégrehajtás után éhesen vicsorogtak egymásra. A hetedik reggel a sajtóerdőből az egész kiéhezett farkascsorda a patakpartra csörtetett. Több bárány nem lévén, egymásnak estek, s kezdték felfalni egymást a farkasok... A premontreiek tűzhelyénél Lógyi Imre kanonok monológja 1980-ból "W"ászón vagyunk 1980 koraőszén, a preI montrei rend ősi kertjében, Kassától • P negyven kilométernyire. Egy pillanatra elvonja figyelmemet két páva; nagy méltósággal némán sétálnak a hajdanvolt francia parkban, ami a felismerhetetlenségig elburjánzott az elmúlt évtizedekben. Gyönyörű tollaikat hirtelen széttárják és a romos barokk kastély kerítésén át nagyokat jajduiva eltűnnek. Forog a magnószalag, Lógyi Imre nyolcvan- négy éves premontrei kanonok urat hallgatom, aki tiszteletünkre ünnepi omátusba öltözött. Ül egy padtöredéken, a bedeszkázott ablakit épület előtt és hallatlan eleganciával mesél. Érces hangon, remek memóriával és nagy igyekezettel; tejfehér bőre kipirul az izgalomtól. Nem mindennnapos jelenség errefelé a magyar csoport. így kezdi: Tízezer holdon — Köszöntőm önöket a jászóvári premontrei kanonokok ősi, nyolcszáz éves tűzhelyénél. Itt az egykori Abony-Toma vármegye cserháti járásában, a Bodva völgyében... A rendet -— folytatja nagy lélegzettel — 1120-ban alapították Észak-Franciaországban, Premontre völgyében. A Kárpát-medencében Magyarországon honosították meg először; II. István király 1130-ban. Mi a hatodik rendház vagyunk az országban. Megengedik, hogy a középkori kultúránál —, ahogyan ma mondják — egy pillanatra elidőzzek? Londontól Konstantiná- polyig útlevél nélkül szabadon lehetett járni abban az időben, egyetlen nyelvvel, a latinnal. Az ősanya-apátságtól áttelepült alapítók jól dolgoztak, és a királyok bőkezűsége folytán a XIII. században már ötvennél több pré- postság volt Magyarországon. — Azelőtt itt királyi vadászterület volt — tárja szét a karját nagy ívben a kanonok úr — vadaskertek. Ez volt a Szepesség, Torna, Zólyom... amelyeknek helyén később erdőispán- ságok létesültek. Mi, a hajdani tornai erdőis- pánság szélén vagyunk és a közelben egy várkastély állott az első időkben. A király egy- egy napi járóföldre fölállíttatott magának egy udvarházat. Az udvari káplánja is vele ment a vadászataira, tehát itt már állt egy .kápolna is. A terület az ezeregyszázas évek végén gyéren lakott hely, három-négy kilométerre őrségek, amelyekből kis falvak alakultak ki: Délre van Debrőd, keletre Hudnok, északkeletre Jász- mintszent. A király nekünk itt kiszakított tízezer hold erdőt, egy tagban. A korral foglalkozó historikusok azt mondják, nem volt értéke a földnek, ha nem éltek rajta. Őseink tehát lementek a Jászságba, hogy a jászokat idecsalogassák. (Akkor ők a kunok elnyomott törzseként éltek.) Örültek a hívó szónak és jöttek, így kelt életre Jászó, Jászódebrőd, Jászómind- szent. Jászóhudnok... Viharos századok Múlnak az idők... — mondja az idős pap izgatottan homlokát simogatva. — Az az épület pedig, ami előtt önök állnak, már az ötödik a nyolcszáz esztendő alatt. Az elsőt, a fakastélyt IV. Béla király öccse, Kálmán herceg kőépületre cserélte, de még be sem fejezte, amikor jöttek a tatár hordák. Fölégettek mindent. A herceg is belehalt a muhi csatában szerzett sebeibe. Kérém szépen, Róbert Károly a szomszédos sziklahegyen várat építtetett később, amiért Jászót Jászóvárnak is nevezték... Nagy Lajostól korlátlan bányajogot kaptunk, amelyet Zsig- mond 1430-ban helybenhagyott és megengedte Szaniszló prépostnak, hogy az egész prépostsá- got várrá alakítsa át. Úgy kell ezt elképzelni, hogy kétszer ekkora területen öt, ötszögű bástyával ellátott várkastély állott. A mohácsi vészszel