Pest Megyei Hírlap, 1993. május (37. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-27 / 122. szám

1 PEST MEGYEI HÍRLAP SZOLGÁLTATÁS 1993. MÁJUS 27., CSÜTÖRTÖK 9 A A Magyar Életmentei Egyesület felhívása Fiatalok jelentkezését várják Évente mintegy négyszázan le­lik halálukat és további sok száz ember szenved sérülése­ket a nyári szezonban vizein­ken, vízpartjainkon, strando­kon, nyaralás közben fürdőz­ve, úszva, strandolva, hegyek között túrázva, barlangokban járva. Sajnálatosan a vízi-, hegyi- és barlangmentők országos rendszere ez idáig nem épült ki — állami felelősség, szakis­meret és kapacitás hiányában. A Magyar Életmentő Egyesü­let az elmúlt három évben megkezdte egy mentésszakmai- lag komplex rendszer kiépíté­sét, amely magában foglalja a balesetek megelőzéséhez szük­séges legfontosabb ismeret- anyag iskolai oktatási temati­káját, a mentőrendszer műkö­déséhez szükséges önkéntesek kiképzését, azok szolgálatba állítását, légi-, távcsöves-, par­ti és mozgóegységes figyelő- szolgálat felállítását, segélyhí­vó rádiós rendszer működteté­sét és a mentőegységek szolgá­latba állítását egyaránt. Bár mentésszakmai eredményein­ket mind a részilletékességgel bíró állami és partnerszervek, mind az Életmentő Világszö­vetség elismeri, ez idáig — anyagi feltételek szinte teljes hiányában — az országos rend­szer kiépítésének még csak első lépéseit tudtuk megtenni a Balatonon, a Tiszán és a Du­nán, illetve az Északi-közép­hegységben, viszont a nagyszá­mú áldozatot követelő bányata­vakon még csak ezt követően indul a mentőrendszer kiépíté­se (hiszen ezt csakis az adott települési önkormányzattal kö­zösen lehetséges, és az érintett önkormányzatok száma több százra tehető). Mindez fokozottan aláhúz­za a megelőzés jelentőségét, különösen a legveszélyeztetet­tebb fiatalok körében. A balesetek megelőzéséhez olyan speciális elméleti és gya­korlati ismeretekre van szük­ség, amelyeket ez idáig Ma­gyarországon még nem oktat­tunk, és amelyeket a Magyar Életmentő Egyesület és a Ma­gyar Vízimentő Szövetség szakemberei a nagy mentési hagyományokkal és kultúrával rendelkező fejlett nyugat-euró­pai és tengerentúli országok­ban szereztek meg, illetve ame­lyek megfelelnek az Életmen­tő Világszövetség elvárásai­nak. Ezen ismeretek oktatásá­ra kerül sor most már hagyo­mányosan harmadízben az M. É. E. és az M.Vm.Sz. Zánkai Központi Kiképző Táborában, azon lányok és fiúk részére, akik szívesen vállalnának a ki­képzést követően parti, illetve strandmentő szolgálatot. A ki­képzésre 16. életévüket betöl­tött fiatalokat várunk, önköltsé­gi áron. A kiképzés feltétele a meg­felelő egészségi állapot^ az úsz­ni tudás, valamint annak válla­lása, hogy a fiatal legkevesebb két hét ingyenes mentőőri szol­gálatot vállal az elkövetkezen­dő három évben. A szolgálat helyének és ide­jének meghatározására kölcsö­nös megegyezés alapján kerül sor. A szolgálat idejére a fiata­lok részére szállást és étkezést biztosít a helyi önkormányzat. A kiképzésen a fiatalok megismerkednek a természet­ben rájuk leselkedő veszélyek­kel, megtanulják tehát, hogy mit szabad tenniük ahhoz, hogy ne kerüljenek bajba, de ha ez mégis bekövetkezett, ak­kor hogyan segíthetnek magu­kon, illetve társaikon. Az oktatás tematikája: — természetes, mesterséges vizek, hegyek, barlangok ve­szélyei — életfontos meteorológiai ismeretek — tűzvédelmi ismeretek — hajózási ismeretek — elsősegélynyújtás (elmé­lete és