Pest Megyei Hírlap, 1993. május (37. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-27 / 122. szám

10 PEST MEGYEI HÍRLAP SZOLGALTATAS 1993. MÁJUS 27.. CSÜTÖRTÖK Felhívás az 1945-ös Magyar Honvédség tagjaihoz Egyházi hírek Önkormányzati ülés Albertirsán A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Nemzeti Ellenál­lási Szövetség felhívása az 1945-ös Magyar Honvédség tagjaihoz. A Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere — a Magyar Nemzeti Ellenállási Szövetség kezdeményezésé­re, az előző kormányok több évtizedes mulasztását pótol­ván — 1992. július 28-án ki­adott 1511992 számú rendel­etével. a német megszállók elleni harcra önként jelentke­zett magyar katonák érdeme­inek elismerésére „Függet­len Demokratikus Magyaror­szágért" Emlékérmet alapí­tó. Az emlékérmet azoknak adományozza, akik az Ideig­lenes Nemzeti Kormány to- borzó felhívására önként je­lentkeztek, majd 1945 május 9-én felvétettek a Magyar Honvédség állományába, va­lamint a honvédség hadrend­jén kívül szervezett nácielle­nes magyar katonai alakula­tokba. Az emlékérem posztumusz is adományozható a túlélő há­zastársnak vagy leszármazott­jának. Az emlékérem adományo­zására első alkalommal 1992. december 21-én, második al­kalommal 1993. március 11 -én került sor. Az utolsó adományozás ideje: 1993. december 21. Ezért újra várjuk jelentke­Hétfőn nyílt meg Gödöllőn a Palotakert sétány 2. szám alatt a Prompt Számítástech­nikai Oktatóközpont, ahol ma nyílt napot tartanak. A délelőtt 9 órakor kezdődő program keretében lesz szoftverbemutató, a házi­gazdák ismertetik a tanfo­zésüket: 1945-ös Honvédel­mi Minisztérium szervezői­nek, beosztottjainak, a hon­véd kerületi kiegészítő pa­rancsnokságok, bevonulási központok katonáinak. A jászberényi 1., a pécsi 4., a szegedi 5., a debreceni 6., és a miskolci 7. honvéd hadosz­tály; a debreceni I. őrzászló­alj; az I. vasút- és hídépítő zászlóalj; az I. vasútbiztosító zászlóalj; a határportyázó szá­zadok, a folyami flottila, az aknakutató alegységek, a kór­házak, szertárak, intézetek ál­lományában szolgáltaknak, valamint a magyar királyi honvédség 24. hadosztályá­nak átállt és Hajmáskérre .el­vonult tisztjeinek és katonái­nak. Továbbá: a hadrenden kívül alakult Budai Önkéntes Ezred, a Temesvári I. önkén­tes magyar hadosztály, a I. magyar vasútépítő hadosz­tály, a 3. magyar vasútépítő dandár, az 1. magyar távbe­szélő-építő zászlóalj egykori tisztjeinek, tiszthelyettesei­nek és honvédéinek. A rendelet értelmében kizá­rólag a Magyar Nemzeti El­lenállási Szövetség jogosult a felterjesztés előkészítésére. Ezért kérjük, hogy a kérel­met és a csatolt dokumentu­mok xerox másolatát — lehe­tőleg 30 napon belül — az alábbi címre küldjék. Magyar Nemzeti Ellenál­lási Szövetség, 1054 Buda­pest V., Zoltán u. 16. IV. 425. lyamokat, oktatási formái­kat és szakmai beszélgetés­re is mód nyílik. A központ ünnepélyes megnyitása 16 órakor lesz, előadónak a központ szakmai védnökét, Ohádovics ./. Gyulát, a ma­tematikai tudományok kan­didátusát kérték fel. '2d A gödöllői Szabadság téri református temp- lomban csütörtökön, pénteken és szomba­ton 18 órakor úrvacsorái előké­szítő istentisztelet kezdődik. Pünkösdvasárnap és -hétfőn 10 órakor istentiszteletet tartanak úrvacsoraosztással. A máriabesnyői kapucinus templomban csütörtökön, pén­teken és szombaton 18 óra 20 perckor kezdődik a szentmise. Pünkösdvasárnap a fél II-kor kezdődő szentmise keretében cserkészavatás lesz. Délután 4 órakor a szentmise keretében bérmálást tartanak. A városi és egyetemi énekkar énekel. Ezt követően körülbelül 17 órától Az MDF-akadémia II. ne­gyedévi előadássorozatának