Pest Megyei Hírlap, 1993. május (37. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-05 / 103. szám
1 PEST MEGYEI HÍRLAP SZŰKEBB HAZÁNK 1993. MÁJUS 5., SZERDA ^ 5 A Pest megyei közgyűlés hírei Negyven éven át őrizték az építőanyagot Gondok a könyvtárban (Folytatás az /. oldalról) Rendkívül érdekes és értékes vélemények, javaslatok hangzottak el, hiányérzetünk csupán abból adódott, hogy a kapcsolattartás, az együttműködés lehetőségeit nemigen keresték a különféle ifjúsági szervezetek, intézmények. Általános tanácstalanság uralkodott el a bizottságon, amikor terítékre került a Szentendrén levő megyei könyvtár és információs központ immár három éve rendezetlen helyzete. Úgy tűnik, a szentendrei önkormányzat számára nagyon kényelmes álláspont a halogatás.- A tegnapi bizottsági ülésre meghívást kaptak ugyan, de a személyes jelenlét helyett csak egy telefax érkezett, melyben értesítik a bizottságot, hogy kineveztek ugyan egy háromtagú delegációt, amelynek a polgár- mester is tagja, de csak egy későbbi időpontban kívánnak az üggyel foglalkozni. Hogy mikor, arról nem szói az értesítés. Jelen volt az ülésen Takács Gábor, az információs központ valamint Biczák Péter a megyei könyvtár igazgatója is, akik elmondták, hogy a két intézmény fizetésképtelenné válik, ha nem történik szemléletváltás a helyi önkormányzat álláspontjában, annál is inkább, mert telekkönyvileg Szentendre tulajdona a könyvtár épülete. A bizottság úgy döntött, hogy újabb tárgyalási időpontot jelöl ki — május 11 -éré, rendkívüli bizottsági ülésre várja a szentendrei önkormányzat képviselőit. Remélhetőleg addig kialakult elképzelésekkel és őszinte tárgyalási szándékkal felvértezve érkeznek az érintettek annál is inkább, hisz a május 14-ei közgyűlésen jó lenne, ha végre döntés születne. Bartos Csilla Behajtani Tilos A fejlődés ára M ajosházán jelenleg két beruházás is zajlik. Épül a gáz- és az ivóvízhálózat több, szomszédos település összefogásával. A munkálatok jó ütemben haladnak, ebben a hónapban a kivitelezők már felállítják a víztornyot, hamarosan sor kerül az ehhez kapcsolódó nyomáspróbákra. Mindez egyben azt is jelenti, fejlődik az alig több, mint ezer lelket számláló község, és ez örvendetes tény. Ami kissé beárnyékolja ezt a képet, az az, hogy a csőfektetések miatt tilos lesz a jövőben behajtani a Széchenyi sétányra, pedig itt van a buszforduló, a rendszeres Volán járatok kötik össze Majosházát a környező falvakkal, a fővárossal. A napokban ez a gond is megoldódott. A kivitelező IN- NOTERV, a szigethalmi Volán és a közlekedésrendészet munkatársai megállapodtak László Józseffel, Majosháza polgármesterével abban, hogy más járműveknek tilos lesz behajtania az utcába, ez alól csak az autóbusz lesz kivétel. Nemsokára elkészül az új menetrend, amit elküldenek a községbe. Arra is gondolt a polgármester, hogy egy ideig a közlekedésfenntartók segítségét is igénybe veszik, annak érdekében, hogy érvényt szereznek az új közlekedési szabályoknak. A közlekedési táblák is nemsokára a helyükre kerülnek, és csak idő kérdése, míg mindenki megszokja az új rendet, nem hajt be személygépkocsival az érintett utcába. Kis kényelmetlenség ez, viszont cserébe lesz iható víz, olcsóbb fűtés. J. Sz. I. A tisztesség jogán Egyszer már megírtam és most is fenntartom, Pest megye helyi lapjai közül az egyik legkorrektebb és legigényesebben szerkesztett a kis- kunlacházi A mi újságunk című havilap. Ami részben annak tudható be, hogy szerkesztője, Gál Róza, nem amatőr, hanem jólképzett újságíró. Mindezt azért írom le, mert a lacházi újság