gyakorlata) ■— a strandolás veszélyei, strandbalesetek-— mentéstechnikai ismere­tek — mentőúszás — önmentés — társmentés — eszközmentés — túléléstechnika — mentéspszichológia — környezet- és vízvédelmi ismeretek — segélyhívás lehetőségei. A tanfolyam időpontja júni­us 13-a, vasárnap délutántól június 20-a vasárnap dél- előttig, június 20-a, vasárnap délutántól június 27-e, vasár­nap déleló'ttig és június 27-e, vasárnap délutántól július 4-e, vasárnap déleló'ttig, június 27-én nagyszabású mentés­technikai bemutatót tartunk a sajtó részvételével. A június 27-től július 4-ig tartó nemzetközi tanfolya­munkra idegen nyelvet beszé­lő fiatalokat várunk, akik Ma­gyarország történetében első­ként az Életmentő Világszövet­ség által hitelesített nemzetkö­zi érvényű diplomát kapnak. Az M. É. E. és az M.Vm.Sz. külön kéri az isko­lák vezetőit, hogy fontolják meg egy-egy iskolai csoport (második, harmadik, negyedi­kes osztályból) kiküldését, esetleg egy vezető tanárral, hogy így megfelelő visszajel­zést kaphasson az iskola és en­nek alapján elindulhasson egy, a nyugati országokban igen népszerű iskolai mozgalom az életmentő karitatív tevékeny­ség megalapozására és kultúrá­jának kialakítására. Ugyan­csak külön megszólítjuk az ön- kormányzatokat és kérjük, hogy vállalják föl megajánlá­sunk közvetítését, hiszen igaz­gatási területükön az önkor­mányzatok felelősek az állam­polgárok biztonságáért. Ta­pasztalatunk szerint csakis a szakmai oldal és a felelősséget viselő önkormányzatok együtt­működésével várható előrelé­pés ebben a minden magyar ál­lampolgárt húsbavágóan érin­tő kérdésben. Kérjük az önkormányzato­kat a területükön működő isko­lák, egyesületek, szövetségek, állami szervek kiértesítésére. Minden érdeklődő állampol­gárral és szervezettel nyitottak vagyunk a kapcsolatfelvételre. A Magyar Életmentő Egye­sület telefonszáma: 218-6774. Címe: 1093 Budapest, Közrak­tár u. 24. 1119. A Széchenyi-hegyi Gyermekvasút menetrendje Mint lapunk tegnapi számának hetedik oldalán A gyermekvasút megmarad című írásban utaltunk rá, az alábbiakban közöljük a MÁV Széchenyi-hegyi Gyermekvasútjának vasár­napi és ünnepnapi menetrendjét, amely szeptember 26-ig érvényes. Gazdakörök figyelmébe Aktuális agrárgazdasági kérdésekről és finanszírozási lehetőségekről, vala­mint a magyar mezőgazdaság helyzeté­ről lesz szó azon a gazdafórumon, amelyet a törteii művelődési házban tartanak ma délután ötkor a helyi gaz­dakör, a Pest megyei Gazdakörök Szö­vetsége és Törtei Község Polgármeste­ri Hivatalának közös szervezésében. Vitaindító előadást tart és a kérdé­sekre válaszol Raskó György FM ál­lamtitkár, Nagy József az Országos Gazdaszövetség ügyvezető-igazgatója és Vödrös Attila lapunk főszerkesztője. A téma időszerűsége miatt a szerve­zők kérik a megyei gazdakörök képvi­selőinek aktív részvételét. Közös nagygyűlés © Június 2-án, szerdán 19 óra­kor a ceglédi városháza dísz­termében nyilvános nagy­gyűlést tart a Független Kis­gazda Földmunkás és Polgári Párt, va­lamint a Magyar Demokrata Fórum ceglédi szervezete. A fórumon dr. Sza­bó János földművelésügyi miniszter a mezőgazdaság jelenéről és várható jö­vőjéről, valamint az agrárhitelek és kedvezmények lehetőségeiről; dr. Bó- nis Lajos a Földművelésügyi Miniszté­rium munkatársa és dr. Réti Miklós or­szággyűlési képviselő a magyar mező- gazdasági szakoktatás helyzetéről és a népfőiskolák jelentőségéről tart elő­adást. Levelezőtársat keresnek Diós Éva nagyváradi gimnazis­ta vagyok. 