következő programjaként ma délután hatkor az MDF Bem téri székházában Skul- téty Csaba (Ambrus Már­ton) rádiós újságíró beszá­molóját hallgathatják meg Lapunk kézbesítésekor és áru­sításakor szerzett tapasztalata­ikat az érintett kézbesítőhiva­talnál vagy árushelyen a vá­sárló könyvébe bejegyezhe­tik. Ennek lehetőségét minisz­teri rendelet biztosítja. Olva­sóink e jogukkal élve hozzájá­rulhatnak a postai lapterjesz­tés jó példáinak elismerésé­hez, illetve hiányosságainak gyors kijavításához. Kérjük, hogy éljenek ezzel a lehetősé­gükkel elsősorban saját érde­kükben, de ez közös érdeke a Postának és a kiadónak is. A Magyar Posta 1993. évre kö­tött szerződésekben vállalta, hogy a hírlapokat az alábbi időpontokig eljuttatja az előfi­zetőkhöz, vásárlókhoz: Az előfizetett lapok kézbesíté­sét befejezi: a kórus hangversenyt ad a templomfestés javára. Az esti, 18 óra 20-kor kezdődő szentmi­se előtt májusi litániát tarta­nak. Pünkösdhétfőn 9—17 órá­ig a váci egyházmegye szemi­náriumi nyitott napot rendez. Fél 1-kor püspöki szentmise kezdődik. Mindazok részvéte­lét várják az egész napos prog­ramon, akik papi, vagy szerze­tesi hivatást éreznek maguk­ban, illetve meg szeretnék is­memi a papi életét. Az esti szentmise a premontrei ünnep­ség miatt elmarad; a Fácán sori premontrei kápolnát pünkösd­hétfőn délután 5 órakor áldja meg Keszthelyi Ferenc megyés püspök. Harminchárom év a Szabad Európa Rádió szerkesztősé­gében címmel. Az előadást bevezeti és Skultéty Csaba munkásságát ismerteti Bállá Gyula, a Kö­zép-európai Intézet kárpátal­jai munkatársa. 8 óráig: Budapest 10 óráig: Érd, Cegléd, Vác, Gödöllő, Nagykőrös, Dunake­szi, Budaörs városokban. A fel nem sorolt települése­ken a lapokat legkésőbb 12 óráig eljuttatja az előfize­tőkhöz. Vásárlóink kiszolgálásá­nak javítása érdekében a Pos­ta vállalta, hogy a reggeli na­pilapokat legkésőbb 6 óráig — de legkésőbb az árushely nyitásig — eljuttatja az árus­helyekre: Budapest, Gödöllő, Ceg­léd, Vác városokban. Köszönettel vesszük, ha a postai hírlapterjesztéssel kap­csolatos észrevételeiket, ta­pasztalataikat és javaslataikat eljuttatják szerkesztőségünk címére is. Ma délután 16 órakor az alber- tirsai polgármesteri hivatal ta­nácstermében tartja soron kö­vetkező ülését az önkormányza­ti testület. Beszámoló hangzik el az ÉTEF Kft.-nél végzett pénzügyi ellenőrzésről. Az írásbeli tájékoztatóból — amely a Gordius Könyvelő és Ügyviteli Kft. megállapítá­sai alapján készült — egyebek mellett kiviláglik feltétlen pon­tosításra szorul a múlt év febru­ár 3-i vagyonátadási megállapo­dás, amelyben a térítésmentes végleges átadás, illetve támoga­tás kifejezés szerepel. Mivel az átadás mindkét módját a szak­emberek közgazdaságilag indo­kolatlannak tartják, javasolják § A zöldborsó is meg- jelent a legutóbbi kö­rösi hetipiacon. Száz forintért mér­ték kilóját. A hagyományos, fólia alatt hajtatott uborka­fajták szintén újdonságnak számítottak, és némileg alább verték a kígyóuborka árát. Általában 36—50 fo­rint között volt kapható e ter­mény. Jócskán hoztak a pa­lántákból is. A tápkockás paprika, paradicsom 6-tól 20 forintig volt kapható, fej­lettségtől függően. A tépett káposztafélék csomóban 10 forintért keltek. A hegyes zöldpaprika 8—10, a fehér 15—20, a hó­napos retek csomója 8, a jég­csap 15, új sárgarépa csomó­ban széles árskálán, 10-től 40 forintig mozgott, a petre­zselyemgyökér 20—40, a karalábé szintén csomóban 16, a káposztafélék 50— 100, az új krumpli 50—60, a csiperkegomba 200, a főz- nivaló tök 90, a karfiol 70—90, a paradicsom kilója 200 forintot kóstált. A fejes saláta darabja már csak 5—10, a zöldhagyma csomója 