legutóbbi példányában arról olvastam, hogy szerkesztőjét súlyos támadás érte egy önkormányzati ülésen, szavahihetőségét kérdőjelezte meg az egyik képviselő egy cikk kapcsán. Erre az írásra annak idején én is felfigyeltem, s mert közérdekű volt, tartalmát részben felhasználva én is megírtam, de előbb pótinformációkat kértem a polgármestertől, majd a kéziratot beolvastam Kocsis Mihálynak, írásom február 17-én jelent meg, s a benne foglaltak ellen senki nem élt panasszal, amiért joggal hittem, hogy sem Gál Róza, sem jómagam nem vétettünk, nem hágtuk át a hitelesség és etika szabályait (a cikk arról számolt be, hogy milyen külföldi tőke fel- használásával kívánja az ön- kormányzat megoldani a település szennyvízhálózatának a kiépítését, és miként reagált erre az ellenzék). Nos, a két azonos témájú cikknek mégis lett negatív visszhangja, az egyik képviselő úr — nyilván az ellenzékiek közül — úgy a helyi lapot, mint a Pest Megyei Hírlapot, hazugnak nevezte. Ami szerintem nemcsak a két lapot, de Kocsis Mihály polgár- mestert is dehonesztálja, mivel az általunk megjelentetett cikket az ő hozzájárulásával közöltük. A Btk. szerint a nagy nyilvánosság előtt tett alaptalan rágalmazás becsületsértésnek és hitelrontásnak minősül, ami pénzbírságot von maga után. A rágalmazó ezt nyilván nem tudta. Mi nem kívánunk élni eme jogunkkal, ám cserébe elvárjuk, hogy a kérdésben érdekelt képviselő a jövőben több tiszteletet és lojalitást tanúsítson lapunk iránt, mely mindenkor a hiteles hírközlésre törekszik. Matula Gy. Oszkár Hazátlanul Perőcséríybe tartok a 2-es úton. Rútság után egy fiatalember stoppol. Fölveszem. — Meddig vigyem?-— Hantig. — Ott lakik? — Igen. — Mekkora az a település? — Nem túl nagy... Unalmas hely, nincs szórakozási lehetőség, sok az öreg. — Vagyis csökken a község lélekszáma... — Csökken, biztos csökken... Bár most beköltözött néhány román. — Román?-—Az hát. Onnan jöttek, Romániából. — S hogy értenek szót a helybeliekkel? — Tudnak azok magyarul, olyan magyar románok, tudja, na... Tudom, persze, hogy tudom... — Merre járt? —fordítok a beszélgetésen. — Pesten. — S mit csinált ott? — Szakmát tanulok, ívhegesztést. — Miért éppen azt? Ezzel a végzettséggel fog munkát találni? — Talán... Van egy haverom, aki Németországban lakik, ő mondta, hogy majd segít kinn elhelyezkedni. — S itthon sehol sem alkalmaznák? — Hát, nem tudom, még nem kérdeztem. De kinn a kezdő is sokkal jobban keres, mint Magyarországon az, aki már régen a szakmában van. — Szóval Németországban akarja megalapozni a jövőjét, pénzt keresni, amit aztán hazahoz, házat ve.tr beléíle, s családot alapít? — A, dehogy. Ha lehet, kinn maradok. Nem akarok visszajönni Magyarországra. — Nem? — Nem. Minek jöjjek haza? Kinn később is jobban fogok keresni. Hardi Péter Kellenek a tiszta források A siklódi új református templom, melvnek építőköveit négy évtizedig őrizték a polgárok § A nagykőrösi polgármester, Kiss János neve időnként fel-felbuk- kan külöhböző rendezvényeken idehaza, de határainkon túl is. Főleg azokon a fórumokon gyakori vendég, ahol az egyetemes emberi értékekkel, a társadalom időszerű problémáival foglalkoznak. Többnapos kintlét után most tért vissza az erdélyi Szászregénből, ahol Keresztények a társadalomban címmel rendeztek találkozót az erdélyi, az anyaországbeli és máshonnan érkezett egyházi személyiségek, közigazgatási vezetők részvételével. Az esemény folytatása volt annak a három év előtti holland—magyar egyházi tanácskozásnak Nagykőrösön, amelyet azután tavaly a debreceni követett. — Személy szerint