1977 áprilisában születtem, kedvenc hobbijaim közé tartozik a táncolás, az ol­vasás és a zenehallgatás. Ko­rombeli vagy egy kicsit idő­sebb fiúkkal, lányokkal szeret­nék levelezni. Címem: Ostasi- lor 21 Bl.A 11, I./6, Bihar, 3700, Nagyvárad, Románia. Rátóti Ildikó 18 éves nagy­váradi lakos vagyak. A helyi művészeti gimnázium 111. osztályába járok, tizenegy éve tanulok hegedülni. Ko­rombeli lányokkal szeretnék levelezni. Címem: Podului utca 7. Bl. B9, Se.A; Ap. 10, Bihar, 3700, Nagyárad, Ro­mánia. Szőke Éva vagyok, 1973 márciusában születtem Nagy­váradon. Tavaly nyáron érett­ségiztem, azóta még nem si­került munkát találnom. Je­lenleg heti egy alkalommal ipari formatervezést tanulok egy népiskolában. Keresz­tény vallású vagyok, erősen vallásos életet élek. Nagyon szeretnék levelezni, kicsit gát­lásos és félénk vagyok. Ko­rombéli fiúkkal és lányokkal szeretném felvenni a kapcso­latot, és ha lehet barátságot kialakítani velük. Címem: Ef- timie Murgu 27. Bihar, 3700 Nagyvárad, Románia. Továbbra is várjuk olva­sóink leveleit, életkortól füg­getlenül, remélve, hogy új barátokat, ismerősöket sze­reznek. Szerkesztőségünk címe: Budapest 1085. Somo­gyi Béla utca 6. A borítékra írják rá: Pest Megyei Hír­lap, Levelezőtársat keres­nek rovat. Záróműsor 16 órakor a ^jtlceglédi Kossuth Mű Holnap ceglédi '+•£7 velődési Központ színháztermében ren­dezik meg a balett és dzsessz- balett-tanfolyam növendékei­nek záróműsorát. Pünkösdi vásár Holnap délután három órakor nyí­lik meg Esztergomban a hagyo­mányos pünkösdi vásár, amely négy napon át várja az érdeklődő­ket, több helyszínen. Rendezvé­nyek lesznek a Primás-szigeten, a városi sportcsarnokban és a Kol- ping-pályán. Kenyérből túlkínálat van a megyében A minőségi hibák oka a pékségek felszereltsége Sütőipari termékekből a piacon jelenleg túlkínálat mutatkozik — állapította meg a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség Pest me­gyei szervezete annak a tavaszi vizsgálatnak az eredményekép­pen, melyet a térség kenyérrel és péksüteményekkel való ellá­tottságáról, a minőségről végeztek. A beszámolót Röss István­ná szakfelügyelő készítette. 1993 elején a megye lakosságá­nak, valamint az idegenforgal­mi övezetekbe látogatóknak az ellátását 263 aránylag kisebb termelőkapacitású, újonnan lé­tesült sütőüzem látja el. Már eb­ből a számból is kitetszik, hogy nem a mennyiséggel van baj. Sokkal inkább a minőségről, il­letve az eladás, a kiszolgálás stb. körüli kísérőjelenségekről panaszkodnak a vásárlók. Ugyanezt jegyzőkönyvezték a Pest megyei szakfelügyelők is. Alapvetően túlkínálat van a megyében kenyérből, illetve egyéb sütőipari termékekből. Az egyes egységek árukészlete közötti eltérést a minőség és az árak különbözősége adja. Előb­bieket alapvetően az alkalma­zott gyártástechnológia határoz­za meg. A korszerű eszközökkel előállított termékek jó minősé­gűek, nagy téifogatúak, lazított Széchenyi-hegy 9.34 10.12 10.50 11.35 12.11 13.15 13.49 14.42 15.27 16.04 16.47 17.29 Normafa mh. 9.37 10.15 10.53 11.38 12.14 13.18 13.52 14.45 15.30 16.07 16.50 17.32 Csillebérc 9.40 10.18 10.56 11.41 12.17 13.21 13.55 14.48 15.33 16.10 16.53 17.35 9.41 10.20 10.58 11.43 12.18 13.22 13.56 14.49 15.34 16.11 16.54 17.36 Virágvölgy 9.45 10.24 11.02 11.47 12.22 13.26 14.00 14.53 15.38 16.15 16.58 17.40 9.46 10.29 11.09 11.50 12.23 13.29 14.01 15.05 15.39 16.18 17.01 17.43 János-hegy 