10, a vöröshagyma kilója 20—25, az alma 40, a szamóca 180—200, az apró a vagyon visszavételének meg­fontolását. A mérleg felülvizsgálata kap­csán kiderült, a kft. éves beszá­molóját, eszközeit, vagyonát, eredményét és adóbevallását be­folyásolják a szúrópróbaszerű helyszíni ellenőrzéseknél tett észrevételek. Ezért a Gordius ta­nácsolja a könyvelés helyesbíté­sét és egy új, éves beszámoló, valamint önrevíziós adóbevallás készítését május 31-ig. Az írásos anyag kitér az önkor­mányzat által adott megbízások lebonyolítására — az itt tapasz­talt vitás kérdések rendezésére, valamint a költségelszámolás szabályszerűségének vizsgálatá­ra is. f. árak korai cseresznye rakása 20—25, kilóra 60, a banán 90, a narancs 60—70, a cit­rom 100 forintba jött. A baromfipiac most sem bővelkedett szárnyasokkal. Rántani való csirkéből hoz­tak egy keveset, kilónként 120-ért adták, a 3 hetes elő­nevelt csibéket 45, a naposa­kat 25, a hetes libákat 130-ért kínálták. A tojás 3,50—4 forintért kelt. A túró és tejfel a háztájiból 170 forintba került kilón­ként. A szemes termények között a gabonafélék litere 15, a napraforgó 20 forintba került. Tűzifát felvágva 360—380-ért kínáltak má­zsánként. Bőséges volt az iparcikk és egyéb áruk piaca. Szárí­tott tésztaféléket 25 dekás csomagolásban 35-ért adták, a papuesos a női lábravaló- kat 290—450, a férfiak lábá­ra illőket 350-ért számítot­ták meg. Hölgyeknek külön­böző boltba járó táskákat 260—470 forintért árultak. Függönyanyagokat méteren­ként 200-tól Í000 forintig, a kész függönyt pedig 500—1000 forint között ajánlották a piaci publikum figyelmébe. Hús és cukor olcsóbban § Nagykőrösön megint akcióba lépett a bokro­st városrész hentese. Árleszállítást kezdemé­nyezett, a környékbeliek meg­elégedésére. ígéri, amíg az állat­felvásárlás költségei is kedvező­en alakulnak, miként napjaink­ban, nem nyúl az árcédulák­hoz. Nos, érdemes felmérni a kínálatot a Gulyás-féle boltban. A karajokat például 260—280-ért mérik, a combot 270-ért, az oldalast 200-ért, a dagadót 240-ért a tarját pedig 220-ért. A zsírszalonnát 30 fo­rintért számítják meg kilónként. Aki olcsóbb kristálycukor­hoz szeretne hozzájutni, annak a tőszomszédságban lévő ve­gyesboltban van keresnivalója. Ott a zsákos cukor árát vették alább, most 58 forintért kapha­tó kilónként. Minden kedves családot, szülőt és gye­reket szeretettel meghívok a VIDÁM GYEREKNAPI MAJÁLISRA a Margitszigeten május 29—30—31-én. Három napon át reggeltől estig népsze­rű együttesek, sportolók produkciói, rendóTmotoros-bemutató, tűzoltó da­ruskocsi, mentőhelikopter, kutyabemu­tató, színész—újságíró rangadó lesz. Akik a szórakozás mellett nem feledkez­nek meg a rászorulókról sem, a helyszí­nen önkéntes véradásra jelentkezhetnek. Jó szórakozást kívánva köszönöm a segítséget. Dr. Surján László népjóléti minisz­ter. fővédnök vPEST MEGYEI. HÍRLAP Telefonos ügyelet Ha bármilyen ötlete, észrevétele, esetleg javaslata van, amely közérdekű, mondja el nekünk. Hívja fel lapunk szolgáltató rovatát a 138-4210-es telefonszámon. A vonal végén hétfőtől péntekig délelőtt 11-től délután 2 óráig ügyeletes munkatár­sunk várja az Ön hívását. (A 138-4210-es telefonon az ügyeleti időn túl bármikor telefaxos üzenetet is hagyhat.) Ha Ön a Suzuki szentendrei márkaképviseleténél vásárol autót, nyerhet egy magyar Suzukit! Részletfizetési és lízinqelési lehetőséq. Biztosítását a helyszínen megkötheti. Kárpótlási jeggyel is fizethet. Szalon és szerviz SZENTENDRÉN a Rév utca 6. szám alatt Telefon: 06-26- 10-921 Számítástechnikai nyílt nap Ma délután Előadás az MDF-akadémián Tisztelt Olvasóink! Piaci

Next

/
Thumbnails
Contents