elnéptelenedett az ország, ide sem jöttek új rendtagok, 1552-ben elment az utolsó prépost. s a király fölállította a török hódoltság határán a végvárvonalat. Jászót mindig olyan egyházfejedelemnek adta, (nem premontreieknek), akik a török előrenyomulásával — Nagyvárad, Eger és így tovább — hon nélkül maradva itt székel- -tek. Az egri püspökség legalább száz esztendeig őrködött ezen a helyen... Múlnak az idők... — S mi ámulva figyeljük ezt a nyolcvannégy esztendős embert, a magyar kultúra felvidéki hírnökét. — 1619-ben Bethlen Gábor ostromolta Jászót, majd Thököly hajdúi égették föl és 1707-ben Rákóczi Ferenc szállta meg... Az idők során mindig újraéledtünk... Függőségbe kerültünk a pemeszi prépostsággal, majd Sauberer György prépost 1770-ben kivívta a jászói- ak függetlenségét, amelyhez még a leleszi premontreiek is csatlakoztak. Aztán II. József eltörölt minket, de I. Ferenc császár visszaállította a rendet. — A gyönyörű templom is leégett 1792. augusztus 19-én, de I. Ferenc újra felépítette. A védőszent (akárhány templom is állott itt a nyolc évszázad alatt) Keresztelő Szent János volt. Az értékes freskók (Krokker János Lukács munkája) a legutóbbi tűzvészkor alig menthetőén tönkrementek; a kupola, a főoltár és mindkét oldalon a három-három mellékoltár freskói. Idehozták hat falu tűzoltóságát, és eláztatták a templomot. így megmentették a könyvtárat és az ágyban fekvő betegeket. Mert közben elmebetegeket telepítettek ide és elfekvő kórháznak használták a rendház épületét... Az a baj a mai időkben, hogy az elme- és ideggyógyintézetek telve vannak. Föl kellett venni a kábítószereseket, az alkoholistákat, mert Kassán. Pelsőcön és Csütörtökhelyen már nem fértek el. Itt összesen 290 ágy van: azon a soron, ahol a mindenkori prépost lakott, (legutóbb én), most 40 elmebajos lány él ... Azazhogy most elszállították a szerencsétleneket, mert összeomlással fenyeget ez a szárny. A másik oldalon a fronton zárt intézet van, veszedelmes elmebetegekkel. —-Minden könyvtár értékét a kötetszámon túl az adja meg, hogy hány ősnyomtatványt birtokol. Nálunk volt 90 ősnyomtatvány és 5 kódex. Ha pedig 1525-ig számoljuk, akkor 190 az ős- nyomtatványunk. A századelőn a rend országos levéltárát mi őriztük. Elorzott kincsek — Amikor a szlovák állam megalakult, nem volt országos levéltára, ezért olyan törvényt hoztak, hogy minden hiteles helyi könyvtárat és levéltárat be kell szolgáltatni. Az államnak negyvenezer kötetet adtam át Jászóról, de ezenkívül a már nem működő kolostorokból is összeszedtem harmincötezret. Az államosításkor Kelet-Szlová- kiából is idehozták a szerzetes könyvtárak anyagát: a kassai domonkosokét, és a jezsuitákét, a lőcsei minoritákét, a szepesváraljai irgalmasokét; Bodrogközből pedig a zsinagóga könyvtárát. Ösz- szesen százhetvenezerre szaporodott így a jászói könyvtár. Hivatkoztak arra amikor elvitték, hogy betörések voltak és itt nincs biztonságban a könyvtár. Mondták azt is, hogy revonálásra viszik a könyveket. A levéltárunk is elkerült. Egy része Lőcsén van, a többi Pozsonyban... Ahány püspökség volt — Lelesz, Jászó, Szepesség, Besztercebánya, Nyitra, mind elfogadták annak idején az átadásról szóló rendeletet. A levéltár kevésbé értékes gazdasági része, a jószágkormányzói, a főszámvevői Lőcsén van. Lógyi Imre nyolvannégy éves premontrei kanonok ül Jászón a törött pádon teljes omá- tusban, a düledező kolostor árnyékában. Mintha a jövőnek beszélne 1980-ban, olyan pontosan fogalmaz. Ez a kép az én tudatomban az enyészet szimbólumává emelkedett mégis, az egyházak pusztulásának, tudatos pusztításának fájó jelképévé. Azóta lélekben a gyönyörű-tollú pávákkal együtt jajdulunk. Onody Éva