ön, mivel járult hozzá a mostani konferenciához? — kérdeztük a polgármestert. — Ezeknek a találkozásoknak, kiváltképpen az anyaországbeli és határainkon kívüli magyarok között, elsősorban az a praktikus célja, hogy minél jobban megismerjük egymást. Állíthatom, nagyon sokat tanulhatunk az erdélyiektől mind emberi tartás, erkölcsösség tekintetében, de vonatkozik ez azokra a román nyelvűek- re is, akik már régen együtt élnek a magyarokkal. ők is, akárcsak a mie^ ink, képesek elgondolni együtt a jövőt. A gondot, a feszültségeket elsősorban az erőltetett betelepítések okozzák. Ami a kérdést illeti, nos, nekem Nagykőrös, a Duna—Jásza közi régió bemutatása volt a feladatom. Úgy gondolom, sikerült egy vázlatos, de kerek, átfogó képet nyújtanom a város múltjáról, jelenéről és terveiről, szellemiségéről, amelynek középpontjában természetesen az itt fellelhető keresztényi értékek szerepeltek. Volt szerencsém köszönteni a 625 éves Nagykőrös nevében a vendéglátó települést, a 800 éves Szászrégent, melynek elöljárói, egyházi vezetői elfogadták meghívásunkat a nyárra tervezett körösi ünnepségekre. Ezenkívül Siklód, Magyarrégen és még több más településen átadtuk a meghívót. — Sokat hallunk arról az egyenes derékkal viselt szívós kitartásról, ellenállásról, amit az erdélyi magyarok tanúsítanak a központi hatalom elnyomó politikájával szemben. Gondolom, konkrét személyes élményei is vannak erről. — Természetesen sok példát tudnék mondani. A legmegkapóbb talán a siklódi templom ' története. Kós Károly neves kolozsvári építész tervezte a régi helyébe, amelyet még 1951 -ben lebontottak. Rá egy évre, a magyar prefektust román hivatal váltotta fel, amely megtiltotta az építkezést. Pedig minden megvolt a templomhoz. Cserép, gerenda, tégla, lemez. Hihetetlen, de igaz, a lakosság 40 éven át őrizgette az építőanyagot a pajtákban, különböző száraz helyeken egészen a múlt esztendőig, amikor végre megkapták az építkezéshez az engedélyt. Érdekesség a történetben a hozzá fűződő emberi reakció is. Egy akkor kint tartózkodó holland házaspárt annyira megindított a templom históriája, hogy hazájukban gyűjtést szerveztek, amihez azután sok magyarországi adományozó is csatlakozott. S az eredmény? Idén őszszel lesz a templomavató. — A kintiek életének köznapi epizódjaiból mit mesél el szívesen idehaza? — Az emberek viselkedésében szinte minden mozzanat az összetartást, a magyar kultúra és szellemiség ösztönös és tudatos védelmét fejezi ki. Engem nagyon meghatott például az, hogy a családok, öregek és gyerekek tudnak együtt énekelni. A szülőfaluhoz rendkívül erős szálak kötik az elszármazókat, akik ha tehetik, visszatérnek. Siklód papja örömmel mesélte, hogy fiatalodik a település, gyarapodik az általános iskola létszáma. Én kezdettől fogva szorgalmaztam a testvérvárosi kapcsolatok építését, melynek keretében mód nyílik egymást jobban megismerni. Ahogy említettem, sokat lehet odakint tanulni. A körösi gimnazisták mesélték, hogy kintjártukkor olyasmire döbbentek rá, amit csak hallomásból aligha hisznek el: Kőröstől 800 kilométerre, mélyen Erdélyben úgy beszélik a magyart, mint idehaza, hacsak nem szebben. Az ilyen élményekkel azért is szívesen példálózom, mert itthon nem mindenki látja e törekvések jelentőségét. A kapcsolatokból mindjárt valami gazdasági lendületet remélnek. A pénz nem minden, előbb a tartalmi értékekkel gazdagodjék a lélek, a szellem, ami idővel kihat természetesen a gazdasági életre is. Az elmúlt 40 év alatt erkölcsösségben nagyon elszegényedtünk, szükségünk van a tiszta forrásokra. M. J.