9.52 10.35 11.15 11.56 12.29 13.35 14.07 15.11 15.45 *16.24 17.07 17.49 9.54 10.36 11.17 11.57 12.30 13.36 14.08 15.12 15.47 16.26 17.08 17.50 Szépjuhászné 10.01 10.43 11.24 12.04 12.37 13.43 14.15 15.19 15.54 16.33 17.15 17.57 10.11 10.53 11.35 12.05 12.39 13.44 14.16 15.20 16.02 16.44 17.26 17.58 Hárs-hegy 10.17 10.59 11.41 12.11 12.45 13.50 14.22 15.26 16.08 16.50 17.32 18.04 10.18 11.00 11.42 12.12 12.46 13.52 14.23 15.27 16.09 16.51 17.33 18.05 Hűvösvölgy 10.26 11.08 11.50 12.20 12.54 14.00 14.31 15.35 16.17 16.59 17.41 18.13 bélezetűek és szép külleműek•, míg a kevésbé korszerű beren­dezésekkel gyártott termékek ál­talában közepes minőségűek. Túl a gyártóüzemek megke­resése mellett a megyei fo­gyasztóvédelem szakemberei próbavásárlásokat is végeztek. Pozitív eredmény, hogy mind­össze 13 százalékban tapasztal­tak vásárlói megkárosítást. Ugyanakkor gyakran fordul elő, hogy a darabolt pékárut nem mérik le. így az eredetileg is súlyhiányös kenyeret felez­ve, negyedelve, további árdrágí­tással adja tovább a kereskedő. Hasonló súlyproblémát okoz az is, hogy — miként valameny- nyi megvizsgált megyei bolt­ban tapasztalták a felügyelő szakemberek — az eladók csak darabszámra, s nem mérés után veszik át a termékeket. Ezért is jegyzőkönyveztek a szakembe­rek nagy hibaszázalékot: az el­lenőrzött tételek 47 százaléka bizonyult tömeghiányosnak. Jó tapasztalat viszont, hogy míg az Észak-Pest Megyei Sütőipa­ri Vállalat termékeinél gyakran 15-20 dkg-ot is elérte a tömeg­hiány, hasonló nagyságrendű súlyprobléma a magánsütödék termékeinél nincs! Egyéb problémákat is jegy­zőkönyveztek a szakemberek. Megoldatlan gond például, hogy csomagolóanyagot csak a kenyerek vágási felületére biz­tosítanak a boltok; kifogásolha­tók a szállítás körülményei is, porosak, sárosak a termékek tá­rolására szolgáló göngyölegek. Meglehetősen nagy szennyező­désnek vannak kitéve azok a péksütemények is, melyeket már boltnyitás előtt kiszállíta­nak a gyártók a helyszínre, s az üzletvezető megérkezéséig az utcán tárolják. A hagyományos sütőipari tér mékekből viszonylag jól ellátot­tak a megyei boltok. Ugyanak­kor kevés a választék a különle­ges árucikkekből, az édes és sós cukrászkészítményekből stb. Utóbbiak esetében amúgy is különleges forgalmazási sza­bályok vannak életben. Emiatt találkozhattak olyan gyakran a fogyasztóvédelem szakemberei a lejárat utáni értékesítéssel, a gyártó feltüntetésének elmara­dásával, illetve a minőségmeg­őrzést jelző időpont feltűnő he­lyen történő megjelölésével. Külön problémát jelent a szá­raztészta-forgalmazás. Az utób­bi években éppen a gyarapodó kis, magánpékségek számának növekedésével párhuzamosan, mind többen vállalkoznak e ke­lendő termékcsalád előállításá­ra és forgalmazására. Ugyanak­kor a fogyasztóvédelem fel­ügyelői több, vásárlókat is meg­károsító kifogást találtak a me­gyében ennek a terméknek a terjesztésekor. A megvizsgált száraztészták egy része például tojáshiányos volt, s ezt a hiá­nyosságot — szabálytalanul — mesterséges színezőanyaggal „javították fel” a gyártók. Mindezek mellett a megyei szakfelügyelet vizsgálatot vég­ző munkatársai megállapítot­ták, hogy a térség sütőipari ter­mékekkel való ellátottsága ki­egyensúlyozott, a minőséget is megfelelőnek lehet tartani. In­kább az előállítás és a forgalma­zás területén jegyzőkönyveztek hiányosságokat és szabálytalan­ságokat a szakemberek. (mallár)

Next

/
Thumbnails
Contents